Hľadanie: Sedm etap materství
zobraziť:
A bajkeverő
Morgan Yancy egy fegyveres akciócsoport vezetője, számára semmi sem lehet fontosabb a munkánál. De amikor megtámadják, és majdnem megölik, az elöljárója mindent megtesz, hogy kiderítse, ki van az elit egysége nyomában - és miért. Mivel esély van rá, hogy az ismeretlen ellenség újra lecsap, Morgant egy isten háta mögötti helyre küldik azzal az utasítással, hogy húzza meg magát, és tartsa nyitva a szemét. Csakhogy egyrészt a szexi lakótárs miatt - akit mindenképpen meg akar védeni -, másrészt pedig a háttérben ólálkodó fenyegetés miatt ez lehet élete eddigi legveszélyesebb küldetése.
A nyugat-virginiai kisváros részmunkaidős rendőrfőnökének, Isabeau „Bo" Marannak végre sínre került az élete. Összejár a barátaival, van egy hűséges kutyája , és a bankszámlája sem teljesen üres. Aztán beállít hozzá Morgan Yancy. Bónak végképp nem hiányzik az életéből egy titokzatos férfi - főleg nem egy olyan vonzó bajkeverő, amilyen Morgan.
Minél jobban igyekeznek, hogy leküzdjék a kettejük között fellángoló vonzalmat, annál közelebb kerülnek egymáshoz, még akkor is, ha a lány tudja, Morgan bujkál valami elől. Az igazság napvilágra kerülése azonban többe kerülhet Bónak, mint amennyit adni tud, amikor pedig Morgan lelepleződik, az élete is veszélybe kerül.
Na stiahnutie
7,37 €
Tehetséges Klementin
A harmadikos Klementin a csúcson érzi magát - na, jó, nem mindig. Amikor osztályfőnöke bejelenti, hogy "Ki Mit Tud"?-ot rendeznek, Klementin pánikba esik. De hiszen neki semmihez sincs tehetsége. Nem tud énekelni, se táncolni, és semmiféle hangszeren
nem játszik. Még csak ugrándozni sem tud igazán jól. És ha ez nem elég, Klementin tökéletes legjobb barátnőjének, Margónak annyi mindenhez van tehetsége, hogy már fel sem tudja sorolni...
Elárult gyerekkor
Soha nem késő tanulni és nevelni a bennünk élő gyermeket, önmagunkat, még akkor sem, ha képtelenségnek tűnik. A könyv, amit a kezedben tartasz, az életet tisztán felfogó gyermekeken keresztül mutat be egy olyan történetet, ahol a nehéz sorsok szeretetteljes segítséggel változtathatóak.
Melyik kincs ér többet egy ölelésnél?
Na stiahnutie
4,23 €
Lacná kniha Láska po kapkách
Jaké důvody vedou současné třicátníky k rozhodnutí žít jako single? Není to spíš nechtěná volba a trest za přílišné váhání? Tyto i jiné otázky nabízí čtenáři nová próza Jitky Prokšové Láska po kapkách. Je příběhem Luisy a Richarda - příběhem dvou osaměle žijících lidí, kteří se kdysi poznali za tragických okolností a po letech na sebe náhodou znovu narazili v menze mnichovské univerzity. Luisa tu pobývá na několikaměsíční studijní stáži, Richard sem přijíždí pouze na pár dní vyřešit problémy jednoho mezinárodního projektu. Společná večeře odkryje pozadí jejich vzpomínek. Po návratu do Prahy se Luise rozpadá vztah s Erikem, který už dříve procházel krizí. Doufala sice, že odloučení mezi nimi zažehne novou jiskru, jenže Erik se mezitím zamiloval. Objektem jeho touhy však není žena, ale muž... Luisa se svěří se svým milostným nezdarem Richardovi a vnímá, že jeho kamarádství přerůstá v lásku. Sama nepřestává doufat, že se k ní Erik vrátí. Jak jejich milostné tápání dopadne?
Vypredané
0,54 €
10,76 €
dostupné aj ako:
A második világháború rövid története
A második világháború a közelmúlt talán legismertebb történelmi epizódjainak egyike - ha máshonnan nem is, olvasmányaiból vagy filmélményeiből mindenki tud róla valamit. Az események láncolatának, az egyes szereplők motivációinak bonyolult szövedékét azonban csak kevesen látják át igazán, a különböző harcokat és a mögöttük meghúzódó döntéseket feldolgozó szakirodalom elképesztő gazdagsága pedig csak még jobban összezavarja a laikus olvasót.
