Hľadanie: Almost Home EN
zobraziť:
Az elveszett szempár
– Szóval ő Angeli, te meg, drágám, Damon vagy – fordult Gloriához nevetve az ügynök. – Összepasszoltok. Mr. Angeli, ez a hölgy itt Gloria Damon, ő lesz az ön Júliája. És hogy teljes legyen a kép, mármint az ön képe, Gloria megtalálta a szemeit – mutatott az asztalon heverő fotóra. – Tényleg? – nézett oda Michele. – Hogy én mennyit kerestem! Jól vagy? – fordult a lányhoz, aki magáról megfeledkezve, szótlanul és vérvörösen bámult rá. – Aha… viszonylag – hagyta rá Gloria. – Hány gyereket akarsz? – szaladt ki a száján, és ha lehet, még vörösebb lett. – Te aztán rögtön a lényegre térsz – robbant ki a nevetés a férfiból. – Olaszként legalább ötöt, de nem most azonnal, még ráérünk. – Hihetetlen – suttogta a lány, aztán minden mindegy alapon szorosan Michele elé lépett. – Szia. Örülök, hogy megtaláltalak, de most sürgősen fel kell hívnom valakit. Addig ti csak szerződjetek. Harry, megengeded? – nyúlt a telefonért, aztán a bólintásra tárcsázott egy számot, majd csak annyit mondott: Azonnal gyere ide! 34 hosszabb-rövidebb novella, elbeszélés változatos műfajban. A szerző nem ragaszkodik egyetlen műfajhoz sem, a téma vezeti a szavak útján. Éppen ezért került a kötetbe egy kevés való élet, pici mese, némi fantasy és misztikum, valamennyi romantika, de néhány lélekmélybe vivő írás is.
Na stiahnutie
7,04 €
Ördögi szív
„Ha lehetne, ezer csillagot adnék a trilógia befejező kötetének.” – PP’s Bookshelf„Letehetetlen és fordulatos. Imádtam!” – The Escapist Book Blog Ha már nincs visszaút, ki kell játszani az utolsó lapokat. JerichoAz egész csak egy játék volt. A nő pedig csak zálog. De hamar beláttam, hogy hibáztam, és most bármit megtennék érte. Nem lehet szavakba foglalni, hogy mit jelent nekem India Baptiste. Viszont van egy kis gond: máris elrontottam, és kétlem, hogy Indy ad még egy esélyt. Ha kell, térden állva fogok könyörögni, és felajánlom az egyetlen dolgot, ami még megmaradt nekem. Az egyetlen dolgot, ami már úgyis az övé, és sosem volt másé: az ördögi szívemet. IndiaMost már látom, hogy csak egy bábu voltam egy olyan csatában, amiről nem is tudtam. Lelkem azonban nem tudja, és nem is akarja kitörölni Jerichót, akinek álarca mögött csak én tudom, hogy mi rejlik igazán: egy ember, aki a rejtett érzelmek erődítménye. Meghan March, New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző ezzel a könyvvel zárja a lenyűgöző Forge-trilógiát. A kötet még az előző kettőnél is több akciót, csavart és érzelmet tartogat. „Minden várakozásomat felülmúlta.” – A Novel Glimpse„Rejtélyek, küzdelem, gyengéd pillanatok és szívfájdalom.” – Beneath The Covers Blog
Na stiahnutie
11,26 €
Átkozott hazugságok és a történelem
Hazugságok, átkozott hazugságok és történelem
„Ne szépítsük, csináltam én már ritka nagy marhaságokat. Sokszor voltam vakmerő, de még sosem tettem tönkre ennyi embert, és sosem végeztem akkora rombolást, mint ebben az esetben.”
Max nem érzi jól magát a bőrében. Amíg a kollégái a teutoburgi erdőbe indulnak, hogy megfigyeljék a rómaiak és a germánok egyik legnagyobb csatáját, ő maga kénytelen beérni azzal, hogy egy rettenetesen elhízott, undok és ordenáré királynét üldözve rohangál a westminsteri apátság körül.
Aztán a St. Mary soron következő – rendkívül sikeres – küldetése után a Thirsk régészei előkotornak a földből egy rejtélyes rendeltetésű, ősrégi kardot. A lelet az egyetem archívumába kerül, ám néhány nappal később balszerencsés, sőt tragikus események történnek az ásatás helyszínén. Egyes múltjárók és biztonságiak – igen, Markham is nyakig benne van – biztosra veszik, hogy a két dolog összefügg, és akcióba lépnek.
