Hľadanie: Angels EN
zobraziť:
A hírnök
Jan Karski (1914–2000) a varsói gettó és a haláltáborok hírnöke.
Karskira méltán lehetnek büszkék a lengyelek, mert nemcsak hazafiságból, de emberségből is példát mutatott korának. Nem véletlen, hogy az idei, 2014-es esztendő – amellett, hogy a holokauszt 70. évfordulója – az ő személyének szentelt emlékév Lengyelországban.
A náci uralom alá került Európában páratlan lengyel földalatti ellenállás ambiciózus diplomáciai futáraként kezdte pályáját. Üzeneteket vitt a megszállt Varsó és az emigráns lengyel kormány váltakozó székhelyei – előbb Párizs, majd Angers, végül London – között. Ezek a küldetések egyáltalán nem voltak veszélytelenek, az egyik ilyen útja során letartóztatta a Gestapo, de sikerült megszöknie. Mivel Karski nemcsak jó megfigyelő és kitűnő elemző volt, hanem egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel is rendelkezett, egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. A londoni emigráns kormány az Egyesült Államokba küldte, hogy beszámoljon Roosevelt elnöknek a lengyel földalatti mozgalomról és a szovjet partizántevékenységről. De nem tartozott hivatalos közlendőinek körébe az, amit saját elhatározásából – mintegy „magánszorgalomból” – a segítség reményében mégis megosztott az elnökkel, hogy a lengyelországi zsidókat a nácik tömegesen semmisítik meg. Karski ehhez az információhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci (egyes történészi vélemények szerint izbicai) haláltáborban. Hiába próbálta azonban felnyitni a szövetségesek szemét, csak a közönnyel találkozott.
Amerikában A titkos állam története című óriási sikerű könyve tette elismert szerzővé, de Claude Lanzmann Soá című filmje révén világszerte is ismertté vált. Jan Karskit a Georgetowni Egyetem díszdoktorává avatta, a Virtuti Militari és a Világ Igaza kitüntetések birtokosa lett.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Není anděl jako anděl
Poslední dobou jako by náš svět, plný nejistoty, existenciální úzkosti, vnitřní prázdnoty a beznaděje, chtěl zkrásnět. Svět zaplavili andělé. Nepřeberné množství publikací se věnuje andělskému fenoménu a probouzí ve čtenáři touhu po zážitku. Jsou však mnohé andělské terapie, vykládání andělských karet, zjevování se andělů a různé formy komunikace s nimi v souladu s křesťanskou vírou?
Tato knížka nabízí čtenáři pomoc při rozlišování ve světle Písma a katolického učení. Co nejjednodušším způsobem poskytuje dostatečný vhled do dané problematiky a v souvislosti s tím reaguje na aktuální bestsellery na knižním trhu. Čtenářům může posloužit jako orientační "rozcestník", protože zkrátka ve světle křesťanské tradice "není anděl jako anděl".
Vypredané
6,20 €
6,53 €
Magic - The Gathering: Legends
An official guide to the most iconic legends and legendary creatures from the world of Magic: The Gathering
The world of Magic: The Gathering is home to many fantastical characters and creatures, but perhaps none so intriguing as its legendary creature cards, which include dragons, demons, angels, goblins, vampires, merfolk, wizards, and more. These legendary cards harken back to Magic's early history, having been introduced in one of the first sets of Magic cards (1994's Legends) and in yearly expansions all the way through spring 2020's most recent set.
Magic: The Gathering: Legends showcases high-quality reproductions of the most iconic card art. in many instances for the first time outside of the card frame-along with accompanying creature and character histories, written by Jay Annelli. This collection also offers exclusive insight into the art and mythology behind some of Magic: The Gathering's most powerful, popular, and enduring legends and legendary creatures.
Vypredané
17,05 €
17,95 €
Gundel szakácskönyv
A Gundel dinasztia története egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével. Az alapító kortársai olyan nagy, a vendéglátást ma is meghatározó személyiségek voltak, mint Sacher, Ritz, Escoffier. Gundel Károly megszelídítette a magyar konyhát és ötvözte azt a szélesedő világból érkező behatásokkal.
