Hľadanie: Rozbúrená krv
zobraziť:
Róma
Alig nyolcszáz év leforgása alatt egy dombtetőn épített falucskából alakult ki a nyugati világ leghatalmasabb városa, az Észak-Afrikától Észak-Angliáig és az Atlanti-óceántól az Eufrátesz folyóig terjedő óriási birodalom központja, az Örök Város: Róma. Meghódította Hannibál Karthágóját, Galliát és Britanniát, a Földközi-tenger egész medencéjét, hogy azután néhány száz év múlva világbirodalma darabokra hulljon. A Római Birodalom tündöklése és bukása az ókor egyik legkülönlegesebb története, olyan páratlanul hatalmas és tébolyult, diadalmas és hitszegő szereplőkkel, mint Julius Caesar, Pompeius, Marcus Antonius, Brutus, Augustus, Caligula és Néró. Annál, hogy a Római Birodalom milyen rövid idő alatt jött létre, már csak a hátrahagyott öröksége a meglepőbb - még 2000 év után is érzékelhető. A modern civilizáció átvette a rómaiak nyelvét, jogát, technológiáját és szokásait, miközben számos építészeti és kulturális emlék mind a mai napig emlékeztet régi dicsőségükre. Egyebek közt a betont, az öblítős árnyékszéket és a háromfogásos étkezést is nekik köszönhetjük. Ez a könyv elsősorban a Kr. e. I. század zűrzavaros éveit, hatalmas csatáit, szerteágazó intrikáit, jeles alakjait és reformtörekvéseit idézi meg, azt az időt, amikor Julius Ceasar kivívta magának a teljhatalmat, és Kleopátra meghódította Marcus Antoniust.
Vypredané
14,54 €
15,31 €
Vespasianus, Róma katonája
"Minden oldalról barbárok vesznek körül bennünket, és nem hagyhatjuk, hogy akár csak megforduljon a fejükben, hogy legyőzhetik Rómát. Meg kell mutatnunk nekik, ha Rómával húznak ujjat, a küzdelemnek csak egyetlen, elkerülhetetlen kimenetele lehetséges: halál a férfiakra és rabszolgasors a családtagjaik számára."
Kr. u. 26. - Az ifjú Vespasianus elhagyja a családi birtokot, hogy Rómában patrónusokra leljen, majd csatlakozik a hadsereghez. Amit talál: zűrzavarba fulladt város és egy birodalom a széthullás szélén.
Tiberius, az idősödő császár Capri szigetére vonult vissza, s Róma a praetoriánus gárda parancsnokának, a vasmarkú Seianusnak a kezébe került. Seianus kémei mindenütt jelen vannak - egy vacsoraasztalnál elejtett óvatlan megjegyzés ugyanolyan halálos veszedelmet jelenthet, mint egy barbár nyílvessző.
A városban, ahol az árulás és a cselszövés a mindennapok része, Vespasianus teljesen elveszettnek érzi magát. A lázadás a levegőben van, neki pedig kellő tapasztalat nélkül kell katonákat vezetnie a barbárok ellen. Valahogy életben kell maradnia, és fel kell fednie, ki áll valójában a Birodalmat veszélyeztető összeesküvés hátterében...
A svájci születésű Robert Fabbri a Londoni Egyetemen folytatott színházi és drámatanulmányokat, majd huszonöt éven keresztül a filmiparban, illetve a tévéfilmgyártásban dolgozott. Olyan produkciók készítésében vett részt, mint a Harrison Ford főszereplésével forgatott Férfias játékok vagy a Billy Elliot. Az ókori történelem igazi szenvedélye. A Vespasianus, Róma katonája az első regénye. Londonban és Berlinben él.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Epiktétosz összes művei
"Mikor bukott el Akhilleusz? Amikor Patroklosz meghalt? Távolról sem! Akkor, amikor haragra gerjedt, amikor a nő elvesztését siratta, amikor megfeledkezett róla, hogy nem azért van ott, hogy szeretőket szerezzen magának, hanem azért, hogy harcoljon. Ezek az igazi bukások az ember életében, ez az ostrom, ez a kapituláció: amikor a helyes nézetek megsemmisülnek, amikor kivesznek az emberből."
