Hľadanie: Éra prázdnoty CZ
zobraziť:
Rogue - Latrok
Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák következtek az életemben; olyan hibák, amikért ártatlanok életével szokás fizetni.
Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, bizonyítanom kell apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken ... Folytatás ›› sorra ölik a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha - bár ara mindig marad erőm, hogy munka után szórakozzak egy kicsit Marc-kal, aki végrehajtóként is és a magánéletben is a társam.
Azonban nem minden hibám ér véget a múltban. Egyre gyanúsabb, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, akár ember, akár macska vagyok éppen.
És ez az egyetlen botlás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem...
A(z) Rogue - Latrok (Könyv) szerzője Rachel Vincent.
A Thousand Boy Kisses - Ezer csók
Egy csók egy pillanat műve. De ezer csók élethosszig kitart.
Van egy fiú. És van egy lány.
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, amíg kibontakozik.
Ezt a szerelmet nem képes megbontani sem a távolság, sem az idő.Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik.
A tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából,Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel.
Csupán egyetlen kérdés jár a fejében: a lány, aki a lelki társa volt, aki megígérte, hogy hűségesen visszavárja, vajon miért szakította meg vele a kapcsolatot minden magyarázat nélkül?Akkor a fiú szíve összetört. De amikor Rune megtudja, mi az igazság, a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd.
Megindító történet a mindent felülíró szerelemről.TikTok-szenzáció, egyre növekvő rajongótáborral.
Kemény vidék
Megrázó díjnyertes regény a felnőtté válás gyötrelmes és gyönyörűséges korszakáról.
Az 1985 nyarán tizenhat éves Sam szünidőben munkát vállal Missouri egyik poros kisvárosának kopott mozijában, csak hogy ne kelljen összezárva lennie munkanélkülivé vált apjával és beteg anyjával. Hirtelen döntése megváltoztatja az életét - a bizonytalan, visszahúzódó, különcnek tartott fiú kezd megnyílni, barátokat szerez, szerelmes lesz, felfedezi szülővárosa titkait, és újdonságokra lel önmagában. Életében először nem érzi magát láthatatlan kívülállónak, és talán már kirajzolódnak a benne érő férfi körvonalai is.
Benedict Wells legutóbbi regénye csodálatos könyv a felnőtté válásról, csodás történet egy felejthetetlen nyárról. A Beck utolsó nyara, a Különc, az És véget ér a magány után ez a német csodagyerek negyedik, magyarul megjelenő műve, amelyre az elbeszélés természetessége és érzékenysége jellemző.
A Bergman fivérek 1: Csak mi ketten
Ismerkedjünk meg Bergmanékkal, az ellenségekből szeretőkké váló fiatal párral ebben a sziporkázó romantikus komédiában, amely szívvel és humorral mutatja be a szerelem sebezhetőségét.
Attól a pillanattól kezdve, hogy közös főiskolai órájukon egymás mellé kényszerültek, Willa világossá teszi, hogy utálja Rydert. Rejtély, hogy miért utálja, de a srácnak ez éppen megfelel. Willa maga a heves, csábító káosz, ami igazán nem hiányzik Ryder csendes, tiszta életéből. A lány a női foci új generációjának ígéretes tehetsége. Borzas hajzuhatag. Duzzadt ajkak. És olyan vérmérséklet, amely mellett az ördög maga a megtestesült ártatlanság. Ryder tehát mindent megtesz, hogy kihasználja a lány iránta érzett ellenszenvét, hogy megőrizhesse a kettejük közötti távolságot.
Willa és Ryder az ugratások és bosszantások véget nem érő párviadalába kezd, mindketten elszántak, hogy győztesként kerüljenek ki a játszmából.
Valójában remekül
Maggie házassága mindössze 608 nap után véget ért, de ő jól van – valójában remekül. Persze életében először van egyedül, nem tudja kifizetni a lakbért, és a doktori dolgozatával sem halad sehová…
De huszonkilenc évesen Maggie eltökélt szándéka, hogy a „meglepően fiatalon elvált” státuszából kihozza a legtöbbet. Vigaszhobbikba kezd, beleveti magát az alkalmi randizásba, és a barátai idegeire megy túlzásba vitt sopánkodásával. Ahogy Maggie elmerül a válás első évének káoszában, azon kapja magát, hogy mindent megkérdőjelez: miért hiszünk még mindig a házasság intézményében? Kudarcot vallottam, mielőtt igazán elkezdtem volna élni? Hány hajnali négykor kiszállított hamburgert kell még megennem, mire végre boldog leszek?
