Hľadanie: Elf Minuten DE
zobraziť:
A lápkirály lánya
A könyvből készült film 2023. november 2-től a mozikban!
Helena Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát.
Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette… amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása.
Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával.
Zárójelek 1.
A lényegtelennek hitt részletek a legfontosabbak. Esős úton végigosonó kóbor macskák. Szembejövő idegenek elkapott pillantása. (Ki nem tett pont a mondat végén.)Nishihara Yoru, a fiatal japán lány a napfényes Spanyolországból írja leveleit öccsének, Genkinek, miközben éjjelente a sötét utcákat járja egy múltbeli árnyék lépteit követve. (Miért jár a férfi nyomában ilyen elszántan vajon? Miért akar mindenáron a közelébe jutni?)Yoru életében minden pillanat színlelés: az egyetem, a külföldi ösztöndíj, az utazás. De a művészetben nincs helye tettetésnek. Amikor ecsetet ragad, nem hazudhat önmagának, különben a festménynek nem lesz valódi ereje.Felszínes művet létrehozni könnyű, nem fáj, nem tesz tönkre. De igazi képet alkotni, a részleteket megfigyelve, a láthatatlant észrevéve: az hatalmat ad. Mert benne rejlik a megismerés ereje, a pusztító kiszolgáltatottság és a valódi kapcsolatok minden kegyetlen szépsége.
Na stiahnutie
6,20 €
Szerelem a vírus árnyékában
A csinos, fiatal debreceni doktornő, Hargitai Emma és a jóképű, sármos, olasz származású énekes, De Luca Martin sorsszerű találkozására szinte a legnehezebb élethelyzetben kerül sor: 2019-ben, pont, amikor a kínai Wuhanból egy ismeretlen eredetű, tüdőgyulladást is okozó járványt jelentenek az Egészségügyi Világszervezet felé.Hirtelen minden a feje tetejére áll. A fiatalok szerelmét beárnyékolják az élet keserű és szomorú pillanatai: tragédiák, fájdalmak, betegségek és az emberi gyarlóság…Vajon mire képes a szerelem ereje a vírus árnyékában? Mindez kiderül a valóság ihlette tőrténetből.A regény témája aktuális a mai világhelyzetben, hiszen a pandémiát okozó vírus mindegyikünk életére így, vagy úgy hatással volt.„A veszteség érzése szétzúzza az ember lelkét, de az idő majd ápol és gyógyít. Ám a hegek itt maradnak, mint egy bélyeg… úgy érzed, mint akibe beletetoválták, hogy soha ne felejtsd, az élet már csak ilyen.Mit éreztem? Fájdalmat, kimondhatatlan fájdalmat.”
Na stiahnutie
7,01 €
Lore
Tagadhatod ?a sorsot, de a sors nem tagadja meg magát.Ha harcolsz ellene, az nem ment meg attól, ami rád vár.
Egy régi lázadás büntetéseként hétévente kilenc görög isten kénytelen halandóként járni a földön, és ősi dinasztiák leszármazottai vadásznak rájuk. Mindannyian meg akarnak ölni egy istent, hogy megszerezzék annak hatalmát és halhatatlanságát.Lore Perseous már régen hátat fordított ennek a brutális világnak, miután egy rivális dinasztia megölte a családját. Évekig ellenállt a bosszú gondolatának, de a következő vadászat előtt segítségét kéri két résztvevő: Castor, a rég halottnak hitt gyerekkori barát, aki megdobogtatja Lore szívét, valamint az utolsó eredeti istenek egyike, a súlyosan sebesült Athéné.Az istennő szövetséget ajánl közös ellenségük legyőzésére. Azonban Lore döntése, hogy sorsát Athénéhoz köti, és újra csatlakozik a vadászathoz, halálos árat követel – és talán nem is elég ahhoz, hogy megállítsa egy új isten felemelkedését, akinek hatalmában áll az emberiséget térdre kényszeríteni.
