Hľadanie: sorokin telursko
zobraziť:
Határ
Ha tudni szeretnénk, hogy mi marad utánunk, tudnunk kell azt is, kik vagyunk. A Határ személyes emlékekből táplálkozó prózái rákérdeznek a személyiség határaira, a saját történetével és a történelemmel szembesülő ember örömére és szégyenére.
Azonosulás és elhatárolódás, szabadság és kiszolgáltatottság, próza és líra: ez a könyv az értelem és érzelem egyensúlyát keresve a kimondhatóság határait feszegeti. Térben és időben utazik, országokon és korokon át, a születéstől a felnövésig, Kolozsvártól Budapestig, a legintimebb tapasztalatoktól a fikcióig, Kairótól Máltáig - és persze mindig vissza kell térnie a maga kiküzdött, de nehezen behatárolható identitásához.
A Töréstesztben megismert indulat, a vadság és a harag, amely meglepte Szabó T. Anna olvasóit, ebben a kötetben szomorúsággal és szenvedéllyel vegyül, ám ezúttal nem a párkapcsolat áll a középpontban, hanem az egyén és a család. Ez a könyv úgy keres otthont a világban, hogy nyitva hagyja az ablakot az égre.
Na sklade 1Ks
9,67 €
A Stollwerck família - A patikus lánya
1838, Köln. Anna Sophia örömmel segít apjának a patikában. A nagymamájától tanultak alapján kifejleszt egy saját receptet, és a köhögés elleni cukorkákat hamarosan a gyógyszertárban is sokan keresik. Amikor August, a patikusgyakornok eljegyzi, a lány biztos jövő elé néz. Ám az apja hirtelen megbetegszik. Úgy tűnik, még az orvosok sem tudnak segíteni rajta, és August is egyre furcsábban viselkedik.
Mindeközben a fűszerkereskedő fia, Franz Stollwerck visszatér Párizsból, ahol inaséveit töltötte, és immár képzett cukrászmesterként pékséget akar nyitni a városban. A fiú Anna Sophia gyerekkori barátja volt, és azóta is szerelmes a lányba. Amikor megkéri a kezét, Anna Sophia nehéz döntés előtt áll: a családjával szembeni kötelességét teljesítse, vagy a szívére hallgasson?
Rebekka Eder regényét igaz történet ihlette: a kölni Stollwerck család és híres csokoládébirodalmuk felemelkedését követhetjük végig női sorsokon keresztül a 19. század évtizedeiben. A nagyívű regényfolyam első kötetét tartja kezében az olvasó.
Intuitív Étkezés
Békülj ki az ételekkel Szabadulj meg örökre az állandó diétázástól Fedezd fel újra az evés örömét Az Intuitív Étkezés együttérző, az önmagunkkal való törődést elősegítő étkezési keretrendszer, amely méltósággal és tisztelettel bánik minden testtel. Új étkezési módot kínál, amely végső soron küzdelemmentes, és a testednek, illetve az elmédnek egyaránt egészséges. Olyan megközelítést, amely megszabadít a diétázás béklyóitól (amelyek csak megvonáshoz, lázadáshoz és végül visszahízáshoz vezetnek). Visszavezet a gyökereidhez, a testedbe és a tested jelzéseibe vetett bizalomhoz. Nem csupán az ételekkel való kapcsolatodat fogja megváltoztatni, hanem át fogja alakítani az életedet.
Na sklade 1Ks
19,44 €
Oliver cica naplója
Aranyhalakra vadászik, tolvajokat leplez le, szövetségre lép a környékbeli kutyákkal, még egy terápiás macskát is sikeresen helyettesít a kórházban. Miközben felnőtt macskává érik, Oliver élete telis-tele van kalandokkal. Hathetes korától kezdve naplóban rögzíti az embercsaládjában történt érdekfeszítő eseményeket, saját izgalmas kalandjait, és minden mást, ami jó ízt eredményez (beleértve a halakat is). Szellemes, humoros, szívmelengető írás, még ha esetenként a sorok között némi irónia is felsejlik. Csatlakozz Oliverhez, és éld át vele együtt élete első évét. Végtére is egy olyan macskáról van szó, aki „igazság szerint tökéletes… ugyanakkor határtalanul szerény is”.
