Hľadanie: Detvan
zobraziť:
Kedves kollégák 1-2.
"A kortárs magyar irodalom valamiféle kis tükrét tartja kezében az olvasó. Én tartom elébe. Pontosabban mi, vagyis mintegy hetven hazai szerző. Sajnos, hárman időközben elhunytak. Hetven író portréjáról, bizonyos köz- és magánügyeiről hull le a lepel. Személyes kis tükör ez. Elfogult, de azért remélhetőleg nem torzít. Öt éven át beszélgettem a hazai irodalom aprajával-nagyjával, kétheti rendszerességgel. A helyszín (egyetlen kivétellel) az Alexandra Könyvesház Nyugati téri áruháza volt, a negyedik emeleti panorámaterem. Az eszmecseréket rögzítette és műsorra tűzte a Pax és a Duna tévé. Hetvennégy beszélgetés, mert a legkedvesebb kollégákat kétszer hívtam meg. Természetesen rövidítésre, szerkesztésre kényszerültem, hogy beleférjünk két kötetbe, kisimítgattam az élő beszéd írásban nem jól festő lazaságait, de igyekeztem megtartani a természetességét, és kinek-kinek jellegzetes stílusát. Emiatt számomra érdekes írói munkának bizonyult a szövegek formálása. Bízom benne, hogy olyasféle közös mutatvány a végeredmény, mint az artistáké, én a mértékletes untermann szerepét próbáltam játszani. Boldogít, ha lehetővé tehettem, hogy kartársaim fölrepüljenek. A "Kedves kollégák" megjelenése lezár egy korszakot az életemben. Hatvanéves vagyok, ideje átengednem az irodalmi kérdező szerepét alkalmas fiatalabbaknak. Sokat tanultam e beszélgetésekből, az alkotó ember, az irodalmi hétköznapok, a szavakkal vívott küzdelem és az írók családi életének felemelő nehézségeiről, örömeiről. Azt hiszem, olyan tudás ez, amire az olvasók is kíváncsiak. Ha a kérdezett szerzők egyik-másik könyvéhez is kedvet támasztunk, az már a hab a tortán. Tartsanak meg minket jó emlékezetükben." (Vámos Miklós)
Vypredané
18,27 €
19,23 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Kedves kollégák 1-2.
"A kortárs magyar irodalom valamiféle kis tükrét tartja kezében az olvasó. Én tartom elébe. Pontosabban mi, vagyis mintegy hetven hazai szerző. Sajnos, hárman időközben elhunytak. Hetven író portréjáról, bizonyos köz- és magánügyeiről hull le a lepel. Személyes kis tükör ez. Elfogult, de azért remélhetőleg nem torzít. Öt éven át beszélgettem a hazai irodalom aprajával-nagyjával, kétheti rendszerességgel. A helyszín (egyetlen kivétellel) az Alexandra Könyvesház Nyugati téri áruháza volt, a negyedik emeleti panorámaterem. Az eszmecseréket rögzítette és műsorra tűzte a Pax és a Duna tévé. Hetvennégy beszélgetés, mert a legkedvesebb kollégákat kétszer hívtam meg. Természetesen rövidítésre, szerkesztésre kényszerültem, hogy beleférjünk két kötetbe, kisimítgattam az élő beszéd írásban nem jól festő lazaságait, de igyekeztem megtartani a természetességét, és kinek-kinek jellegzetes stílusát. Emiatt számomra érdekes írói munkának bizonyult a szövegek formálása. Bízom benne, hogy olyasféle közös mutatvány a végeredmény, mint az artistáké, én a mértékletes untermann szerepét próbáltam játszani. Boldogít, ha lehetővé tehettem, hogy kartársaim fölrepüljenek. A "Kedves kollégák" megjelenése lezár egy korszakot az életemben. Hatvanéves vagyok, ideje átengednem az irodalmi kérdező szerepét alkalmas fiatalabbaknak. Sokat tanultam e beszélgetésekből, az alkotó ember, az irodalmi hétköznapok, a szavakkal vívott küzdelem és az írók családi életének felemelő nehézségeiről, örömeiről. Azt hiszem, olyan tudás ez, amire az olvasók is kíváncsiak. Ha a kérdezett szerzők egyik-másik könyvéhez is kedvet támasztunk, az már a hab a tortán. Tartsanak meg minket jó emlékezetükben." (Vámos Miklós)
Vypredané
0,96 €
19,23 €
dostupné aj ako:
Magyar diplomaták küzdelme a párizsi békekonferencián
A második világháborúban Magyarország - az első világháborúhoz hasonlóan - újból a rossz, a vesztes oldalon állt. A büntetés nem is maradt el. a győztesek - bár sokan úgy gondolták, hogy egy igazságos világrendet hoznak létre - nagy csalódást okoztak. Saját érdekeik alapján bosszút álltak. Az igazságos világrend helyett a veszteseket megbüntették, a gyengéket megalázták.