Na stiahnutie
11,26 €
Édentől nyugatra
A 16 éves Oliviát és barátnőjét, Dollyt csalás, lopás és tiltott fegyvervásárlás miatt a bíróság egy év közmunkára ítéli, amit az Édenen, egy ígéretes, ámde még megszelídítetlen kolóniabolygón kell megkezdeniük azonnali hatállyal. Olivia disszociatív személyiségzavarban szenved, amnéziás, nem érez fájdalmat és félelmet, és deviáns viselkedése miatt folyton zűrbe keveredik. A szülei erőszakos halála óta a nagybátyja nevelte, aki határtalan türelemmel és megértéssel viseltetett a lány iránt, mégsem védhette meg a rá váró megpróbáltatásoktól. Olivia és Dolly az őreik kíséretében elutaznak az Édenhez, de már az odavezető úton azon törik a fejüket, hogy miképpen úszhatnák meg a közmunkát, és szökhetnének el a bolygóról. Sem a világot, sem önmagukat nem veszik komolyan, szerintük minden, ami körülöttük van, csak azért létezik, hogy nekik szórakozási lehetőséget nyújtson. Még nem sejtik, hogy a körülmények zavaros összjátéka, felsőbb hatalmak érdekütközései és a régmúltban megbúvó, a jelenen át a jövőt befolyásoló súlyos titkok miatt nemhogy nem szökhetnek el a bolygóról, de az életben maradásukért túlságosan nagy árat kell fizetniük. (…) Krammer parancsnok négy egybekapcsolt városhajóval érkezik a Wellax-rendszer negyedik bolygójához, az Édenhez, több mint négyszázezer telepessel a fedélzeten, hat hét alatt hagyva maga mögött a harminchét millió fényévnyi távolságot. Bár eleddig az emberiség még nem bukkant értelmes, idegen intelligencia nyomára, az az azonosítatlan űrobjektum, amit bolygókörüli pályán talál, nem téríti el szándékától. De az a baljós üzenet, ami az Édenen várja…
Na stiahnutie
3,10 €
Fotbalové hvězdy 2024 + nejlepší Češi a Slováci
Messi, Haaland, Guardiola, Mbappé, Xavi, De Bruyne, Lewandowski... Nejen tyto hráče a trenéry najdete v knize Fotbalové hvězdy 2024, která je pokračováním oblíbené série.
Vypredané
16,62 €
17,49 €
Pavarotti Luciano - 50 Greatest Tracks 2CD
Tracklist:
CD 1
1 Nessun Dorma – (Puccini, Turandot) Mehta/LPO 00:03:00
2 Che gelida manina (Puccini, La Boheme) Karajan 00:04:39
3 Questa o quella (Verdi Rigoletto) Bonynge 00:01:49
4 Parmi veder Verdi Rigoletto (1964 EP) 00:02:36
5 La donna e mobile (Verdi Rigoletto) Bonynge 00:02:24
6 Una furtiva Lagrima (Donizetti, L’elisir d’amore) Bonygne 00:04:50
7 La fleur que tu m’avais jetee (Bizet, Carmen) 00:04:30
8 Au fond du temple Saint? (Bizet Pearl Fishers) 00:05:26
9 Vesti la giubba (Pagliacci, Leoncavallo) Magiera 00:02:45
10 Recondita armonia (Puccini Tosca), Rescigno 00:02:59
11 E lucevan le stelle (Puccini Tosca), Rescigno 00:03:09
12 Di quella pira/Rescigno Verdi: Il Travatore 00:02:14
13 Celeste Aida (Verdi: Aida) Magiera 00:03:36
14 O soave fanciulla (Puccini La Boheme) Freni 00:04:13
15 Tra voi belle (Puccini Manon Lescaut) Levine 00:01:15
16 Donna non vidi mai (Puccini Manon Lescaut) Fabritiis 00:02:40
18 Amor ti vieta (Giordano: Fedora) 00:01:48
