Hľadanie: YES! B2
zobraziť:
A magánytól az összetartozásig
A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges ... Folytatás ›› összetartozás élményét.
Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük.
Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak.
Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem?
Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása.
A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!
A(z) A magánytól az összetartozásig (Könyv) szerzője Pál Ferenc.
Na sklade 1Ks
11,84 €
12,46 €
dostupné aj ako:
A fekete kalóz
A világszerte jól ismert kalandregény-sorozat első kötete a XVII. század végén játszódik. A spanyol gyarmatosítók ellen küzdő tengeri farkasok csatáinak történelmi hátterében egy olasz lovagnak, Emili di Roccanerának, Ventimiglia urának romantikus hőse köré fonódik a cselekmény, aki azért adta kalózkodásra a fejét, hogy a megalázott és kigúnyolt igazság bajnokaként bosszút álljon családja becsületéért. Amikor a vitéz kalózvezér megcsáklyáz egy spanyol vitorlást, a foglyok közt egy gyönyörű leányt pillant meg, és szerelemre lobban iránta.
Sikerül-e vajon a Fekete Kalóznak levernie ádáz ellenfelét, a gyilkos Van Guldot, aki népének és hazája szabadságharcának hitvány árulója? Egymásra talál-e a tenger félelmetes lovagja s az a gyengéd, ártatlan teremtés, akit szeret? Erről szól ez a páratlanul izgalmas kalandregény, melynek eseményeit Salgari villámgyorsan pergeti, s az utolsó lapig ébren tartja az olvasó figyelmét. Nem véletlen, hogy könyvei millió és millió fiatal (és felnőtt) olvasót bűvöltek el csaknem egy évszázadon át, sőt több film is készült belőle.
Na sklade 2Ks
8,41 €
8,85 €
Főnix
Ash Fisher azt hiszi, túl van minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodót haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes a szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű Básztet-fiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főnixként, a lázadás jelképeként való újjászületéséhez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta.
A Fekete Város krónikái című trilógia rajongói számára a Sötétség Városának lenyűgöző második része.
Felhívjuk figyelmét, hogy az akció keretében értékesített könyvek között előfordulnak szépséghibás könyvek (karcos a borítója, sárgult a lapok éle stb.), amik nem befolyásolják a könyv használati értékét. Amennyiben ilyen könyvet kap, a példányt nem áll módunkban cserélni.
Na sklade 1Ks
9,19 €
9,67 €
Ájurvédikus konyha kezdőknek
A modern orvoslás a betegségek többségét vényköteles gyógyszerekkel kezeli. Az ájurvéda ősi tudománya ezzel szemben természetes megközelítést alkalmaz, és a legősibb orvossághoz, az étel gyógyító erejéhez folyamodik. Az Ájurvédikus konyha kezdőknek című könyvet lapozgatva a szerző szelíd útmutatója és könnyű, szezonális receptjei segítségével elsajátíthatjuk ezt a különleges táplálkozásmódot, bármilyen is legyen az alkatunk, azaz a "dósánk". Az ájurvédikus táplálkozás elveinek világos áttekintése révén életünket átjárhatja az ájurvéda bölcsessége. Az egyszerű dósakérdőív és az ájurvédikus táplálkozást bemutató ötpontos útmutató segít jobb döntéseket hozni az ételeinkkel kapcsolatban. A négy évszakos heti étrendeknek köszönhetően táplálkozásunk összhangba kerülhet a természettel. A 108 könnyű, laktató ájurvédikus recept segítségével egész évben fenntarthatjuk a dósánk egyensúlyát.
Légszomj
Emma és Adam orvosként valódi szaktekintélynek számítanak. Amikor egy kutatóprogram keretében a férfinak lehetősége nyílik arra, hogy családostul egy évre Botswanába utazzon, úgy döntenek, belevágnak a nagy kalandba. A munka vészhelyzeteiből, taposómalmából és a kettejük közötti állandó versengésből végre kibillentené őket ez a soha vissza nem térő alkalom; és a nyugodtabb,
egymásra jobban odafigyelő, boldogabb életről szóló álmuk talán a vadon szomszédságában valóra válhatna.
