Hľadanie: Mona Lisa Revealed EN
zobraziť:
Barbarian Alien
Liz Cramer esküszik arra, hogy kideríti, hogy szabadulhat erről az idegen bolygóról, amin a többiekkel ragadt, de aztán megismerkedik Raahosh-sal, a hajmeresztően bárdolatlan és konok földönkívülivel, aki nem hagyja nyugton, és Liznek talán nincs is ez ellen kifogása...
Tizenkét földi asszony ragad ezen az idegen, szeles bolygón. Közéjük tartozom én is. Igen, én.
Az életben maradáshoz szimbiózist kell kialakítanunk egy itteni lénnyel, ami át akarja alakítani a testünket, hogy alkalmazkodni tudjunk az itteni brutális körülményekhez. Ezt a lényt én csak "tetűnek" hívom. Az én "tetvem" egy balfácán, mert azt is hiszi, hogy a csapat legnagyobb, legbarátságtalanabb földönkívülijének a párja vagyok. Raahosh szerint a tetűnek igaza van, ezért elrabol a többiek közül, mert meggyőződése, hogy bele fogok szeretni, különben megjárom.
De sejtelme sincs, kivel áll szemben!
És ha nem akarom különösebben ezt a kiállhatatlan alakot (köszi, tetű), akkor majd egyértelműen a tudtára is fogom adni. Pillanatnyilag mindent elkövetek, hogy harcoljak ez ellen a leküzdhetetlen vonzerő ellen. Pusztán azért, mert a szimbiózis azt képzeli, hogy nekünk együtt kell lennünk, még nem jelenti azt, hogy ebbe nekem is bele kell nyugodnom. Ha pedig elszórakozunk kicsit, az csak a hormonok miatt van. Nem jelenti, hogy szerelmes lennék, vagy hogy a sors azt akarja, hogy az övé legyek.
A nemzetközi könyvszenzáció, mely a TikTok-on vált világőrületté. Romantikus, szexi és letehetetlenül izgalmas.
Na stiahnutie
12,65 €
Buddha Bowls (Asijské salátové mísy)
Co to vlastně je Buddha Bowl? Jde o pestrou směs mnoha zdravých přísad v jedné míse. Je tam lákavě naaranžováno vše, co člověk potřebuje k snídani, obědu nebo večeři. A tahle mísa nejen že vypadá neodolatelně lahodně – ona tak i chutná, cítíte se po ní fit a zároveň vám dodá sílu.
A proč jsou Buddha Bowls tolik oblíbené? Protože v nich je vše, co chutná, zasytí a potěší: pestrá směs zeleniny a ovoce, obiloviny a luštěniny, ořechy, semínka a bylinky. Kreativní tvoření salátové mísy je víc než jen trend: je to extra zdravé!
Lacná kniha Sklep
Vazební věznice. Rozhovor dvou mužů - vraha a novináře. Vrah líčí, jak mu kdosi unesl dítě a zabil ho, on únosce následně vypátral a pomstil se.
Vypredané
0,68 €
13,58 €
dostupné aj ako:
Stvůry
Výtvarník Ctirad Karafiát žije poklidným životem se svou dcerou. Zlom ve Ctiradově životě nastane v okamžiku, když ho navštíví kriminalistka, která vyšetřuje smrt mladé ženy.
Vypredané
10,67 €
11,23 €
Lacná kniha Stvůry (-90%)
Výtvarník Ctirad Karafiát žije poklidným životem se svou dcerou. Zlom ve Ctiradově životě nastane v okamžiku, když ho navštíví kriminalistka, která vyšetřuje smrt mladé ženy.
Vypredané
1,12 €
11,23 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Stvůry
Výtvarník Ctirad Karafiát žije poklidným životem se svou dcerou. Zlom ve Ctiradově životě nastane v okamžiku, když ho navštíví kriminalistka, která vyšetřuje smrt mladé ženy.
Vypredané
0,56 €
11,23 €
dostupné aj ako:
A Wicked Magic - Végzetes varázsigék
Modern boszorkányok, egy ősi démon, elrabolt tinédzserek.
Dan és Liss boszorkányok. Hatalmukat a Fekete Könyvtől kapták.
Szeretik használni ezt a hatalmat, különösen akkor, amikor az életben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnék.
Egy rosszul sikerült varázslat során Liss fiúját elragadja egy gonosz lény, és mindenki halottnak hiszi őt. Dan és Liss barátsága is véget ér azon a végzetes éjszakán. Hogyan gyakorolhatják a mágiát, miután megidézték a sötét erőt? Hónapokkal később Liss felfedezi, hogy a barátja életben van, a föld alatt rekedt egy ősi démon szorításában. Meg kell mentenie őt, de ehhez szüksége van Danre és a Fekete Könyv erejére.