19 O paradiso (Meyerbeer: L’Africaine) 00:03:33
21 Ave maria (Bach) 00:02:56
22 O Holy Night/Minuit Chretien Adam 00:04:15
23 Ingemisco (Verdi Requiem) 00:03:38
24 Brindisi (Verdi, La Traviata) Bonynge 00:02:51
25 Nessun Dorma (Three Tenors version) 00:03:15
26 Che gelida manina (1961 - first Pavarotti recording) 00:04:20
CD 2
1 O sole mio Di Capua 00:03:27
2 Funiculi funicular Denza 00:02:44
3 Torna a surriento De Curtis 00:04:26
4 Mattinata Leoncavallo 00:01:59
5 Nel blu, dipinto di blu (Volare) Modugno 00:03:27
6 La mia canzone al vento Bixio 00:03:05
7 Mamma Bixio 00:03:38
8 Santa Lucia Trad. 00:01:32
9 Non ti scordar di me De Curtis 00:02:57
10 Caro mio ben Giordani 00:03:06
11 La danza Rossini 00:03:09
12 Malinconia Bellini 00:01:46
13 Ma rendi pur content Bellini 00:02:25
14 La serenata Tosti 00:03:19
15 Caruso Dalla 00:03:55
16 Il canto Barbarossa 00:05:40
17 Buongiorno A Te Centonze/ Giannetti 00:04:15
18 Granada Lara 00:03:08
19 Tu che m’hai preso il cuor Lehar 00:03:38
20 Panis angelicus (with Sting) Franck 00:03:44
21 Holy Mother (with Eric Clapton) Clapton 00:05:25
22 Peace just wanted to be free (with Stevie Wonder) 00:05:03
Amikor kiolvad a szív
"Csodálatos elbeszélés a veszteségekről, a gyászról, a szerelemről és a barátságról." - Chicklit Club - "Egy ültő helyemben végigolvastam az egészet - szívszorítóan gyönyörű." - Sun Sophie Winters szinte burokban él, a külvilágtól önszántából elvonulva. Fordítóként dolgozik otthon a kis lakásában, egyedülálló, harmincegy éves. Nem ilyen életről ábrándozott, ez igaz, de rég nem hisz már a boldogságban. Egészen pontosan tizenöt éves kora óta, amikor tragédia sújtotta a családját. Azóta fél elköteleződni, és irtózik a kockázatvállalástól, úgyhogy inkább mindenkitől három lépés távolságot tart. Tudja, hogy ez nincs rendjén, de attól még, hogy tudja, nem áll készen megoldást keresni.
Egy este a lakása alatti emeleten nagy tűz üt ki. Sophie az épületben reked, de szerencsére a véletlenül arra járó Ben megmenti. Vajon mi lesz a következménye ennek az egész életére kiható eseménynek? A nemzetközi bestsellerszerző, Dani Atkins egy újabb nagyszerű regényben kutatja az emberi lelket próbára tevő traumákat, és megvilágítja, hogy ha hosszú idő után valaki újra kinyitja a szíve ajtaját, megéri rajta beengedni a világot.
Na stiahnutie
11,26 €
dostupné aj ako:
Betyárlegendák - Az alföldi rablóvilág történetei
Tömörkény István (született Steingassner István, Cegléd, 1866. december 21. - Szeged, 1917. április 24.) magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató.
"Szeged kultúrpalotájának ő a legnagyobb raritása és akkora kincse, amekkora Budapest összes múzeumaiban nem található. És sohase gondolt arra, hogy a Kultúrpalota idegen látogatói szemében ő a legnagyobb áhítattal megnézett látnivaló... világítani fog még akkor is, mikor a Kultúrpalota minden bennevalóival és tartozékaival egyetemben rég omladék lesz." - írja Móra Ferenc.