A fergetegesen vicces, meglepően mély és fájdalmasan átélhető Valójában remekül ellenállhatatlan regény a modern szerelem, barátság és boldogság viszontagságairól.
Égig érő csalán
"Elvárás volt a családban a sírokhoz beszélni, hiszen inkább a holtakkal, mint az élőkkel", mondja az Égig érő csalán elbeszélője a nagybátyja sírja előtt állva - majd csendben marad. A történettöredékekből felépülő regény ezt az emberek közötti csendet próbálja életre kelteni, megszólaltatni a gyermekkori csongrádi nyaralások felidézésével. Nem ringathatjuk magunkat nosztalgiába, a mezőkön éget a nap, csíp a csalán, roppan a nyúlgerinc, különös, titkokkal teli feszültség jellemzi a mindennapokat és az embereket. A családi dinamikák azonban változnak, a fiatalabb generációk tagjai inkább beszélni szeretnének, fel akarják dolgozni a traumáikat.
A 2017-ben Hoax című verseskötetével debütáló Borda Réka ezúttal egy ilyen beszédkísérletet alkot meg. Az Égig érő csalán mellé olyan jól csengő, kurrens hashtageket biggyeszthetnénk, mint #bántalmazás vagy #szociopróza, de a szöveg ennél finomabb és szövevényesebb. Éles mikromegfigyelések, költői képek és már-már szürreális természetleírások teremtik meg azt a fojtogató atmoszférát, ami éppen annyit beszél el a kiszolgáltatottságról és a megaláztatásokról, amennyi azokról elbeszélhető. A többi "napszítta, gesztenyehajú, jövőtlen vidék."
(Kiss Tibor Noé)
Egy fiatal nő homályba vesző gyerekkori emlékeiből egy átlagosnak mondható magyar család kisvárosi élete bontakozik ki. Azonban olyan érzések is keverednek a rokonokkal együtt elfogyasztott ebédek, a nagymamánál töltött napok képei közé, melyek idegenek és érthetetlenek a lány számára. Különösen erőteljes egy férfirokon alakja, aki szégyennel és égető gyűlölettel tölti el. Ahogy az idő halad, egyre tisztább és világosabb lesz a kép, egyre inkább hozzáfér az elbeszélő és az olvasó is a történethez
A régi rend alkonya
XIV. Lajos és Nagy Péter cár, Sobieski János és Napóleon, Cromwell és Washington világát idézi fel ez a könyv: az emberiség történelmének azt a szakaszát, amely a vesztfáliai békekötéssel kezdődött és a waterlooi csatával ért véget. A szerző arra törekedett, hogy a szakirodalom legmodernebb eredményei alapján mutasson beolvasóinak olyan gyakran emlegetett, de nem eléggé ismert világtörténelmi folyamatokat, mint az abszolút monarchia megszilárdulása, a felvilágosodás terjedése,valamint az angol, az amerikai és a francia forradalom kirobbanása. A gazdag kép- és térképanyaggal, áttekintő ábrákkal, bő ajánló irodalommal és mutatókkal ellátott kötet átfogja a korszak valamennyi fontosabb eseményét, és viszonylag kis terjedelemben közvetíti a legújabb kutatások eredményeit. A 17. és 18. század világtörténelmét tanulmányozó egyetemi és főiskolai hallgatók mellett a korszak iránt érdeklődő szélesebbnagyközönség számára is ajánlható. Változatlan, harmadik kiadás.
Black Sabbath - Anno Domini: 1989 - 1995 4LP
Black Sabbath bola anglická rocková skupina, ktorú založili v Birminghame v roku 1968 gitarista Tony Iommi, bubeník Bill Ward, basgitarista Geezer Butler a spevák Ozzy Osbourne. Často sú uvádzaní ako priekopníci heavy metalovej hudby. Kapela pomohla definovať žáner s vydaniami ako Black Sabbath (1970), Paranoid (1970) a Master of Reality (1971). Skupina prešla viacerými zmenami v zostave po Osbournovom odchode v roku 1979, pričom Iommi bol jediným stálym členom počas celej ich histórie.