Max, aki sosem rajongott a szabályokért, ezúttal túl messzire megy, amiért sokan megfizetnek, többek között ő maga is: a jelek szerint soha többé nem vehet részt küldetésben. A kérdés az, hogy az adott körülmények között sikerül-e helyrehoznia a dolgokat. A kilátástalannak tűnő helyzetben őrült nagy dobás kell ahhoz, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba.
Na stiahnutie
10,96 €
dostupné aj ako:
Az utolsó facér milliárdos
Dollármilliárdok ?örököse. Mogorva. Társaságkerülő. És az új álpasim…
„Érzelmileg elérhetetlen”, mondaná bárki, de ez meg sem közelíti az igazságot arról, milyen is Hayes Rutherford valójában. Rideg. Távolságtartó. Magasabb az elefántcsonttornya, mint a Burdzs Kalifa. És ő az évszázad fogása… legalábbis a bankszámlája alapján. A feladatom egyszerű: távol kell tartanom mindenkit, aki Hayest megkörnyékezi, vagy kerítőként akar „segíteni” ennek az elszigetelt, zsémbes, filmvilágába temetkezett milliárdosnak azáltal, hogy úgy teszek, mintha én lennék az élete szerelme. Cserébe ő nem teszi tönkre az életemet egy aprócska félreértés miatt. De minél többször pillantom meg benne az igazi embert, annál inkább hiszem, hogy bár a világaink különböznek, sokkal több közös van bennünk annál, mint amire bármelyikünk számított. A villogó dollárjelek és a fényűzés mögé rejtőző férfi az életem szerelme lehet? Azonban egy milliárdossal folytatott hamis kapcsolat csak addig móka, amíg ki nem tör a botrány…
Az utolsó facér milliárdos egy kedves, humoros történet egy elfuserált gyantázásról, egy nőről, aki nem áll két lábbal a földön, egy férfiról, aki túlságosan is földhözragadt, és egy aranyos kutyáról, aki véletlenül kerítővé válik – legalábbis tesz róla, hogy az álpár ne találja a ruháit, miután kilép a zuhany alól…
Na stiahnutie
8,14 €
Ha velem maradt volna
HA VELEM MARADT VOLNA, MINDEN MÁSKÉPP ALAKUL... Autumn és Finn régen elválaszthatatlanok voltak. Aztán valami megváltozott közöttük. Vagy ők változtak meg. Most mindent megtesznek azért, hogy ne vegyenek tudomást egymásról. Autumnnak ott van a barátja, Jamie, és a szűk baráti társasága. Finn pedig az a fiú lett a suliban, akit mindenki a közelében akar tudni. Ettől azonban Autumn minden találkozásukkor azzal az egyre erősödő és mardosó gondolattal küzd, hogy talán a dolgok másképp is alakulhattak volna. Talán együtt kellene lenniük. Augusztusban azonban a dolgok örökre megváltoznak. És ahogy telik az idő, Autumn kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy mennyire másképpen alakulhatott volna az életük, ha soha nem váltak volna el útjaik... „Nem voltam Finny mellett azon az augusztusi éjszakán, de a képzeletem beleégette a jelenetet a tudatomba, így már emléknek tűnik. Természetesen esett. Finny egyenletes sebességgel hajtott az esőben a barátnőjével, Sylvie Whitehouse-szal, abban a piros autóban, amit az apjától kapott a tizenhatodik születésnapjára. Finny néhány hét múlva töltötte volna a tizenkilencet. Veszekedtek. Már senki nem tudja megmondani, hogy min. Mások szerint ez a történet szempontjából egyáltalán nem is fontos. Nem tudják azonban, hogy van egy másik történet is. Ez az első alatt és a számukra látható tények között rejtőzik. Nem tudják, hogy az én történetemben a veszekedés oka nagyon, de nagyon fontos.”
Na stiahnutie
11,26 €
Piszkosul gazdag férfiak
„Donovan a kedvenc főhőstípusom – birtokló és szeszélyes, abszolúte gyenge pontja a főhősnő. Nagyszerű!” – Kendall Ryan New York Times bestsellerszerző
Nehéz ellenállni.