Tömörkény István ebben a könyvében a maga szűkszavú módján meséli el az alföldi betyárok viselt dolgait. A szerző a névtelen betyárok, zsiványok, rablók történeteit mutatja be, akik egy letűnt kor "hősei voltak", de virtusban, erőszakban gyakran felülmúlták az akkori korszak leghíresebb betyárját Rózsa Sándort is.
Mr. Malcolm lajstroma
Ha egy öntelt agglegény kizárólag olyan hölgyet tud feleségnek elképzelni maga mellé, aki megfelel a szigorú feltételeinek, megérdemli a leckéztetést - és ez örök igazság.
A tekintetes Jeremy Malcolm feleséget keres, de nem akármilyet. Menekül a vagyonára áhítozó nők elől, és igyekszik megtalálni azt a hölgyet, aki a gondosan összeállított listáján szereplő kritériumoknak sorra megfelel. Ám egyre fogy a remény, mert hiába keresgél évek óta, nem leli a tökéletes társat. Ekkor érkezik a városba Selina Dalton kisasszony...
Selina, aki egy plébános lánya, nem tudhat nagy vagyont magának, és a felsőbb körökben sem járatos. Amikor a barátnője, Julia meghívja Londonba, nagyon boldog - egészen addig, amíg ki nem derül, hogy részt kell vennie egy fondorlatos tervben, mellyel Julia bosszút akar állni Mr. Malcolmon. Selina vonakodva egyezik bele, különösen, miután személyesen is megismeri az ellenállhatatlan Mr. Malcolmot, aki úgy tűnik, mégsem olyan öntelt gazember, mint amilyennek Julia jellemezte.
Ám amikor Mr. Malcolm az elérhetetlen lajstroma alapján kezdi méregetni Selinát, a lány úgy dönt, ő maga is meghatározza a kívánalmakat, amiket egy férjjelöltben látni kíván. És ha Mr. Malcolm meg akar felelni ezeknek, fel kell fednie az igazi énjét...
A barbárokra várva
Egy nyomasztóan békés gyarmati városka a hódító civilizáció peremén. Egy nyugdíjazására készülő, fásult bíró, gyarmati hivatalnokok, leigázott őslakók egy letűnt, kultúra romjai között. Egyre többen suttogják, hogy a civilizált világ határán túl a vad, barbár törzsek háborúra készülnek. A Birodalom mozgósításba kezd, és a városkában feltűnnek a rettegett Harmadik Iroda emberei, a kínvallatás hideg tekintetű specialistái. Nem hisznek az ártatlanság lehetőségében, csakis a fájdalom és a megaláztatás mindent felfedő erejében és semmitől nem riadnak vissza a nagybetűs Civilizáció védelmében.
De kik is valójában a barbárok? Ki látta őket a saját szemével, ki hallotta őket a saját fülével? És ki tudja biztosan, mik a szándékaik?
A Nobel-díjas dél-afrikai író, John Maxwell Coetzee disztópikus hangulatú regénye felkavaró történet a zsarnokság örök jelenvalóságáról és a civilizáció máza alatt lüktető, állati brutalitás mélyen emberi voltáról. Tértől és időtől függetlenül érvényes képet fest az embert maga alá gyűrő és az egyéni autonómiát felszámoló hatalom működéséről, felkavar, és választásra késztet. A barbárokra várva szembesítés önmagunkkal: a vadállat ott rejtőzik bennünk, és csakis a saját éberségünkön múlik, hogy hagyjuk-e elszabadulni.
Jázmin éjszakák
A JÁZMIN ÉJSZAKÁK nemcsak egy magával ragadó szerelmi sztori, hanem a második világháborúban kémnek használt előadóművészek igaz történetén alapszik, mely főként olyan egzotikus városokban játszódik, mint Kairó és Isztambul.
A fiatal Saba Tarcannak csodálatos hangja van. Egyetlen reménye arra, hogy kitörjön a szürke angliai hétköznapokból, ha megpróbálja kamatoztatni kivételes tehetségét.
Egy kórházban tartott koncertjén megismerkedik a sebesült pilótával, Dominic Bensonnal, azonban hogy kapcsolatuk beteljesedhessen, még sokat kell várniuk.