Dan azonnal visszatér Liss életébe, és ezzel egyidejűleg ellöki magától új legjobb barátnőjét, Alexát. Alexa azonban maga is nagy titkokat rejteget, és meg kell küzdenie a saját mágikus tragédiájával.
Amikor egy újabb fiatal is eltűnik, a lányok tudják, hogy ez nem lehet a véletlen műve. Vajon milyen mohó mágiát ébresztettek fel?
És mit akar ez a varázslat azoktól a tinédzserektől, akiket magával ragadott?
Izgalmas történet a barátság bonyodalmairól, életünk irányításáról és arról, hogyan nézzünk szembe a mindannyiunkban ott rejlő sötétséggel.
Vesd bele magad!
Na sklade 1Ks
11,64 €
12,25 €
Szorgos járgányok
Szereted a járműveket? Kíváncsi vagy, melyek a legszorgosabbak? E vidám rajzokkal teli könyvből rengeteg érdekességet megtudhatsz a tehergépkocsikról, a traktorokról, a munkagépekről és a mentőjárművekről. Többek között megismerkedhetsz az építkezéseken és a mezőkön dolgozó gépekkel, a legnagyobb és legkülönlegesebb teherszállító járművekkel, a mentőautók és tűzoltókocsik felszerelésével, a repülőtereken használt fura járgányokkal, és kiválaszthatod a kedvenceidet is.
Druhou nohou v hrobě
Zlomyslný osud nachystal pro Bočka, nehrdinského druhorozeného syna pánů ze Zvonařic, nejedno překvapení. Když se zdá, že se už celkem dobře vyrovnal s tím, že zbytek života prožije v klášteře, kde má po ruce dostatek dobrého jídla a pití, je najednou vržen do koloběhu prapodivných událostí a dobrodružství. Opouští klášter, aby byl po ruce svému vážně nemocnému otci a aby vyšetřil záhadné zmizení svého staršího bratra Hynka. Případ se zamotává, kolem umírají lidé a nikdo pořádně neví, kdo je přítel a kdo ne…
Vypredané
4,42 €
4,65 €
Lacná kniha 12.12. (-90%)
Kapitán Karel Krol vyšetřuje hromadnou vraždu skupiny mladých rebelantských malířek, které si říkají Wild graffiti. Jak tento masakr souvisí s incidentem, jenž se odehrál na česko-rakouských hranicích před skoro čtyřiceti lety? Následují další vraždy spojené s namalovanými extravagantními obrazy…
Kniha významného českého spisovatele a spoluautora scénáře seriálu Kriminálka Anděl, který za svoji prvotinu Intrikáni získal Výroční cenu nakladatelství Mladá fronta v kategorii původní česká tvorba.
Vypredané
0,23 €
2,30 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Vdaná potvora
Věštkyně ze sousedství předpověděla Milušce setkání se třemi osudovými muži. A od toho okamžiku skutečně potkává nejrůznější muže, kteří vypadají jako potencionální partneři. Problém je však v tom, že Miluška je vidí všude… Kdo se stane tím pravým? Učitel angličtiny, ženatý soused, náhodný známý z parku nebo snad muž, jehož poznala v době, kdy se ztratila cestou na volbu kočičí Miss?
Vypredané
0,61 €
12,17 €
dostupné aj ako:
Rio 2. - Matricáskönyv
Engedd szabadon a fantáziádat!
Ragaszd be a matricákat, készítsd el a saját jeleneteidet a Rio 2 filmhez! Ez a könyv minden Rio 2 rajongó kedvence lesz!
Vypredané
6,57 €
6,92 €
Rio 2. - Kreatívkönyv matricákkal
Engedd szabadon a fantáziádat!
Ragaszd be a matricákat, készítsd el a saját jeleneteidet a Rio 2 filmhez! Ez a könyv minden Rio 2 rajongó kedvence lesz!
Vypredané
7,27 €
7,65 €
Lacná kniha Červený mustang se nevrátil
Kniha nejzajímavějších kriminálních případů z celé republiky, jež známému českému autorovi vyprávěli sami detektivové, kteří jednotlivé kauzy vyšetřovali a pachatele usvědčili.
Kromě napínavého děje a nečekaného rozuzlení jsou povídky i výtečnou sondou do lidských osudů – odhalují nejen to, jak ke zločinu došlo, ale bezprostředně odpovídají i na otázku proč. Jedinečný je také autorův pohled na velice náročnou práci kriminální služby.