Na sklade 1Ks
11,24 €
Élet a sorok között
Béres Judit gyakorlati fókuszú irodalomterápiás kézikönyve nemcsak azt mutatja meg, mi az irodalomterápia, hanem azt is, hogyan működik.
Életünk során előfordulhat, hogy egy-egy helyzetből nem találjuk a kiutat, elakadunk. Az irodalmi szövegek olvasása és az írás segítségével azonban új nézőpontból szemlélhetjük a bennünket foglalkoztató problémákat, jobban rálátunk arra, ami bennünk és velünk történik.
Az Élet a sorok között konkrét példáin és gyakorlatain keresztül a számunkra megfelelő megoldásokhoz vezető utakat is megismerhetjük, legyen szó mindennapi szorongásokról, önértékelésről, kapcsolati nehézségekről, a testünkhöz, a természethez, az elmúláshoz való viszonyunkról vagy éppen transzgenerációs örökségeinkről.
Na sklade 1Ks
13,87 €
Epilogue: The Dark Duet - Epilógus
Azért írom ezt, mert könyörögtél érte. Tudod, mennyire imádom a könyörgést. Sőt, valószínűleg túl sok mindent tudsz, ráadásul túl jól.
Ki is vagyok én? Próbálok rájönni. Gyermekként prosti voltam, serdülő fejjel gyilkos, férfinak pedig szörnyeteg. Én vagyok az, aki elrabolta Livvie-t. Én vagyok az a férfi, akit szeret. Szerelmes belém. Elég beteg, mi? Persze, jóval többről szól a történetünk annál, ami néhány mondatba belefér. Mégis képtelen vagyok szavakkal illetni az akkori viselkedésemet. Mivel e sorokat olvasod, szerintem nem is kell megítélnem. Te már úgyis ítélkeztél fölöttem.
Azért olvasod ezt a könyvet, mert meg akarod ismerni a történet többi részét. Tudni akarod, mi történt 2010 szeptemberében azon a meleg nyári éjszakán, amikor találkoztam Livvie-vel a Paseónál. Azon az éjszakán megint a feje tetejére állt az életem.
Nem pont úgy történt, ahogy Livvie mesélte. Nagyon elnéző volt velem, amikor megosztotta a történetünket. Az igazság sokkal... bonyolultabb.
Na sklade 1Ks
8,93 €
El Camino de Balkan
Kakuk György újságíró, politikus tavaly egy görögországi családi nyaralás során elhatározta, hogy csatlakozik a menekültekhez, velük tart egészen a magyar határig, és tapasztalatait El Camino de Balkan nevű blogján dokumentálta is. Saját bevallása szerint ez az 5 nap megváltoztatta az életét. Útja azonban ezzel nem ért véget, hamarosan továbbindult a Közel-Keletre, hogy bejárja az Európán túli menekültútvonalat is.
Tudósításai a 2015/2016-os év legfontosabb, legaktuálisabb riportjai, könyvében részletekbe menően, testközelből mutatja be korunk legégetőbb válságát, miközben személyes sorsokon keresztül tart tükröt a társadalomnak. Arcunkba kiáltja az üzenetet: minden embernek joga van az élethez.
"Az év (2015) riportja. Naiv rácsodálkozás avagy menekültfóbiás jajveszékelés helyett megírta, milyen is a menekültáradat nagybetűs, kőkemény valósága." (Mandiner)
"Kakuk György beszámolójának legnagyobb értéke, hogy egy olyan valósággal szembesít bennünket, melyet nem lehet ésszel felfogni, mert nincs értelme, s olyan távol esik a 21. századi európai tapasztalatoktól, hogy realitásérzékünk sem tud mit kezdeni vele." (Magyar Narancs)
Hra Parky: Na cestách (zjednodušená cestovná hra)
Parky - Na cestách je zjednodušenou cestovnou verziou oceňovanej rodinnej hry Parky. Hráči sa pohybujú po doštičkách chodníka so svojou hernou figúrkou – turistom a zbierajú pritom rôzne suroviny, za ktoré môžu na konci a začiatku chodníka získavať odznaky.