A neves skót történész, Norman Stone olvasmányos stílusban megírt szintézise ugyanakkor kompakt, jól követhető áttekintést ad a történésekről, a főbb szereplők indítékairól és törekvéseiről, így nagy haszonnal forgathatja bárki, aki szeretne többet megtudni a második világháborúnak az első világháborúban gyökerező okairól, a harcok lefolyásáról és a mindennapjainkat ma is meghatározó jelentőségéről. Nem hallgatja el a németek által elkövetett kegyetlen tetteket, de katonai sikereiket is elismeri, és a szövetséges hadviselők érdemei mellett megkérdőjelezhető lépéseiket sem rejti véka alá.
Ha semmi egyebet nem is, ezt a könyvet mindenkinek érdemes lenne elolvasnia a 20. század korunknak is medret szabó legvéresebb hat évéről.
Kóstolj bele a teljes értékű növényi étrendbe!
El tudod képzelni, hogy ízletes és tápláló ételeket készítesz kizárólag növényi hozzávalókból? És azt, hogy ehhez nincs szükséged messziről érkező, különleges alapanyagokra, vagy a konyhában töltött hosszú órákra, de még egy mesterszakács ügyességére sem? Esetleg sejted már, hogyan formálhatná át az életedet a teljes értékű növényi étrend?
Ha bármelyik kérdésre "(még) nem" a válasz, akkor dr. Andrási Nóra, a nagy sikerű Mindenmentes kötetek szerzőjének új könyve Neked szól, kedves Olvasó!
A könyvből megismerheted, mit is takar pontosan a teljes értékű növényi étrend, vagy hogy lehetséges-e a szervezetünk számára szükséges valamennyi tápanyagot növényi forrásokból fedezni. Természetesen a sok hasznos információ mellett a könyv lényegét mégiscsak a receptek adják, a reggeliktől az útravalókon át a főételekig, az egészséges desszertekkel bezáróan 42 izgalmas finomsággal ismerkedhetsz meg.
Ajánljuk a könyvet kezdő és gyakorlott, vegán és nem vegán "szakácsoknak" egyaránt, és mindenkinek, aki nyitott az újra, és szeret finomakat főzni.
Patos v českém umění, literatuře a umělecko-estetickém myšlení
Kniha sleduje dosud zcela nezpracované a nezhodnocené téma „patosu“ a „patetičnosti“ v českém umění a umělecko-estetickém myšlení tzv. protektorátních let. V popředí stojí uvažování historika umění a teoretika umělecké skupiny „Sedm v říjnu“ (1939–1941) Pavla Kropáčka (1915– 1943) a historičky a teoretičky umění Růženy Vackové (1901–1982), jejíž rozsáhlou monografi i Výtvarný projev v dramatickém umění (1948), kterou se podařilo vydat krátce před autorčiným zatčením a mnohaletých vězněním, možno považovat mj. za svým způsobem mimořádný příspěvek k teorii performativity. Uvažování o patosu je zde zároveň rekonstrukcí vztahu mezi estetickým a umělecko-historickým uvažováním o umění, rekonstrukcí afektivně-emocionální zkušenosti s uměním a (est)etickým postojem ve válečných letech, téměř v duchu aischylovského pathei mathos – učit se utrpením.
Vypredané
22,24 €
23,41 €
Lacná kniha Patos v českém umění, literatuře a umělecko-estetickém myšlení (-90%)
Kniha sleduje dosud zcela nezpracované a nezhodnocené téma „patosu“ a „patetičnosti“ v českém umění a umělecko-estetickém myšlení tzv. protektorátních let. V popředí stojí uvažování historika umění a teoretika umělecké skupiny „Sedm v říjnu“ (1939–1941) Pavla Kropáčka (1915– 1943) a historičky a teoretičky umění Růženy Vackové (1901–1982), jejíž rozsáhlou monografi i Výtvarný projev v dramatickém umění (1948), kterou se podařilo vydat krátce před autorčiným zatčením a mnohaletých vězněním, možno považovat mj. za svým způsobem mimořádný příspěvek k teorii performativity. Uvažování o patosu je zde zároveň rekonstrukcí vztahu mezi estetickým a umělecko-historickým uvažováním o umění, rekonstrukcí afektivně-emocionální zkušenosti s uměním a (est)etickým postojem ve válečných letech, téměř v duchu aischylovského pathei mathos – učit se utrpením.