Epiktétosz a Kr. u. 1-2. században élt, sztoikus filozófus volt. Jelen kötet tartalmazza minden fennmaradt szövegét. Főműve, az Arrhianosz által lejegyzett Beszélgetések (Diatribai) négy könyve és a töredékek itt olvashatók első ízben magyarul, míg a legfontosabb tanításokat röviden kifejtő Kézikönyvecske (Enkheiridion) terminológiai szempontból javított fordításban jelenik meg újra. A szövegek egyedülálló bepillantást nyújtanak a sztoikus etika érett korszakába, de nem csupán történeti szempontból érdekesek: Epiktétosz számára a filozófia elsősorban arra tanít, miként kell élnünk. Bár a főmű tömören számot ad az alapvető sztoikus metafizikai tanításokról is, a - sokszor mester és tanítvány között zajló - beszélgetések témája nagyon is gyakorlati: hogyan kezelhetünk megfelelő módon bizonyos nehéz élethelyzeteket és negatív érzelmeket, amelyekkel minden embernek szembesülnie kell. Az epiktétoszi tanítás legfontosabb alapelve az, hogy meg kell tanulnunk különbséget tenni azon dolgok között, amelyek rajtunk múlnak, és azok között, amelyek nem, mert csakis így tehetünk szert a zavartalan lelkiállapotra.
A kötetet az epiktétoszi alapfogalmak szótára, valamint Steiger Kornél tanulmánya zárja, amely Epiktétosz "lélekterápiájának" mozzanatait elemzi, s elhelyezi a filozófus gondolkodását a sztoikus filozófia történetében.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Haba Monokulárny ďalekohľad od 4 rokov
Voláme všetkých mladých svetových prieskumníkov! Ak máte radi pozorovanie vtákov a zvierat z diaľky, tak Terra Kids monokulárny ďalekohľad je to pravé. Funkcia zväčšovania prináša lesným zvieratám ostré zameranie a umožňuje ich štúdium z diaľky. Monokulárny ďalekohlad Terra Kids by sa preto mal vziať so sebou na každú turistickú túru. Vhodné pre deti: od 4 rokov. Materiál: plast, kov.
Vypredané
15,89 €
Zűr a Paradicsomban
Bár olyan világban élünk, amelyben szinte állandósult a válság, mintha mégis elfogadnánk, hogy a kapitalizmus - ez az alaptalan reményekkel kecsegtető, szédítő és szédelgő ideológia - a lehetséges világok legjobbikát jeleníti meg. A nagyobb egyenlőség, a több demokrácia és az erősebb szolidaritás világa ellenben nehézkesnek és unalmasnak, sőt bizonyos szempontból egyenesen veszedelmesnek tűnik: megvalósítása csak szürke, túlszabályozott, falanszterszerű társadalomhoz vezethet. Slavoj Zizek azt fejtegeti e rendkívül időszerű könyvében, hogy mi sem áll távolabb az igazságtól.
Ha valóban szeretnénk jobb, igazságosabb, az emberi kreativitás kibontakozását elősegítő és az emberi méltóságot védelmező társadalmat elképzelni, akkor fel kell ismernünk, mondja a filozófus, hogy a kapitalizmus kínálja a legunalmasabb, a legdermesztőbb jövőt: az állandó változás látszatát keltve ugyanis mindig ugyanazt tálalja fel, csak egyre nagyobb mennyiségben; ezzel szemben az igazi egyenlőségért, ha úgy tetszik, a kommunizmusért vívott harc az igazán merész és ígéretes vállalkozás.
Míg Fukuyama a történelem végét és a liberális demokrácia teljes diadalát hirdette, míg Samuel P. Huntington szerint elkerülhetetlen a civilizációk összecsapása, és ezért minden erőnkkel védenünk kell saját kultúránkat, míg Thomas Piketty az egyre nagyobb egyenlőtlenség okozta veszélyekre figyelmeztet, és a kapitalista rendszeren belül próbál erre megoldást találni... addig a világhírű szlovén filozófus, a baloldali radikális gondolkodás legbefolyásosabb alakja amellett érvel, hogy mai problémáink csak a kommunizmus perspektívájából értelmezhetők és oldhatók meg. És hogy feltétlenül meg kell próbálnunk felépíteni az igazi egyenlőségen alapuló társadalmat, hacsak nem olyan világban akarunk élni, amelyben zombik és vámpírok uralkodnak.