A Gundel-ház túlélte a történelem viharait, két világháborút, gazdasági válságokat és az államosítás éveit. Alapításának 100. évfordulója után is büszkén folytatja Gundel Károly legszebb vendéglátási hagyományait, aki ezt mondta: "Nem is úgy érzem magam, mint egy vendéglős, aki pénzért ételt és italt árul, hanem mint vendéglátó magyar házigazda, akinek a házát megtisztelték vendégei látogatásukkal."
Ebben a szakácskönyvben a hagyományos Gundel fogások mellett az új kor innovációi is helyet kaptak: 70 receptet adunk közre, amelyek méltán reprezentálják mindazt, amiről az étterem a mai napig szól. Jelesül, hogy a Gundel nem luxus. A Gundel minőség.
"Számomra a Gundel a hagyományok megtartásának és továbbvitelének elkötelezett híve - amellett, hogy az innováció legalább ilyen fontos szerepet játszik az étterem életében. Ez az, amit én is igyekszem átadni a gyermekeimnek. Mert ez a két dolog viszi talán leginkább előre a világot. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a Gundel még hosszú-hosszú ideig meghatározó pont lehessen Budapest és az ország életében. Legyen rólunk továbbra is az egyik legfontosabb kulturális és gasztronómiai hírvivő a világban. Mert ez egy kicsit mindannyiunk közös sikerét is megtestesíti." ( Dr. Habsburg György)
Rossz kutya vagy, Marley!
Anyu, Apu, Katie és Lala baba szívesen látják családjukban Marley-t a labrador kölyköt. De Marley nem sokáig marad aprócska kölyökkutya. Egyre csak nő, és minél nagyobbra nő, annál több vele a baj. Szétrágja Anyu olvasószemüvegét, lenyeli a csekket, amin Apu pénzt kapott a munkájáért. Nincs még egy olyan kutya, mint Marley. Igyekszik jó kutya lenne, komolyan igyekszik de bármit tesz, abból mindig baj lesz. Egy nap aztán betelik a pohár. Vajon a család kénytelen lesz új otthont találni ennek a nagy, bolondos, tisztalelkű kutyának? Ez a szívmelengető történet, melyből kiderül, milyen hatalmas öröm szeretni valakit minden hibájával együtt, John Grogan életrajzi bestsellerén, a "Marley meg én" című könyvön alapul.
Vypredané
3,80 €
4,00 €
Galambnagymama
A nagymama galambbá változik, az elhagyott trombita megszólal, a magányos kislány halacska lesz, az állatkereskedésben pótapa is kapható; és a nem létező kutya harap. Nógrádi Gábor meséi mindannyiunk által megélt érzéseket formálnak varázslatos történetekké. "A Galambnagymama első meséi közel húsz éve jelentek meg, és néhány szülőtől, nagymamától már akkor is kaptam kedves, dicsérő leveleket. Azóta számos tanárnő, édesanya írta meg, vagy mondta el személyesen; hogy könyveim közül a Galambnagymama a kedvence. Az író nagyon ritkán tudja kiszámítani műve valódi hatását az olvasóra. Így jártam én is. Gyerekeknek írtam ezeket a meséket, és az érzékenyebb kamaszok mellett a gyereklelkű felnőttek értik, érzik igazán." Nógrádi Gábor
Vypredané
4,67 €
4,92 €
Az újkori olimpiák története 5. rész
Furcsa 12 év krónikája olimpiatörténeti sorozatunk ötödik része. Az 1976-os játékokra három város pályázott, s a soron következő három olimpiát e három város rendezte. A háromból kettő végül csonka lett: a világpolitika válságba sodorta az olimpiai mozgalmat. Los Angeles és Moszkva versenyéből először még a „semleges” Montreal került ki győztesen, de 1976-ban sem volt teljes a mezőny: harminc afrikai ország bojkottálta az eseményt az új-zélandi rögbiválogatott dél-afrikai túrája miatt. Négy évvel később Moszkvából a Nyugat vezető sporthatalmai