A gyönyörű Saba felvételt nyer a Nemzeti Programiroda társulatába, akikkel Egyiptomba küldik, hogy az idegenben állomásozó csapatokat szórakoztassák. Míg a lány beleveti magát a próbákba s a kairói bazárok forgatagába, addig Dom pilótaként Rommel csapatai ellen küzd.
A regény izgalmas fordulatot vesz, amikor Sabát, aki hamarosan a legmagasabb körökbe is bejáratos, váratlan és nemzetközi fontosságú feladattal keresi meg a brit titkosszolgálat. A lány vállalja a kockázatot, és kettős szerepét még szerelme előtt is titkolva vág neki a küldetésének, amelyben nem csak a saját, de még sokak élete forog kockán.
Na sklade 2Ks
11,16 €
11,75 €
Gleni krónikák
Anne Shirley immár Mrs. dr. Blythe, a Prince Edward-szigeteki Glent St. Maryben él családjával. Képzelőerejének teremtő varázsa és egyéniségének soha nem szűnő bája továbbra is rabul ejti a szíveket.
Noha Glen nem számít népes városnak, Avonlea-hez hasonlóan ezt a helyet is regényessé teszi a sok érdekes esemény, amik az itteniekkel vagy a környékbeliekkel esnek meg. Az egyszerű emberek életének tragikuma vagy éppen komikuma izgalmasabb bármely történelmi személy életútjánál. A hétköznapoknak varázsa van, a házaknak egyéniségük, a kerteknek titkaik, az álmok pedig igenis valóra válhatnak.
Legyen a helyszín akár Avonlea, akár Glen, vagy a világ bármely szeglete, Lucy Maud Montgomery minden sora azt bizonyítja, hogy a képzelet birodalma nemcsak menedéket adhat, de szó szerint életet menthet.
A hatalom megszállottjai
Korunk az autokrata vezetők új fénykora. Oroszországtól Indiáig, Törökországtól Amerikáig olyan férfiak kormányoznak, akik a populista csáberőt és az önkényuralmi politikát elegyítik. A maguk illiberális képére formálták országukat, személyi kultuszt teremtettek, és milliók lojalitását szerezték meg maguknak. Mindezt abból a kottából játsszák, amelynek ütemeit olyan figurák komponálták, mint Benito Mussolini, Adolf Hitler és Moammer el-Kadhafi. De akkor – a történelem minden tanulsága ellenére – miért hatnak ránk mégis ilyen csáberővel? Ruth Ben-Ghiat történész elemzésében minden tényezőt számba vesz a társadalmi nemektől a korrupción át a propagandáig. Megmagyarázza, kik ezek a politikusok, hogyan manipulálják történelmünket, félelmeinket és vágyainkat, hogy minden áron megszerezzék és megtartsák hatalmukat. A szerző éles szemmel és éles szavakkal mutatja meg, hogyan vehetjük fel a harcot azokkal az erőkkel, amelyek ki akarják siklatni a demokráciát, és el akarják ragadni jogainkat.
Na stiahnutie
6,73 €
dostupné aj ako:
Riešenie spotrebiteľských sporov v práve EÚ
Ochrana spotrebiteľa v EÚ vychádza z koncepcie zachovania zásady rovnosti v súkromnoprávnych vzťahoch medzi spotrebiteľom na jednej strane a subjektom konajúcim v rámci svojej podnikateľskej alebo profesijnej činnosti na strane druhej. Európsky zákonodarca preto zakotvil minimálny štandard ochrany práv spotrebiteľa na európskej úrovni platný vo všetkých členských štátoch EÚ s predpokladom rozvoja cezhraničných aktivít v oblasti voľného pohybu tovarov a služieb na vnútornom trhu EÚ. Pramene únijného práva sa venujú v prvom rade otázkam hmotných práv a povinností účastníkov právnych vzťahov. Ale s rozvojom voľného pohybu tovarov a služieb v EÚ je nevyhnutne spojená aj potreba vytvorenia systému na riešenie sporov, ktoré vzniknú medzi spotrebiteľom z jedného členského štátu a obchodníkom z druhého členského štátu.