Az álomból azonban igazi rémálom lesz: Emma egy nap üresen találja a kisfia ágyát. Afrika földjén, több ezer kilométerre az otthonuktól, valódi segítség híján maradnak. A rendőrség ugyan nyomozásba kezd, a szülők mégis úgy érzik, nekik is a gyermek nyomába kell eredniük, mert ki tudja, milyen szörnyűbbnél szörnyűbb okok állhatnak az eltűnése mögött.
Jane Shemilt - világhírű regényéhez (Lányom) hasonlóan - ebben a könyvében is a gondolatok, az érzések fénytöréseit, a kapcsolatok és az érzelmek ellentmondásosságát járja körül egy olyan történeten keresztül, amely egy percre sem ereszt.
Na sklade 1Ks
10,15 €
10,68 €
Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak. Illúziók, sz
A keleti szemlélet szerint az ember végső célja és valódi boldogságának forrása a vágynélküliség, a vágymentesség állapota. A nyugati ember ezzel szemben úgy tartja, hogy a vágyak varázsolják az életet színessé és élvezhetővé, ezek motiválnak nagy erőfeszítésekre, tesznek képessé komoly eredményekre. Kétségtelen, hogy kultúránk kimagasló alakjai, akik valamiben rendkívülit mutattak, szinte mind arról számoltak be, hogy elemi erejű vágy hajtotta őket, s nem tehettek mást, mint hogy engedelmeskedtek neki és megvalósították azt.
Vágyaink tehát valóban lehetnek szárnyak, amelyek óriási erejükkel átrepítenek az akadályokon is - de lehetnek börtönfalak, amelyek fojtogatni kezdenek, ha mértéktelenné válnak, és szenvedélyekké, függőségekké növik ki magukat.
A függőség mindig börtön, mert megfosztja az embert a szabadságától, s annak rabszolgájává teszi, akitől, vagy amitől függ - legyen ez egy személy, valamilyen anyag, cselekvés vagy bármi más.
A Nyitott Akadémia sorozat új kötetének neves szerzői a legkülönbözőbb nézőpontokból mutatják be a témát, érzéssel vezetve az olvasót az építő és pusztító vágyak labirintusában.
Na sklade 1Ks
6,66 €
7,01 €
Szívtelen
A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan felforgatja Londont... Ezúttal azonban nem a saját hibájából szakadt a nyakába a baj.
Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet -- és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek.
Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata -- Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Vajon sikerül rájönnie, ki akarja megölni a királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte be magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe??
Na sklade 1Ks
10,11 €
10,64 €
Vízi világ pasztellel
Harsányi Zsuzsanna grafikus festőművész 1962-ben született Kecskeméten, az óta is ott él. A pasztellkréta szerelmese. Mióta rátalált, teljesen elvarázsolta. Így vall róla: "a pasztell finomsága, szívet melengető színhatása az, amellyel leginkább közvetíteni tudom érzéseimet. Munkáimban a nőiességet, líraiságot, harmóniát, humánumot szeretném átadni."
A könyvben részletesen beavat bennünket a pasztellfestészet titkaiba, az anyagok és eszközök ismertetésétől kezdve, a színelméleten át egészen a kész mű paszpartuzásáig. Néhány kép születését lépésről lépésre nyomon követhetjük, így akár az alapok elsajátításával mi is bátran hozzáfoghatunk a festéshez.
A kiadvány tartalma:
- Történeti áttekintés
A víz mint életelem
- A tájképfestés története
- Hogyan fogjunk hozzá?
