Hľadanie: Traja mušketieri
zobraziť:
Riválisok
A kamaszlányok lelke néha sötétebb, mint gondolnánk.
Addy Hanlon mindig is Beth Cassidy legjobb barátnője és hűséges másodkapitánya volt. Utolsó előtti gimis tanévüket megkezdve ők uralják a suli rendkívül jelentős, rettegett és rajongott szurkolócsapatát - egészen az új, fiatal edzőnő érkezéséig.
Addy meg a többi pomponlány hamar a hidegvérű és tiszteletet parancsoló Colette French edző hatása alá kerül. Egyedül Beth nem hódol be a Mesternek, és titkos, ám elvetemült hadjáratot indít, hogy visszaszerezze megrendült elsőségét.
Amikor egy tragédiát követő rendőrségi nyomozás szálai az edzőnőhöz és csapatához vezetnek, Addy megpróbálja kideríteni a haláleset mögött rejtőző igazságot - s megtanulja, hogy a hűség és szeretet határmezsgyéje veszélyes terület.
Megan Abott ebben az érdekfeszítő lélektani thrillerben a tinédzserkor leghevesebb érzelmeit, a barátság, a becsvágy és a hatalomvágy természetét mutatja be, miközben kíméletlenül és érzékenyen tárja fel a kamaszlányok lelkének sötét zugait.
A Riválisokat a Krimiszerzők Társasága a legjobb thriller kategóriában Acéltőr Díjra jelölte, a 2013-as Anthony-díjon a legjobb regények listájára került, a Booklist az év egyik legjobb krimijének, az Amazon pedig az év egyik legjobb könyvének nevezte.
"Bámulatos... Zseniálisan ötvözi a Gyilkos játékokat a Harcosok klubjával... alapvető igazságot leplez le a túlfűtött, néha bizony rút női barátságokról." (New York Times Book Review)
"Feszül, komor és gyönyörűen megírt." (Gillian Flynn, a Holtodiglan szerzője)
"Sötét és torz szerelmi történet bontakozik itt ki, buja, érzéki hangon elmesélve, ami jóval az utolsó oldal elolvasása után is velünk marad, a fülünkbe suttog." (Chevy Stevens, a Nincs menekvés szerzője)
Megan Abbott brit és amerikai irodalomból doktorált a New York-i Egyetemen. Irodalmat, írásművészetet és filmelméletet oktat a New York-i Egyetemen, a The New Schoolban, valamint a New York-i Állami Egyetem oswegói karán. New Yorkban él. Nyolc regényt írt, s elnyerte a rangos Edgar Allan Poe-díjat.
Vypredané
10,95 €
11,53 €
dostupné aj ako:
Almás levél és gyilkosság-Hannah Swensen titokzatos esetei 13.
Kalóriadús élvezet…
tökéletes étel az olvasók lelkének.
Eljött a nyárelő a minnesotai Lake Edenben, és a Süti Éden szorgos cukrászlányai, Hannah és Lisa éjjel-nappal gyártja az esküvőkre, érettségi bankettekre rendelt sütiket. Mindennek tetejébe betoppan Mrs. Bascomb is, arra kérve Hannah-t, süssenek meg tengernyi sütit a közelgő 3 napos jótékonysági rendezvényre. A rendezvény témája „Nézd meg a levél másik oldalát”, tudják meg a polgármester feleségétől. Ezzel Mrs. Bascomb azt szeretné, ha az emberek kétszer annyit adakoznának, mint előző évben. Így Hannah és Lisa nekikezd Lisa anyósa, Marge receptje alapján a világ legfinomabb Almás levelének elkészítéséhez… 1200 darabban. Hannah számára úgy tűnik, napjainknak minden egyes órája be lesz táblázva erre a nyárra. Kész szerencse, hogy az utóbbi időben nem történt gyilkosság, amit ki kellene nyomoznia! Nem is sejti, mekkorát tévedett… Hannah ugyanis a jótékonysági rendezvényen újabb holttestbe botlik. Hannah hinni sem akar a szemének, amikor felfedezi, ki a gyilkosság áldozata.
Indul hát a nyomozás, és a hajsza a gyilkos után. Mindeközben a lány szerelemi élete is a feje tetejére áll Mike brutálisan őszinte vallomásától, és Norman különös viselkedésétől. Sűrű nyárnak néz elébe a Süti Éden vörös hajú cukrászlánya, miközben a gyilkossági ügybe ő maga is belekeveredik, mint gyanúsított.
A kötet Joanne Fluke 8 új receptjét tartalmazza, amelyek között ezúttal nemcsak süteményrecepteket találunk.
Kedvcsinálónak itt van néhány fantasztikus recept:
Marge almás levele 5*
Mokkás diógolyóbisok 4*
Rose cukkinis teasüteménye 5*
Teljes reggeli egyetlen muffinban 5*
Gasztro krimi sorozatunkat nő írta nőknek, női főszereplővel és receptekkel gazdagítva. A pikáns, ötletes, néha meglepő és sokszor egyszerű süteményreceptek étvágygerjesztő fűszerei a könnyed krimi történeteknek, amelyekben a nyomozás a lényeg, nem a gyilkosság, és a romantika a főszereplő.
A barátság, a család, a kisvárosi hangulat és az illatos cukrászda adják a díszleteket.