Vypredané
2,34 €
23,41 €
dostupné aj ako:
Influence
If you loved We Were Liars, be the first to read this twisty new mystery that dives into the world of teen influencers from the #1 New York Times bestselling author of Pretty Little Liars Sara Shepard and seventeen-year-old actress and social media personality Lilia Buckingham.
After a video she makes goes viral, everyone knows Delilah Rollins. And now that she's in LA, Delilah's standing on the edge of something incredible. Everything is going to change. She has no idea how much.
Jasmine Walters-Diaz grew up in the spotlight. A child star turned media darling, the posts of her in her classic Lulu C. rainbow skirt practically break the Internet. But if the world knew who Jasmine really was, her perfect life? Canceled.
Fiona Jacobs is so funny--the kind of girl for whom a crowd parts--no wonder she's always smiling! But on the inside? The girl's a hot mess. And when someone comes out of the shadows with a secret from her past, it's one that won't just embarrass Fiona: it will ruin her.
Who wouldn't want to be Scarlet Leigh? Just look at her Instagram. Scarlet isn't just styled to perfection: she is perfection. Scarlet has a gorgeous, famous boyfriend named Jack and there's a whole fanbase about their ship. To everyone watching online, their lives seem perfect . . . but are they really? The sun is hot in California . . . and someone's going to get burned.
Találmányok könyve
„Még azokat a találmányokat sem lehet előre jelezni, amelyek bármelyik pillanatban felbukkanhatnak. De azt tudjuk, hogy a hozzád hasonló emberek fogják kifejleszteni őket. Olyan fiatalok, akik kíváncsiak, és alaposan szemügyre veszik a világ dolgait. Olyanok, akik értik a problémákat, és meg akarják oldani őket. Akik észreveszik, hogy akár apró változtatásokkal is lehet segíteni másokon vagy egy iparágon, sőt az egész bolygón!"
A találmányok megváltoztatják az életünket! Fedezd fel a történelem több mint 40 jelentős innovációját, a vízöblítéses vécétől kezdve a bioüzemanyagon és a mikroszkópon át az internetig!
Tudd meg, hogyan, mikor és miért jöttek létre azok a dolgok, amelyek előre mozdították a világ kerekeit! Találkozz a híres – és a feledésbe merült – feltalálókkal, és merülj el ezzel a szórakoztató útmutatóval a technológia és kütyük világába, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen lenne az élet!
Trollok alkonya - Három középkori történet Izlandról
Az internetes kommentfolyamok trolljait mindenki jól ismeri. De vajon milyenek voltak eredetileg, amikor még a hófödte hegyeket, barlangokat és sziklapusztaságokat kísértő szörnyetegeket hívták így a középkori Norvégiában és Izlandon?
A kötetben szereplő három történetből kiderül, hogy rosszindulat és bajkeverés tekintetében alig különböztek a 21. századi rokonaiktól. Ez azonban csupán az egyik aspektusa ezeknek a különös lényeknek, akikben a féktelen indulatok mellett ugyanúgy megtalálható volt a konok élniakarás és a vulkáni erejű költészet is, mint a csak a gleccserek magányával gyógyítható, mély szomorúság.
A Dunajcsik Mátyás fordításában most először olvasható szövegek egyben izgalmas bevezetőként szolgálnak az óészaki sagák világába is, melyek nélkül sem A Gyűrűk Ura, sem a Trónok harca nem születhetett volna meg.
Egy vidéki affér
Vadvirág a réten? Cassie Beresford nemrég nyerte el álmai munkáját, ő a helyi idilli, falusi iskola frissen kinevezett igazgatóhelyettese. Kicsit sem hiányzott neki, hogy a falu jótékonysági árverésén fény derüljön a férje hűtlenségére, aki viszonyt folytat a legjobb barátnőjével. Ha ez még mind nem lenne elég, Cassie-nek meg kell birkóznia azzal is, hogy váratlanul az iskola élén, az igazgatói székben találja magát, és nemcsak ott, hanem a területfejlesztők elleni küzdelem első sorában is, akik a gyönyörű tájat készülnek lebetonozni. De mindezek mellett lehet, hogy az az iskolaév, amely a legrosszabbnak indult, akár a legjobbá is válhat? Vajon a diákjaiból fakadó ellenállhatatlan öröm, a minden lében kanál családja és barátai, és egy új szerelem felbukkanása elmozdítja a mélypontról?