"Anno Domini 1989-1995" je dlho očakávaný nový super luxusný box Black Sabbath, ktorý zbiera materiál z éry Tonyho Martina.Box set obsahuje novo remastrované verzie albumov „Headless Cross“ (1989), „Tyr“ (1990) a „Cross Purposes“ (1994), ako aj novú verziu „Forbidden“ (1995), ktorú gitarista Tony Iommi remixoval špeciálne pre túto kompiláciu. Súčasťou balenia je aj 40-stranový booklet s fotografiami, umeleckými dielami, poznámkami Hugha Gilmoura, plagát „Headless Cross“ a replika koncertnej knihy z turné „Headless Cross“. CD edícia tohto boxu obsahuje aj tri exkluzívne bonusové skladby: B-stranu „Cloak & Dagger“ a dve exkluzívne japonské skladby „What's The Use“ a „Loser Gets It All“.
Tracklist:
LP1: Headless Cross 2024 Remaster
01. The Gates Of Hell
02. Headless Cross
03. Devil & Daughter
04. When Death Calls
05. Kill In The Spirit World
06. Call Of The Wild
07. Black Moon
08. Nightwing
LP2: Tyr 2024 Remaster
01. Anno Mundi
02. The Law Maker
03. Jerusalem
04. The Sabbath Stones
05. The Battle Of Tyr
06. Odin's Court
07. Valhalla
08. Feels Good To Me
09. Heaven In Black
LP3: Cross Purposes 2024 Remaster
01. I Witness
02. Cross Of Thorns
03. Psychophobia
04. Virtual Death
05. Immaculate Deception
06. Dying For Love
07. Back To Eden
08. The Hand That Rocks The Cradle
09. Cardinal Sin
10. Evil Eye
LP4: Forbidden Remixed
01. Illusion Of Power
02. Get A Grip
03. Can't Get Close Enough
04. Shaking Off The Chains
05. I Won't Cry For You
06. Guilty As Hell
07. Sick And Tired
08. Rusty Angels
09. Forbidden
10. Kiss Of Death
Sheeran Ed - X (10th Anniversary) CD
Edward Christopher Sheeran (narodený 17. februára 1991) je anglický spevák a skladateľ. Narodil sa v Halifaxe v západnom Yorkshire a vyrastal vo Framlinghame v Suffolku a okolo jedenástich rokov začal písať piesne. Začiatkom roku 2011 Sheeran nezávisle vydal No. 5 Collaborations Project. V tom istom roku podpísal zmluvu s Asylum Records. Sheeranov debutový album "+" vyšiel v septembri 2011 a umiestnil sa na vrchole britského rebríčka albumov. Obsahoval jeho prvý hitový singel „The A Team“. V roku 2012 Sheeran vyhral Brit Awards za najlepšieho britského mužského sólového umelca a British Breakthrough Act. Sheeranov druhý štúdiový album "X" sa po vydaní v júni 2014 dostal na prvé miesto svetových rebríčkov. Bol vyhlásený za druhý najpredávanejší album na celom svete v roku 2015. V tom istom roku "X" vyhralo album roka na Brit Awards 2015 a získal cenu Ivora Novella pre skladateľa roka od Britskej akadémie skladateľov, skladateľov a autorov. Singel „Thinking Out Loud“, mu v roku 2016 vyniesol ceny Grammy za skladbu roka a najlepší popový sólový výkon. „X“ je dôkazom Edovho písania piesní a umenia a demonštruje jeho schopnosť spájať úprimné texty s nákazlivými melódiami v rôznych hudobných štýloch. Z albumu vyšlo päť singlov; Sing, Don’t, Thinking Out Loud, Bloodstream a Photograph. Thinking Out Loud a Photograph sa stali nadčasovými klasikami, ktoré rezonujú vo všetkých vekových kategóriách.
Na oslavu 10. výročia albumu vychádza "X" s 9 bonusovými skladbami, s obráteným artworkom. Bonusové skladby ešte nikdy nevyšli na vinyle, avšak Make It Rain bol vydaný na albume Sons of Anarchy, Vol. 4 soundtrack a All Of The Stars bol vydaný na soundtracku The Fault In Our Stars, ale nikdy nebol súčasťou vydania Eda Sheerana.