Parky - Na cestách je samostatne hrateľná hra. Nie je možné ju kombinovať so základnou hrou Parky.
Hra Parky - Na cestách obsahuje: 4 figúrky turistov, 7 doštičiek chodníky, 42 kariet odznakov, 34 kariet fotografií, 45 žetónov surovín, 7 ďalších žetónov, kocku divokej zveri a pravidlá v slovenčine a češtine.
Az a 9 hónap
Terhesnapló hónapról hónapra és napról napra, hogy megörökíthesse a baba "készülődésének" emlékezetes mozzanatait a pozitív terhességi teszttől az első ultrahangfelvételig. A baba megmozdulásától a terhesség hónapjain át a szülésig és a boldog pillanatig, amikor gyermekét már karjában tartja. Alkalmas a fontos időpontok, elintézendők és a beszerzendő holmik feljegyzésére: hogy mindig tudja, mikor esedékes a soron következő vizsgálatok, feljegyezhesse az eredményeket, és számba vehesse, mi mindent kell a babának beszereznie. Minden egy helyen van itt: ráadásul feljegyezheti, mit érzett ön és partnere, míg várták a babát; beragaszthatja az első ultrahangfelvételt; és megörökíthet minden olyan fontos pillanatot, amit később szívesen felidézne.
Na sklade 1Ks
10,00 €
Hógolyó - Versek óvodásoknak
Bartos Erika versei gyógyírként hatnak a lélekre. A témák közel állnak a gyerekek gondolatvilágához, a szeretetből fakadó sorok mosolyognak, és valamilyen csoda folytán ez a boldogító érzés átragad az olvasóra is. A versek szemléletesen idézik fel az élet minden pillanatát.
A Hógolyó című verseskötetből megismerhetjük például, hogy milyen az állatok lábnyoma, vagy hogy hogyan születik a boci. Több vers lehetőséget teremt a közös játékra és a kreatív tevékenységekre is, de beszédfejlesztő hatásuk is kiváló. Az olvasni nem tudó kisgyerekek pedig a verseket kísérő rajzok segítségével képolvasással mesélhetik el a szülőknek és a nagyszülőknek a versek sorait.
Célzott gondolatok
Szívből-lélekből - szívnek, léleknek
Idézetek, motiváló és megindító sorok mindenről, ami része az emberi létnek. Család, szeretet, szerelem, hit és kitartás. Egy összefogó gyűjteménye a legbensőbb gondolatok tárházának, olykor csipetnyi iróniával, humorral vagy kíméletlenül őszinte egyenességgel.
Az írónő Anyám szavai című novellája csak és kizárólag ebben a kötetben olvasható. A történet egy olyan magyar fiúról szól, aki a világ másik szegletében talál önmagára és a szerelemre, ahova édesanyja emléke is elkíséri.
Nagyszerű ajándék szeretteinknek, barátainknak és ismerőseinknek.
Borsa Brown, a romantikus regények népszerű képviselője ezúttal egy ünnepi gondolatcsokorral ajándékozza meg olvasóit. Két dolog biztos: olvasása közben sokszor eltöprengünk majd, máskor pedig magunkra ismerünk.
És ezt lehet? - Jogod van jól lenni
"Nőként ki mered-e mondani: jogom van jól érezni magam? Elég bátor vagy-e megismerni önmagadat? Észreveszed-e, ha egy helyzet nem visz előre téged, és tudsz-e új utat választani? Képes vagy-e kilépni mérgező kapcsolatokból, legyen szó bár családról, házasságról, munkahelyről, el tudod-e engedni a fájdalmas emlékeket az örömteli holnap kedvéért? Mered-e vállalni a döntés felelősségét, ha az életedről, a jövődről, a boldogságodról van szó?