Éld át a történet felhőtlen örömét! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk!
Bűnös
Egy iskolában egymás után három diák is öngyilkosságot követ el. Úgy tűnik, az esetek között nincs összefüggés: a lányok nem ugyanabba az osztályba jártak, és csak futólag ismerték egymást. A rendőrség pusztán különleges egybeesésként tekint az ügyekre. Ám akkor a tizenhat éves Tess kap egy levelet, amely mindent megváltoztat: "Te vagy a következő..."
Tess nyomozni kezd, és megdöbbentő felfedezést tesz. Attól fogva a saját életéért kell küzdenie. De senki sem hisz neki.
A jövő árnyai
A Gonosz ott van mindenhol.
A lábunk alatti csatornákban, elhagyatott házakban, elsötétített ablakú lakásokban. De hamarosan előbújik.
Te biztonságban érzed magad?
Katherine úgy tért vissza a középkorból 2012-be, hogy a küldetése nem járt sikerrel. A Véreskezű még mindig életben van, és arra készül, hogy amint a Nap fénye kialszik, átveszi az uralmat az emberek világa fölött. Katie azt hiszi, ő az egyetlen, aki megállíthatja, ám rá kell jönnie, nem csak ő munkálkodik a világ megmentésén.
A középkor óta szerveződik egy ellenálló csoport, amely mostanra igazi szervezetté nőtte ki magát. Céljuk, hogy megvédjék Katherine-t a Véreskezűtől, és megmentsék a jövőt a rémuralomtól. Ám ez a cél nagy árat követel Katie-től!
Vajon képes lesz lemondani Casimier szerelméről, csak hogy ne szabadítsa rá a gonoszt a világra? És ki lehet az, aki a biztonságos búvóhely ellenére újra és újra az életére tör? Áruló van az ellenállók között, vagy a Véreskezű valahogyan áttört a tökéletesnek hitt védelmi rendszeren?
Rejtélyek, kaland, szerelem és szenvedéy!
Sosem tudhatod, mif og történni, és ki áll a jó oldalon!
Nem bízhatsz senkiben, talán még önmagadban sem!
Egy haláli szingli meséi
"Ez a nap -akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja- rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött."
Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik, és vámpírrá változott. Ez azonban még midig jobb, mint halottnak lenni. Betsy e
mberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével...
És míg anyja megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy lányával ezután is találkozhat, új, éjszakai ba
rátai azt gondolják róla, hogy Betsy a vámpírok megjövendölt királynője. A szívtipró Sinclairnek és csapatának szüksége van Betsyre, mert az ő segítségével akarják letaszítani a trónról az elmúlt ötszáz év legellenszenvesebb és leghataloméhesebb vámp
írját.
Betsytől azonban mi sem áll távolabb, mint belekeveredni a vámpírok belügyeibe. Sinclair és társai azonban nagyon is jól tudják, hogyan bírhatják Betsyt jobb belátásra. Többek között azzal, hogy korlátlan hozzáférést biztosítanak a Manolo Blah
nik cipők legújabb tavaszi kollekciójához.
MaryJanice Davidson remek történetében összevegyül a romantika és a humor.
Lássuk, mi történne, ha Carrie Bradshaw, a Szex és New York hősnője összeakadna egy vámpírral...
Hidegháború (Éldekorált)
Nancy Williams maga a megtestesült jógyerek. Egy ideig legalábbis az volt. Élete első tizennyolc évében szülői szigorban nevelkedett, ezért rutinból utasított vissza minden olyan ajánlatot és meghívást, ami akár csak a legapróbb tiltott történéshez vezethet. Bulik helyett inkább tanult, sorozatot nézett, és telefonban kritizálta a jeleneteket a barátnőjének. Csendben kuncogott, amikor az osztályát újabb szidások érték a tanárok részéről, akik a végzős évre sem tudták kivívni Nancy tiszteletét. Aztán eljött az utolsó gimnáziumi év novembere, és Hálaadás ünnepe előtti szent napon megérkezett a St. Elliot gimnázium elit falai közé az új történelemtanár. Christopher Burns az egyetemről frissen szabadult pedagógus, rideg és szarkasztikus, a stílusát legjobban a hozzánőtt öltönye és a bunkó megjegyzései írják le.