Hiszen tudom, élvezni fogom.
Amikor először találkoztam Donovan Kincaiddel tudtam, hogy gazdag. Azt viszont nem, hogy egy mocskos gazember. Az igazat megvallva, én csak azt próbáltam elérni, hogy a legjobb barátja észrevegyen.
Tudtam, a hozzám hasonló szegény, ösztöndíjas lányoknak esélyük sincs olyan pasiknál, mint Weston King és Donovan Kincaid, de beleszerettem a világába, az ő világukba, tele partikkal, szexszel és hatalommal. Tudtam, mit akarok – hogy kit akarok –, aztán egy éjszaka ez a világ megpróbált visszavágni nekem, de Donovan megmentett. Megtudhattam, milyen is igazából az ő világukban élni.
Aztán azt, milyen mindezt elveszíteni.
Tíz évvel később visszataláltam. Vissza a világukba. Vissza hozzá.
Ezúttal azonban készen állok. Megjártam már ezt az utat, és tisztában vagyok minden piszkos, erkölcstelen trükkel, amivel majd Donovan megpróbál tönkretenni.
Laurelin Paige New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző sorozatával fedezz fel egy új világot, tele vággyal és szerelemmel. A hataloméhes, piszkosul gazdag férfiak csak Rád várnak!
„Provokatív, izgalmas és merész. Talán egy életre megváltoztat.” – Audrey Carlan New York Times bestsellerszerző„Laurelin Paige könyvei mindig letehetetlenek, és ez a sorozat sem kivétel.” – C. D. Reiss New York Times bestsellerszerző
„Szexi és domináns.” – Steamy Reads Blog
Na stiahnutie
14,08 €
Szövetség a vámpírokkal
"A legjobb paranormális románc. A perzselően romantikus feszültség magával ragad. Pörgő tempójú, letehetetlen könyv. Kiszámíthatatlan cselekménnyel és rengeteg fordulattal." - Raye Wagner USA Today bestsellerszerző.
"Fantasztikus az elejétől a végéig" - Donna Augustine bestsellerszerző.
Éjfélkor dobják a kockát.
A Le Spyre-vagyon huszonegy éves örökösnőjeként az életemnek epres mojitókból és golfkocsikból kellene állnia. Jól mondom? De én elhatároztam, hogy a saját utamat járom.
Kétségbeesetten menekülök a gazdagok értelmetlen játszmái elől, és magam mögött hagytam a családi birtokot.
Titkos álnév - megvan.Alvóhely - ööö, olyasmi?Munkahely - pocsék!
Nagyobbat haraptam, mint amennyit meg tudnék rágni, de ez a legkisebb gondom.
A városom egy hatalmas társasjáték. A játékosok természetfelettiek - rohadt vámpírok -, a vezetőjük pedig egy hatalmaskodó trónörökös, akinek nem kívánt figyelme a vesztemet jelentheti. A feladatom, hogy részt vegyek a halálos játékukban, különben a nagymamám és a legjobb barátom meghal.
Villantsd ki az agyaraidat, és lépj be a Vérkötelék-sorozat világába, ahova a USA Today bestsellerszerző Kelly St. Clare vezet el. Szenvedélyben és izgalomban sem lesz hiány!
"Izgalmas bepillantást nyerünk egy másik, rejtett világba." - Hailey Edwards USA Today bestsellerszerző
"Ahogy befejeztem, azonnal könyörögni kezdtem a második részért. Ez a regény teljesen felforgatja a világodat. Szóval ne hagyd ki!" - Shannon Mayer USA Today és Wall Street Journal bestsellerszerző
Na stiahnutie
12,67 €
Túlélőkészlet vállalkozóknak
A világon a legjobb dolog vállalkozást vezetni.Az ember szabad, saját főnöke lehet, szabadon megvalósíthatja minden ötletét és rengeteg pénzt kereshet.A világon a legszörnyűbb dolog vállalkozást vezetni.Hatalmas felelősség, folyamatos 12-14 óra munka, gyakran a hétvégéken is, ugráltatnak a vevők, beszállítók és a dolgozóink, rengeteg őrült szabályt kell betartani, hatalmasak a költségek és bármelyik pillanatban teljesen csődbe mehetünk a család összes pénzével.A dologban a legrosszabb, hogy mindkettő igaz.És csak egy hajszálon múlik a kettő. A vállalkozást nem lehet az iskolában tanulni. Az élet iskolájában viszont a tandíj elképesztően magas. Össze sem számoltam hány tízmilliómba kerültek csak azok a tapasztalatok, amit ebben a könyvben leírtam. 18 éve kezdtem el ezt a könyvet írni, de már akkor is túl voltam az első vállalkozásom kudarcán, aztán még további négy vállalkozást kellet befejeznem. Én megfizettem az árát, annak amit leírtam. De megérte.