hiányoztak, azután Los Angelesből a létező szocializmus országai (Románia kivételével). Emlékezzünk inkább másokra: Juantorena, Viren, Ender, Comaneci, Coe, Ovett, Szalnyikov, Carl Lewis, Moses, Jordan, Drazsen Petrovics, Magyar Zoltán, Tordasi Ildikó, Németh Miklós, Wladár Sándor, Foltán-Vaskúti – ma már legendás nevek.A nyári olimpiák történetét bemutató e-könyvsorozatot a sporttörténész szerzők kifejezetten a multimédiapláza számára készítették, és kizárólag e-könyvben hozzáférhető. A sorozat nem csak azért érdekes és fontos, mert hosszú idő óta nem jelent meg ilyen részletes magyar nyelvű statisztika. Még ennél is fontosabb, hogy adatbázisa a legújabb kutatások eredményeit tükrözi, így néhány, a sportrajongók körében tévesen nyilvántartott eredmény a régi jegyzőkönyvek és bírói döntések utólagos felkutatásával módosult.A sorozat részeinek felépítése azonos. Az újkori olimpiai mozgalom előzményeit bemutató két nyitófejezet (Bevezetés ; Olümpiától a megvalósulásig) után a következő nyári olimpia rövid szöveges ismertetője összefoglalja a megrendezéssel kapcsolatos tudnivalókat, megemlíti a legérdekesebb, legnagyobb vagy éppen váratlan eredményeket, a legkiemelkedőbb sportembereket, végül sorra veszi a magyar olimpiai csapat érmeit, pontot érő győzelmeit és helyezéseit. A szöveges leírás után következik a versenyek eredményeit tartalmazó részletes táblázat, melyből megismerhetők minden sportág dobogósai, valamint a magyar indulók összes helyezése.
Na stiahnutie
2,79 €
Pain - I Am (Lime Green) LP
Pain je hudobný projekt zo Švédska, ktorý mieša heavy metal s vplyvmi elektronickej hudby a techna. Projekt začal ako hobby projekt frontmana Petra Tägtgrena, ktorého myšlienkou bolo spojiť heavy metal s elektroindustriálnymi a techno vplyvmi inšpirovanými 80. rokmi. Jediným súčasným členom je Tägtgren, ktorý je tiež spevákom/gitaristom Hypocrisy a producentom jeho vlastných štúdií The Abyss.
PAIN vydajú 17. mája prostredníctvom Nuclear Blast Records nový album „I Am“. S prvým singlom „Go With The Flow“ udáva švédsky industriálny projekt tón svojej pripravovanej deviatej LP. V sprievode vysokokvalitného videa s hercom Petrom Stormarom (oceneným Zlatou palmou „Dancer In The Dark“, „Fargo“, „Prison Break“, „The Big Lebowski“) a Petrom Tägtgrenom sa PAIN triumfálne vracia. Tägtgren komentuje: „Go With The Flow“ ma privádza späť k synth popu z 80. rokov. Písať viac týmto smerom bol nápad, ktorý som mal na chvíľu, a tak som začal vyťahovať analógové syntetizátory a začal som sa zblázniť. , Potreboval som sa vrátiť k chytľavému refrénu PAIN. Najťažšie bolo napísať text k pesničke a prísť na to, aký štýl použiť na spievanie... text je o tom, že som vždy negatívny a potrebujem veci nechať tak, nechoď podľa plánu a opráš to a choď ďalej."
Tracklist:
Side A:
1. I Just Dropped By (to say goodbye)
2. Don’t Wake The Dead
3. Go With The Flow
4. Not For Sale
5. Party In My Head
6. I Am
Side B:
1. Push The Pusher
2. The New Norm
3. Revolution
4. My Angel
5. Fair Game
Pain - I Am CD
Pain je hudobný projekt zo Švédska, ktorý mieša heavy metal s vplyvmi elektronickej hudby a techna. Projekt začal ako hobby projekt frontmana Petra Tägtgrena, ktorého myšlienkou bolo spojiť heavy metal s elektroindustriálnymi a techno vplyvmi inšpirovanými 80. rokmi. Jediným súčasným členom je Tägtgren, ktorý je tiež spevákom/gitaristom Hypocrisy a producentom jeho vlastných štúdií The Abyss.