"A Nyugat legveszélyesebb filozófusa" (Adam Kirsch)
"A kultúraelmélet Elvis Presleyje." (Chronicle of Higher Education)
"A freudi és a lacani pszichoanalízisre, illetve Hegel és Marx dialektikus gondolkodására támaszkodva Zizek a hétköznapi ideológiák sok esetben üdítően irritáló kritikáját bontja ki. Mai globális kapitalizmusunknak és ideológiai jelenségeinek e szórakoztató és szellemes elemzése intellektuális és ideológiai szövetségese, a francia Alain Badiou megállapításainak gondolatébresztő ismertetésével párosul... A globális tiltakozó mozgalmakban megjelenő kommunista horizontot megőrizni és a politika alapjává megtenni: Zizek felfogása szerint ez napjaink voltaképpeni feladata." (Janosik Herder)
"Kevés gondolkodó illusztrálja jobban a mai kapitalizmus ellentmondásait, mint Slavoj Zizek... Az elképesztő intellektuális túltermelést megvalósító életművében Zizek a jelen rendjének fantazmagorikus kritikáját alkotta meg, olyat, amely állítása szerint - s bizonyos szempontból valóban - gyakorlatilag mindent tagad, ami jelenleg létezik." (John Gray, New York Review of Books)
"A pszichoanalízisnek, sőt általában a kultúraelméletnek az elmúlt évtizedek folyamán színre lépett legfélelmetesebben ragyogó képviselője." (Terry Eagleton, London Review of Books)
"Nincs olyan társadalmi vagy természeti jelenség, amelyre ne terjesztené ki elméleti vizsgálódását." (Rebecca Mead, New Yorker)
"Ha Szlovéniában maradt volna, Szlovénia pedig kommunista ország maradt volna, akkor Zizekből nem lett volna az az ártalmas fickó, akivé vált időközben. Valójában ha nem szólna komolyabb érv amellett, hogy sajnálkozzunk a kelet-európai kommunizmus összeomlásán, Zizek rászabadítása a nyugati tudományos életre alighanem önmagában elégséges volna. Jacques Lacan pszichoanalitikus vízióját mint az új, szocialista filozófia transzcendentális alapját elfogadva Zizeknek sikerül minden elődjét fölülmúlni az izgalom fokozásában." (Roger Scruton: Fools, Frauds and Firebrands. Thinkers of the New Left)
Fordította: Reich Vilmos
Vypredané
12,52 €
13,18 €
A Tao ereje
"Hajdanán, a Kr. e. 6. században, amikor az emberi történelem zömét még az ókor homálya fedte, három nagy bölcs született három ókori civilizáció bölcsőjében. A görög világban tűnt föl Püthagorasz, Indiában Gautama Sziddhártha és Kínában Lao-ce. Mindegyikük felbecsülhetetlen ajándékokkal gazdagította az emberiséget: olyan mérhetetlen kincsekkel, amelyek majd csak a később megszülető emberek életét alakították át és eljövendő nagy civilizációk alapját képezték. Ez a három bölcs kortárs volt, de mégsem találkoztak (talán csak álmaikban). Ők együttesen hajtották végre az emberiség valaha volt legnagyobb ugrását: olyan evolúciót, amely nem a DNS, nem a technológia és még csak nem is a politika területén zajlott le. A három bölcs triumvirátusa a tudat evolúcióját vitte végbe, amely legértékesebb emberi kincsünk, furcsamód mégis gyakran magától értetődőnek tekintjük és elmulasztjuk kiteljesítését."
Lou Marinoff filozófus, aki Kanadában és az USÁ-ban is tanít, magát életvezetési filozófusnak nevezi. Tanítása szerint rossz az a kiindulás, hogy a lélek lehet beteg. A lélek és az élet egészséges. Csak meg kell tanulni az élet alapjait. És ehhez segít hozzá bennünket a filozófia. Első sikerkönyvében (Plato, Not Prozac!) a görög filozófiát kínálta medicinának. Ebben a könyvében a taoizmust ismerteti könnyedén és szakszerűen.
"Képzeljünk el egy tartós civilizációt, egy harmonikus közösséget, egy boldog családot, egy kiteljesedett életet! Mi bennük a közös? Az, hogy mind erős alapokra épül. Mielőtt nekiállnánk megvizsgálni, miképp segít a Tao a derűt megvalósítani az életünkben, meg kell értenünk a taoista filozófia három alapvető eszméjét: a kiegészíthetőséget, a harmóniát és a változást."
