Hľadanie: Bori orvoshoz megy HU
zobraziť:
1984 (HU)
George Orwell zseniális disztópiáját 1948-ban írta meg, de mit sem veszített aktualitásából. Az író által bevezetett fogalmak, mint például a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba, vagy az olyan mondatok, mint: „a szabadság az, ha szabadon kimondható, hogy kettő meg kettő az négy” a mai napig erősen hatnak. Egy olyan világ jelenik meg ebben a műben, ahol a rendszer legfőbb célja az emberek fölötti totális hatalom megszerzése legbelsőbb lényegük megtörésével, elméjük ízekre szedésével és teljes átalakításával. Ehhez minden létező eszközt bevetnek, a beszélt nyelv – és ezáltal a gondolatok – egyre erőteljesebb redukálásától kezdve az állandó megfigyelésen át (a Nagy Testvér mindent lát), az agymosáson, tudatmanipuláción, a legrafináltabb testi- és lelki kínzásokon keresztül a történelemhamisításig, míg végül: „Soha többé nem leszel képes normális emberi érzésekre. Minden meghal benned… Üres leszel. Kipréselünk belőled mindent, aztán megtöltünk önmagunkkal.” A magányos lázadó, Winston Smith történetét is magában foglaló, sokkoló és egyben gondolatébresztő kultuszregényt minden érző és gondolkodó embernek fontos megismerni. Még fontosabb ezt követően olvasmányélményét a történelmi ismereteivel és az aktuális jelenével összevetni…
Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán BD (HU)
2003 / Akční, Válečný, Dobrodružný, Drama, Historický / 138 minut / USA
Náhlý útok francouzského válečného plavidla způsobil lodi kapitána britského námořnictva “Luckyho” Jacka Aubreyho (Russell Crowe) veliké škody. Situace ho staví před zásadní volbu mezi povinností a přátelstvím. Čeká ho vzrušující a napínavá plavba napříč dvěma oceány, na jejímž konci musí nepřítele zajmout nebo zničit za každou cenu.
Hrají: Russell Crowe, Paul Bettany, Billy Boyd, James D'Arcy, Edward Woodall, Chris Larkin, Max Pirkis, Jack Randall, Max Benitz, Lee Ingleby, David Threlfall, Bryan Dick, Robert Pugh, Joseph Morgan, John DeSantis, Mark Lewis Jones, Patrick Gallagher, Richard McCabe, Ian Mercer, George Innes, William Mannering
Režie: Peter Weir
Kamera: Russell Boyd
Hudba: Christopher Gordon, Iva Davies, Richard Tognetti
Scénář: Peter Weir
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 2.0 / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1 / rusky DTS 5.1 / thajsky Dolby Digital 5.1 / turecky Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické, arabské, bulharské, estonské, hebrejské, chorvatské, indonéské, islandské, kantonské, korejské, litevské, lotyšské, maďarské, mandarínské, polské, portugalské, rumunské, ruské, řecké, slovinské, thajské, turecké
Obrazové formáty: 16:9 / 2,35:1 / 1080p
Bonusy:
• Vynechané scény
• Trailer ve vysokém rozlišení
Kisnyuszi aludni megy
Itt az este, ideje lefeküdni, de Kisnyuszinak még nem megy egyedül.
Segítenél neki, hogy mihamarabb ágyba bújjon?
Berci nem megy el idegenekkel - Barátom, Berci 13.
Berci a játszótéren várja az anyukáját. Egyre telik az idô. Ráadásul még az esô is elered! Lehet, hogy Bercinek el kellene mennie a bácsival, aki odament hozzá? De Berci tudja, mit kell tennie...
A végső megoldás: Halál BD - Színházi és rendezői vágás (HU)
1992 / Akční, Horor, Sci-Fi / USA
OBSAHUJE DVĚ VERZE FILMU VE VYSOKÉM ROZLIŠENÍ — VERZI UVÁDĚNOU V KINECH A SPECIÁLNÍ VERZI!
Ve třetí kapitole nejnapínavější sci-fi ságy filmových dějin musí poškozená vesmírná loď Ripleyové nouzově přistát na planetě Fiorina 161, kde v nehostinné pustině přežívají bývalí chovanci nejpřísněji střeženého vězení planety. Ale na palubě její lodi je i Vetřelec...a počet mrtvých těl brzy narůstá!