Mit tudhat meg például ebből a könyvből?- Hogyan menjünk fejben csődbe? Sokkal-sokkal olcsóbb, mint a valóságban.- Hogyan kell a gyakorlatban megszervezni egy céget, hogy ne bolonduljunk bele?- Sőt pénzt termeljen kevés munkával, és ha akarjuk, el lehessen jó áron adni?- Hogyan kell tartósan meggazdagodni egy cégből?- Hogyan kell az embereket vezetni a vállalkozásomban, hogy valóban dolgozzanak?- Hogyan kell olcsón és hatékonyan marketinget folytatni?
Na stiahnutie
8,17 €
PJ Harvey - Stories From The City, Stories From The Sea (Demos) LP
Side A:
1 Big Exit
2 Good Fortune
3 A Place Called Home
4 One Line
5 Beautiful Feeling
6 The Whores Hustle and the Hustlers Whore
Side B:
1 This Mess We`re In
2 You Said Something
3 Kamikaze
4 This Is Love
5 Horses In My Dreams
6 We Float
Twisted Lies
Discover the addictive world of the Twisted series from TikTok sensation, Ana Huang!
He'll do anything to have her... including lie.
Charming, deadly and smart enough to hide it, Christian Harper is a monster dressed in the perfectly tailored suits of a gentleman.
He has little use for morals and even less use for love, but he can't deny the strange pull he feels toward the woman living just one floor below him.
She's the object of his darkest desires, the only puzzle he can't solve. And when the opportunity to get closer to her arises, he breaks his own rules to offer her a deal she can't refuse.
Every monster has their weakness. She's his.
His obsession. His addiction. His only exception.
***
Sweet, shy and introverted despite her social media fame, Stella Alonso is a romantic who keeps her heart in a cage.
Between her two jobs, she has little time or desire for a relationship. But when a threat from her past drives her into the arms - and house - of the most dangerous man she's ever met, she's tempted to let herself feel something for the first time in a long time.
Because despite Christian's cold nature, he makes her feel everything when she's with him.
Passionate. Protected. Truly wanted.
Theirs is a love twisted with secrets and tainted by lies... and when the truths are finally revealed, they could shatter everything.
Twisted Lies is a steamy fake dating romance. It's the fourth and final book in the Twisted series but can be read as a standalone.
Warning: The story contains explicit content, violence, profanity, and topics that may be sensitive to some readers. Please see inside the book for a detailed list.
My Instant Death Ability is So Overpowered, No One in This Other World Stands a Chance Against Me! Volume 2
After their entire class was transported to another world, Yogiri Takatou and Tomochika Dannoura were abandoned when it was discovered they had failed to receive the Gift, a special power that the rest of their class inherited from a powerful Sage named Sion. What none of the others knew, however, was that Yogiri already had his own unique power — one that multiple world governments back home were keeping him under observation for: the power of Instant Death! With Yogiri’s abilities now exposed and being scrutinized by Sages and Swordmasters alike, this unlikely duo continues their adventure, determined to find a way back to Japan. The only lead they have to go on is to follow their former classmates’ trail and track down the formidable Sion in the hopes that she’ll be willing to negotiate. But even with the power of Instant Death on their side, the world around them seems intent on making the task as much of a hassle as possible!
Na stiahnutie
5,86 €
Lacná kniha The Good Dinosaur (-50%)
Arlo the Apatosaurus is lost in the wilderness! Join this timid dinosaur on a thrilling journey as he faces his fears. Learn all about Arlo's new human friend Spot and meet some weird and wonderful beasts from T. rexes to Pterodactyls. Easy-to-peel stickers can be used more than once.