Tracklist:
01. One
02. I'm A Mess
03. Sing
04. Don't
05. Nina
06. Photograph
07. Bloodstream
08. Tenerife Sea
09. Runaway
10. The Man
11. Thinking Out Loud
12. Afire Love
13. Take It Back
14. Shirtsleeves
15. Even My Dad Does Sometimes
16. I See Fire
17. All Of The Stars
18. English Rose
19. Touch And Go
20. New York
21. Make It Rain
Sheeran Ed - X (10th Anniversary) 2LP
Edward Christopher Sheeran (narodený 17. februára 1991) je anglický spevák a skladateľ. Narodil sa v Halifaxe v západnom Yorkshire a vyrastal vo Framlinghame v Suffolku a okolo jedenástich rokov začal písať piesne. Začiatkom roku 2011 Sheeran nezávisle vydal No. 5 Collaborations Project. V tom istom roku podpísal zmluvu s Asylum Records. Sheeranov debutový album "+" vyšiel v septembri 2011 a umiestnil sa na vrchole britského rebríčka albumov. Obsahoval jeho prvý hitový singel „The A Team“. V roku 2012 Sheeran vyhral Brit Awards za najlepšieho britského mužského sólového umelca a British Breakthrough Act. Sheeranov druhý štúdiový album "X" sa po vydaní v júni 2014 dostal na prvé miesto svetových rebríčkov. Bol vyhlásený za druhý najpredávanejší album na celom svete v roku 2015. V tom istom roku "X" vyhralo album roka na Brit Awards 2015 a získal cenu Ivora Novella pre skladateľa roka od Britskej akadémie skladateľov, skladateľov a autorov. Singel „Thinking Out Loud“, mu v roku 2016 vyniesol ceny Grammy za skladbu roka a najlepší popový sólový výkon. „X“ je dôkazom Edovho písania piesní a umenia a demonštruje jeho schopnosť spájať úprimné texty s nákazlivými melódiami v rôznych hudobných štýloch. Z albumu vyšlo päť singlov; Sing, Don’t, Thinking Out Loud, Bloodstream a Photograph. Thinking Out Loud a Photograph sa stali nadčasovými klasikami, ktoré rezonujú vo všetkých vekových kategóriách.
Na oslavu 10. výročia albumu vychádza "X" s 9 bonusovými skladbami, s obráteným artworkom. Bonusové skladby ešte nikdy nevyšli na vinyle, avšak Make It Rain bol vydaný na albume Sons of Anarchy, Vol. 4 soundtrack a All Of The Stars bol vydaný na soundtracku The Fault In Our Stars, ale nikdy nebol súčasťou vydania Eda Sheerana.
Tracklist:
A1. One
A2. I'm A Mess
A3. Sing
A4. Don't
A5. Nina
A6. Photograph
B1. Bloodstream
B2. Tenerife Sea
B3. Runaway
B4. The Man
B5. Thinking Out Loud
B6. Afire Love
C1. Take It Back
C2. Shirtsleeves
C3. Even My Dad Does Sometimes
C4. I See Fire
C5. All Of The Stars
D1. English Rose
D2. Touch And Go
D3. New York
D4. Make It Rain
In Flames - Lunar Strain LP
In Flames sú jednou z najväčších metalových kapiel na svete – nikdy sa neštítia posúvať svoje umelecké hranice a vytvárajú hudbu, ktorá je rovnako chytľavá, ako aj zdrvujúca. Kapela, ktorá vznikla v roku 1990, je považovaná za jedného z praotcov melodického death metalu a dodávateľov „göteborského zvuku“. Ich integrálna úloha pri rozvíjaní scény v Göteborgu stanovila plán pre to,čo sa dnes považuje za moderný metal, a inšpirovala takých umelcov ako Trivium, Killswitch Engage, Bury Tomorrow, Children Of Bodom a nespočetné množstvo ďalších umelcov. So štrnástimi štúdiovými albumami, nespočetnými úspešnými turné po celom svete s takými skupinami ako Black Sabbath, Metallica, Iron Maiden, Megadeth, Judas Priest a Slayer – s miliónmi predaných nahrávok a obrovskou fanúšikovskou základňou po celom svete sa In Flames osvedčili. byť