Igen, képes vagy rá. Te is élhetsz szabadon, a saját értékeid szerint, egyenrangúként, olyan emberek között, akik építenek és támogatnak téged.
"A nők nehezebben értik meg, hogy joguk van előre sorolni saját magukat. Én határozottan képviselem szakmailag is, magánemberként is azt, hogy a saját jóllétemnek muszáj borzasztóan fontosnak lennie. Már csak azért is, mert ha én jól vagyok, akkor körülöttem mindenki más is jól lesz" - írja Várkonyi Andrea, és erre biztat téged is. Megosztja veled magánemberként és pszichológusként szerzett saját tapasztalatait, hogy te is igennel válaszolhass a kérdésre: És ezt lehet? Igen, lehet!"
Na sklade 1Ks
16,13 €
A varázslatos térkép
A Bukkancs meseblog népszerű adventi mesesorozata végre könyv alakban is elérhető!
Mindannyian emlékszünk még arra, gyerekként milyen türelmetlenül vártuk a karácsonyt egész decemberben. Az ötéves Dinó és a nyolcéves Anni sincs ezzel másképp – és miután advent első napján egy varázslatos térképet találnak, izgatottan vetik bele magukat a hihetetlen kalandokba.
A térkép minden nap egy-egy mesés helyszínre repíti el őket, mint a Mikulás manóműhelye vagy Törpefalva; ráadásul a segítségével felfedezik, hogy saját világunkat is átjárja a varázslat...
Vágjátok fel óvatosan a soron következő fejezet oldalait, akár egy adventi naptárat, és kövessétek napról napra Anni és Dinó kalandos utazását!
A különleges kivitelezésű ünnepi kötetet Török Jutta csodálatos illusztrációi teszik teljessé.
LOGICO Primo 3230 - Logikai játékok
A LOGICO PRIMO innovatív tanulójáték - az óvodások napirendjébe beépíthetően - a következő területek fejlesztéséhez kínál játékos gyakorlatokat: érzékelés, koncentráció, mennyiségek és színek ismerete, térbeli tájékozódás, nyelvi kifejezésmód, tárgyi információk, valamint hozzárendelések és analógiaképzés révén logikai összefüggések keresése.
A Logikai játékok az alábbi feladattípusokat tartalmazza: Logikai sorok folytatása, térbeli és időbeli tájékozódás, tükrözések/elforgatások.
5 éves kortól ajánljuk.
A csomag 16 feladatkártyát tartalmaz.
A kártyák a PRIMO kerettel együtt használhatóak. A keret könnyen kezelhető, fejleszti a vizuális észlelést, a szem- és kézkoordinációt. A kerethez rögzített korongok tologatásával bejelölhető a helyes megoldás. A kartonlapokra így nem kell írni, újra és újra felhasználhatóak. A korong tologatása a kötött pályán kiválóan alkalmas az írás előkészítéshez.
Na sklade 1Ks
6,10 €
Tomorrow X Together - The Star Chapter: Sanctuary LP
Tomorrow X Together, známy aj ako TXT je juhokórejská chlapčenská skupina založená Big Hit Entertainment, teraz známy ako Big Hit Music. Skupina pozostáva z piatich členov: Yeonjun, Soobin, Beomgyu, Taehyun a HueningKai.
- OUTSLEEVE: 1EA / W316 X H316 X D10(mm)
- VINYL: 1EA / W300 X H300(mm)
- POSTER SET: 8EA / W300 X H300(mm)
- STICKER PACK: 1EA / W230 X H230(mm)
- LYRIC BOOK: 1EA / W230 X H230(mm) / 8p
Tracklist:
1. Heaven
2. Over The Moon
3. Danger
4. Resist (Not Gonna Run Away)
5. Forty One Winks
6. Higher Than Heaven
Godzilla II: Král monster 2BD (3D+2D)
2019 / Akční, Sci-Fi, Dobrodružný / 131 minut / USA
Ať žije král.