Na sklade 1Ks
6,25 €
12,50 €
dostupné aj ako:
Az emberiség története - A kezdetek
Az ember ősei nagyjából 6 millió évvel ezelőtt jelentek meg Afrikában. Mielőtt azonban fajunk, a Homo sapiens feltűnt volna, számos más emberelőd élt a Földön, akik már két lábon jártak. Ebből a könyvből nyomon követheted az ember testi és lelki fejlődésének szakaszait az őskor különböző időszakaiban. A könyv része az a melléklet is, amely segítségével kipróbálhatod, hogyan éltek elődeink, hogyan vadásztak vagy építettek maguknak menedéket. Indulhat az időutazás?
Na sklade 2Ks
16,03 €
16,87 €
White Stripes, The - De Stijl (Reissue) LP
A1 You're Pretty Good Looking (For A Girl),
A2 Hello Operator,
A3 Little Bird,
A4 Apple Blossom,
A5 I'm Bound To Pack It Up,
A6 Death Letter,
A7 Sister, Do You Know My Name?,
B1 Truth Doesn't Make A Noise,
B2 A Boy's Best Friend,
B3 Let's Build A Home,
B4 Jumble, Jumble,
B5 Why Can't You Be Nicer To Me?,
B6 Your Southern Can Is Mine
Interiors
The development of the domestic interior is a history of consumption and taste. In "Interiors: The Home Since 1700", for the first time, this story is set against the cultural and industrial changes taking place in the western world since the seventeenth century. Unlike almost all previous histories, this book does not deal exclusively with the grand houses of the aristocracy: Steven Parissienas masterly text concentrates rather on the homes of the merchants and middle classes, who have been the first to take advantage of new technologies to furnish and decorate their homes.Fully illustrated with contemporary plates from catalogues and books, as well as paintings and photography, this beautiful book traces a constantly absorbing and often surprising story as it took place all over Western Europe and North America. It is ideal for all students of and enthusiasts for the domestic interior and period settings. Steven Parissienas strong narrative explains not simply what happened, but why.
Vypredané
42,57 €
44,81 €
Pozor, vizita! (remasterovaná verze) DVD
1981 / Drama / 84 minut / Česká republika
"Každý v sobě něco nosí; někdo roznáší mikroby, jiný blbost - těch druhých bohužel přibývá."
Na infekčním oddělení jedné nemocnice je izolován jako bacilonosič břišního tyfu starý mládenec Preps (Rudolf Hrušínský). To je však pro tuláka duší i povahou horší než vězení a tak se několikrát pokusí o útěk. Postupně však začne navazovat vztahy s nemocničním personálem i s podobně postiženými pacienty a nalézá nový smysl života.
Hrají: Rudolf Hrušínský, Ľudovít Greššo, Libuše Švormová, Blažena Holišová, Josef Somr, Bořivoj Navrátil, Jiřina Jelenská, Miroslav Moravec
Režie: Karel Kachyňa
Kamera: Jan Čuřík
Hudba: Luboš Fišer
Scénář: Vladimír Bor, Karel Kachyňa
Zvukové formáty: česky DD 2.0
Titulky: české pro neslyšící
Obrazové formáty: 1,37:1 / 16:9 Pillar
Skleněný pokoj - audiokniha
Příběh inspirovaný osudem brněnské vily Tugendhat zrcadlí v životech majitelů domu tragický úděl českého národa během 20. století.
Snoubenci Viktor a Liesel chtějí vstoupit do manželského života stylově a moderně – v domě, který bude jejich pokrokový pohled na život nést ve svých základech. Židovsko-křesťanský pár z vyšších vrstev má na nadčasovou eleganci prostředky a roku 1929 si najme architekta Reinera von Abta, jehož minimalistická vize propojení vnitřního a venkovního prostoru maximálním užitím prosklené plochy je nadchne. Je ale cizím pohledům otevřený dům vhodný pro lidi žijící své životy plné malých i větších tajemství? Soukromým radovánkám i večírkům prvorepublikové smetánky v architektonickém skvostu záhy učiní přítrž nacisté a manželé musí vilu i zemi opustit. Neobvyklá stavba pak přechází z jedněch rukou do druhých – po válce se jí zmocní komunisté, které její opulentní jinakost obzvláště dráždí...
Román byl roku 2009 nominován na prestižní cenu Man Booker Prize.
Filmová adaptace příběhu, kterou natočil režisér Julius Ševčík (Masaryk, Normal, Restart) s mezinárodně proslulými herci jako Carice van Houten (Hra o trůny), Claes Bang (Čtverec, Dívka v pavoučí síti) či Hanna Alström (Kingsman 1a 2), vstoupila do českých kin 14. března 2019.