nezastaviteľnou silou. Od ich debutu 'Lunar Strain' z roku 1994, zložitý dvojitý gitarový útok, melodické vokály a skvelé aranžmány im dali charakteristický zvuk, ktorý sa v priebehu rokov vyvíjal.Rok 2023 znamenal pre In Flames začiatok novej éry vydaním štrnásteho štúdiového albumu kapely „Foregone“ – nového majstrovského diela kapely, ktorej tvorivý výkon zmenil smer a smer modernéhometalu. V tomto roku došlo aj k opätovnému vydaniu štyroch kľúčových titulov z rozsiahleho katalógu kapely, konkrétne „A Sense of Purpose“ (2008) (15th Anniversary Edition), „Reroute to Remain“ (2002), „Come Clarity“ (2006) a „Sounds of a Playground Fading“ (2011).Aby sme pokračovali v vzostupnom trende, rok 2024 znamená opätovné vydanie štyroch ďalších vplyvných titulov: „Lunar Strain“ (30. výročie), „Colony“ (25. výročie), „Soundtrack To Your Escape“ (20. výročie) a „Siren Charms“ (10. výročie), z ktorých všetky už neboli vytlačené a sú veľmi žiadané. Reedície z roku 2024 obsahujú všetko pôvodné umenie s niekoľkými starostlivými úpravami. Všetky vydania boli remastrované špeciálne pre vinyly od Justina Shturtza v legendárnom Sterling Sound Studio v Nashville, Tennessee. Vďaka rôznym farebným prevedeniam budú všetky platne vylisované na 180g vinyle s vysokou hmotnosťou.
Tracklist:
Side A:
1. Behind Space
2. Lunar Strain
3. Starforsaken
4. Dreamscape
Side B:
1. Everlost (Part 1)
2. Everlost (Part 2)
3. Hargalaten
4. In Flames
5. Upon An Oaken Throne
6. Clad In Shadows
Csak mi ketten
Ismerkedjünk meg Bergmanékkal, az ellenségekből szeretőkké váló fiatal párral ebben a sziporkázó romantikus komédiában, amely szívvel és humorral mutatja be a szerelem sebezhetőségét.
Attól a pillanattól kezdve, hogy közös főiskolai órájukon egymás mellé kényszerültek, Willa világossá teszi, hogy utálja Rydert. Rejtély, hogy miért utálja, de a srácnak ez éppen megfelel. Willa maga a heves, csábító káosz, ami igazán nem hiányzik Ryder csendes, tiszta életéből. A lány a női foci új generációjának ígéretes tehetsége. Borzas hajzuhatag. Duzzadt ajkak. És olyan vérmérséklet, amely mellett az ördög maga a megtestesült ártatlanság. Ryder tehát mindent megtesz, hogy kihasználja a lány iránta érzett ellenszenvét, hogy megőrizhesse a kettejük közötti távolságot.Willa és Ryder az ugratások és bosszantások véget nem érő párviadalába kezd, mindketten elszántak, hogy győztesként kerüljenek ki a játszmából.
Na stiahnutie
10,11 €
Valójában remekül
Maggie házassága mindössze 608 nap után véget ért, de ő jól van – valójában remekül. Persze életében először van egyedül, nem tudja kifizetni a lakbért, és a doktori dolgozatával sem halad sehová…De huszonkilenc évesen Maggie eltökélt szándéka, hogy a „meglepően fiatalon elvált” státuszából kihozza a legtöbbet. Vigaszhobbikba kezd, beleveti magát az alkalmi randizásba, és a barátai idegeire megy túlzásba vitt sopánkodásával. Ahogy Maggie elmerül a válás első évének káoszában, azon kapja magát, hogy mindent megkérdőjelez: miért hiszünk még mindig a házasság intézményében? Kudarcot vallottam, mielőtt igazán elkezdtem volna élni? Hány hajnali négykor kiszállított hamburgert kell még megennem, mire végre boldog leszek?A fergetegesen vicces, meglepően mély és fájdalmasan átélhető Valójában remekül ellenállhatatlan regény a modern szerelem, barátság és boldogság viszontagságairól.