A plein-air festés
A műteremben
Gyakorlati tanácsok pasztellfestéshez
- Festéselmélet
A színek
Téma és kompozíció
- A víz tulajdonságai
A tükröződés
Az átlátszóság, mélység, rétegek
A víz jellemző mozgásformái
A víz halmazállapotai
- Csepptől a tengerig
- A víz és az épített környezetünk
- Vizeink és vízpartjaink élővilága
Vízinövények
Víziállatok
- A víz és az ember
- Lépésről lépésre - A turistvándi vízimalom
- Lépésről lépésre - Lehalászás
- Lépésről lépésre - A nagy hullám
- Lépésről lépésre - Lebegés
- Lépésről lépésre - Aggtelek
- Lépésről lépésre - Vízesés a Bohinji-tónál
- A szerzőről
- Kislexikon
Na sklade 1Ks
11,86 €
12,48 €
Vírusvadászat
"Nem tudom letenni a könyvet, miután kiolvastam, csak nézek magam elé. Miről is van szó? Egy másfél éves hőstörténetről, a súlyos tüdőgyulladást kiváltó vírusról, egy száz éve nem tapasztalt járványról, a kommunikáció terjedési sebességéről vagy arról a minden akadályon csak azért is átvergődő csudálatos mandarin tudósról, aki a hetedhét országokon, sőt az üveghegyen át is megtalálja azt a szent csodát, mit tudásnak nevezne magában, ha nem lenne – merthogy tudós – szerényebb ennél. Hőstörténet, akciófilm teljes mértékben online és sajnos real-time kiadásban, ami folyt. köv. felirattal szakad meg időnként. Harc a koronás vírusfamília eddigieknél gonoszabb utódjával, de harc a politikai oktroj ellen is.” Falus András akadémikus előszavából
dostupné aj ako:
A csavargó kisautó és más történetek
Balázs Ágnes a Móra Könyvkiadó házi szerzője. Legismertebb karaktere a Pöttyös-sorozatban felbukkant Lufi, a cserfes kamaszlány, akinek nyolc köteten át izgulhatjuk végig hajmeresztő kalandjait, de az írónő kiválóan ismeri az óvodás és kisiskolás korosztály problémáit is, amelyről számos meséje, meseregénye tanúskodik. A csavargó kisautó a Mesék örökmozgóknak 5. kötete! A Mesék örökmozgóknak különleges koncepciója utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak. Keltsd életre a rosszcsont medvebocsok, a félénk helikopter vagy a csavargó kisautó történetét!
Na sklade 3Ks
7,66 €
8,06 €
Ördöggörcs - Utazás Karinthyába
"Voltaire mondotta volt, hogy az irodalomban minden műfaj megengedhető, csak az unalmas nem. Karinthy Márton monumentális művét lehet szeretni, lehet kritizálni, de hogy cseppet sem unalmas, mi több, fölöttébb szórakoztató, azt nem lehet tagadni."
(Fejtő Ferenc)
"Karinthynak lenni nehéz sors. Tehetségesnek lenni nehéz sors. Tehetséges Karinthynak lenni... Nem csoda az ördöggörcs... De hát itt van, de hát felvidít az édes Pestlegendáriuma; jönnek az "ébredők", jönnek a komorak, jönnek a Pest-átkozók, jönnek a keserűek - jönnek, és a semmibe foszlanak. Marad a nehéz sors, és a nehéz sors istenre kacsintó nevetése és ördöggörcse - az édes Pest legendáriumában. Íme egy újabb Karinthyáda, köszönjük, hogy örülhetünk neki."
(Vekerdy Tamás)
Na sklade 1Ks
18,35 €
19,32 €
Oktopus - A polip csapdájában
Nem messze Nagy-Britannia partjaitól egy tengeralattjáró nyomtalanul eltűnik, fedélzetén egy nagyra becsült tudóssal és kutatócsoportjával.
A brit kormányt hatalmas botrány fenyegeti. Már csak egyvalaki segíthet! Dr. Dark, a különleges ügyek magánnyomozója és csapata azonnal az elveszett Horizont keresésére indul. Ám amint a helyszínre érnek, saját tengeralattjárójukat is támadás éri...