Účinkující: Milena Steinmasslová
Délka nahrávky: 17 hodin 13 minut
Na sklade 2Ks
17,37 €
18,28 €
dostupné aj ako:
Ui.: Rohadj meg!
Kedves Isaiah!
Nyolc hónappal ezelőtt csak egy harcba készülő katona voltál, én meg egy pincérnő, aki ingyen palacsintát csórt neked, és remélte, nem veszed észre, hogy túl sokáig időzik rajtad a tekintete.
De észrevetted.
Egy sorsfordító hetet töltöttünk együtt, mielőtt elmentél. A nyolcadik napon elbúcsúztunk, az utolsó pillanatban adtuk meg egymásnak a címünket.
Az összes leveledet megőriztem, szavaid hamarosan a vallásommá váltak.
Egy hónapja viszont szóba sem állsz velem, nem írtál, aztán tegnap este volt képed besétálni az éttermembe, és úgy viselkedni, mintha soha nem láttál volna.
Ha arra gondolok, hogy… majdnem imádtalak, téged és azt a csodálatosan bonyolult lelkedet.
Majdnem.
Bármi legyen is az – remélem, jó okod van rá.
Maritza a pincérnő
Ui: Rohadj meg… és most komolyan is gondolom
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Könyörtelen nők
SUNDAY TIMES BESTSELLER2021 Legdögösebb könyve„Az ipari töcskölés új királynője” - TIMES„Pompa, csillogás és ambíció... tökéletes” - WOMAN & HOME„Ugyanaz a tévéseknek, mint ami a divatiparnak Az ördög Pradát visel volt” - OK!„Döbbenetes, szexi, és végképp letehetetlen” - DAILY EXPRESS„Ez 2021 könyve. Punktum.” - DAILY MIRROR
AZ AMBÍCIÓ OLYKOR HALÁLOS
Egy gyönyörű privát szigeten, nem messze a brit partoktól, éppen válságba került a Hajótörött szívek című szappanopera forgatása – és a stáb is készül ledobni a fedőt. A nézettségi adatok esnek, az új főnök egyre drámaibb – és egyre valószínűtlenebb – történetszálakkal áll elő, hogy visszarepítse a műsort a sikerlista élére.
Farrah, a rendező, Catherine, a főszereplő, és Amanda, a producer, egytől egyig szenvedélyes, ambiciózus nők – ők tartják egyben a produkciót. A tét óriási: semmi nem állítja meg őket, hogy megtartsák az állásaikat, amiket imádnak, és ott maradhassanak a szigeten, amely az otthonuk.
Vajon össze tudnak fogni, hogy szembeszálljanak riválisaikkal? Vagy végleg éket ver közéjük az ármány, a botrány, a széthúzás?
OLVASÓK A KÖNYÖRTELEN NŐKRŐL
„Bravúrosan buja sikerkönyv, szexi, humoros és lebilincselő, ettől megvadul a szórakoztatóipari elit!” – NEW
„Bosszú, árulás, gyilkosság, és a legszexisebb jelenetek, amiket papírra vetettek… Minden szereplő igazi egyéniség… A csavaros befejezéstől leesik az olvasó álla!” – SUNDAY EXPRESS
„Öveket bekötni, sikamlós utunk lesz… Aki egyszer beleolvas, többé nem tudja letenni – igazi hullámvasút!”– SUNDAY MIRROR
„Olyan döbbenetes csavar, amiről még évekig fogunk beszélni… Az év könyve!”– DAILY MIRROR
„Azt teszi a tévével, amit Az ördög Pradát visel tett a divattal: leleplezi a csillogó külső mögött rejlő sötét mocskot… Az idei év kihagyhatatlan olvasmánya!” – OK!
„Kirobbanóan szexi sikerkönyv! A Könyörtelen nők 2021 legjobb regénye!” – WOMAN'S OWN
„Mindaz, amit A szürke ötven árnyalatától reméltünk!” – HEAT
Az év legpikánsabb, legizgalmasabb olvasmánya – dögös, vicces és magával ragadó: két nap alatt kiolvastuk!” – DAILY RECORD
„Gyönyörű, könyörtelen és eltökélt nők, bosszú
Na stiahnutie
7,30 €