Vypredané
12,39 €
13,04 €
Gyömbérmező
Paj Ling gyönyörű, kínai édesapjától és fehérorosz anyjától örökölte különlegesen szép vonásait, ráadásul csodás lótusz lábai vannak és Jik-Munn jogot formál erre a pompás játékszerre…. Ám a fűszerfarm tulajdonosa talán bölcsebb döntést is hozhatott volna, minthogy újabb fiatal ágyast vásárol, ráadásul egy olyan leányt, akinek vágyai messze túlszárnyalják a társadalmi kötöttségeket, s merészségében és elbizakodottságában megtanult írni és olvasni. Li-Sia - miután születésekor misztikus módon megmenekül a biztos haláltól - szépséges fiatal lánnyá cseperedve megtudja, hogy apja el akarja „köttetni” a lábát, mivel ez erősítené ékességét és emelné az árát, így a jövőben a lánya „ragyoghatna családjának dicsőségére, akár egy új érme”. Az öntudatos Li-Sia azonban sokkal merészebb terveket dédelget, és mindenáron ki akar törni a neki szánt sorsból… Finom „kolibri ujjainak” köszönhetően egy selyemfarmra kerül, ahol szorgalmasan dolgozik, azonban művészi szinten végzett munkája közben, egészen máshol járnak a gondolatai. Biztos benne, hogy egy napon teljesülhetnek vágyai, tanulhat majd, hogy magabiztos és önálló nővé válhasson és megtalálja az őszinte szerelmet. Szju Szing szülei régi szolgálójának védő szárnyai alatt, titokban nevelkedik egy elrejtett helyen. Itt egy öreg mester irányításával megtanulja a lélek bölcsességeit és a harcművészetet. Fiatal lánnyá serdülve, eltökélten angol édesapja keresésére indul, akiről még nevelője mesélt neki gyermekkorában. Szing ideiglenes menedékre lel a Csillogó Ékkövek fogadójában, egy ópiumbarlangban, ahol megtanítják az örömszerzés művészetére, ő azonban nem szeretné az ágyasok életét élni. Kivételes édesanyjától örökölt ereje, és tudatossága segít neki megtenni a hihetetlen élményekkel és viszontagságokkal teli utat, amelyen megpróbál visszatalálni gyökereihez, s végre megtörni a generációkon keresztül családját üldöző balszerencsét. Útja végén szerelmet és megnyugvást talál a felmenői által megteremtett csodás és különleges világban. A szerző gyönyörűen tárja elénk az ősi kínai kultúra, a harcművészetek, az érzelmek és emberi sorsok hihetetlen és misztikus világát. hipnotikus mese…..költészet és szenvedély járja át a történetet.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Papa Bank
A legtöbb szülő több kárt okoz, mint hasznot, amikor megpróbálja megtanítani gyermekeit a pénzzel bánni. Gyermekeink legtöbbje számára a takarékbetét-számla nem más, mint egy fekete lyuk, mely elnyeli a születésnapi csekkeket.
David Owen, a New Yor
ker állandó munkatársa, két gyermek apja forradalmian új módot agyalt ki arra, hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket a pénzzel kapcsolatos tudnivalókra. A Papa Bankban elmagyarázza, hogyan segítette hozzá saját fiát és lányát, hogy buzgón takarékoskod
janak, és ésszeruen költekezzenek. Azzal kezdte, hogy otthonukban megalapította saját bankját, és csábítóan magas kamathozamot kínált kisgyermekeinek azokra az összegekre, melyeknek a megtakarítása mellett döntöttek.
Ha vagyonotok egy részét megtar
tjátok magatoknak ahelyett, hogy nyomban elköltenétek - mondta nekik - rövid idon belül képesek lesztek megduplázni vagy akár megháromszorozni zsebpénzeteket. Néhány évvel késobb beindította saját tozsdéjét és pénzpiaci alapját a gyerekek számára.
Owen véleménye szerint a legtöbb gyereknek meglehetosen világos elképzelései vannak arról, hogyan is muködik a pénz, ezért is érdeklodnek oly ritkán a szüleik által eloírt, bünteto jellegu megtakarítási rendszer iránt. Az elso lépés, hogy a pénzügyek
terén felelosségteljes gondolkodásra neveljük gyermekeinket - írja az, ha elonyt kovácsolunk az emberi természetbol ahelyett, hogy szándékoltan figyelmen kívül hagyjuk, vagy hiábavalóan megpróbáljuk megváltoztatni. - Gyermekeim gyakran csakugyan fel
elotlenül bánnak az én pénzemmel, és miért is ne tennék? - írja. - A sajátjukkal viszont rendkívül körültekintoek.
A Papa Bank azt is megvilágítja, hogyan nyújthatunk gyermekeinknek valós tapasztalatokat a befektetések különbözo fajtáival kapcsolat
ban, hogyan adhatunk tápot jótékony hajlamaiknak, hogyan tehetjük oket hasznosabbá a ház körül, hogyan állapítsuk meg zsebpénzüket, és hogyan legyünk segítségükre egy egészséges értékítélet kialakításában, mely messze túlmutat a pénzügyeken. A szerzo
azt is részletesen elénk tárja, hogy felfogása szerint mi a legjobb befektetés, melyet egy szülo gyermeke érdekében eszközölhet - az elképzelés a legtöbb Olvasónak meglepetést fog okozni.
DAVID OWEN a New Yorker állandó munkatársa és tucatnyi korá
bbi könyv szerzoje. Connecticut északnyugati részén él feleségével, az író Anne Hodgmannel és két gyermekükkel.