PAIN vydajú 17. mája prostredníctvom Nuclear Blast Records nový album „I Am“. S prvým singlom „Go With The Flow“ udáva švédsky industriálny projekt tón svojej pripravovanej deviatej LP. V sprievode vysokokvalitného videa s hercom Petrom Stormarom (oceneným Zlatou palmou „Dancer In The Dark“, „Fargo“, „Prison Break“, „The Big Lebowski“) a Petrom Tägtgrenom sa PAIN triumfálne vracia. Tägtgren komentuje: „Go With The Flow“ ma privádza späť k synth popu z 80. rokov. Písať viac týmto smerom bol nápad, ktorý som mal na chvíľu, a tak som začal vyťahovať analógové syntetizátory a začal som sa zblázniť. , Potreboval som sa vrátiť k chytľavému refrénu PAIN. Najťažšie bolo napísať text k pesničke a prísť na to, aký štýl použiť na spievanie... text je o tom, že som vždy negatívny a potrebujem veci nechať tak, nechoď podľa plánu a opráš to a choď ďalej."
Tracklist:
01. I Just Dropped By (to say goodbye)
02. Don’t Wake The Dead
03. Go With The Flow
04. Not For Sale
05. Party In My Head
06. I Am
07. Push The Pusher
08. The New Norm
09. Revolution
10. My Angel
11. Fair Game
Lacná kniha Přišel Bůh z vesmíru? (-70%)
Doslovné překlady ze starohebrejštiny nám zjevují to, co ne všichni vědí:- Bible jasně říká, že Bůh umírá jako všichni lidé- Bible nám vysvětluje, že jsme byli vytvořeni z DNA našich stvořitelů- Bible nám vypráví, že naši stvořitelé cestovali na létajících strojích- Bible hovoří o přímém vztahu mezi UFO a Sumerem, zemí hlídačů létajících strojů- Gloria Boží byla ve skutečnosti... UFO- Bible znala obry a popisuje, kde o nich můžeme nalézt svědectví- Starozákonní andělé ve smyslu duchovních bytostí neexistují- Deset přikázání vytesaných do kamene není tím, co nám bylo vyprávěno- Jan Evangelista vycházel ve svých mystických doktrínách z helénské literatury své doby. Proto to, co jsme si mysleli, že víme o Bibli, už nebude nikdy jako dřív...
Vypredané
4,61 €
15,35 €
dostupné aj ako:
Rivalové DVD
2013 / Životopisný, Sportovní, Drama / 123 minut / Německo, USA, Velká Británie
SKUTEČNÝ PŘÍBĚH NIKIHO LAUDY
Závratná rychlost, adrenalin proudící v žilách, krásné dívky a nezkrotná touha po vítězství.
Závody Formule 1 jsou místem, kde jediná chyba může znamenat smrt. Na těchto okruzích spolu soupeří dva odvěcí rivalové. James Hunt je neřízená střela, neodolatelný playboy a brilantní řidič. Niki Lauda je dokonalý profesionál, vždy precizní a disciplinovaný.
Film Rivalové vypráví skutečný příběh dvou pilotů, kteří jsou soky nejen na okruzích, ale také ve skutečném životě. Přestože jsou soupeři, jsou také jeden pro druhého inspirací. Přes jejich rozdílnost je v životě pojí zvláštní přátelství. Ale rivalita je žene ke stále riskantnějším výkonům. Titul mistra světa může získat jen jeden…
Snímek Rivalové, který je inspirován skutečnými událostmi, natočil oscarový režisér Ron Howard (Čistá duše, Šifra mistra Leonarda, Andělé a démoni) podle scénáře Petera Morgana, který byl za nejlepší scénář již dvakrát na Oscara nominován (Duel Frost/Nixon, Královna). Do kokpitů rychlých vozů nasedli Chris Hemsworth (Thor, Avengers) a Daniel Brühl (Bournovo ultimátum, Hanebný pancharti).