Na sklade 1Ks
9,13 €
9,61 €
Poros úton mezítláb
Elizabeth Mittelstaedt a Lydia magazin alapítója már gyermekként sokat hallott Jézusról, és bár fiatalon újjászületett, az élet igazán kemény, embert próbáló küzdelmeit mégsem tudta elkerülni. Egy kis vajdasági, magyarlakta faluban nőtt fel a kommunizmus ideje alatt, ahonnan tizenhét évesen Ausztriába disszidált (a szülei tudta nélkül) a szabadabb élet reményében. Ami azonban ott várt rá, sokkal inkább rémálomnak nevezhető. Ez után az első, fájdalmas csalódással járó "kaland" után fedezte fel Isten megbocsátó szeretetét. A "Poros úton mezítláb" című önéletrajzi könyve végigvezeti az olvasót nagy kitérőkkel teli utazásán: a poros kis falu egyszerű tanyájától egészen élete álmának beteljesedéséig, hogy az egész világot elérje a nyomtatott szó erején keresztül.
Ebből az izgalmas, inspiráló könyvből megtudhatjuk hogyan is vált a ceruzáját becsben tartó, egyszerű kislányból egy vezető keresztény magazin alapítójává és főszerkesztőjévé, aki világszerte százezrek életére van hatással ma is. "Amikor szemügyre veszem a cipők sorát, melyeket életutam egy-egy szakaszában hordtam, látom, milyen messzire is jutottam. Nagy mélységeket és szívfájdalmakat is megtapasztaltam... ám még nagyobb volt a magasság, ahová Isten szeretete és megtartó ereje repített." "Ahogy végigjártam az emlékezés útját, megdöbbenve láttam, milyen gyakran történt, hogy a legmélyebb kudarcok és csalódások idején - amikor már azt hittem, itt a vég - Isten elmélyítette a Vele való kapcsolatomat és az elhívásomat. Ezért ne vesd meg te sem azokat a sötét időszakokat, mikor úgy érzed, meghalnak az álmaid. Arrafelé visz ugyanis az ösvény az Ő bőséges életéhez, a hit, a szabadság és a megbocsátás életéhez."
Na sklade 1Ks
12,61 €
13,27 €
Mi házunk
Egy napfényes délelőtt egy család költözködik be újonnan vásárolt házába a londoni kertvárosban, a Trinity Avenue-n. Nincs ebben semmi különös. Kivéve, hogy az a te házad. És hogy nem adtad el.
Na sklade 1Ks
11,80 €
12,42 €
dostupné aj ako:
Korai és kései szerelmek
"Vannak író, akikről mindent tudni vélünk, még akkor is, ha soha egyetlen sorukat sem olvastuk. Seingalt lovag, azaz Giacomo Casanova (1725-1798) minden bizonnyal közéjük tartozik,. A zseniális szélhámos, aki ugyanolyan otthonosan mozgott a cselédszobákban és a báltermekben, mint az apácazárdákban és a bordélyokban, szinte mitikus alakká vált: neve a gyönyörhajhász csábító szinonimája lett. A félig-meddig hamis legenda kialakulásában persze legalább akkora szerepe volt az olvasók képzeletének és a műveiből készült átköltéseknek, mint Casanova tudatos önstilizációjának és írói stratégiájának, noha saját írásai közül éppen az emlékiratait tartotta a legkevesebbre.