Gantner Péter történész a tőle megszokott olvasmányos stílusban vezeti be az érdeklődő olvasót a párizsi béketárgyalások rejtelmeibe, a delegációt vezető magyar diplomaták, Auer Pál, Kertész István és Szegedy-Maszák Aladár politikai küzdelmeibe. Az említett politikusok nem kerülték el a sorsukat: az 1945-1947-es koalíció évek több nem kommunista politikusához, diplomatájához hasonlóan kiestek a nép emlékezetéből. Hármójuk együttes tevékenysége eddig nem került feldolgozásra, pedig példamutatóan küzdöttek Magyarország érdekeiért.
Lángész és őrültség
Az olasz elmeorvos, a múlt század második felében felállított elméletéről vált híressé, amely szerint velünk született testi-lelki tulajdonságaink predesztinálnak bennünket, bűnözőkké válunk-e vagy sem. Lángész és őrültség című könyvében a zsenialitás és az elmeháborodott tulajdonságainak, sajátosságainak összevetése, rokonítása szolgál új elméletének alapjául. A kötet afféle népszerű formában megírt tudományos műnek tekinthető, mondandóját a szerző telis-tele tűzdeli példákkal, többnyire saját orvosi gyakorlatából merítve anyagát. A kötetben külön fejezetben szerepelnek a "lelki beteg nagy szellemek", közöttük Shopenhauer és Tasso mellett Bolyai Farkas és Széchenyi István. A közkeletű hiedelemre, hogy a lángész és az őrültség nincs is olyan messzire egymástól, még a modern tudományok eredményeinek tükrében is választ vár az olvasó.
Vypredané
5,89 €
6,20 €
dostupné aj ako:
Kisanna Kertországban
"Ezt a könyvet neked írom, Kisanna. Tudod, könyvből mesélni nem szeretek, fejből mesélni meg nem tudok, főképpen tündérekről és boszorkányokról nem, hát arról szoktam mesélni, amit a házban látsz, vagy kinn a kertben, vagy a vízparton. Mert mindennek megvan a maga igaz meséje..." Az író kézen fogja kislányát és elvezeti abba a csodálatos világba, amely körülöttünk él és nekünk mesél. Ebben a Kertországban meséje van az Éjszakai Dombnak, a sünök családjának, de még Pincur kutyának, a hangyák országának is. Szász Imre szép szavú könyve húsz év után ismét azoknak a gyerekeknek a kezébe kerülhet, akik szeretik, de még igazán ismerik a körülöttük lélegző csodálatos természetet, pedig az az övék.
Vypredané
4,72 €
4,97 €
A becsület lobogója
Hatvan év telt el azóta, hogy a titkos Sioni Újjászületés Rendje, a Templomos Lovagrend alapítói felfedezték az örökül rájuk hagyott kincset Jeruzsálemben, a Templom-hegy mélyén. A nagyra törő és könyörtelen Plantagenet Richárd király, akit Oroszlánszívűnek is neveznek, újabb keresztes hadjáratot vezet, immár a harmadikat Szaladin ellen, veszélybe sodorva a templomosok becsületét és a Sioni Újjászületés Rendje küldetését. André Saint-Clairt, a titkos rend tagját megtanították arabul, mielőtt elküldték a Szentföldre. Saint-Clairre és unokatestvérére fontos küldetést bíztak, mely során be kell hatolniuk a veszélyes sivatagba és a félelmetes haszaszinok fészkébe. Unokatestvére azonban fogságba esik egy csatában, barátságot köt a pogányokkal, és kétség merül fel a hűségét illetően. Közben Szaladin okos taktikával folyamatosan meghiúsítja a keresztesek terveit. Végül azonban mégis Oroszlánszívű Richárd árulása győzi meg a két rokont arról, hogy a keresztes hadjárat csak álca, és hogy küldetésük sikere fontosabb, mint valaha.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Exkluziv szerelem
"Együtt éltünk. Együtt megyünk. Szerettünk titeket nagyon. Mami." Két ember, akik együtt öregedtek meg, elhatározza, hogy öngyilkos lesz. A férj halálos beteg, felesége képtelen nélküle élni. 1991 őszén, egy októberi vasárnapon véghez is viszik tervüket. Kutyájukat egy ismerősre bízzák, lakásukat szépen kitakarítják, becsomagolják a karácsonyi ajándékokat, mindent elrendeznek. Kéz a kézben megy Vera és István a halálba, végső megpecsételéseként egy különleges szerelemnek, mely az egész világot kizárta, a gyermekeiket is beleértve. Johanna Adorján, az unoka a történtek után 18 évvel tapintatosan és mélységes szeretettel próbálja rekonstruálni nagyszüleinek utolsó napját. S miközben így tesz, felidézi a magyar származású zsidó házaspár viszontagságokkal teli életét, az üldöztetések, a kommunista évek, 1956 sorsfordító eseményeit, majd emigrációjukat Dániába, ahol új életet kezdhettek. A mozaikszerűen kirajzolódó családtörténet arra is lehetőséget ad az írónőnek, hogy felkutassa saját gyökereit - közelebb kerüljön magyar és zsidó származásához.