Vypredané
13,52 €
14,23 €
WoodWick sviečka stredná Island Coconut
Šťavnatý ananás zmiešaný so smotanovým kokosom vytvára perfektný tropický dovolenkový oddych. Vychutnajte si útulné pohodlie žiariaceho krbu kdekoľvek vo vašej domácnosti. Upokojujúca praskanie a dlhý tanečný plameň WoodWick® s Hearthwick® Flame vám umožní prežiť príjemné spomienky alebo vytvoriť teplo domova . Takže sa môžete tešiť viac ako len na sviečku, pretože domov je miesto, kde je HEARTH/ krb.
Vypredané
18,68 €
24,90 €
WoodWick sviečka loď Island Coconut
Šťavnatý ananás zmiešaný so smotanovým kokosom vytvára perfektný tropický dovolenkový oddych. Vychutnajte si útulné pohodlie žiariaceho krbu kdekoľvek vo vašej domácnosti. Upokojujúca praskanie a dlhý tanečný plameň WoodWick® s Hearthwick® Flame vám umožní prežiť príjemné spomienky alebo vytvoriť teplo domova . Takže sa môžete tešiť viac ako len na sviečku, pretože domov je miesto, kde je HEARTH/ krb.
Vypredané
36,90 €
WoodWick sviečka malá Island Coconut
Šťavnatý ananás zmiešaný so smotanovým kokosom vytvára perfektný tropický dovolenkový oddych. Vychutnajte si útulné pohodlie žiariaceho krbu kdekoľvek vo vašej domácnosti. Upokojujúca praskanie a dlhý tanečný plameň WoodWick® s Hearthwick® Flame vám umožní prežiť príjemné spomienky alebo vytvoriť teplo domova . Takže sa môžete tešiť viac ako len na sviečku, pretože domov je miesto, kde je HEARTH/ krb.
Vypredané
11,90 €
WoodWick sviečka veľká Island Coconut
Šťavnatý ananás zmiešaný so smotanovým kokosom vytvára perfektný tropický dovolenkový oddych. Vychutnajte si útulné pohodlie žiariaceho krbu kdekoľvek vo vašej domácnosti. Upokojujúca praskanie a dlhý tanečný plameň WoodWick® s Hearthwick® Flame vám umožní prežiť príjemné spomienky alebo vytvoriť teplo domova . Takže sa môžete tešiť viac ako len na sviečku, pretože domov je miesto, kde je HEARTH/ krb.
Vypredané
26,18 €
34,90 €
Fotoaparát INSTAX WIDE 300 Camera
Fotoaparát instax WIDE 300. Výborný instaxový fotoaparát v robustnom tele. Okažitá tlač fotografií a to fotografií v najväčšom dostupnom, instaxovom formáte ho predurčujú na rolu záznamníka pri stretnutiach, oslavách, svadbách, pretože veľkosť fotografií umožňuje zachytiť viac zo scény, viac ľudí, viac zábavy. jednoduchá obsluha umoźňuje fotografovi sústrediť sa na fotografovaný objekt a obsah v zábere. Fotoaparát zaostruje od 90cm a vďaka pribalenej širokouhlej predsádke už od 40cm, čiže je vhodný aj na autoportrét (selfie). Balenie obsahuje 4xAA batérie, popruh na krk a manuál v slovenskom jazyku. Fotoaparát je vybavený bleskom, elektronickým počítadlom záberov, hľadáčikom, statívovým závitom, tlaćidlom na stmavenie alebo zosveklenie ďaľšieho záberu a možnosťou meniť rozsah zaostrenia (0,9 - 3m a 3m - nekonećno).