Na stiahnutie
8,42 €
Rozprávka - Zlatá priadka: Zlatá edícia rozprávok CD
1. Zlatá priadka
V našej krajine, v jednej dedine, žila raz jedna mamka so svojimi tromi dcérami. Katka a Marka boli dievčence šikovné, pracovité, no najstaršej Hanke akoby všetko od rúk odpadávalo. Od roboty bočila, praslicu ani poriadne do ruky chytiť nevedela a večne len za pecou postávala. Jedného dňa zavíta ku nim driečny mládenec Michal. Mamka chce najstaršiu dcéru stoj čo stoj vydať, a tak Miškovi nahovorí, že Hanka má zlaté ruky a vie ľan na zlatú priadzu premieňať. Miškovi sa Hanka zapáči, a tak si ju odvedie domov, kde ju už čakajú kopy nespradeného ľanu. Hanka svojimi slzami privolá škriatka Martinka Klingáča, ktorý z nej urobí Zlatú priadku. Nič však nie je zadarmo. Do roka a do dňa príde Martinko Klingáč zas a Hanka musí hádať jeho. Ak by neuhádla, stane sa veľké nešťastie.
Účinkujú: Rozprávač: Leopold Haverl
Michal: Michal Gučík
Hanka: Kristína Dubajová
Matej: GustávLegéň
Mamka: Eva Rysová
Katka: Vladena Kalandrová
Marka: Kvetoslava Kmotorková
Martinko Klingáč: Karol Čálik
Slúžka: Nataša Kulíšková
Starena: Hana Kostolanská
Chlapček: Michal Domonkoš
2. Trojruža
Chudobný uhliar žije v hore sám so svojimi tromi deťmi. Najstaršia Julka je už dievka na vydaj, a otec by ju rád vyviedol z lesnej samoty medzi ľudí. Vyberie sa teda do dediny pohľadať jej službu. Na spiatočnej ceste zablúdi do končín, v ktorých ešte nikdy nebol a odkiaľ sa nemôže nijakovsky vymotať. Nájde tam zámok, v ktorom akoby sa všetko dialo samo od seba - prestrie sa stôl, zažne svieca, odostelie posteľ. Počuť aj mohutný hlas hostiteľa, no človeka nikde nevidno. Tajomný hostiteľ totiž ani nie je človek. To však zistí až odvážna Julka, ktorá musí do čudesného zámku nastúpiť do služby, ako výmena za kvet - trojružu, ktorú uhliar odtrhne v záhrade. Ako sa to všetko skončí a kto je onene tajomný hostiteľ, to už vám dopovie rozprávka o trojruži. Prezradíme len toľko, že ľudská láska a šľachetné srdce sú tisíckrát mocnejšie ako všetky záhady a čary sveta.
Účinkujú: Rozprávač: Leopold Haverl
Uhliar: František Kovár
Uhliarka: Mária Dacejová
Julka: Natália Blahová
Katka: Danica Matulayová
Ďurko: Michal Domonkoš
Medveď: Jozef Šimonovič
Na motívy rovnomenných rozprávok Pavla Dobšinského napísala Maja Glasnerová.
Réžia: Vladimír Rusko st.
Dramaturgia: Elena Matulayová
Výber hudby: Dana Reková
Zvuková réžia: Ing.Peter Janík
Výtvarný návrh C Miroslav Regitko
Grafická úprava C Layout, JS
Az öt kívánság
Murray McBride, az egykori kiváló baseballjátékos százéves korára szinte mindenkit túlélt, akit valaha is szeretett. Már éppen véget akar vetni az életének, amikor egy véletlennek köszönhetően találkozik Jason Cashmannel, a halálos betegségben szenvedő tízesztendős fiúval, aki gyökeresen felforgatja a még hátralévő napjaikat.
Ők ketten együtt versenyt futnak az idővel, amikor minden maradék erejüket összeszedve igyekeznek valóra váltani a fiú öt kívánságát. Közös kalandjaik során Murray visszaemlékezik, milyen érzés volt fiatalnak lenni, és talán az élet értelmének megtalálásáról is tanul valami újat, Jason pedig a lehetőségért küzd, hogy valamilyen csoda folytán ő is megöregedhessen.
Útjuk során azonban szörnyű tragédia éri őket, amely mindent megváltoztat: az utána érkező váratlan ajándéknak köszönhetően teljesülhet ugyanis Jason utolsó kívánsága.