Owen tudja, hogyan írja le az üzleti élet bonyolultságát olyan fogalmakkal, melyeket a laikus is megért, és azt is tudja, hogyan teheti
ezt szórakoztatóvá.
Vypredané
5,30 €
5,58 €
GUARDIAN DE LOS ARCANOS
En el año 70 despuĂ©s de Cristo, los judĂos se sublevaron contra los romanos. La revuelta terminĂł cuando las legiones del general Tito irrumpieron en el templo de JerusalĂ©n, matando a los Ăşltimos resistentes y saqueando sus tesoros. Poco antes, sin embargo, el sumo sacerdote habĂa entregado el objeto más sagrado, el sĂmbolo de Israel, al joven David. Desde aquel momento, y hasta que llegara la señal que Ă©l habĂa profetizado, David y sus descendientes serĂan los guardianes del secreto del templo. En diciembre de 1944, un alto oficial nazi ocultaba en una antigua mina una misteriosa y pesada caja de madera traĂda desde Francia. Nadie, ni siquiera los prisioneros que tuvieron que cargar con ella a travĂ©s de la nieve, supo jamás lo que realmente contenĂa.Hasta que en la actualidad…El inspector Yusuf Jalifa (uno de los protagonistas de El enigma de Cambises) está visitando una tumba en el Valle de los Reyes cuando recibe aviso de que, en una necrĂłpolis cercana, se ha encontrado el cadáver de un anciano europeo. Cuando lo ve, y se fija en los detalles, Jalifa asocia esta muerte con el primer caso en el que trabajĂł en su vida: el asesinato de una mujer israelĂ, antigua prisionera de los campos de concentraciĂłn, asesinada en un templo egipcio. Parece que al final ha descubierto a su asesino. Y cuando el inspector registra la casa del muerto, se encuentra con otra sorpresa: en el sĂłtano se amontonan piezas arqueolĂłgicas y libros de historia. ÂżQuiĂ©n era este hombre? ÂżPor quĂ© asesinĂł a la mujer israelĂ? Para averiguarlo, tendrá que solicitar la colaboraciĂłn de un policĂa israelĂ, con quien se lleva mal desde el principio.Mientras, en JerusalĂ©n, una periodista palestina investiga una carta anĂłnima que ha recibido. En ella se adjunta fotocopia de un documento medieval y, cuando lo descifra, le pone sobre la pista de un tesoro de poderes mĂsticos que, en el año 1100, fue transportado desde JerusalĂ©n al castillo de Castelombres, en tierra de los cátaros.Un objeto sagrado, de gran poder mĂstico, cuyo paradero se desconoce desde hace siglos. Un tesoro por el cual ha sido asesinada gente. Un objeto cuyo descubrimiento podrĂa ser manipulado para empeorar la conflictiva situaciĂłn entre israelĂes y palestinos. Un policĂa resuelto a descubrir la verdad, cueste lo que cueste.
Vypredané
12,58 €
13,24 €
Szökésben
"Lance Armstrong sorozatban hét Tour de France-t nyert meg azok után, hogy szembenézett a rákkal, és bátorságával, illetve kitartásával nemzetközi szimbólummá növekedett. A sport általánosságban bővelkedik a doppingbotrányokban, Armstrong azonban uralta ezt a játékteret is. Sohasem büszkélkedhetett még sem a kerékpár, sem bármely más sportág ilyen karizmatikus, művelt bajnokkal, mint amilyen ő volt. Aztán 2012 nyarán kártyavárként dőlt össze a legendája. Ha hinni lehet a pletykáknak, hosszú vadászat ért véget. A bizonyítékok a felszínre kerültek. A hallgatag szemtanúk beszélni kezdtek. Armstrongot megfosztották a Tour-győzelmeitől, miközben lassan a szponzorai is kihátráltak mögüle. Utolsó szégyenpontként pedig kénytelen volt lemondani saját alapítványának elnöki székéről is. 2013 januárjában aztán végre-valahára elismerte a Tour alatti doppingolások tényét; Oprah Winfreynek adott interjújában úgy írta le az esetet, mint "mitikus, tökéletes történetet", ami "hatalmas hazugság". Azonban a vallomás több kérdést vetett fel, mint amennyi választ megadott - hiszen nem mesélte el azt, hogy kik segítettek neki a teljesítményfokozók használatában, illetve, hogy kik óvták meg a lebukástól.
Több mint három évre kiterjedő adatgyűjtés, valós források és személyes interjúk - szinte valamennyi érintettel, közte magával Armstronggal is - teremtették meg Reed Albergotti és Vanessa O'Connell számára a lehetőséget, hogy elvitathatatlanul hiteles történettel álljanak elő. Ez a sztori azonban nem csak a doppingról és a csalásról szól, és nem is csak színtiszta sportmese. A most következő történet epikai példázatként nyújtja be a számlát a kusza üzleti érdekeknek és az emberi gyarlóságnak.