Hrají: Sigourney Weaver, Charles S. Dutton, Charles Dance, Paul McGann, Brian Glover, Ralph Brown, Danny Webb, Holt McCallany, Lance Henriksen, Christopher Fairbank, Leon Herbert, Vincenzo Nicoli, Pete Postlethwaite, Clive Mantle, Peter Guinness, Deobia Oparei, Phil Davis, Hi Ching, Tom Woodruff Jr., Paul Brennen, Christopher John Fields
Režie: David Fincher
Kamera: Alex Thomson
Hudba: Elliot Goldenthal
Scénář: David Giler, Walter Hill, Larry Ferguson
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické, hindské, islandské, maďarské, malajské, mandarínské, polské, portugalské, řecké, srbské, telužské
Obrazové formáty: 16:9 / 2,35:1 / 1080p
Bonusy:
• 2003 Komentář herců a štábu
• Konečná podoba filmové hudby
• Kompletní rejstřík hudby
• Vynechané a prodloužené scény
A bolygó neve: Halál BD - Színházi és rendezői vágás (HU)
1986 / Akční, Sci-Fi, Dobrodružný, Thriller / USA, Velká Británie
TENTOKRÁT VYPUKNE VÁLKA
OBSAHUJE DVĚ VERZE FILMU VE VYSOKÉM ROZLIŠENÍ — VERZI UVENOU V KINECH A SPECIÁLNÍ VERZI!
Ripleyová (Sigourney Weaver) se po 57 letech putování vesmírem vrací na Zemi, ale hrůza nepřestává. Jejímu příběhu o setkání s Vetřelcem nikdo příliš nevěří, Ripleyová přesto souhlasí s tím, že doprovodí skupinu speciálně vycvičených vojáků zpátky na LV-246...a tentokrát vypukne válka!
Hrají: Sigourney Weaver, Carrie Henn, Michael Biehn, Paul Reiser, Lance Henriksen, Bill Paxton, William Hope, Jenette Goldstein, Al Matthews, Mark Rolston, Ricco Ross, Colette Hiller, Daniel Kash, Jay Benedict, Holly De Jong, Mac McDonald, Tom Woodruff Jr., Tip Tipping, Stuart Milligan, Cynthia Dale Scott, Trevor Steedman
Režie: James Cameron
Kamera: Adrian Biddle
Hudba: James Horner
Scénář: James Cameron
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické, hindské, islandské, maďarské, malajské, mandarínské, polské, portugalské, řecké, srbské, telužské
Obrazové formáty: 16:9 / 1,85:1 / 1080p
Bonusy:
• Úvod Jamese Camerona
• 2003 Komentář Jamese Camerona, herců a štábu
• Konečná podoba filmové hudby
• Skladatelova verze
• Kompletní rejstřík hudby
• Vynechané a prodloužené scény
Berci nyaralni megy - Barátom, Berci
Hurrá! Berci Mamával és Papával egy tanyára indul nyaralni. Természetesen csupa fontos dolgot pakolt be az útra: a plüssnyusziját, a gumicsizmáját, a fürdőnadrágját és a zseblámpáját. Az autó gyorsan megtelik, és kezdődhet az utazás. Elmennek csónakázni, nagy biciklitúrát tesznek, és sátorban alszanak. Sajnos a nyaralás túl gyorsan elrepül… Vidám nyári mese – remek szünidei olvasmány gyerekeknek és szülőknek.
Bori és a táncoló póni (Bori regény 17.)
Bori nagyon örül, amikor megtudja, hogy megint elmehet a lovastanyára, ahol lovastorna tábort szerveznek. Annával már alig várják, hogy újra ülhessenek Karinán, a kedvenc pónijukon. De a tanyán hamarosan már nem a kisherceg ülés lesz a legnagyobb nehézség. Egy új póninak sürgősen segítségre van szüksége. Vajon Bori tud majd segíteni rajta?
Mikor forduljunk orvoshoz?
Fájdalom? Láz vagy a száj féloldali tartós lefittyedése? Melyiknél kell mentőt hívni, melyiknél elég később felkeresni az orvost? Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy elbizonytalanodtunk az ezekhez hasonló tünetek jelentkezésekor. Hazai és a párizsi Hőpital Saint-Louis sürgősségi osztályán szerzett tapasztalatai alapján Kullmann Tamás a betegek szempontjából tekinti át a panaszokat, ikonokkal jelezve, mikor mi a teendő, és közben tanácsot ad, hogyan lehet elkerülni a fölösleges várakozást a sürgősségi osztályon.
Sokan ott szembesülnek vele: a sürgősség nem mindig egyenlő az azonnali ellátással, a nem sürgősként besorolt betegek sokórás várakozásra számíthatnak - mert a halaszthatatlan beavatkozást igénylők folyton beelőzik őket. A főorvos könyve abban is segít, mikor - és meddig - lehet otthon várni a tünetek enyhülésére. A hiánypótló kötet a magyar egészségügy több fontos szereplőjének összefogásával ölthetett ilyen szép formát - minden család könyvespolcára ajánljuk.
Kisnyuszi fürödni megy
Kisnyuszi egész nap játszott és már nagyon maszatos.
Gyere, fürdesd meg, hogy a bundája újra szép tiszta legyen!
Alien 4: Feltámad a Halál BD - Színházi és rendezői vágás (HU)
1997 / Akční, Horor, Sci-Fi / USA
Hrůza se znovu probouzí ve strhujícím vyvrcholení sci-fi ságy o Vetřelci! Dvě stě let uplynulo od chvíle, kdy Ripleyová na Florině 161 přinesla tu největší oběť. Ale nyní ji skupina vědců naklonovala - a s ní i královnu Vetřelců - v naději, že vyšlechtí tu nejsmrtelnější zbraň.
Hrají: Sigourney Weaver, Winona Ryder, Dominique Pinon, Ron Perlman, Gary Dourdan, Michael Wincott, Kim Flowers, Dan Hedaya, J.E. Freeman, Brad Dourif, Raymond Cruz, Leland Orser, David St. James, Daniel Raymont, Tom Woodruff Jr., Archie Hahn, Brad Martin, David Prior, Steven Gilborn, Cris D'Annunzio
Režie: Jean-Pierre Jeunet
Kamera: Darius Khondji
Hudba: John Frizzell
Scénář: Joss Whedon
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické, hindské, islandské, maďarské, malajské, mandarínské, polské, portugalské, řecké, srbské, telužské
Obrazové formáty: 16:9 / 2,35:1 / 1080p
Bonusy:
• Úvod Jean-Pierre Jeuneta
• 2003 Komentář Jean-Pierre Jeuneta, herců a štábu
• Konečná podoba filmové hudby
• Kompletní rejstřík hudby
• Vynechané a prodloužené scény
A nyolcadik utas: a Halál BD - Színházi és rendezői vágás (HU)
1979 / Horor, Sci-Fi / USA, Velká Británie
OBSAHUJE DVĚ VERZE FILMU VE VYSOKÉM ROZLIŠENÍ — VERZI UVEDENOU V KINECH A REŽISÉRSKOU VERZI!
VE VESMÍRU NIKDO VÁŠ KŘIK NEUSLYŠÍ.
V prvním dílu napínavé ságy o Vetřelci posádka vesmírné lodi Nostromo reaguje na nouzové volání, které pochází z pusté planety. Objevuje tu ale pouze smrtící formu života, jež se množí v lidském hostiteli. Členy posádky čeká boj nejen o jejich životy, ale o přežití celého lidstva.
Hrají: Sigourney Weaver, Tom Skerritt, Veronica Cartwright, Harry Dean Stanton, John Hurt, Ian Holm, Yaphet Kotto, Bolaji Badejo, Helen Horton
Režie: Ridley Scott
Kamera: Derek Vanlint
Hudba: Jerry Goldsmith
Scénář: Dan O'Bannon
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické, hindské, islandské, maďarské, malajské, mandarínské, polské, portugalské, řecké, srbské, telužské
Obrazové formáty: 16:9 / 2,35:1 / 1080p
Bonusy:
• 1999 Komentář Ridleyho Scotta (Pouze verze uváděná v kinech)
• 2003 Komentář Ridleyho Scotta, herců a štábu
• Konečná podoba filmové hudby
• Skladatelova verze
• Kompletní rejstřík hudby
• Vynechané a prodloužené scény
Borikönyv - Jelenetek Péterfy Bori életéből
Péterfy Bori őszinte, giccsmentes (eddigi) életrajzát tartja kezében a nyájas olvasó. Tóth Júlia Éva színház-, pop- és Boritörténete hézagpótló, szókimondó vallomás, mely a rockéletrajzok alapműve leend.
Nem kap itt senki ételrecepteket, életmódtanácsokat és lapos igazságokat a kilencvenes évek Libellájának nagy túlélőjétől. A Borikönyv - Jelenetek Péterfy Bori életéből sokkal izgalmasabb mű, ahol a költészet színpadáról stage divingol a főhős a valóságba és vissza a színpadra.
Megismerjük a frontnő művészi fészekben töltött gyermekkorát(rájövünk, hogy művészcsaládban is válhat valakiből művész), héjanászait az avaron (váltott héjákkal, változó avaron), a családalapítás örömeit, kendőzetlen nehézségeit. Elmeséli, hogyan helyezte el életének drámáit a színészlélek raktárában, jó lesz az még valamire megfontolásokból.
Felszabadító szabadság árad a sorokból, ekkora női erőt utoljára a Kill Billben láttunk a Menyasszonytól!
Bori és a nagy viszontlátás - Bori és barátai 6.
A hatodik A-ban megint nagy a felfordulás. Az angliai hatodikosok meghívták őket magukhoz. Bori nagyon örül, hogy újra találkozhat Mandyvel, a cserediák lánnyal. Vajon milyen lesz a szülei nélkül külföldön? A londoni kirándulás is nagy kalandnak bizonyul. Hát még a záró buli! Vajon Bori összeszedi végre a bátorságát, hogy megkérdezze Fülöptől, tetszik-e neki?
Berci óvodába megy - Barátom, Berci
Hurrá! Berci végre óvodába megy, ahol rengeteg izgalmas kaland vár rá. Rajzol egy óriási lovagvárat, paradicsomszószos tésztát eszik, végül ebéd után még a sok fáradalmat is kipihenheti. Egy baj van csak: Mama túl hamar jön érte. Pedig ő még maradna..."
Ákos óvodába megy
Ákos nemrég kezdte az óvodát. Azonban hiába aranyos az óvó néni és a gyerekek, csak nem akar egyedül
bemenni a csoportszobába. Amikor anyukája egyedül hagyja, senkivel sem játszik, egész nap
szomorkodik - és persze az elalvás sem megy könnyen. De játékkal és kedvességgel minden probléma
megoldható, és végül Ákos örül, hogy ő is óvodás, hiszen együtt játszani a legjobb!
Vadadi Adrienn legkisebbeknek szóló ovis történetei észrevétlenül járnak körül egy-egy problémát az
ovisok mindennapjain keresztül. Most az elválás és a beilleszkedés áll a középpontban. A könyv végén
az író szülőknek szóló utószava olvasható.
Olvass Borival 1: Bori és a vad póni
A lovardába új póni érkezett: Lali. De Lali sajnos nagyon félénk, és ezért egyedül kell lennie a legelőn. Bori nagyon szeretné elnyerni a bizalmát, ami viszont egyáltalán nem tetszik Foltosnak. Borzasztóan féltékeny lesz. Bori emiatt nem lovagolhat ki a többiekkel, és úgy dönt, megpróbálja elérni, hogy a két póni összebarátkozzon egymással. És csodák csodájára az ötlete beválik! Lali és Foltos legjobb barátok lesznek.
Egy új formátum olvasni tanulóknak!
- sok színes illusztráció
- könnyű mondatok
- az életkornak megfelelő ismeretanyag
- kíváncsiságot felkelő történetek
- motiválja a gyereket az önálló olvasáshoz
Fedezd fel a világot Borival! Barátnőm, Bori
Labirintusokban utat találni, hibákat keresni, apró részleteket észrevenni – itt aztán éles szemekre lesz szükség! Mi ugrál ott a fűben? Milyen halak úsznak az akváriumban? Milyen vastag az orrszarvú bőre? Változatos feladatokat találhatnak a kíváncsi Bori-rajongók. Rácsodálkozhatnak sok-sok érdekességre, és játékos feladatokkal az iskolára is elkezdhetik a felkészülést. • furfangos rejtvények kisokosoknak • több mint 90 játékos feladat • a koncentráció és a motorikus képességek fejlesztése
Ásana jako symbol
Barbora Hu je zkušená lektorka jógy, vystudovaná indoložka a kulturoložka, autorka několika knih o józe a publicistka. V této knížce přináší ojedinělé propojení psychologie symbolu s filosofií a praxí jógy.
Kniha je užitečným průvodcem pro všechny, kteří mají rádi pohled pod povrch běžně viděného. Ilustracemi ji doprovodil výtvarník Milan Sodoma.