Grimaud Helene - The Messenger CD
1. Mozart: Fantasia in d-Moll, KV 397
2. Mozart: Concerto for Piano and Orchestra Nr. 20 in d-Moll, KV 466 – 1. Allegro
3. Mozart: Concerto for Piano and Orchestra Nr. 20 in d-Moll, KV 466 – 2. Romance
4. Mozart: Concerto for Piano and Orchestra Nr. 20 in d-Moll, KV 466 – 3. Rondo. Allegro assai
5. Mozart: Fantasia in c-Moll, KV 475
6. Silvestrov: The Messenger für Klavier, Streichorchester und Synthesizer
7. Silvestrov: Two Dialogues with Postscript – 1. Wedding Waltz
8. Silvestrov: Two Dialogues with Postscript – 2. Postludium
9. Silvestrov: Two Dialogues with Postscript – 3. Morning Serenade
10. Silvestrov: The Messenger for Piano Solo
Vypredané
21,84 €
22,99 €
Grimaud Helene - The Messenger 2LP
LP1:
1. Mozart: Fantasia in d-Moll, KV 397
2. Mozart: Concerto for Piano and Orchestra Nr. 20 in d-Moll, KV 466 – 1. Allegro
3. Mozart: Concerto for Piano and Orchestra Nr. 20 in d-Moll, KV 466 – 2. Romance
4. Mozart: Concerto for Piano and Orchestra Nr. 20 in d-Moll, KV 466 – 3. Rondo. Allegro assai
LP2:
1. Mozart: Fantasia in c-Moll, KV 475
2. Silvestrov: The Messenger für Klavier, Streichorchester und Synthesizer
3. Silvestrov: Two Dialogues with Postscript – 1. Wedding Waltz
4. Silvestrov: Two Dialogues with Postscript – 2. Postludium
5. Silvestrov: Two Dialogues with Postscript – 3. Morning Serenade
6. Silvestrov: The Messenger for Piano Solo
Vypredané
56,04 €
58,99 €
Turner Tina - Break Every Rule (Deluxe Box Set) 3CD+2DVD
KDO: Americká zpěvačka, tanečnice, herečka a autorka patří k zásadním postavám světového popu. V polovině padesátých let začínala s kapelou Ike Turner's Kings of Rhythm. Nejprve vystupovala pod pseudonymem Little Ann, jméno Tina Turner přijala až v šedesátých letech. Následovala strmá hudební kariéra. Časopis Rolling Stone zpěvačku zařadil mezi sto největších interpretů všech dob (63.místo).
CO: Rozšířená reedice alba z roku 1987. K dispozici je 3CD/2DVD box a dále 2CD či klasické LP. Mezi bonusovým materiálem zájemce nalezne raritní skladby, B strany singlů nebo záznam legendárního vystoupení z Rio de Janeira, kde na Maracana zpěvačce aplaudovalo 180 tisíc diváků. DVD disky obsahují videoklipy v HD kvalitě a intimnější vystoupení z londýnského Camden Palace. Připomeňme, že Break Every Rule je deskou, jež následovala po megaúspěšném comebacku v podobě alba Private Dancer.
CD1
1. Typical Male (2022 Remaster) [04:18]
2. What You Get Is What You See (2022 Remaster) [04:31]
3. Two People (2022 Remaster) [04:11]
4. Till The Right Man Comes Along (2022 Remaster) [04:11]
5. Afterglow (2022 Remaster) [04:31]
6. Girls (2022 Remaster) [04:58]
7. Back Where You Started (2022 Remaster) [04:26]
8. Break Every Rule (2022 Remaster) [04:02]
9. Overnight Sensation (2022 Remaster) [04:41]
10. Paradise Is Here (2022 Remaster) [05:35]
11. I'll Be Thunder (2022 Remaster) [05:21]
CD2
1. Don't Turn Around (2022 Remaster) [04:19]
2. Havin' A Party (2022 Remaster) [03:56]
3. Take Me To The River (2022 Remaster) [04:02]
4. Typical Male (12” Dance Mix) [2022 Remaster] [07:06]
5. Two People (Dance Mix) [2022 Remaster] [08:24]
6. What You Get Is What You See (Extended Dance Mix) [2022 Remaster] [06:28]
7. The Tina Turner Montage Mix (2022 Remaster) [08:54]
8. Break Every Rule (Extended Dance Mix) [2022 Remaster] [08:43]
9. Afterglow (Vocal Dance Mix) [2022 Remaster] [07:10]
10. Paradise Is Here (Live) [Full Length Version] [2022 Remaster] [07:26]
CD3
1. Addicted To Love (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:36]
2. I Can't Stand the Rain (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [03:36]
3. Typical Male (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:05]
4. Better Be Good to Me (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [06:13]
5. Private Dancer (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [07:07]
6. We Don't Need Another Hero (Thunderdome) [Live in Rio: 16/1/88] [2022 Remaster] [04:57]
7. What's Love Got to Do with It (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:46]
8. Help (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:05]
9. Let's Stay Together (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:34]
10. Proud Mary (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [07:01]
11. What You Get Is What You See (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [04:36]
12. Break Every Rule (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:36]
13. Paradise Is Here (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:36]
DVD1
1. Addicted To Love (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:36]
2. I Can't Stand the Rain (Live in Rio: 16/1/880 [2022 Remaster] [03:36]
3. Typical Male (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:05]
4. Better Be Good to Me (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [06:13]
5. Private Dancer (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [07:07]
6. We Don't Need Another Hero (Thunderdome) [Live in Rio: 16/1/88] [2022 Remaster] [04:57]