Ez a könyv, amelyet a kezében tart az olvasó, széles körben tárja fel azt, hogy Armstrong és a támogatói miként használták fel a pénzt, a hatalmat és a legmodernebb tudományt arra, hogy uralják a világ legnehezebb versenyét. Bemutatja a US Postal csapat tulajdonosát, Thom Weiselt, akinek üzleti érzéke és találékonysága mind a mai napig páratlan a profi kerékpározás világában; mindeközben kiütve a nyeregből az amerikai kerékpársport legjobb vezetőit abból a célból, hogy magukhoz ragadják az irányítást, bizonyítva így Armstrong dominanciáját. Eközben a szponzorok harcoltak az Armstronggal, illetve alapítványával köttetendő szerződésekért, hiszen mindenki a kerékpározás részévé akart válni azért, hogy ők is átérezhessék a "Lance-effektust".
Ez a könyv lebilincselő bepillantást engedélyez egy titokzatos zseni elszabaduló erkölcsi morálja mögé. Fény derül arra a versenyképességre és találékonyságra, amely elvezette a vérdoppingot a gyakorlatban elfogadott szintre, de megismerhetjük az amerikaiak módszeresen kiképzett nemzetközi kémeit és azt a technológiai áttörést is, amellyel felértek a csúcsra. Lance Armstrong túlélt mindent, és eljátszott a leküzdhetetlenség lehetőségével egy páratlan teljesítményű csapatot építve maga köré. Végül azonban mégiscsak a saját ambíciói okozták a vesztét. A történet végére jutva felfedjük az igazságot Armstrongról és az amerikai kerékpársportról, teljes képet kapunk a valóságról, és a sporttörténet egyik legnagyobb összeesküvése kapcsán nem maradnak megválaszolatlan kérdések." (a Szerzők)
Vypredané
14,57 €
15,34 €
Olympic - 60 (Colored Vinyl Box) 5LP
Jedinečná jubilejní šance
Výpravný box Olympic 60
Šedesát let kapely / Šedesát písní
Přísně limitovaná individuálně číslovaná kartonová 5LP krabice.
5 různobarevných vinylů
5 retro podpiskaret
1 historický plakát
1 současný plakát
1 fotokniha v LP rozměru
Spousta fotografií
Podrobná historie kapely
Tracklist:
LP 1
1. Smutný holič z Liverpoolu
2. Dědečkův duch
3. Nejím a nespím
4. Snad jsem to zavinil já
5. Dej mi víc své lásky
6. Vzpomínka plíživá
7. Nebezpečná postava
8. Želva
9. Krásná neznámá
10. Strejček Jonatán
11. Kufr
12. Pták Rosomák
13. Čarodějka
14. Čekám na zázrak
15. Otázky
LP 2
1. Dynamit
2. Bon soir, mademoiselle Paris
3. Tvé neklidné svědomí
4. Vrať mi moji hořkou lásku
5. Vůně benzínu
6. Slzy tvý mámy
7. Únos
8. Slunce
9.To znáš
10. Sprcha
11. Mráz
12. Nechoď dál! (Město)
LP 3
1. Nejsem sám
2. Ty slzy dávno vpila tráva
3. Vlak, co nikde nestaví
4. Taky jsem se narodil bos
5. Co všechno se tu může stát (Voda)
6. Nikdo nejsme akorát
7. Okno mé lásky (Láska)
8. Co s tím?
9. Je to tvá vina
10. Osmý den
11. Kanagom
LP 4
1. Já (Sobectví)
2. Blíženci
3. Pohlazení skoro jako láska
4. Jako za mlada
5. Jasná zpráva
6. Když ti svítí zelená
7. Písečnej červ
8. Dávno
9. Proč zrovna ty
10. Giordano Bruno
LP 5
1. Manekýny
2. Krása dýmů
3. Smečka psů
4. Květinové dítě
5. Jednou
6. S tebou
7. Pane můj (Rocková modlitba)
8. Já nejsem zlej
9. Nech si o tom zdát
10. Ještě jednou chtěl bych býti klukem
11. Pádím
12. Pálím tvář
Vypredané
145,34 €
152,99 €
Yankee Candle sviečka stredná The Last Paradise
Konečne ste našli raj... vzácne a exotické tóny ovocia a kvetov z dažďového pralesa do ktorých sa zamilujete. Top vône sú listy paliem, zelené jablko a ibištek . Srdce vône je kvet čajovníka, divoká tráva a orchidea, mimóza a plumeria. Základ vône je fialkový kvet, biele pižmo a mach.
Luis a Ufóni DVD
Planétu Zem čaká invázia animovanej kozmickej zábavy. Pokiaľ ste si mysleli, že vo vesmíre je život, mali ste samozrejme pravdu. Nad dohľadom modrej planéty krúži obrovský medzihviezdny krížnik plný ufónov rôznych tvarov, veľkosti a s úplne náhodným počtom očí, uší alebo rúk. Traja mimozemskí kamaráti si naladia vysielanie teleshoppingu a okamžite sa zamilujú do špeciálneho, bezkonkurenčne najlepšieho masážneho matraca za tu najlepšiu cenu. Je báječný a musia ho mať. Rozhodnú sa, že si ho zaobstarajú a potajomky sa k nám vydajú v lietajúcom tanieri. Sú ale nemotorní, robia hlúposti a namiesto hladkého pristátia, stroskotajú.