Když prastará monstra znovu ožijí, kryptozoologická agentura Monarch a její členové změří síly s Godzillou, Mothrou, Rodanem a Kingem Ghidorahem při jejich boji o nadvládu.
Hrají: Millie Bobby Brown, Vera Farmiga, Sally Hawkins, Bradley Whitford, Kyle Chandler, Charles Dance, Ziyi Zhang, O'Shea Jackson Jr., Ken Watanabe, Thomas Middleditch, Anthony Ramos, Aisha Hinds, Jonathan Howard, Lexi Rabe
Režie: Michael Dougherty
Kamera: Lawrence Sher
Hudba: Bear McCreary
Scénář: Michael Dougherty, Zach Shields
Produkce: Thomas Tull, Jon Jashni, Brian Rogers, Mary Parent, Alex Garcia
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky 5.1 Audio Descriptive Service / anglicky Dolby Digital 5.1 / italsky DTS-HD Master Audio 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1 / polsky Dolby Digital 5.1 / polský komentář Dolby Digital 5.1 / španělsky (Kastilie) Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické pro neslyšící, bulharské, dánské, finské, chorvatské, italské pro neslyšící, maďarské, norské, polské, rumunské, slovinské, španělské (Kastilie), švédské
Obrazové formáty: 1080p High Definition / 16:9 LB / 2,40:1
Zvukové formáty 3D: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky 5.1 Audio Descriptive Service / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / francouzsky (Paříž) DTS-HD Master Audio 5.1 / hindsky Dolby Digital 5.1 / polsky Dolby Digital 5.1 / polský komentář Dolby Digital 5.1 / rusky Dolby Digital 5.1 / tamilsky Dolby Digital 5.1 / telužsky Dolby Digital 5.1 / španělsky (Kastilie) Dolby Digital 5.1
Titulky 3D: české, anglické pro neslyšící, estonské, francouzské (Paříž), hebrejské, holandské, litevské, lotyšské, polské, rumunské, ruské, španělské (Kastilie)
Bonusy:
Vkročte do světa omračujících vizuálních efektů, tajných lokací Monarchu a nahlédněte do mytologie titánů
• Dokumenty
Vítejte v Monstrsvětě
Godzilla 2.0
Mothra: Královna monster
• Navíc Vynechané scény
• Komentář režiséra Michaela Doughertyho, výkonného producenta Zacha Shieldse a herce O´Shea Jacksona jr.
Na sklade 1Ks
21,41 €
22,54€
Shazam! 2BD (3D+2D)
2019 / Akční, Sci-Fi, Dobrodružný / 131 minut / USA
Billy Batson (Asher Angel) je protřelý čtrnáctiletý kluk, který se zvoláním jediného slova může změnit v dospělého superhrdinu Shazama (Zachary Levi)! Své schopnosti se bude muset naučit zvládnout rychle, aby mohl bojovat se smrtícími silami zla ovládanými Dr. Thaddeusem Sivanou (Mark Strong).