Monografia prináša a systematizuje poznatky z oblasti právnej úpravy ochrany spotrebiteľa pri riešení sporov v práve EÚ. Prvá kapitola je venovaná vývoju právnej úpravy ochrany spotrebiteľa v práve EÚ, ktorá je nevyhnutným predpokladom pre pochopenie súčasného stavu právnej úpravy a jej potreby na vnútornom trhu. Druhá kapitola sa zameriava na výklad základných pojmov, ktoré sa využívajú v ďalších kapitolách publikácie. Pozornosť je zameraná najmä na výklad pojmu spotrebiteľ ako kľúčového subjektu spotrebiteľského sporu v právnych predpisoch EÚ a judikatúre Súdneho dvora EÚ. Tretia kapitola venuje pozornosť mimosúdnym spôsobom riešenia spotrebiteľských sporov s ohľadom na existujúcu právnu úpravu v EÚ a s akcentom na aktuálne otázky, ktoré vyvoláva povinné využitie alternatívnych spôsobov riešenia sporov pred súdnym konaním a jeho súlad so základnými ľudskými právami a slobodami, ako aj otázky, ktoré v súčasnosti nastoľuje nový online trend riešenia sporov. Štvrtá kapitola venuje pozornosť súdnym spôsobom riešenia sporov v spotrebiteľských veciach, ktoré upravuje právo EÚ s poukázaním na otázky aplikácie zásad procesnej autonómie. Piata kapitola je zameraná na novovznikajúci právny inštitút kolektívnej ochrany práv, ktorý si vyžiadala v práve EÚ práve ochrana spotrebiteľa a ktorý na seba neustále koncentruje čoraz väčšiu pozornosť právnej vedy i aplikačnej praxe.
V monografii sú systematizované názory domácich i zahraničných odborníkov, rozhodnutia súdov, osobitne Súdneho dvora EÚ. Monografia upozorňuje na mnohé otvorené problémy v oblasti spotrebiteľského riešenia sporov v práve EÚ, systematizuje poznatky právnej vedy a aplikačnej praxe v tejto oblasti, čím sa stáva východiskovým materiálom pre aplikačnú prax v štúdiu danej problematiky a miestami poskytnuté úvahy de lege ferenda a načrtnuté interpretačné a aplikačné problémy podporené názormi Súdneho dvora EÚ môžu byť inšpiráciou pre činnosť zákonodarných orgánov. Monografia môže byť tiež užitočným sprievodcom v pedagogickej a výchovno-vzdelávacej činnosti na univerzitách.
Varázslatos kiskutya – Mágikus mancsok
Lily imádja a lovakat, és minden vágya, hogy egyszer legyen egy saját pónija, ám erre sajnos még várnia kell. De aztán egy nap találkozik Viharral, az apró, éjkék szemű, homokszínű kiskutyával, akinek segítségre van szüksége. A kislány azonnal összebarátkozik vele, és sok-sok mágikus kalandban vesznek részt. Ám a legvarázslatosabb az, hogy a kutyus talán a kislány legnagyobb álmát is valóra válthatja.