Luis je pozemský chlapec, trochu samotár a vďaka otcovi na mimozemskú inteligenciu vždy veril. Teraz rieši hrozbu toho, že bude musieť odísť z domova na internát, keď z okna uvidí lietajúci tanier. Zvláštne kľučkuje, a nakoniec to napáli do stromu kúsok od jeho domu. Stretáva bláznivú trojku ufónov a hneď je mu jasné, že s nimi bude zábava. Jeden se tvári ako veliteľ, ale myslí iba pár minút vopred, druhý sa vyhráža, že všetkých okolo premení, i keď to nevie, a tretí je pôžitkár a milovník života a žien z akejkoľvek galaxie. A všetci traja sa vedia premeniť na čokoľvek. Blázniví ufóni Mog, Nag a Wabo sa s ľudským chlapcom Luisom dajú dohromady a spoločne rozbehnú veľkolepé dobrodružstvo galaktických rozmerov. Potrebujú získať vysnený matrac, poradiť si s riaditeľkou internátnej školy, skúsiť nezanechať za sebou úplnú púšť a tiež sa nejako musia dostať zo Zeme. A všetkých nakoniec čaká veľké prekvapenie..
Réžia: Christoph Lauenstein, Wolfgang Lauenstein, Sean McCormack
Zvukové normy: 5.1
Dĺžka: 90 min
Jazykové verzie: slovenská, česká, maďarská, anglická
Titulky: slovenské, české, maďarské, anglické
Vypredané
3,79 €
3,99 €
Billy Barman a dievčatá zo Sľuku - Potichu (Live) CD
Tracklist:
1. Zlatom zdobená
2. Vrkoče
3. Z okna vypadla
4. Ej, hrebaj
5. Budú hrať
6. A ja taka
7. Ej, dzivočky z Rakovc
8. 100 kolies
9. Pijácke
10. Traja
11. Stano - Ahmed - Introvert
12. Dolu cintorínom
13. Strmá voda
14. Lučka je žeľena
15. Sama ši mi
16. Išli hudci horou
17. Čo ja smutná
18. Na strňisku
19. Cigánska
20. Temná nočka
21. Ej, taku mam pasiju
22. Jej sloboda
23. Mladým chýba vojna
Vypredané
12,34 €
12,99 €
Lacná kniha Záhada Nebezpečných sudov, Hudobných pirátov, Počítačového vírusu (-70%)
Nové, doteraz do slovenčiny nepreložené
vydania pôvodných anglických titulov
od autora - G. H. Stone.
V prvom príbehu - Záhada nebezpečných sudov - Traja pátrači a Bobov otec núdzovo pristanú s lietadlom v neznámom lese a padnú do rúk drsných zločincov, ktorí neváhajú všetkých zlikvidovať, aby neodhalili ich tajomstvo.
V druhom príbehu - Záhada hudobných pirátov - sa Traja pátrači náhodou zamotajú do intríg hudobných pirátov, ktorí kradnú nahrávky z hudobného štúdia a nezákonne ich rozmnožujú.
Tretí príbeh - Záhada počítačového vírusu - sa začína zdeseným konštatovaním Jupitera, že do ich počítača vnikol vírus. A ešte väčšie zdesenie vyvolá oznam, že majú neznámemu vydieračovi vyplatiť päť miliónov dolárov.
Vypredané
3,87 €
12,90 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Slovensko - Spiš
Nová krásna kniha o Slovensku s podtitulom Slovensko Spiš fotografiami a umeleckým slovom predstavuje jeden z našich najkrajších a najpozoruhodnejších regiónov. Zachytáva spišskú krajinu s nevšednými historickými mestami, ako sú Levoča, Kežmarok, Poprad, Spišská Sobota, Podolínec, nevynechá ani Spišský a Ľuboviansky hrad. Kniha predstavuje aj dravú krásu rieky Dunajec, plesá a štíty Vysokých Tatier i divoké kaňony Slovenského raja.
Krásne fotografie Vladimíra Bártu, Vladimíra Bartu ml. dopĺňa umelecké slovo spisovateľa Andreja Chudobu aj informačné texty o jednotlivých lokalitách v štyroch jazykoch slovenskom, anglickom, nemeckom i poľskom.
Vypredané
0,75 €
14,94 €
dostupné aj ako:
Ulrychovi Hana a Petr - Pozdní sběry 3CD
Jak Hana, tak Petr letos oslavili svoje životní jubilea. K těmto 5 let od sebe vzdáleným výročím vychází skutečně reprezentativní výběr nejlepších skladeb z jejich více jak 50tileté kariéry na 3CD.