Nancy Williamsnek, ennek az ügyvéd anyukával élő, cserfes és olykor tiszteletlen végzős diáklánynak igencsak zavaró a férfi viselkedése. Persze, ez fordítva is elmondható.
Szóval a kérdés: mi történik akkor, ha ezt a kettőt összeeresztjük?
Orgován Ramóna 2019 júniusában kezdte a Hidegháború publikálását, mely az elmúlt 4 évben több mint egymillió megtekintést szerzett a hazai Wattpaden.
Az ajtók könyve
ÉLFESTETT KIADÁS!
Vannak ajtók amelyeket sosem lenne szabad kinyitni...
Cassie Andrews teljesen átlagos életet él. A napjait szeretett könyvei között tölti, egy New York-i könyvesboltban, ahol segít a betérő vásárlóknak, rendszerezi a polcokon a regényeket, és kávét készít az olvasósarokban üldögélőknek. Egészen addig, amíg egy havas, téli estén az egyik törzsvásárló egy különleges kötetet nem hagy rá. Az asztalon heverő apró könyv barna bőrfedele olyan kopott és repedezett, mint az ajtóról pattogzó régi festék, és úgy néz ki, mint valami napló, amelybe valaki hosszú éveken át gyűjtötte a gondolatait.
Ám ez nem egy átlagos könyv. Hanem Az ajtók könyve.
A megfejthetetlen szavakat és rejtélyes rajzokat tartalmazó kötet csupán egy dolgot ígér: a segítségével a tulajdonosa átléphet bármelyik ajtón, és máris a világ másik pontján találhatja magát. Csakhogy van, aki egy ilyen hatalommal bíró könyvért bármit megtenne. Mert bár nem csupán egyetlen különleges kötet létezik a világon, mégis ez a könyvgyűjtők által leginkább vágyott példány - és van, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megszerezze. Cassie régi és új barátok segítségével menekülőre fogja, a célja pedig, hogy eljusson a különleges könyveket rejtő Könyvtárba...
A párizsi modell
Egy sokkoló családi felfedezés után Grace Wood elhagyja az álmos vidéki Ausztráliát, és Párizsba utazik, miután különleges szépségének és egy szerencsés fordulatnak köszönhetően magától Christian Diortól kap csábító ajánlatot. A második világháború utáni Párizs elsodorja és magával ragadja. Grace boldogan veti bele magát új életébe, így nemcsak gyerekkora dédelgetett álma valósulhat meg, de megtalálhatja az önmagához vezető utat is. Miközben a Dior-birodalomban dolgozik modellként, Grace grófokkal és hercegnőkkel, írókkal és művészekkel, diplomatákkal és politikusokkal kerül egy társaságba. Ám amikor beleszeret a jóképű Philippe Boyer-be, még nem tudja, hogy a férfi kettős életet él, mint ahogy azt sem, hogy a férfi múltja szörnyű következményeket tartogat a számára is. Grace belekeveredik Philippe veszélyes kémakcióiba, és felfedezi a származása mögött rejlő döbbenetes igazságot is, miközben rájön arra, hogy élete komoly veszélyben forog. Az 1940-es évek második felében Párizsban játszódó regényt igaz történet ihlette.
But Crime Does Punish
"So, as you see, I am familiar with the case. However, we can’t discuss it unless you learn more about some other court cases, so that you can compare your father’s trial with other, more baffling cases, and see it in the context of the madness that reigned at the time."
In Ján Johanides riveting Slovak novel, you the reader are thrust in medias res, assuming the role of a silent partner in a one-sided conversation with someone you know nothing about. As the pages turn, you must grasp onto significant details to piece together who you are, who the narrator is, and why you have sought him out. As the story unfolds you come to learn that the old archivist, who can’t seem to stay on point, has both a tragic history and the keys to unlocking your family’s darkest secret. A secret that may or may not involve the Czechoslovak secret police, American and Soviet intelligence, Israeli politics, and a tire full of 90,000 dollars.
Set after the fall of communism and the dissolution of Czechoslovakia, casual paranoia permeates the novel as it reveals how the madness of the Communist era has led to the instability of the present. Written in 1995, this haunting novel that evokes the spirit of John Le Carre and the style of Carlos Fuentes shines a searchlight on issues that plague post-Communist Europe today.
Na stiahnutie
8,00 €