A több ezer oldalas Histoire de ma vie, amelynek megírásához öregen, unaloműzés gyanánt fogott hozzá, mégsem önarckép vagy szerelmi lajstrom csupán, hanem a XVIII. század emlékműve is. Egy korszaké, amelyben a galantéria, a játékos ármány, a könnyed fecsegés és az érzékiség életeszménnyé nemesült; egy olyan világé, amelynek Ámor, Fortuna és Bacchus voltak a védőszentjei. Casanova csakis ebben a világban léphetett színre, és bár alapvető törvényeit soha nem tagadta meg, szinte gyermeki gátlástalansággal hágott át minden konvenciót. A rokokó idill és a már-már természetellenes vitalitás mögött azonban felsejlenek az ancien régime végnapjai, így Casanova frivol szellemét mindjobban átszínezi a melankólia. A sikeres kalandor kiöregedett nőcsábásszá válik: féltékenység kínozza, anyagi gondok nyomasztják, szabadságát mindinkább otthontalanságként éli meg, mesterkedéseivel pedig egyre ritkában ér célt. Olykor már egyenesen arra vágyik: bár ne kellene többé szép nők után szaladgálnia.
Könyvünk anyagát Kovács Ilona, az életmű világszerte elismert szakértője válogatta, azzal a céllal, hogy árnyaltabb képet alkothassunk Casanováról. Kötetünkben az önéletírás három magyarul eddig nem olvasható fejezete kapott helyet: egy különös Pygmalion-variáció az ifjúság idejéből; egy megszenvedett hódítás története az érett férfikor éveiből; végül pedig a Donna Lucreziával folytatott viszony krónikája, amely a serdülő Casanova szerelmi beavatásaként vette kezdetét, hogy aztán egy nemzedékeken átívelő, élethosszig tartó kalandsorozat szülessen belőle. Összefűzi ezeket a történeteket, hogy minden különbségük ellenére is hasonló motívumokat mutatnak. A véletlen műve volna? Vagy a dramaturgia parancsa? Nem tudhatjuk biztosan, ám a kötetünkben is közölt kéziratvariánsok azt mutatják, hogy végső változatuk az eleven emlékezés és az életet újraíró fantázia játékából született." (a Kiadó)
Harc az alvilágban - Egy nem hivatalos Minecraft regény
Trent és Will kincskereső kalandozásuk után térnek be Noah-hoz és Violethez, akik úgy döntenek, velük tartanak következő küldetésükön. Ám a sivatagi templomból menekülniük kell, útjuk az Alvilágba vezet, ahonnan visszatérve ellenséges alvilági mobok lepik el a várost.
Vajon a portáljukon keresztül jöttek át a Felvilágba a szörnyek, vagy valaki más ördögi terve lépett működésbe?
Na sklade 1Ks
7,43 €
7,82 €
A legdrágább édesanyának
Az édesanyák különleges törődést érdemelnek, hiszen nekik köszönhetjük gyermekkorunk minden örömét, a féltő gondoskodást és magát az életet. Az ajándékkönyvben olvasható idézetek az édesanyák szeretetét és önfeláldozását dicsérik, a kiszínezhető ábrák pedig kellemes kikapcsolódást kínálnak egy fárasztó nap végén.
A Helen Exley ajándékkönyvek legújabb darabja igazán szívet melengető, személyes ajándék annak, aki a legfontosabb a számunkra.
Heartland 1. - Hazatérés
A Heartland farmot lovak számára alakították ki Virginia állam lankáin - ám sokkal több egyszerű lovas farmnál.
Nincs még egy hozzá fogható hely: a múlt sebei itt begyógyulnak, és a rémült, bántalmazott lovak megtanulják, hogyan bízzanak ismét az emberekben.
Amióta csak az eszét tudja, Amynek Heartland az otthona. Itt figyelte, hogy az anyukája bizalommal és reménnyel tölti meg az egykor vad, rémült lovak szívét. És Amyben is megvan az anyukája képessége: a lovakra hangolódva megérti, mire van szükségük.
Amikor egy tragikus baleset mindent megváltoztat, Amynek nem szabad szem elől veszítenie, amit az anyukája tanított neki - őszintén hinnie kell benne, hogy Heartland a csodák birodalma.
Na sklade 1Ks
6,78 €
7,14 €
A nyugalom
Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az em
ber.