Tracklist:
CD1
1 Nechoď do kláštera
2 Za vodou, za horou
3 On na mě zapomíná
4 Láska
5 Chtěl jsem hledat čistou studánečku
6 Ideál
7 Sedm let jsem světem bloudil
8 Krajino, krajino
9 Pojďte a poleťte
10 Král Ječmínek
11 Lásko bílá, lásko černá
12 Eržika
13 Nikola
14 Až jednou červánky
15 Hora Říp
16 Touha
17 Luční král
18 Kámen
19 Tráva
20 Planeta
21 Zvon
22 Putovali kdysi hudci
23 Ententýny
24 Javory
25 Jízda králů
CD2
1 Kdysi před lety
2 Bylinky
3 Křídla
4 Zvláštní znamení
5 Bílá místa
6 Dnes ráno
7 Křehká květina
8 Dýchám, tak doufám
9 Hvězda jménem naděje
10 Stromeček
11 Smíření
12 Havárie topných tankerů
13 Vyšší princip
14 Černobílý film
15 Nad horama vyšla hvězda
16 Divadýlko
17 Nejsou na prodej
18 Modlitba
19 Já létám
20 Chodci nebo poutníci
21 Valentýnka
22 Jarní vítr
23 Hora Magura
24 Uspávanka
25 Díky za každé nové ráno
CD3
1 Jednou
2 Kamínek v lese
3 Půlnoční lidé
4 Romance
5 Talent
6 Nad javorem u hájíčka
7 Přes sedm hor
8 Koločavské hory
9 Žlutý list
10 Bílá víla
11 Šumaři
12 Tři králové
13 Předjarní voda
14 Bílé prádlo
15 Černá voda (Oj u haju)
16 Louka
17 Obyčejná krása
18 Proudy času
19 Úsměvy (Na foně Puškina )
20 Z hory do hory
bonusy
21 Sen
22 Letní ráno
23 Krásný sen
24 Slunečnice
25 Voda, voděnka
Langerová Aneta - Na vlně radosti, Koncert CD+DVD
Tracklist:
DVD:
1. Na Radosti
2. V bezvětří
3. Svatá Kordula
4. Dívka
5. Jiný sen
6. Malá mořská víla
7. Tragédie u nás na vsi
8. Slova z hor
9. Maják
10. Intermezzo Vzpomínka
11. Vzpomínka
12. Stačilo říct
13. Divoká hejna
14. Hvězda
15. Bříza
16. Nevěsta
17. Intermezzo Tráva
18. Tráva
19. Vysoké napětí
20. Voda živá
CD:
1. Na Radosti
2. V bezvětří
3. Svatá Kordula
4. Dívka
5. Malá mořská víla
6. Tragédie u nás na vsi
7. Intermezzo Vzpomínka
8. Vzpomínka
9. Hvězda
10. Bříza
11. Nevěsta
12. Tráva
13. Vysoké napětí
14. Voda živá
Vypredané
21,84 €
22,99 €
Bregovic Goran - Welcome To Goran Bregovic 2LP
Tracklist:
1 Tale III 02:35
2 Stop 03:54
3 Gas Gas Gas 02:46
4 Mesecina/Moonlight 03:59
5 La Nuit 02:14
6 Underground Tango 05:10
7 In The Death Car Featuring Iggy Pop
8 Hop Hop Hop Featuring Šaban Bajramović
9 Rencontre 03:16
10 ELO Hi 01:28
11 Dreams 03:32
12 Yeremia 03:04
13 Kalasjnikov 02:32
14 Gul Featuring Sezen Aksu 03:58
15 Tale IV 02:52
16 Ederlezi 04:58
17 Maki Maki 03:32
18 Ya Ya Ringe Ringe Raja 02:28
19 Ausencia Featuring Cesaria Evora 03:48
20 Man From Reno
Vypredané
30,39 €
31,99 €
Olympic - 66 nej + 1 (1965-2017) 3CD
CD1
1. Dej mi víc své lásky 02:54
2. Mary 02:19
3. Snad jsem to zavinil já 03:04
4. Dědečkův duch 02:20
5. Línej skaut 02:14
6. Želva 03:38
7. Nebezpečná postava 01:45
8. Dej mi na klín oči unavený 02:30
9. Vzpomínka plíživá 02:48
10. Pták Rosomák 02:52
11. Z bílé černou 02:38
12. Krásná neznámá 02:29
13. Svatojánský happening 02:24
14. Kufr 02:26
15. Anděl 03:48
16. Dynamit 02:59
17. Otázky 04:13
18. Strejček Jonatán 03:22
19. Sluneční píseň 03:36
20. Bon soir, mademoiselle Paris 03:48
21. Když jsem bejval tramp 02:06
22. Agáta 02:23
23. Vrať mi moji hořkou lásku 02:40
24. Únos 05:03
25. Slzy tvý mámy 04:20
26. Slunce 03:36
CD 2
1. Já tam byl 04:42
2. Taky jsem se narodil bos 04:17
3. Nech to být 03:14
4. Ty slzy dávno vpila tráva 04:26
5. Nechoď dál! (Město) 03:13
6. Co všechno se tu může stát (Voda) 04:36
7. Osmý den 03:47
8. Vlak, co nikde nestaví 03:26
9. Okno mé lásky (Láska) 04:57
10. Já (Sobectví) 04:20
11. Každý den (Ohlédnutí) 03:40
12. Jasná zpráva 04:19
13. Blíženci 04:29
14. Nikdo nejsme akorát 03:35
15. Ten den 03:39
16. Roboti už jdou 02:18
17. Je to tvá vina 03:33
18. Kanagom 03:43
19. Je to "dej" 03:35
20. Jako za mlada 03:57
CD 3
1. Jako tele na vrata 02:41
2. Manekýny 03:55
3. Hry a slzy 04:02
4. Proč zrovna ty 03:30
5. Když ti svítí zelená 02:48
6. Ať 04:11
7. Dávno 04:10
8. Květinový dítě 03:31
9. Jednou 04:04
10. Giordano Bruno 04:09
11. Ajajajaj 03:56
12. Nějak se vytrácíš, má lásko 04:51
13. Svítá 02:49
14. To není snadný 03:53
15. S tebou 03:21
16. My už jiný nebudem 03:18
17. Já nejsem zlej 03:37
18. Pane můj (Rocková modlitba) 03:31
19. Kámen, co se valí 03:55
20. Amoleta 03:46
21. Ještě to nebalíme 03:38
Vypredané
18,23 €
19,19 €
Various - Live At Wacken 2016 - 27 Years Faster : Harder : Louder (2Blu-ray+2CD)
CO: Již tradičně nabízí vydavatelství UDR záznam z metalového festivalu v německém Wackenu. K dispozici jsou verze 2CD+2DVD nebo 2CD+2BD.