Hrají: Daniel Brühl, Chris Hemsworth, Alexandra Maria Lara, Olivia Wilde, Natalie Dormer, Christian McKay, Pierfrancesco Favino, Jamie Sives
Režie: Ron Howard
Kamera: Anthony Dod Mantle
Hudba: Hans Zimmer
Scénář: Peter Morgan
Zvukové formáty: česky DD 5.1 / anglicky DD 5.1
Titulky: české
Obrazové formáty: 16:9
Bonusy:
• VYSTŘIŽENÉ SCÉNY
• ROZHOVORY S TVŮRCI
Grande Ariana - Sweetener 2LP
Tracklist:
1 „Raindrops (An Angel Cried)” 00:37
2 „Blazed” (featuring Pharrell Williams) 03:16
3 „The Light Is Coming” (featuring Nicki Minaj) 03:48
4 „R.E.M” 04:05
5 „God Is a Woman” 03:17
6 „Sweetener” 03:28
7 „Successful” 03:47
8 „Everytime” 02:52
9 „Breathin” 03:18
10 „No Tears Left to Cry” 03:25
11 „Borderline” (featuring Missy Elliott) 02:57
12 „Better Off” 02:51
13 „Goodnight n Go” 03:09
14 „Pete Davidson” 01:13
15 „Get Well Soon” 05:22
Rise Against - The Ghost Note Symphonies Vol. 1 CD
Tracklist:
1 „The Violence” (From Wolves) 04:20
2 „Audience of One” (From Appeal to Reason) 04:08
3 „Faint Resemblance” (From The Unraveling) 02:22
4 „House on Fire” (From Wolves) 03:24
5 „Like the Angel” (From Revolutions per Minute) 03:15
6 „Miracle” (From Wolves) 04:02
7 „Savior” (From Appeal to Reason) 04:54
8 „Wait for Me” (From Endgame) 03:51
9 „Far From Perfect” (From Wolves) 03:53
10 „Voices Off Camera:” (From Revolutions per Minute) 03:01
Rise Against - The Ghost Note Symphonies Vol. 1 LP
Tracklist:
1 „The Violence” (From Wolves) 04:20
2 „Audience of One” (From Appeal to Reason) 04:08
3 „Faint Resemblance” (From The Unraveling) 02:22
4 „House on Fire” (From Wolves) 03:24
5 „Like the Angel” (From Revolutions per Minute) 03:15
6 „Miracle” (From Wolves) 04:02
7 „Savior” (From Appeal to Reason) 04:54
8 „Wait for Me” (From Endgame) 03:51
9 „Far From Perfect” (From Wolves) 03:53
10 „Voices Off Camera:” (From Revolutions per Minute) 03:01
In This Moment - Mother CD
KDO: V americké metalové kapele, jež pochází z Los Angeles, kraluje zpěvačka Maria Brink. Svůdná a charismatická vokalistka je hlavní atrakcí souboru.
CO: Sedmé studiové album americké heavy metalové skupiny In This Moment, jehož producentem alba je Kevin Churko. Vychází na CD a LP.
CD1
1. The Beginning (Interlude) [01:27]
2. Fly Like An Eagle [04:00]
3. The Red Crusade (Interlude) [0:44]
4. The In-Between [04:14]
5. Legacy [04:49]
6. We Will Rock You (feat. Maria Brink, Lzzy Hale and Taylor Momsen) [03:05]
7. Mother [04:09]
8. As Above, So Below [04:09]
9. Born In Flames [04:04]
10. God Is She [04:39]
11. Holy Man [03:35]
12. Hunting Grounds (feat. Joe Cotela of Ded) [04:33]
13. Lay Me Down [04:09]
14. Into Dust [06:41]
Énidők - Történetek az év minden napjára: Nyár
Az Énidők sorozat második része. Kerek történetek, szögletes történetek, megható történetek, elgondolkodtató történetek, hosszú és rövid, édes és keserű történetek. Valós és elképzelt, mindennapi és különleges történetek. Nyaralós és otthon maradós történetek, napozós és bőrig ázós történetek. Történetek fiatalságról és öregségről, szerelemről és csalódásról, álmokról és valóságról.