7. What's Love Got to Do with It (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:46]
8. Help (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:05]
9. Let's Stay Together (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:34]
10. Proud Mary (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [07:01]
11. What You Get Is What You See (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [04:36]
12. Break Every Rule (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:36]
13. Paradise Is Here (Live in Rio: 16/1/88) [2022 Remaster] [05:36]
DVD2
1. Afterglow (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [04:00]
2. Intro: Max Headroom (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [0:33]
3. Back Where You Started (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [04:13]
4. Break Every Rule (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [04:36]
5. What You Get Is What You See (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [04:19]
6. Overnight Sensation (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [04:24]
7. A Change Is Gonna Come (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [07:06]
8. Two People (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [04:28]
9. Addicted To Love (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [05:58]
10. In The Midnight Hour (Live: Camden Palace, London – 11/86; 2022 Remaster) [03:41]
11. 634-5789 (with Robert Cray) [Live: Camden Palace, London – 11/86] [2022 Remaster] [03:10]
12. Land Of 1,000 Dances (Live: Camden Palace, London – 11/86) [2022 Remaster] [03:10]
13. Paradise Is Here (Promo Video with End Credits) [Live: Camden Palace, London – 11/86] [2022 Remaster] [05:35]
14. Typical Male (Promo Video) [2022 Remaster] [04:22]
15. Two People (Promo Video) [2022 Remaster] [04:10]
16. What You Get Is What You See (Promo Video) [2022 Remaster] [04:10]
17. Girls (Promo Video) [2022 Remaster] [04:42]
18. Break Every Rule (Promo Video) [2022 Remaster] [04:50]
19. Paradise Is Here (Promo Video) [2022 Remaster] [07:14]
20. Two People (Tina’s Hollywood Version) [2022 Remaster] [04:12]
Vypredané
39,89 €
41,99 €
Marillion - Fugazi (Deluxe Edition) 3CD+BD
KDO: Britská skupina Marillion patří k nejznámějším představitelům progresivního rocku. Kapela vznikla v roce 1979 a stala se pojítkem mezi post-punkovou vlnou a progressive rockovou scénou. V osmdesátých letech se stala komerčně nejúspěšnějčí neo-prog rockovou formací! Dráhu Marillion lze rozdělit na dvě etapy –před a po roce 1988, kdy skupinu opustil původní frontman Derek William Dick zvaný Fish.
CO: Rozšířená reedice druhého alba skupiny Marillion nabízí kromě nových mixů původní nahrávky také koncertní záznam zkanadského Montrealu zroku 1984.Vychází ve variantách 4LP nebo 3CD+BR.
Tracklist:
CD1: 01. Assassing (2021 Stereo Remix) [07:01] 02. Punch and Judy (2021 Stereo Remix) [03:22] 03. Jigsaw (2021 Stereo Remix) [06:49] 04. Emerald Lies (2021 Stereo Remix) [05:08] 05. She Chameleon (2021 Stereo Remix) [06:53] 06. Incubus (2021 Stereo Remix) [08:30] 07. Fugazi (2021 Stereo Remix) [08:02] CD2: 01. Assassing (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [07:28] 02. Punch and Judy (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [04:03] 03. Jigsaw (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [06:34] 04. Script for a Jester's Tear (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [09:00] 05. Chelsea Monday (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [08:15] 06. Emerald Lies (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [05:21] 07. Cinderella Search (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [05:47] 08. Incubus (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [09:00] CD3: 01. Charting the Single (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [07:02] 02. He Knows You Know (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [05:56] 03. Fugazi (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [09:11] 04. Forgotten Sons (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [11:03] 05. Garden Party (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [06:35] 06. Market Square Heroes (Live at The Spectrum, Montreal, Canada, 20th June 1984) [10:46] Blu-Ray: 01. Assassing (2021 Stereo Remix) [07:01] 02. Punch and Judy (2021 Stereo Remix) [03:22] 03. Jigsaw (2021 Stereo Remix) [06:49] 04. Emerald Lies (2021 Stereo Remix) [05:08] 05. She Chameleon (2021 Stereo Remix) [06:53] 06. Incubus (2021 Stereo Remix) [08:30] 07. Fugazi (2021 Stereo Remix) [08:02] 08. Assassing (2021 Stereo Remix) [07:01] 09. Punch and Judy (2021 Stereo Remix) [03:22] 10. Jigsaw (2021 Stereo Remix) [06:49]
Vypredané
24,69 €
25,99 €
Cooper Alice - Live From The Apollo Theatre Glasgow, 19.02.1982 RSD 2LP
KDO: Americký zpěvák, skladatel a příležitostný herec je přezdíván kmotrem shock rocku. Proslavila ho směs heavy metalové a rockové hudby, do níž vnášel prvky kabaretu i hororu. Diskutovaná byla zvláště jeho pódiová prezentace, ve které nechyběly ani elektrická křesla, falešná krev nebo had škrtič.