CD1
1. Phil Campbell and the Bastard Sons - Big Mouth (Live) [3:12]
2. Hämatom - Alte Liebe Rostet Nicht (Live) [3:53]
3. Saxon - Battering Ram (Live) [4:46]
4. Vader - Triumph Of Death (Live) [3:58]
5. Tsjuder - Demonic Supremacy (Live) [5:43]
6. Immolation - Despondent Souls (Live) [4:12]
7. Therapy? - Screamager (Live) [2:32]
8. Michael Monroe - 78 (Live) [3:10]
9. The Vintage Caravan - Expand Your Mind (Live) [6:49]
10. Bury Tomorrow - Man On Fire (Live) [3:23]
11. Entombed A.D. - Dead Dawn (Live) [3:54]
12. Equilibrium - Born To Be Epic (Live) [3:59]
13. Die Krupps - Fatherland (Live) [4:49]
14. Axel Rudi Pell - Rock The Nation (Live) [5:39]
15. Girlschool - Take It Like A Band (Live) [2:58]
16. Ektomorf - Holocaust (Live) [3:29]
17. Torfrock - Preßlufthammer B-B-Bernhard (Live) [6:11]
18. Eluveitie - Havoc (Live) [4:54]
CD2
1. Bullet For My Valentine - Tears Don't Fall (Live) [6:12]
2. Tarja - No Bitter End (Live) [4:04]
3. 1349 - Sculptor Of Flesh (Live) [3:18]
4. Red Fang - Prehistoric Dog (Live) [4:04]
5. Unisonic - Unisonic (Live) [4:21]
6. Caliban - Paralyzed (Live) [4:00]
7. Eskimo Callboy - Muffin Purper-Gurk (Live) [3:34]
8. Borknagar - Colossus (Live) [4:37]
9. Metal Church - Gods Of Second Chance (Live) [4:50]
10. Therion - Son Of The Staves Of Time (Live) [4:42]
11. Steel Panther - Community Property (Live) [3:44]
12. Steak Number Eight - Black Eyed (Live) [4:39]
13. Triptykon - Morbid Tales (Live) [3:12]
14. Buffalo Summer - Money (Live) [3:33]
15. Barb Wire Dolls - Heart Attack (Live) [3:26]
16. Arch Enemy - War Eternal (Live) [4:20]
17. Budderside - Pain (Live) [3:50]
18. Dio Disciples - Stargazer (Live) [6:40]
BD1
1. Phil Campbell And The Bastard Sons - Big Mouth
2. Profaner - Killing On Command
3. Hämatom - Alte Liebe Rostet Nicht
4. Au?n - ?jáning Heillar ?jó?ar
5. Saxon - Battering Ram
6. Saxon - Heavy Metal Thunder
7. Zombies Ate My Girlfriend - Appropriate Hate Crimes
8. Vader - Triumph Of Death
9. Tsjuder - Demonic Supremacy
10. Immolation - Despondent Souls
11. Therapy? - Screamager
12. Michael Monroe - 78
13. Orden Ogan - F.E.V.E.R.
14. Orden Ogan - The Things We Believe In
15. The Vintage Caravan - Expand Your Mind
16. Bury Tomorrow - Man On Fire
17. Entombed A.D. - Dead Dawn
18. Equilibrium - Blut Im Auge
19. Equilibrium - Born To Be Epic
20. Die Krupps - Fatherland
21. Axel Rudi Pell - Game Of Sins
22. Axel Rudi Pell - Rock The Nation
23. Ektomorf - Holocaust
24. Girlschool - Take It Like A Band
25. Lemmy - Born To Lose, Live To Win
BD2
1. Torfrock - Trunkenbold
2. Torfrock - Preßlufthammer B-B-Bernhard
3. Eluveitie - Tegernako
4. Eluveitie - Havoc
5. Bullet For My Valentine - Tears Don't Fall
6. Bullet For My Valentine - Waking The Demon
7. Tarja - No Bitter End
8. 1349 - Sculptor Of Flesh
9. Red Fang - Prehistoric Dog
10. Unisonic - Unisonic
11. Caliban - Paralyzed
12. While She Sleeps - Four Walls
13. Eskimo Callboy - Muffin Purper-Gurk
14. Myrkur - Jeg Er Guden, I Er Tjenerne
15. Borknagar - Colossus
16. Borknagar - Winter Thrice
17. Metal Church - Gods Of Second Chance
18. Therion - Son Of The Sun
19. Therion - Son Of The Staves Of Time
20. Steel Panther - Asian Hooker
21. Steel Panther - Community Property
22. Steak Number Eight - Black Eyed
23. Triptykon - Morbid Tales
24. Buffalo Summer - Money
25. Barb Wire Dolls - Heart Attack
26. Arch Enemy - War Eternal
27. Budderside - Pain
28. Dio Disciples - The Last In Line
29. Dio Disciples - Stargazer
Vypredané
28,49 €
29,99 €
Various - 50 let české country 3CD
Tracklist:
DISC I.