Fájdalmasan gyönyörű regény az élet értelméről, az igazi szeretetről és a valódi csodákról.
Lacná kniha Pasodoble s prízrakmi
. Jeho najnovšia próza Pasodoble s prízrakmi je napínavým a dynamickým príbehom o spisovateľovi, ktorý svoj román o večnom boji dobra a zla napíše tak presvedčivo a sugestívne, že sa v ňom mnohé osoby i skupiny ľudí spoznajú a rozhodnú sa mu za to pomstiť. Pomôže mu až útek do krajiny, kde sa odohráva dej jeho románu a kde panuje neistota z nevyhlásenej vojny medzi baskickou polovojenskou organizáciou ETA a silovými zložkami štátu. Do celej záležitosti napokon vstúpia jasnovidka Tomasa a novinárka Isabel, ktoré zvrátia zdanlivo neodvratný osud.
Vypredané
0,50 €
9,95 €
dostupné aj ako:
Domov pre neobyčajné deti slečny Peregrinovej
Záhadný ostrov. Opustený detský domov. Podivuhodná zbierka starých fotografií. To všetko na vás čaká v tomto dobrodružnom fantasy románe, v ktorom sa úžasné fotografie a fantastický príbeh snúbia v napínavom čitateľskom zážitku. Náš príbeh začína strašnou rodinnou tragédiou, ktorá privedie šestnásťročného Jacoba k ceste na vzdialený ostrov, kde objaví polorozpadnutý domov pre neobyčajné deti slečny Peregrinovej. Keď sa Jacob túla po opustených chodbách a izbách, postupne zisťuje, že deti slečny Peregrinovej boli viac ako neobyčajné. Je domov skutočne taký prázdny?
Trailer k filmu Tima Burtona:
Vypredané
15,20 €
16,00 €
Tvár zrady
Eva Duncanová, hlavná hrdinka napínavého trileru, má neobyčajnú profesiu - je súdnou špecialistkou na rekonštrukciu tváre. Čo sa za touto profesiou skrýva...?
Vypredané
6,46 €
6,80 €
Czech Fundamental
Fotografická publikace Czech Fundamental konfrontuje světově proslulá fotografická díla české avantgardy 20. let minulého století s tvorbou nejoriginálnějších současných českých a v Česku žijících slovenských autorů konce 20. století. Autoři projektu, Suzanne Pastor, první ředitelka a spoluzakladatelka Pražského domu fotografie (dnes GHMP), a Gunther Dietrich, ředitel galerie Photo Edition Berlin, představují čtyřicet sedm autorů a sto sedmdesát sedm fotografických reprodukcí, a nastiňují tak vývoj české výtvarné fotografie v minulém století. Kniha Czech Fundamental navazuje na výstavy, které proběhly v roce 2013 v galerii Photo Edition Berlin a v roce 2015 v Museo di Roma Trastevere v Římě.
Kniha je členěna do tří celků:
I. Česká fotografická avantgarda, konstruktivismus, kubismus, surrealismus, nová objektivita, 20. – 40. léta 20. století: Jaromír Funke, František Drtikol, Jaroslav Rössler, Eugen Wiškovský, Ladislav Emil Berka, Jan Lukas, Bohumil Šťastný, Alexandr Hackenschmied, Václav Zykmund, Miloš Koreček, Václav Chochola, Jan Lauschmann, Josef Sudek, Miroslav Hák
II. Poválečný surrealismus, minimalismus, informel, pop art, 60. – 70. léta 20. století: Běla Kolářová, Eva Fuka, Antonín Gribovský, Milota Havránková, Emila Medková, Vilém Reichmann, Jan Svoboda, Ladislav Postupa, Ludvík Souček, Jindřich Richter, Miroslav Tichý
III. Česká a slovenská fotografie, od 90. let 20. století: Stanislav Tůma, Pavel Mára, Zdeněk Lhoták, Ivan Pinkava, Jaroslav Beneš, Miroslav Machotka, Josef Moucha, Aleš Kuneš, Suzanne Pastor, Jan Saudek, Eliška Bartek, Jiří Šigut, Helena Lukas, Gábina Fárová, Václav Jirásek, Pavel Baňka, Robert Silverio, Štěpán Grygar, Jolana Havelková, Miro Švolík, Peter Župník, Nadia Rovderová