CO: V únoru 1982 vystoupil Alice Cooper během Special Forces Tour v divadle The Apollo v Glasgow. Jako celek vychází záznam konceru vůbec poprvé, zveřejněny byly doposud jen tři skladby.
LP1
1. Who Do You Think We Are
2. Model Citizen
3. Go to Hell
4. Guilty
5. I'm Eighteen
6. Cold Ethyl
7. Only Women Bleed
8. No More Mr. Nice Guy
9. Clones (We're All)
LP2
1. Under My Wheels
2. I Never Cry
3. 7 and 7 Is
4. Grim Facts
5. Pain
6. Billion Dollar Babies
7. Generation Landslide
8. Who Do You Think We Are
9. Schools Out. (*previously released)
Vypredané
25,64 €
26,99 €
Human League, The - Octopus LP
KDO: Britská elektropopová skupina Human League vznikla v Sheffieldu v roce 1977. Výraznějšího komerčního úspěchu dosáhla v roce 1981, kdy vydala album Dare, na němž najdete jeden z největších hitů první poloviny osmdesátých let Don't You Want Me.
CO: Reedice sedmého studiového alba britské synthpopové skupiny. Originální nahrávku produkoval Ian Stanley, zakládající člen a klávesista Tears For Fears. Deska vyšla v roce 1995 a byla prvním albem, kde se Human League prezentovali jako trio. K dispozici je LP a také rozšířená verze na 2CD, na které zájemce najde nejrůznější raritní verze a demosnímky skladeb z alba.
LP1
1. Tell Me When [04:51]
2. These Are the Days [05:46]
3. One Man in My Heart [04:05]
4. Words [05:54]
5. Filling up with Heaven [04:20]
6. Housefull of Nothing [04:31]
7. John Cleese, Is He Funny? [03:59]
8. Never Again [04:42]
9. Cruel Young Lover [06:57]
Vypredané
20,89 €
21,99 €
Petty Tom - Wildflowers & All The Rest (Deluxe Edition) 4CD
KDO: Americký hudebník, skladatel, herec a zpěvák Tom Petty patřil k nejvýraznějším postavám amerického rockového písničkářství. Byl spoluzakladatelem slavné skupiny Traveling Wilburys, ve které působili také Bob Dylan, Roy Orbison nebo George Harrison. S doprovodnou kapelou The Heartbreakers fungoval průběžně od roku 1976. Zemřel ve věku 66 let na zástavu srdce.
CO: Bohatě rozšířená reedice zásadního alba rockového písničkáře Toma Pettyho. Deska Wildflowers vyšla jako Pettyho druhá sólová studiovka v roce 1994, nahrávku produkovali Rick Rubin a Mike Campbell. Zpěvák na souborném vydání začal pracovat před svou smrtí, realizace se však nedočkal. Reedice je k dispozici ve variantách 2CD, 3LP, 4CD a 7LP. Oproti originálu z roku 1994 navíc obsahuje 10 skladeb, které vznikly během nahrávání Wildflowers, ale na původní desku se nevešly (All The Rest). Ve verzích 4CD a 7LP je ještě 29 dalších raritních nahrávek (demosnímky, živé verze).