1. Waldemar Matuška – Sedm dostavníků 1966
2. Greenhorns – Zatracenej život 1967
3. Karel Černoch - Správnej džob 1968
4. Rangers – Oh, Shenando 1968
5. Mirek Černý & Country Beat Jiřího Brabce – Sto let 1969
6. Tomáš Linka & Přímá linka – Hardy 1970
7. Mirek Hoffmann & Zelenáči Mirka Hoffmanna – Prokletej vůz 1970
8. Ladislav Vodička & Country Beat Jiřího Brabce – Já smyl špínu rosou průhlednou 1971
9. Eva Olmerová & Country Beat Jiřího Brabce - Slunce sháním 1971
10. Karel Kahovec & Country Beat Jiřího Brabce – Bídnej chlap 1971
11. Michal Tučný & Greenhorns – Šlapej dál 1972
12. Rangers – Vysočina 1973
13. Pavel Bobek - Nedělní ráno 1974
14. Jindřich Šťáhlavský & Fešáci – Pojedou 1975
15. Waldemar Matuška a Olga Blechová & KTO – Chtěl jsem být kovbojem 1977
16. Petr Spálený & Apollo – Když ji potkáš 1979
17. Max Presser & Country Beat Jiřího Brabce – Nádherná jízda 1980
18. Miki Ryvola – Osamělý město 1981
19. Naďa Urbánková & Country Beat Jiřího Brabce – V údolí blízko dráhy 1983
extra track
20. Jiří Schelinger – Že ho neznám, jsem vážně rád 1974
DISC II.
1. Honza Vyčítal – Mimozemšťan 1984
2. Olga Blechová & KTO – Chci dál bloudit 1984
3. Wabi Daněk - Na cestě 1986
4. Poutníci – Až uslyším hvízdání 1987
5. Newyjou – Vylepši si ráno kávou 1987
6. Fešáci - Country bál 1988
7. Věra Martinová – Brzy bude ráno 1988
8. Michal Tučný, Zdeněk Rytíř a Milena Soukupová & Tučňáci – Tři kamarádi 1988
9. Wabi Ryvola - Vracím se, vracím 1989
10. Věra Martinová a Naďa Urbánková & Gram – Je to hrůza 1989
11. Dana Hackerová & Tučňáci – Do sedla jo 1990
12. Greenhorns – Rodeo 1992
13. Hana Horecká - Sešívanej kabát 1992
14. Honza Vyčítal a Pepa Šimek - Když u nás Pete Seeger hrál 1993
15. Taxmeni – Tón kolejnic 1993
16. Robert Křesťan a Druhá tráva – Ukolébavka pro mne 1994
17. Michal Tučný & Žízeň - Pouliční zpěvák 1994
18. Taxmeni - Hledaný muž 1995
19. Ladislav Vodička – Teddy Bear 1996
extra track
20. Yvetta Simonová a Milan Chladil - Ráno řekne, pojďte dál 1973
DISC III.
1. Robert Křesťan - Tančím 1996
2. Vabank Unit – Obzorem pádí divokej kůň 1996
3. Petr Kocman - Asfaltový blues 1996
4. Jakub Smolík – Vše je pryč 1997
5. Lehká noha – Dolní tok řeky 1997
6. Mirek Hoffmann - Není všechno zlatý, co se třpytí 1997
7. Schovanky – Dámská jízda 1997
8. Grošáci – Co víš o mých váncích 1997
9. Robert Křesťan a Druhá tráva - Kdo to obchází můj dům 1998
10. Pavel Bobek a Pavlína Jíšová – Motýlek ráno 2000
11. František Nedvěd - Zpívám ti míň 2003
12. Druhá tráva, feat. Charlie Mc Coy – Orange Blossom Special 2004
13. Robert Křesťan a Druhá tráva, feat. Katka García - Sbohem, Angelíno 2007
14. Pavel Bobek – Víc nehledám 2010
15. Wabi Daněk a Ďáblovo stádo - A slunce pálí jen 2012
16. BlueGround – Víc 2013
17. Radimec & Old Horses – To jsem já 2014
18. Malina Brothers – McLaren 2015
19. Monogram – Naše sny 2015
extra track
20. Lucie Vondráčková a Petr Kocman – Já to nejsem [Zlej sen]
Vypredané
8,54 €
8,99 €
Kung Fu Panda 3 (SK obal) DVD
Kategórie: animovaný, detský
Dĺžka: 91 min
Jazykové verzie: slovenská, česká, maďarská, poľská, anglická, portugalská, turecká
Titulky: slovenské, české, maďarské, poľské, anglické, portugalské, turecké
Zvukové normy: 5.1
Réžia: Jennifer Yuh, Alessandro Carloni
Jedna z najúspešnejších animovaných sérií na svete sa vracia v roku 2016 vo svojom zatiaľ najväčšom komediálnom dobrodružstve Kung Fu Panda 3. Poov stratený biologický otec sa nečakane objaví a odcestuje spolu s Poom do tajného pandieho raja, kde sa stretnú s novými pandími postavami. Ale keď Kai, zloduch s nadprirodzenými schopnosťami, preletí Čínou ako víchrica a začne porážať všetkých majstrov kung-fu, Po musí urobiť nemožné: naučiť dedinu plnú ťažkopádnych bratov umenia kung-fu, aby sa z nich stalo neohrozené společenstvo Kung Fu Pánd.
DVD bonusy:
* karaoke "Everybody Loves A Panda Party"
* vyrob si papierovú pandu
* pôvod slova "skadoosh"
A ďalšie!
Vypredané
12,63 €
13,29 €