Hrají: Zachary Levi, Mark Strong, Asher Angel, Jack Dylan Grazer, Adam Brody, Djimon Hounsou, Faithe Herman, Meagan Good, Grace Fulton, Michelle Borth, Ian Chen, Ross Butler, Jovan Armand, D.J. Cotrona, Marta Milans, Cooper Andrews, John Glover, Andi Osho, Lotta Losten, Ava Preston, Carson MacCormac, Evan Marsh, Paul Braunstein
Režie: David F. Sandberg
Kamera: Maxime Alexandre
Hudba: Benjamin Wallfisch
Scénář: Henry Gayden
Produkce: Peter Safran
Zvukové formáty: česky DD 5.1 / anglicky DD 5.1 / anglicky Dolby Atmos True HD / hindsky DD 5.1 / mandarínsky DD 5.1 / maďarsky DD 5.1 / rusky DD 5.1 / tamilsky DD 5.1 / telužsky DD 5.1 / thajsky DD 5.1 / turecky DD 5.1
Titulky: české, anglické pro neslyšící, arabské, bulharské, čínské zjednodušené, čínské, dánské, estonské, finské, hebrejské, chorvatské, kantonské, korejské, litevské, lotyšské, maďarské, norské, portugalské (Evropa), rumunské, ruské, slovinské, švédské, thajské, turecké
Obrazové formáty: 16:9 LB / 2,39:1
Zvukové formáty 3D: česky DD 5.1 / anglicky 5.1 Audio Descriptive Service / anglicky DTS-HD Master Audio 5.1 / francouzsky (Paříž) DTS-HD Master Audio 5.1 / německy DTS-HD Master Audio 5.1 / thajsky DD 5.1 / španělsky (Kastilie) DD 5.1
Titulky 3D: české, anglické pro neslyšící, čínské, dánské, finské, francouzské (Paříž), holandské, korejské, německé pro neslyšící, norské, španělské (Kastilie), švédské, thajské
Bonusy:
Více než 90 minut supernabitých bonusů (ve 2D) obsahuje:
• SUPERHRDINA ZÁŠKOLÁK - motion comics
• Alternativní začátek a konec
• Vynechané scény
• Nepovedené scény
• Záběry z castingu
• Na place se Zacharym Levim
• Shazamův příběh
Na sklade 1Ks
21,41 €
22,54€
Én, a nő - Szárnyra kapott lélek
Az Én, a nő minden lapja színtiszta érzelem. Agárdi Zsóka ködösítés nélkül közelíti meg azokat a cseppet sem kézenfekvő és evidens érzéseket és vágyakat, mint a szerelem, a hűség, a kötődés és a küzdeni akarás. A kötetből olyan tisztaság és erő sugárzik, ami csak kevés szív és lélek sajátja. A szerző megfogalmazza azokat a gondolatokat, amelyek minden párkapcsolatban felmerülnek, de sokszor nem is tudjuk körülírni igazán, mi is játszódik le bennünk, mit élünk át, amikor valódi szerelemre lelünk. Bátran szavakba önti mindazokat a bensőséges és romantikus gondolatokat, amelyek szerencsés esetben végigkísérnek egy kapcsolatot - női szemszögből. Hol a szenvedély, hol a kétség, hol pedig a tisztelet, de mindenekelőtt a hála üt át a sorokon: hála a sorsnak, hogy a nő méltó társra lelt, olyasvalakire, akire mindig is vágyott.
Agárdi Zsóka arra int minket, hogy becsüljünk meg egy ilyen köteléket. Óvó szavakkal hívja fel a figyelmet arra, hogy igenis értékelni kell, ha olyasvalaki szegődik mellénk az úton, aki képes minket bármilyen élethelyzetben tiszta szívből szeretni és támogatni. Az itt és most ódái ezek, a te és én himnuszai. Nem véletlen, hogy a kötetben verseket is találunk, hiszen az egész könyvet áthatja a finom líraiság. Ezek a költemények akkor születtek szinte pillanatok alatt, amikor valami megihlette az írónőt: egy érintés, egy kép, egy tárgy vagy akár egy zene.
Agárdi Zsóka sorait gyakran olvassák fel esküvői szertartásokon fogadalom gyanánt, vagy írják cirádás betűkkel esküvői meghívókra. Sorai erőt és kapaszkodót nyújtanak a házasulandóknak, és szinte áldásként kísérik útjukon a párokat.
AGÁRDI ZSÓKA 1991-ben született egy kicsi, mindössze kétezer fős községben. Nehéz gyermekkorában sokat jelentett volna neki az a hit és lelkierő, amivel ma már rendelkezik. Kisgyerek korától rendszeresen ír, több pályázaton is jelentős sikereket ért el. Oldalának ma már tizenötezer olvasója van. Rendszeresen publikál a Carrie című online női magazinban.
Na sklade 1Ks
11,26 €
Lapról lapra
A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a "Boldogan éltek, amíg meg nem haltak" mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.
A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje...
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek...
Na sklade 1Ks
16,04 €




