CD1 - Wildflowers
1. Wildflowers
2. You Don't Know How It Feels
3. Time to Move On
4. You Wreck Me
5. It's Good to Be King
6. Only a Broken Heart
7. Honey Bee
8. Don't Fade on Me
9. Hard on Me
10. Cabin Down Below
11. To Find a Friend
12. A Higher Place
13. House in the Woods
14. Crawling Back to You
15. Wake Up Time
CD2 - All The Rest
1. Something Could Happen
2. Leaving Virginia Alone
3. Climb That Hill Blues
4. Confusion Wheel
5. California
6. Harry Green
7. Hope You Never
8. Somewhere Under Heaven
9. Climb That Hill
10. Hung Up and Overdue
CD3 - Home Recordings
1. There Goes Angela (Dream Away)
2. You Don't Know How It Feels
3. California
4. A Feeling of Peace
5. Leave Virginia Alone
6. Crawling Back to You
7. Don't Fade on Me
8. Confusion Wheel
9. A Higher Place
10. There's a Break in the Rain (Have Love Will Travel)
11. To Find a Friend
12. Only a Broken Heart
13. Wake Up Time
14. Hung Up and Overdue
15. Wildflowers
CD4 - Wildflowers Live
1. You Don't Know How It Feels
2. Honey Bee
3. To Find a Friend
4. Walls
5. Crawling Back to You
6. Cabin Down Below
7. Drivin' Down to Georgia
8. House in the Woods
9. Girls on LSD
10. Time to Move On
11. Wake Up Time
12. It's Good to Be King
13. You Wreck Me
14. Wildflowers
Vypredané
44,64 €
46,99 €
Mozart Wolfgang Amadeus - Magic Mozart (Arias & Scenes) CD
KDO: Sandrine Piau, Jodie Devos, Lea Desandre, Stanislas de Barbeyrac, Florian Sempey, Lo?c Félix / Insula Orchestra / Laurence Equilbey
CO: Francouzská dirigentka Laurence Equilbeyová má poměrně široký umělecký záběr a pravidelně spolupracuje s nejlepšími evropskými symfonickými orchestry a renomovanými francouzskými operními domy. Jejímu srdci je ale zjevně nejbližší hudba období klasicismu a preromantismu, které se naplno věnuje především se svým domovským Insula Orchestra. Toto těleso, hrající na dobové nástroje nebo jejich kopie, v roce 2012 sama založila a vtiskla mu pochopitelně i svoji osobitou uměleckou koncepci. Jejich společný projekt Magic Mozart byl původně plánován jako "kouzelný kabaret", tedy představení, kombinující Mozartovu hudbu s živým scénickým tancem, klauniádou a akrobatickými prvky. Z důvodu letošní komplikované situace bylo představení v původně zamýšleném formátu odloženo a hudební složka byla uvedena pouze koncertně (byť s jiným obsazením, než je na tomto CD). Tím se také vysvětluje, proč vychází nahrávka v podobě zvukového nosiče a nikoli DVD, jak bylo zřejmě původně plánováno. Atraktivní průřez Mozartovými operami s ansámblem talentovaných, převážně francouzských sólistů a kvalitním, autentickým orchestrálním doprovodem ale i tak rozhodně stojí za poslech.
CD 1:
1. Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791): Die Zauberflöte - Der Vogelfänger Bin Ich Ja
2. Dies Bildnis Ist Bezaubernd Schön
3. Nr. 15 Adagio
4. Der Hölle Rache Kocht In Meinem Herzen
5. Wie Stark Ist Nicht Dein Zauberton
6. Schnelle Füße, Rascher Mut
7. Ha! - Hab' Ich Euch Noch Erwischt!
8. Pa-Pa-Pa-Pa
9. Nr. 4 Poco Adagio Staccato
10. Vorrei Spiegarvi, Oh Dio! Kv 418
11. Sinfonia: Presto
12. Voi Che Sapete Che Cosa ? Amor
13. Porgi, Amor, Qualche Ristoro
14. Non So Pi? Cosa Son, Cosa Faccio
15. Nr. 4 Adagio
16. L'ho Perduta, Me Meschina!
17. Dove Sono I Bei Momenti
18. Nun Liebes Weibchen, Ziehst Mit Mir Kv 625 (592A)
19. Deh Vieni Alla Finestra
20. Fin Ch'han Dal Vino
21. Ouvertüre: Presto
22. Vivat Bacchus! Bacchus Lebe!
23. Cospetton, Cospettonaccio!
24. Diggi, Daggi
25. Nr. 4 Poco Adagio Staccato
26. Soave Sia Il Vento Sandrine