Vypredané
10,59 €
11,15 €
A róka volt a vadász
A 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Herta Müller fiatalon szembesült a Ceausescu-rezsim elnyomásával. Mivel nem volt hajlandó a Securitate ügynökeként dolgozni, állásából elbocsátották, a titkosszolgálat folyamatosan zaklatta. Már első műveiben keményen bírálta a diktatúrát, Romániában nem is publikálhatott, könyvei cenzúrázatlan formában csak Németországban jelenhettek meg, miután 1987-ben Berlinbe emigrált, ahol azóta is él. A róka volt a vadász című regény a Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak krónikája, és Temesváron játszódik. Mégis attól megrendítő igazán, hogy a történetet végigolvasva tudatosul bennünk: ami a rendszerváltás előtt a szovjet blokk országaiban megtörténhetett, az a világ bármely szegletében újra visszatérhet. A mag a gonosz termékeny talajából egy szép napon ismét szárba szökkenhet, mert az emberek nem változnak, mert megvan a fogadókészség, mert az emberek a fenyegetettség árnyékában, ha kell, mindig és mindenhol megvásárolhatók, mert készen állnak, hogy elárulják egymást és önmagukat.
Vypredané
9,86 €
10,38 €
Közgazdaságtan
Paul ?Samuelson Közgazdaságtana immár több mint hatvan éve alapmű a bevezető közgazdaságtan oktatásában szerte a világon. Első kiadása 1948-ban látott napvilágot, s azóta háromévente jelennek meg frissített és aktualizált újabb kiadásai az Amerikai Egyesült Államokban. A könyvet 17 nyelvre fordították le, így vált minden idők egyik legnagyobb példányszámú, népszerű tudományos munkájává. Samuelson professzor 1985-ben vonta be a munkába William Nordhaust szerzőtársként. Kötetünk a Közgazdaságtan tizenkilencedik kiadásának magyar fordítása. Samuelson professzor e könyv befejezése után 2009. december 13-án hunyt el. A szerzők a vegyes gazdaság előnyeit emelik ki művükben, mert középutas alapállásuk szerint ennek segítségével lehet elkerülni a szélsőséges libertarianizmus és a bürokratikus állami gazdálkodás túlzásait. A vegyes gazdaság ötvözi a piaci verseny ösztönző erejét az állami szabályozással és újraelosztással, s ezáltal a mikro- és makroszintű piaci kudarcokat hivatott korrigálni. Ebben a kiadásban is szerepelnek természetesen a közgazdaságtan időtálló elméleti megállapításai, de mégis itt végezték el a szerzők – saját megítélésük szerint – a legjelentősebb átdolgozást a mű eddigi története során. Erre leginkább a 2007-ben kezdődő pénzügyi válság inspirálta őket, mely utóbb általános gazdasági válsággá terebélyesedett. A korszerűség és az aktuális kérdések vizsgálata mellett a kötet megtartja Samuelson-Nordhaus Közgazdaságtanának immár hagyományossá vált erényeit. Ezek közé tartozik a közérthetőség, amely befogadhatóvá teszi a közgazdaságtan megállapításait a szakirányú tanulmányokat végzők és a szélesebb olvasóközönség számára is. Ki kell emelni továbbá a mű átfogó jellegét, mert ez teszi lehetővé, hogy szinte közgazdasági lexikonként használhassák az érdeklődők. Végül erényei közé sorolható az egyes kérdések lényegre törő és praktikus megközelítése, amely a gyakorlatban is hasznos olvasmánnyá teszi a Közgazdaságtant.
Vypredané
25,87 €
27,23 €