Vypredané
0,63 €
12,64 €
dostupné aj ako:
Veľká kniha zvukov v lese
Les má mnoho podôb - slnečné čistiny strieda hustý porast stromov, horské bystriny lemujú zelené pastviny a všade žije mnoho zaujímavých tvorov. Niektoré zvieratá bežne stretneš počas prechádzky, iné ani neuvidíš. O všetkých sa však dočítaš v tejto Veľkej knihe zvukov zvierat z lesa. Dozvieš sa, ako sa starajú o svoje mláďatá, kde žijú, čo lovia a mnoho zaujímavostí aj o lese samotnom! Navyše sa naučíš zvieraciu reč! Ako? Vďaka zvukovému modulu, ktorý je súčasťou knihy a obsahuje viac ako 50 rôznych zvukov. Ktoré zvieratá už poznáš a ktoré vidíš prvý raz? Tak rýchlo prečítaj si fakty, prezri si obrázky a nauč sa zvieraciu reč!
Popsztár smink
Szia, Glamour Girl! Nem kell profinak lenned, hogy elkészítsd a legjobb sminkeket! Kövesd az útmutatókat lépésről lépésre, vagy valósítsd meg a saját ötleteidet! Akár vagány rock'n'roll sztár, akár popénekesnő szeretnél lenni, ebben a könyvben mindent megtalálsz a tökéletes sminkhez! A könyv tartalma: - sminkkészlet szemhéjfestékkel, szempillafestékkel, arcpirosítóval, szájfénnyel és ecsetekkel - részletes útmutató a sminkek elkészítéséhez - mintalapok gyakorláshoz - tippek és trükkök a tökéletes sminkhez. 3 év alatti gyermeknek nem adható a lenyelhető apró alkatrészek miatt!
Vypredané
10,70 €
11,26 €
Hercegnő smink
Szia, Glamour Girl! Nem kell profinak lenned, hogy elkészítsd a legjobb sminkeket! Kövesd az útmutatókat lépésről lépésre, vagy valósítsd meg a saját ötleteidet! Ebben a könyvben mindent megtalálsz ahhoz, hogy tökéletes sminked legyen egy elegáns alkalommal vagy egy születésnapi bulin. A könyv tartalma: - sminkkészlet szemhéjfestékkel, szempillafestékkel, arcpirosítóval, szájfénnyel és ecsetekkel - részletes útmutató a sminkek elkészítéséhez - mintalapok gyakorláshoz - tippek és trükkök a tökéletes sminkhez. 3 év alatti gyermeknek nem adható a lenyelhető apró alkatrészek miatt!
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Mačka strakatá pre zvedavé detičky DVD
"Malé deti milujú zvieratká, ich mláďatká, autá, bagre a ďalšie dopravné prostriedky! Mačka strakatá pre ne pripravila videá, v ktorých ich môžu bližšie spoznať. Krásne, pomaly plynúce fotky, pôsobivé, reálne zvuky a komentár 2-ročnej Hanky - to všetko vytvára ideálny mix, ktorý zaujme a zabaví najmenšie detičky. Akoby ste listovali v nádhernej, pôsobivo ozvučenej knihe, s pomaly rozpohybovanými obrázkami. Veríme, že detičky bude sledovanie videí baviť, že sa im pri nich rozviaže jazýček a že ich budú inšpirovať k ďalšiemu objavovaniu sveta okolo nás."
Zoznam skladieb: 1. Dopravné prostriedky, 2. Na stavbe, 3. Zvieratká z farmy, 4. Zvieratká z Afriky, 5. Zvieratká z mora, 6. Zvieratká z lesa, 7. Zvieratká z rybníka, 8. Hanička a hladná ovečka, 9. Bonus - Animals and their sounds
Na sklade 1Ks
6,64 €
6,99 €
Prokletí brněnských řeholníků - 2.vydání
Jedním z osobních nepřátel Oldřicha z Chlumu byl olomoucký biskup Bruno ze Schauenburku. Proto správce Bezdězu nesmírně překvapí, když biskup požádá krále Přemysla II. Otakara, aby Oldřicha poslal vyšetřovat do Brna. A ještě záhadnější je údajný důvod jeho cesty - krádež v klášteře tamních minoritů. Oldřich z Chlumu navíc dostává od olomouckého biskupa rozsáhlé pravomoci a je tedy zřejmé, že jde o nesmírné vážnou záležitost. Toto podezření se záhy potvrdí. Ihned po jeho příchodu do Brna je brutálně zavražděn celerárius minoritského kláštera. Smrt hrozí i Oldřichovi a jeho pomocníkům panoši Otovi a veliteli Divišovi, neboť se ukáže, že ve hře je cosi velice znepokojivého.
Vypredané
14,24 €
14,99 €
dostupné aj ako: