Hľadanie: Greta Garbo
zobraziť:
A szerelem ideje
Egy kapcsolat története három különböző időpontban: mi történne, ha ugyanaz a pár találkozna az 1940-es, 1960-as és 1980-as években?
Holly Williams látszólag könnyed prózában olyan élénk karaktereket teremt, hogy minden alkalommal, amikor csak találkozunk velük, kétségbeesetten szeretnénk megtudni, mi lesz a történetük.
Amikor Violet és Albert először találkoznak, mindig 20 évesek. Az adott generációt meghatározó pillanatokban jönnek össze. A háború utáni Nagy-Britannia és a jóléti állam megalapítása, a progresszív és pszichedelikus '60-as évek vége, és a reményteli '80-as évek acid house-szal és az ecstasy forradalommal. A nagy változások nagyon különböző korszakaiban szeretnek egymásba, és a könyv minden részében kapcsolatuk új szakaszára helyezik a hangsúlyt. Az első rész az első szerelem mámorító korai pillanataira összpontosít; a második a fájdalmas összeomlás tanúja lehet, míg a harmadik részben Albert és Violet rájönnek, mit jelent, ha két ember azt mondja, hogy együtt maradnak.
A regény a 20. század második felének hatalmas társadalom változásait mutatja be. Violet munkásosztálybeli walesi családból származik, és a regény során új osztály- és nemi elvárásokkal néz szembe. Albert egy arisztokrata yorkshire-i családból származik, magánoktatásban részesült és gazdag, de a kötelesség, az illendőség és a státusz iránti elvárások terhelik, amelyektől meg szeretne szabadulni.
Elsöprő, nosztalgikus és elképesztően magával ragadó szerelmi történet. Tökéletes olvasmány azok számára, akik rajonganak Laura Barnett Variációk egy párra, Kate Eberlen Miss You és Sally Rooney Normális emberek című regényéért.
Ördög álruhában
Lady Merritt Sterling, a határozott akaratú fiatal özvegy, aki néhai férje hajózási cégét vezeti, tudja: a londoni társaság alig várja, hogy botrányba keveredjen. Eddig azonban túl okos volt ahhoz, hogy a kedvükre tegyen. De ekkor találkozik Keir MacRae-vel, a nyers és durva skót whiskylepárló tulajdonosával, és minden józan terve füstként elillan. Különbözőbbek nem is lehetnének, de vonzalmuk erőteljes, nyers és ellenállhatatlan.
Attól a pillanattól kezdve, hogy Keir MacRae Londonba érkezik, két célja van. Az egyik: ne szeressen bele a káprázatos Lady Merritt Sterlingbe. A másik: kerülje el, hogy megöljék.
Egyelőre egyik sem megy jól.
Keir nem tudja, miért akarja valaki a halálát, egészen addig, amíg a sors fel nem tárja előtte titkos kapcsolatát Anglia egyik legbefolyásosabb családjával. A világa teljes fordulatot vesz, és az egyetlen, akiben megbízik, Merritt.
Szenvedélyük olyan intenzitással lángol, amilyet Merritt még sohasem ismert, és vágyakozni kezd az egyetlen dologra, amelyet nem kaphat meg Keir MacRae-től: az „örökkön-örökké”-re. Ahogy a veszély egyre közelebb kerül, Merritt mindent megtesz, hogy megmentse a férfit, akit szeret… még akkor is, ha tudja, hogy a férfi talán maga az ördög álruhában.
Na stiahnutie
5,91 €
Miután összecsaptunk
Tessa mindent elveszíthet. Hardin semmit sem veszíthet… csak Tessát. Miután összecsaptunk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt. A nehéz kezdet után úgy tűnt, hogy Tessa és Hardin végre egyenesbe jön egymással.
Tessa már megtapasztalta, hogy Hardintól nem áll távol a kegyetlenség, de nagyon megrendül, amikor egy váratlan esemény lerántja a leplet a kapcsolatuk eredetéről, és Hardin titokzatos múltjáról. Már megszokta, hogy Hardin olyan, amilyen… De tényleg ő az a mély érzésű, figyelmes fiú, akibe a durva felszín ellenére beleszeretett… vagy egész idő alatt egy idegen volt? Tessa legszívesebben elmenekülne, de ez nem olyan könnyű. Kísértik az szenvedélyes éjszakák emlékei, nem tudja elfelejteni Hardin érintését és mohó csókjait. Mégsem biztos abban, hogy el tud viselni egy újabb megszegett ígéretet. Annyi mindent feladott és kockáztatott Hardinért! Az iskolát, a barátait, az anyjával való kapcsolatát. Otthagyta a barátját, aki igazán szerette, és most talán egy ígéretes karrierről is le kéne mondania miatta. Tényleg itt lenne az ideje, hogy továbblépjen.
Hardin tudja, hogy hibát követett el, talán a legnagyobbat egész életében. Mégsem adja fel harc nélkül. De meg tud-e változni? Meg fog-e változni a szerelem kedvéért?
Eredet
Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely „mindörökre megváltoztatja a tudományokat”. Az esemény házigazdája Langdon barátja és egykori tanítványa, Edmond Kirsch, a negyvenéves tech-mágnás, akit káprázatos találmányai és merész előrejelzései az egész világon vitatott figurává tettek. A mai este sem kivétel: azt állítja, hogy egy megdöbbentő áttörést jelent be, amelynek messzeható következményei lesznek. Ám Langdon és a több száz vendég legnagyobb döbbenetére, az esemény még azelőtt tragikus véget ér, hogy igazán elkezdődhetne. Langdon kétségbeesett menekülésre kényszerül a múzeum igazgatónőjével, Ambra Vidallal. Barcelonába szöknek, és veszélyes kutatásba kezdenek egy jelszó után, amely megnyitja Kirsch titkát. Langdonnak és Vidalnak meg kell találnia az utat a város labirintusszerű átjáróiban egy olyan ellenséggel szemben, amely minden fordulónál egy lépéssel előttük jár. A nyomot, amelyet követnek, csak rejtélyes szimbólumok és többértelmű modern művek jelölik, de Langdon és Vidal sorra megfejti a nyomravezetőket, és végül szemtől szembe kerülnek egy világrengető igazsággal, amely rejtve maradt – egészen mostanáig. Dan Brown A Da Vinci-kód, minden idők egyik legolvasottabb könyvének a szerzője. További három bestsellert is írt, amelynek Robert Langdon, harvardi szimbólumkutató a főhőse: Inferno, Az elveszett jelkép, Angyalok és démonok. Két másik thrillere is nemzetközi sikert aratott: A megtévesztés foka és a Digitális erőd.
Mielőtt
A Miután-sorozat ötödik része Anna Todd fanfiction regényét már egymilliárdan olvasták online, és világszerte elbűvölte a rajongókat. A Mielőttben megismerhetjük Hardin Scott Tessa előtti életét, megtudhatjuk, mi történt a Miutánt követően, és még több bepillantást nyerhetünk a viharos #Hessa románcba.
A Cosmopolitan „generációja legkiemelkedőbb irodalmi jelenségé”-nek nevezte Anna Toddot. A That’s Normal internetes portál pedig egyenesen ezt írja: „Hardin és Tessa a modern idők Mr Darcyja és Lizzy Bennetje.”
Adjuk át magunkat az igaz szerelem magával ragadó, fergeteges erejének. mielőtt Hardin találkozott Tessával, olyan volt, mint egy tomboló vihar. miközben az első pillanatokat töltötték együtt, Hardin rájött, hogy meg kell tartania magának a lányt, mert az élete múlik rajta. miután egymáséi lettek, a világ már sosem lesz olyan, mint volt. Hardin és Tessa drámai szerelme egy örvény, mely mindenkit magával rántott, aki körülöttük volt. Most ezek a szereplők is hangot kapnak, és újra felbukkannak az eredeti Miután-regények eseményei előtt, közben és azokat követően.
A regényben megismerjük Hardin beszámolóját az első találkozásokról Tessával, és ez meg fogja változtatni az eddigi véleményünket a komor fiúról és az angyalról, aki szereti őt.
Príbehy na dobrú noc pre rebelky: 100 inšpiratívnych dievčat a mladých žien
OSLÁVTE S NAMI ĎALŠIU GENERÁCIU MLADÝCH ŽIEN,
KTORÉ MENIA SVET!
Tretí diel úspešnej série Príbehy na dobrú noc pre rebelky upriamuje pozornosť na ženy, ktorým sa v mimoriadne mladom veku podarilo dosiahnuť čosi výnimočné. Dočítate sa v ňom o už známych osobnostiach, ako sú Greta Thunbergová, Bethany Hamiltonová, Bindi Irwinová, Taylor Swift, Zendaya či členky dievčenskej kapely Linda Lindas, ale aj o menej známych podnikavých dievčatách ako o vynálezkyni Viniši Umašankarovej a mnohých iných.
Dűne – Caladan úrnője
LADY JESSICA, Paul anyja és Leto Atreides ágyasa, akinek döntései egy egész birodalom sorsát határozták meg. Caladan úrnőjének előbb azonban el kell számolnia saját árulásával a Bene Gesserit ellen.
Vajon az ősi rend iránti hűsége fontosabb, mint a saját családjához fűződő szeretete? Eközben az Impériumban olyan események bontakoznak ki, amelyeket még a Tisztelendő Anya sem képes irányítani, és Lady Jessica egész családja a végzete felé rohan.
Frank Herbert fia, Brian Herbert és írótársa, Kevin J. Anderson a klasszikus Dűnéből ismerős történet előzményében megmutatják, milyen események vezettek az Atreides-ház végzetének beteljesedéséhez és a sivatagbolygó, a Dűne felemelkedéséhez.
Kylian Mbappé - A világ legértékesebb játékosa
Tudta róla, hogy:
-már háromévesen részt vett az AS Bondy taktikai megbeszélésein?
-honnan ered jellegzetes gólöröme és mikor láthattunk tőle először?
-miért kapta az öltözőben a "harminchét" becenevet?
Mindezeket és sok minden mást is megtudhat a foci legújabb szupersztárjáról Luca Caioli és Cyril Collot rendkívül alapos kutatómunka után megírt könyvéből, amelyben megszólalnak mindazok, akik a legjobban ismerik őt.
A 2018-as világbajnoki győzelem története is részletesen szerepel a könyvben.
A legfiatalabb játékos Pelé óta, aki az aranyérmes csapat tagjaként gólt lőtt világbajnoki döntőben - Kylian Mbappé eddigi rövidke pályafutása során olyan tempóban döntögette a rekordokat, mint Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, és villámgyorsan a futballvilág egyik legnagyobb sztárjává vált.
"Nem célom minden idők legjobb játékosának lenni. A karrierem végén, amikor visszatekintek a pályafutásomra, büszke akarok lenni rá. Mindig jól szeretnék teljesíteni a pályán, de nem mondhatom ki, hogy a legjobb futballista leszek. Az viszont biztos, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik."
Kylian Mbappé, ESPN-interjú, 2019 június
Dűne: Atreides-ház - Harmadik kötet
Az ifjú Leto apja halála után az Atreides-ház fejévé lép el, Duncan Idaho pedig elindul az úton, melynek végén Leto fegyvermestere lesz. A Harkonnen báró azonban nem vesztegeti az idejét, és lecsap az ifjú hercegre. A Harkonnenek és Atreidesek közti több évszázados viszály új fejezetéhez ér.
Shaddam koronaherceg eközben apja örökébe lép a trónon, és Pardot Kynes, akit a fremenek immár prófétának tartanak, tovább dolgozik azon, hogy a sivatagbolygót oázissá változtassa.
A New York Times bestseller-regény, a Dűne: Atreides-ház először jelenik meg képregényként Brian Herbert és Kevin J. Anderson tolmácsolásában, akik az eredeti Dűne alkotójának, Frank Herbertnek a jegyzetei alapján írták meg az alapanyagul szolgáló könyvüket, illusztrátorként pedig Dev Pramanik (Paradiso) közreműködött. Jelen gyűjtemény a Dűne: Az Atreides-ház 9-12. füzetét tartalmazza.
A gyáva
1919 szeptembere: a húszéves Tristan Sadler Londonból Norwichba vonatozik, hogy Marian Bancroftnak átadjon egy kötegnyi levelet. Tristan Marian bátyja, Will oldalán harcolt a nagy háborúban. Együtt gyakorlatoztak. Együtt harcoltak. Ám Will 1917-ben a harctéren egyszer csak letette a fegyvert, és kijelentette, hogy lelkiismereti okokból megtagadja a katonai szolgálatot, amivel szégyent és gyalázatot hozott a Bancroft családra.
Tristan látogatásának igazi oka azonban nem a levelek kézbesítése. Lelke mélyén egy titkot rejteget, amelytől Marian előtt kétségbeesetten meg akar szabadulni, ha egyáltalán lesz hozzá bátorsága. Akármi történjék is, ez a találkozás meg fogja változtatni az életét - méghozzá örökre.
"Politikus, személyes, erőteljes... A regény nemcsak azt firtatja szenvedélyesen, mit jelent férfinak lenni, hanem azt is, hogy mit jelent embernek lenni a háború szélsőséges körülményei között." (Irish Times)
"Páratlan... Az elbeszélés kiegyenlítetten hol meglepő, hol tragikus... Jelentős alkotás." (Carlo Gébler)
"John Boyne abszolút friss szemmel tekint a legfontosabb történetekre. Egy lényeglátó, megrendítő és valósághű utazás során végigkalauzol bennünket a történelem birodalmán." (Colum McCann)
Na sklade > 5Ks
12,75 €
13,42 €
A Bridgerton család 7: Csókja megmondja - Hyacinth története
A hős, Gareth St. Clair bajban van. Apja, aki megveti őt, elhatározta, hogy tönkreteszi a St. Clair-birtokot, hogy nyomorba döntse őt. Gareth egyetlen öröksége egy családi napló, amiben talán családi titkokról írnak... és ez lehet jövője nyitja. Csak az a probléma, hogy a szöveg olaszul íródott, mely nyelvet Gareth a legkisebb mértékig sem beszéli.
A hősnő: az előkelő társaság egybehangzóan állítja, hogy Hyacinth Bridgerton kisasszonyhoz senki nem hasonlítható. Pokolian okos, rémesen szókimondó és Gareth szerint valószínűleg csak kisebb dózisokban elviselhető. De van benne valami... valami bájos és bosszantó... ami megragadja a figyelmét, és nem ereszti.
Szegény Mozart úr, valószínűleg éppen forog a sírjában, amikor Gareth és Hyacinth találkozik az évente megrendezett Smythe-Smith-zeneesten. Hyacinth jó hírű lány; az, hogy Gareth St. Clair társaságában látják, meglehetős merészség, de jól érzi magát a társaságában és felajánlja, hogy lefordítja a naplót, bár olasztudása nem egészen tökéletes. De ahogy beveszik magukat a titokzatos szövegbe, rájönnek, hogy a válaszok, amelyekre oly régóta várnak, nem a naplóban vannak... egymásban találják meg... és semmi sem olyan egyszerű - vagy olyan bonyolult -, mint egyetlen, tökéletes csók.
Dűne: Atreides-ház - Második kötet
A LENYŰGÖZŐ DŰNE
hivatalos előzménye folytatódik...
Leto Atreides egy kitörni készülő lázadásról ad hírt Ix urainak, akik azonban döntéseikkel a bolygó minden lakóját veszélybe sodorják. Shaddam koronaherceg ármánya pedig ezzel beérni látszik...
Eközben Pardot Kynes édeni álma a virágzóvá tett sivatagbolygóról terjedni kezd a Dűne őslakói, a fremenek között, akikben azonban gyanú ébred, milyen motivációk is hajtják a császári planetológust... és hogy valóban képes-e véghez vinni nagyszabású terveit.
A New York Times bestseller-regény, a Dűne: Atreides-ház először jelenik meg képregényként Brian Herbert és Kevin J. Anderson tolmácsolásában, akik az eredeti Dűne alkotójának, Frank Herbertnek a jegyzetei alapján írták meg az alapanyagul szolgáló könyvüket, illusztrátorként pedig Dev Pramanik (Paradiso) közreműködött. Jelen gyűjtemény a Dűne: Atreides-ház 5-8. füzetét tartalmazza.
Na sklade 2Ks
15,30 €
16,10 €
Előjáték az Alapítványhoz
Az Alapítvány-sorozatból az Amazon Prime készített adaptációt! A távoli jövő Galaktikus Birodalmában évezredek óta béke honol. Amikor azonban egy fiatal matematikus, Hari Seldon felveti, hogy egy új tudomány, a pszichohistória szerint ez a béke hamarosan megszűnik, mozgásba lendül a Birodalom hatalmas gépezete. Cleon császár és hű minisztere, Demerzel minden követ megmozgat, hogy irányításuk alá vonják Seldont, aki azonban váratlanul kicsúszik a kezeik közül. A hatalmas bolygóváros, Trantor betondzsungelében megindul a hajsza, amelynek tétje, hogy ki alakítsa az emberiség jövőjét. Isaac Asimov ebben a regényében visszatér az Alapítvány világának születéséhez, bemutatva a kezdeteit annak a könyvsorozatnak, amelyet a science fiction legnagyobb hatású történetei között tartanak számon.
dostupné aj ako:
A vezércsel
Beth Harmon csendes, morózus és első pillantásra jelentéktelen nyolcéves kislány, akit édesanyja halála után árvaházba küldenek. Legfőbb társasága egy másik árva, és a gyermekotthon gondnoka, aki sakkozni tanítja. A sakk szép lassan Beth életének értelmévé válik. Idővel a fiatal tehetség a nyugtatókhoz és az alkoholhoz nyúl, hogy elmenekülhessen a valóság elől. De a sakkpartik során kiélesednek az érzékei, tisztán gondolkodik, és úgy érzi, hogy talán visszanyerheti az irányítást. Tizenhat éves lányként a hidegháborús években már az USA nyílt bajnokságán küzd a győzelemért. Azonban, miközben szakmai képességei egyre fejlődnek, a tét is növekszik, egyre félelmetesebbnek tűnik számára az elszigeteltsége, és egyre csábítóbbá válik a menekülés gondolata. És eljön az a pillanat, amikor a világ legjobb játékosával kell megküzdenie a Szovjetunióban. Képes lesz-e nyerni, vagy végül függőségei áldozatává válik?
dostupné aj ako:
Mediciek 1: Egy dinasztia felemelkedése
Firenze, 1429. február. Giovanni de'Medici, a tiszteletre méltó államférfi és bankár halála után hatalmas és jól működő cégrendszert hagy maga után. Két fiának, Cosimónak és Lorenzónak együtt kell a család élére állnia és folytatni az üzletet. Józanság a politikában, nagymértékű visszafogottság a magánéletben, de eltökélten kézben tartani mindent - ezeket az elveket hagyta fiaira halálos ágyán Giovanni.
Teljesíteni mindezt szinte lehetetlen volt, hiszen az öreg bankár számos ellenséget szerzett. A legveszélyesebb közülük a vérszomjas Rinaldo degli Albizzi, akinek egyetlen célja, hogy Firenze vezetője legyen, és ehhez minden eszközt felhasznál: korrumpálja a tanács tagjait, orgyilkosokat küld a két Medicire, sőt megpróbálja megmérgezni őket. És ebben az összeesküvésekkel és intrikákkal teli, kegyetlen világban, ahol még egy hatalmas pestisjárvány is végigsöpör, olyan csodálatos alkotás születik a zseniális Brunelleschi tervei alapján, mint a firenzei dóm kupolája. Az építész munkájának legfőbb erkölcsi és anyagi támogatója... Medici, aki mindig megnyugvást talál a dóm belsejében zajló munkálatokat figyelve.
Firenze uralkodó családjának, a Mediciek történetét megelevenítő tetralógia első kötete ez a könyv.
Matteo Strukul 1973-ban született Pádovában. Jogásznak tanult, és az európai jog érdekelte. Thrillereivel új hangot hozott az olasz irodalomba. Hatalmas ívű történelmi regényei a műfaj csúcsát képviselik. Számos irodalmi díjra jelölték.
Feleségével, Silviával felváltva él Pádovában, Berlinben és Erdélyben.
dostupné aj ako:
Guinness World Records 2021
A Guinness Rekordok könyve teljesen átdolgozott és frissített 2021-es kiadása, a legújabb hihetetlen rekordokkal.
. Kelj át a Naprendszeren, s figyeld meg, hogyan kelnek életre a bolygók
. Találkozz bolygónk legcukibb, legbizarrabb, legveszélyesebb és legegzotikusabb teremtményeivel
. Ismerd meg a világ legmagasabb, legalacsonyabb, legszőrösebb és legnehezebb embereit
. Csodáld meg az e-sportok világának legjobb eredményeit és legjobb játékosait
. Tudj meg mindent a világ legsikeresebb és legtöbbet foglalkoztatott színészeiről, zenészeiről, tévés sztárjairól és influenszereiről
Idén egy teljes fejezetet szentelünk a felfedezések történetének, kezdve az első Föld körüli utazással, valamint a felfedezések történetének bemutatásával. Sikerkönyvünkben ezernyi lenyűgöző adat található a legkülönbözőbb témákban, melyek segítségével utazást tehetünk fantasztikus világegyetemünkben. Tanácsadóink és szakértőink egyre bővülő tábora dolgozott azon, hogy minél jobban megismertessék velünk a minket körülvevő világot. Csatlakozz hát te is hozzánk ezen a 12 rekordokkal teli fejezeten keresztül ívelő látványos utazáson:
Készítettünk egy válogatás az elmúlt 12 hónapban elfogadott új rekordok legjobbjaiból is. De ne csak olvass róluk: próbálkozz meg te is valamilyen mutatvánnyal, amivel úgy gondolod, esélyed lehet bekerülni a rekordok könyvébe. Ha szeretnél a szerencsés kevesek közé kerülni, lapozd fel Az óra ellen c. fejezetet, s lehet, hogy már a jövő évi kiadványunkban ott találod a neved!
Inspiráció gyanánt olvasd el írásainkat a Guinness World Records Hírességek csarnokának legújabb tagjairól, köztük az igazi Nemo kapitányról, aki megjárta minden óceán legmélyebb pontját, a bátor emberi jogi aktivistáról, aki életét kockára téve igyekszik jobbá tenni a világot, vagy a milliárdos tiniről, aki egy vagyont keresett a Fortnite játékkal.
Na sklade 2Ks
24,48 €
25,77 €
Távol a világtól
Hogy kiszakadjanak pörgős New York-i életükből, és több időt töltsenek kamasz fiukkal és lányukkal, Amanda és Clay az Airbnb-n egy teljes hétre kivesznek egy pazarul berendezett házat Long Island egy félreeső szegletében. Érkezésük másnapján, késő este azonban kopognak az ajtajukon: egy zaklatott idős házaspár, Ruth és G. H. az, állításuk szerint a ház tulajdonosai. Ezek a vadidegenek azt mondják, áramszünet állt be egész New Yorkban, felbolydult a város, ezért vidéken kerestek menedéket.
Mivel azonban nincs sem tévé-, sem mobil-, sem internetszolgáltatás, Amanda és Clay nem tudják, mit gondoljanak. Bízhatnak vajon a másik párban, és vice versa? Mi történt valójában New Yorkban? A civilizációtól elszigetelt nyaraló tényleg biztonságot nyújthat a két családnak? És egymástól biztonságban vannak?
Rumaan Alam harmadik regényében könnyen átélhető alaphelyzetet dolgoz fel hús-vér figurákkal és egyre fokozódó feszültséggel, nem véletlen, hogy 2020 egyik legnagyobb közönség- és kritikai sikerét aratta vele.
Na sklade 1Ks
12,23 €
12,87 €
dostupné aj ako:
A Kiválasztott Krónikája 3: A mágia diadala
Miután a Végzetnek nevezett betegség elpusztította a civilizációt, a mágia mindennapossá vált, és Fallon Swift azzal töltötte az ifjúságát, hogy elsajátítsa minden csínját-bínját. Fallon addig nem élhet békében, amíg fel nem szabadítja azokat, akiket a kormány vagy a fanatikus Tisztaság Harcosai üldöznek. Eltökélt szándéka, hogy még azokat is megmentse, akik félelemből vagy gyengeségből bűnrészességet vállaltak ezzel a gonosszal… ha valóban megmenthetők. Duncanhez, a harcostársához fűződő köteléktől megerősödve Fallonnak már számtalan alakváltót, manót és hétköznapi embert sikerült megmentenie. Most segítenie kell nekik, hogy meggyógyuljanak… és újra felfedezzék a fényt és a hitet magukban. Mert bár születésétől fogva ő a kiválasztott, akkor is csak egyetlen ember. És most, hogy egy régi nemezissel néz szembe, az ellenség fellegvárára veti a tekintetét, és beteljesíti a sorsát – hogy helyreállítsa a titokzatos pajzsot, amely egykor mindannyiukat védte –, egész hadseregre lesz szüksége…
dostupné aj ako:
101 lépés - Gyakorlatok lépésről lépésre a boldog és jól nevelt kutyáért
Könyvünkben bemutatjuk azokat a POZITÍV NEVELÉSI MÓDSZEREKET, amelyek segítségével örömteli kapcsolatot alakíthatsz ki a kutyáddal, aki szívesen részt vesz ebben a folyamatban.
Tanítsd meg a kutyádnak az ALAPVETŐ PARANCSOKAT, mint az ,,ide hozzám", a ,,helyedre" vagy az ,,engedd el". Ismerd meg a leggyakrabban előforduló otthoni problémák kezelésének VALÓS TAKTIKÁIT, például úgy sétáljatok pórázon, hogy a kutya ne húzzon, ismerje a határait, amelyeket nem szabad átlépnie, vagy tartsa tiszteletben a gyerekeket és a többi kisállatot. A humánus ellenkondicionálás és a pozitív átirányítás módszereivel megtudhatod azt is, hogyan kell helyesen bánni a kutya FÉLELMÉVEL és AGRESSZIÓJÁVAL.
KYRA SUNDANCE világhírű kutyakiképző, show-műsorok kutyaidomárja és nemzetközileg elismert szerző. Milliós példányszámban megjelent könyvei könnyen követhető lépésekkel mutatják be a kutya nevelésének leghatékonyabb módszereit. Kyra filmműsorok kutyaszereplőinek hivatásos idomárja, a ,,Do More With Your Dog" szervezet és a ,,National Trick Dog Championships" vezérigazgatója, valamint a ,,National Dog Expo" elnöke.
Na sklade 1Ks
14,69 €
15,46 €