Az is kiderül,
hogy melyik a legszebb szó
hogyan alakítják a véletlenek a sorsot
hogy érdemes-e másnak látszani, mint akik vagyunk
hogy hol lehet megtalálni a szerelmet
hogy mire használható a nyugalomkártya
hogy sok kis ember megváltoztathatja-e a világot
132.480 perc - ennyiből áll a Nyár. Napi tíz perc olvasás - napi tíz perc én-idő, ami csak a tiéd.
Alter Ego 4 Eleve
Alter Ego s'adresse des apprenants ayant acquis un niveau B1. Il vise l'acquisition des compétences décrites dans le niveau B2 du Cadre européen commun de référence (CECR) et permet de se présenter au nouveau DELF B2. Les 9 dossiers d'Alter Ego 4 s'articulent autour de deux grands axes : La vie au quotidien et Points de vue sur. L'apprenant peut ainsi développer des compétences pour : interagir dans des situations courantes de la vie quotidienne ; comprendre et exprimer des points de vue et des opinions sur des thmes variés. A partir d'une grande variété de documents authentiques (écrits et oraux), Alter Ego 4 propose des activités langagires s'inscrivant dans une perspective actionnelle. De plus, ce manuel met l'accent sur l'acquisition de savoir-faire nécessaires l'université et dans les grandes écoles françaises. Alter Ego 4 propose de nombreux outils pour travailler en autonomie : dans chaque dossier, des bibliographies permettant l'apprenant d'aller plus loin ; un abécédaire culturel pour faciliter le décodage des implicites socioculturels des documents proposés ; des fiches de grammaire constituant une véritable référence pour l'apprenant.
Vypredané
23,16 €
24,38 €
Lacná kniha Mind, átjavított , újabb, régiek (-90%)
Egyetlen kötetben hat könyvet kap kézhez az olvasó, egy jelentős költői életmű méltó metszetét. Kukorelly Endre harminc év lírai terméséből válogatta ki, írta át, rendezte új szerkezetbe verseit az első kötettől (A valóság édessége, 1984) a legutóbbiig (Mennyit hibázok, te úristen, 2010). A gyűjteményben az olyan emblematikus darabok mellett, mint a Vojtina-redivivus című Arany-átirat, a H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.-ciklus vagy a nagy sikerű Samunadrág gyerekversei, kötetben még nem publikált legújabb művei is helyet kaptak.
A Mind, átjavított, újabb, régiek a legteljesebb összefoglalása egy olyan szerző lírai pályájának, aki mérhetetlen műgonddal "hibázó", eltéveszthetetlenül egyedi költői nyelven, zavarba ejtő eleganciával vonja kérdőre, "javítja át" a költészetről alkotott konvencionális fogalmainkat.
"Van, aki próbálkozik [K. E.] írásaival, de azt gondolja, ez neki magas. Van, aki azt, ez neki alacsony. Van, akinek tetszik. Mindenki más. (Hogy legyen egy általános kijelentés is.) Én például azt gondolom, szövegeinek elég kis része rossz, a nagy része elég jó, és helyenként baromi jó. Vagyis erős." (Farkas Zsolt)
Vypredané
1,43 €
14,25 €
dostupné aj ako:
A ?sebek, amik meghatároznak minket
Sonia vagyok. Ha rám nézel, egy átlagos lányt látsz átlagos álmokkal. De van egy titkom. Olyan, amiről hosszú ideig én sem tudtam. Egy átlagos család, átlagos élet látszatát kelti. Ha ránk nézel, el sem tudod képzelni, mi történik zárt ajtók mögött, hisz imádnivaló a csillogás, ami körbevesz minket. A szüleim gyilkosnak tartanak. És amit sokszor hallasz, végül el is hiszed. Ekkor érkezett az életembe ő. Pokolian szexi volt és arrogáns. Akart engem és úgy törődött velem ahogy senki más. Ha csak egy játéknak is tekintett, mégis tanított nekem valami fontosat. Nem az számít mások mit gondolnak rólam. Az a fontos, én kinek gondolom magam. Biztosan tudom már. Sonia Whole vagyok egy átlagos fiatal lány, és nem vagyok gyilkos.
Predaj skončil
3,35 €