"Otthon nekünk is hasonló kutyusunk van, nagyon szuper lenne, ha kiderülne, hogy ő is varázskutya." Áron
"Sajnáltam Lilyt, hogy nem kaphatott pónit, de helyette megismerkedett egy varázslatos kutyával." Panni
Lacná kniha Age of Anger (-50%)
'The kind of vision the world needs right now...Pankaj Mishra shouldn't stop thinking' Christopher de Bellaigue, Financial Times 'This is the most astonishing, convincing, and disturbing book I've read in years' Joe Sacco 'Urgent, profound and extraordinarily timely' John Banville How can we explain the origins of the great wave of paranoid hatreds that seem inescapable in our close-knit world - from American 'shooters' and ISIS to Trump, from a rise in vengeful nationalism across the world to racism and misogyny on social media? In Age of Anger, Pankaj Mishra answers our bewilderment by casting his gaze back to the eighteenth century, before leading us to the present. He shows that as the world became modern those who were unable to fulfil its promises - freedom, stability and prosperity - were increasingly susceptible to demagogues. The many who came late to this new world or were left, or pushed, behind, reacted in horrifyingly similar ways: intense hatred of invented enemies, attempts to re-create an imaginary golden age, and self-empowerment through spectacular violence.It was from among the ranks of the disaffected that the militants of the 19th century arose - angry young men who became cultural nationalists in Germany, messianic revolutionaries in Russia, bellicose chauvinists in Italy, and anarchist terrorists internationally. Today, just as then, the wider embrace of mass politics, technology, and the pursuit of wealth and individualism has cast many more millions adrift in a literally demoralized world, uprooted from tradition but still far from modernity - with the same terrible results Making startling connections and comparisons, Age of Anger is a book of immense urgency and profound argument. It is a history of our present predicament unlike any other.
Na sklade 1Ks
10,75 €
21,50 €
dostupné aj ako:
Virgin
"Oké, bevallom, még sosem csináltam... idáig. Nincsenek őrületes elvárásaim. Nem vágyom gyertyafényre vagy rózsákra. Őszintén szólva, még rendes ágyra sincs feltétlenül szükségem. Szóóval... akar valaki szexelni velem? Valaki? Bárki? Hahó! Poénból sem? Nem fogok szűzként meghalni! Így vagy úgy, de megoldom. Végül is, mi vesztenivalóm van? Már azon túl, ami kézenfekvő..."
Ellie 21 éves, és még szűz. Ez kínos állapot - szerinte. Ezért elhatározza: három hónapon belül megtalálja az Igazit, azt a kedves, érző, intelligens és helyes srácot, akivel a lepedőakrobatika is maga a mennyország. Vagy ha őt nem is, legalább egy viszonylag józan és némileg rátermett Jelöltet, akivel különösebb bénázás nélkül áteshet a dolgon...
Radhika Sanghani fergeteges humorú első regénye világszerte elnyerte a női olvasók szívét. Nem véletlenül: főhőse aggódása viccesebb, mint Carrie Bradshaw-é, és szókimondóbb, mint Bridget Jones.
"A repülőn háromszor is szóltak, hogy hangosan nevetek - letehetetlen könyv, bár évekkel előbb került volna a kezembe!" (Oravecz Nóra)
Na sklade 1Ks
10,70 €
11,26 €
Semmi sem lehetetlen
„Mindig most van a legjobb pillanat”
Kilian Jornet egész élete arról szól, hogy az emberi teljesítőképesség határait feszegeti. Rengeteg sérülést szenvedett, hatalmas veszélyeknek tette ki magát, és olyan rekordokat ért el, amelyekkel az egész világot ámulatba ejtette. Látszólag könnyedén vitte véghez mindazt, ami addig mindenki más számára lehetetlennek tűnt. De mindez nem a véletlen műve: már gyermekkorától kezdve edzette magát fizikálisan és mentálisan egyaránt, és minden erőpróbára nagyon komolyan felkészült. Nem csak a sikerre, a kudarcra is.
Teljesítményével átírta mindazt, amit az emberi tűrőképesség határairól gondoltunk. Bátor, sőt néha már vakmerő tetteit, mint a Mount Everest kétszeres meghódítása, nehéz lenne utána csinálni.
A Semmi sem lehetetlenben Kilian megosztja velünk az évek során összegyűlt őszinte és életszerű tapasztalatait. Példájával arra buzdít, hogy valósítsuk meg álmainkat, fussunk szenvedéllyel és szabadon, de legfőképp érezzük jól magunkat a hegyekben.
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako: