Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
Érted a világ végére is
"Egy történet szenvedélyről, kockázatról és a határokat nem ismerő szerelem erejéről, amely megmutatja, meddig mennénk el azért, akit igazán szeretünk.
Amelia élete fenekestül felfordul, amikor a sors váratlanul az útjába sodorja Dél-Korea ünnepelt filmsztárját, Jin-sungot. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, barátságuk lassan átadja helyét a tiltott, mindent felemésztő vágynak.
Ám a rettegett múlt, Aiden, a betegesen megszállott exbarát képében visszatér, így Ameliának rá kell döbbennie, hogy a férfi elől nincs menekvés. Jin-sung mindent megtesz, hogy megvédje Ameliát, miközben régóta őrzött titka egyre súlyosabb teherként nehezedik rá. Karrierje kolléganője ármánykodása miatt hanyatlásnak indul, ami felkelti a pletykára éhes koreai sajtó figyelmét.
Képes-e szerelmük áthidalni a köztük lévő több ezer kilométeres távolságot, a kulturális szakadékot, és legyőzni a múlt sötét árnyait? Vagy a rájuk leselkedő veszélyek és hazugságok végül szétzúzzák közös jövőjük reményét?"
Na sklade 1Ks
14,90 €
A csütörtöki nyomozóklub 1. (puhatáblás)
2020 egyik legnagyobb szenzációja!
Több mint 1 millió eladott példány Angliában!
Steven Spielberg vette meg a filmjogokat!
Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.
Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.
S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.
Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?
Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.
A mansfieldi kastély - (Különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
A jó nevű, ám szegény családba született Fanny Price tízéves korában a Mansfield Parkban lakó gazdag rokonaihoz kerül, akik bár kedvesen bánnak vele, nem kezelik őt egyenrangú családtagként.
Fanny életében mély törést jelent a szülői házból való kiszakadás, és helyzetét nem könnyítik meg az unokatestvérei sem. A két elkényeztetett lány lenézi, a fiúk pedig még csak nem is törődnek vele - legalábbis eleinte. Később egyikükben, Edmundban Fanny igaz, megértő barátra lel. Évek múltán a lassan felnőtt korba érő fiatalok ismeretségi körében felbukkan egy igencsak megnyerő modorú és küllemű testvérpár, amelynek tagjai alaposan felforgatják a mansfieldi mindennapokat. Az események tehát mozgásba lendülnek, és ennek hatására a regényben szereplő összes fiatal kijárja az érzelmek iskoláját.
Azt, hogy melyikük hogyan vizsgázik a végén, megtudhatjuk ebből a méltán népszerű műből, amely nem nélkülözi a jól bevált austeni recept egyik legfontosabb alapanyagát, a romantikát, amelyet ezúttal is csipetnyi irónia fűszerez.
Street Kitchen - A Nagy Sütiskönyv
Te sem tudod elképzelni az életed a napi desszertek nélkül? Nagyobbat akarsz villantani egy sima palacsintánál, és nem félsz belevágni egy tükörglazúros, svájci vajkrémes, vagy épp egy négyrétegű, kétféle krémmel töltött tortába? Akkor ez a könyv pont neked szól!
A Nagy Sütiskönyvben kedvedre válogathatsz majd a pohárkrémek, a torták vagy épp az aprósütik közül, és tuti, hogy itt megtalálod azt a receptet, ami évtizedekig a család legnagyobb kedvence lesz!
Marilyn Monroe - A rivaldafény árnyékában
Marilyn Monroe. Szépsége még mindig megigéz, szerelmi élete továbbra is lenyűgöz. Charles Casillo több év hosszas kutatómunkája és tucatnyi új interjú révén korábban sosem látott részletgazdagságban tárja elénk a hús-vér embert, a bámulatosan összetett személyiséget, a varázslatos és őrjítő, ám egyszersmind súlyosan sérült tehetséget. A könyvből megismerhetjük a díva zaklatott gyermekkorát, a sikerért folytatott állhatatos küzdelmét, a hírnév szédítő forgatagát, és egyben fény derül súlyos, kezeletlen személyiségzavarára is. Casillo külön figyelmet szentel Marilyn Monroe utolsó éveinek, valamint újabb részletekkel szolgál a két Kennedy fiúval folytatott viszonyáról és élete utolsó, rejtélyes napjáról.
Na sklade 2Ks
16,90 €
dostupné aj ako:
Dexter és a végső vágás
Amikor a televíziós sorozatok legnépszerűbb sztárjai megérkeznek Miamiba, és a helyi rendőrkapitánysággal kialakított szakmai összefonódás következményeképpen igen közeli kapcsolatba kerülnek egy Dexter Morgan nevű lámpalázas vérfoltelemzővel, Hollywood megkapja, ami neki jár.
A szupersztár Robert Chase híres arról, hogy teljesen beleéli magát a szerepeibe, ezért semmi meglepő nincs abban, hogy levakarhatatlanul rátapad Dexter Morganre, a fánkrajongó, de egyébként végtelenül hétköznapinak tűnő laborosra, miközben a sorozata többi szereplőjével együtt a valódi zsaruk munkáját kutatják a Miami Rendőrkapitányságon. Chase a színészi játéka tökéletesítése végett Dexter minden egyes mozdulatát leutánozza, és megpróbál a lelke mélyéig leásni. Ezzel csak egyetlen apró kis gond van... Nevezetesen az, hogy Dexter hobbija a legvérengzőbb gyilkosok levadászása és megbüntetése, akikhez az igazságszolgáltatás keze nem ér el. Az ilyen titkok jobb, ha nem kerülnek rivaldafénybe, vagy felfuvalkodott hollywoodi egók fürkész szeme elé, legalábbis, ha Dexter még nem kíván villamosszékbe ülni. Semmire nem vágyik kevésbé, mint spotlámpákra és lesifotósokra
de a hírnév csábító szirénhangjának hatása alól ő sem tudja kivonni magát.
Na sklade 1Ks
12,62 €
Ez a srác - HIM 1.
Ők ketten nem egy csapatban játszanak. Vagy mégis?
Jamie Canning sosem jött rá, miért veszítette el a legjobb barátját. Négy évvel ezelőtt a tetovált, nagyszájú, szabályszegő szobatársa minden magyarázat nélkül kizárta őt az életéből. Végülis mi rossz van abban, ha tizennyolc éves korukban a nyári hokitábor utolsó éjszakáján furán alakultak köztük a dolgok? Csak egy kis részeg hülyülés volt. Senki sem halt meg.
Ryan Wesley már nagyon megbánta, hogy annak idején belerángatta a nagyon is heteró barátját egy fogadásba, ami próbára tette a barátságukat. Most, hogy a z egyetemi csapataik egymás ellen játszanak a nemzeti bajnokságon, végre lesz alkalma bocsánatot kérni. De elég egy pillantást vetnie a srácra, akiért időtlen idők óta odavan, és a fájdalom erősebb, mint valaha.
Jamie régóta vár válaszokra, de ehelyett egy újabb kérdést kell megfejtenie: vajon egy együtt töltött éjszaka tönkretehet egy barátságot? És ha nem, mi a helyzet hat, együtt töltött héttel? Amikor Wesley megjelenik a táborban, hogy egy újabb forró nyáron át együtt edzősködjenek, Jamie-nek sokmindenre rá kell jönnie a régi barátjával kapcsolatban… és magával kapcsolatban is.
Na sklade 1Ks
11,93 €
Fast & Reckless - Padlógázzal a szívembe
Száguldj hőseinkkel ebben a romantikus, a Forma-1 kíméletlen tempót diktáló világában játszódó regényben! Két barát padlógázzal halad egy olyan irányba, ami mindkettőjük számára végzetes lehet. Mira Wentworth pontosan tudja, hogy Will Hawley bajt jelent. Az apja csapatának új, elképesztően jóképű pilótája hiába túráztatja magát, a lány elszántan ellenáll a csábításnak. Már akkor eldöntötte, hogy a pályán nem keres szerelmet, amikor kamasz korában elkövetett hibája miatt mindent elveszített. Most végre esélyt kapott, hogy az apja csapatának asszisztenseként visszakerüljön a Forma-1-be, és nem fogja hagyni, hogy egy szemtelen jóképű rosszfiú az útjába álljon. Will viszont kizárólag egyetlen nőt akar megszerezni... Miután partiarcként majdnem hagyta elfüstölni Forma-1-es karrierjét, Will Hawley végre ismét versenyezhet, és elszánta magát, hogy a dobogóra is felkerül. Szeret úgy gondolni magára, hogy rosszfiús énje már a múlté, de elég egyetlen pillantás a főnök lányára, és kész kockára tenni mindent. Ahogy sisteregni kezd a levegő Mira és Will között, már nem tudják kapcsolatukat a barátság keretei között tartani. A múlt is felüti ocsmány fejét, így a sok szempontból törékeny szerelemre új megpróbáltatások várnak. Vajon sikerül együtt áthaladniuk a célvonalon?
Na sklade 1Ks
12,65 €
Metszés egyszeregy - A gyümölcsfák metszése
Ismerős a következő helyzet? Áll az ember a gyümölcsfa előtt és azt kérdezi magától, melyik ágat vágjam le és melyiket hagyjam meg?
Ez a hasznos könyvecske bemutatja a helyes metszés alapjait. Sok, könnyen érthető rajz segít abban, hogy a metszés fogásait minél könnyebben megértse az olvasó, és az olvasottakat eredményesen alkalmazza az almafa, a körtefa és társaik metszésénél.
A démoni út nagymestere 4
épj be a holtak városába a nagy sikerű regénysorozat képregény- adaptációjának legújabb kötetében!
Utazásuk során Lan Wangji és Wei Wuxian fülébe jut egy lemészárolt klán híre, melynek tagjai máig nyugtalanul pihennek sírjaikban. Az ügy, mely annak idején valósággal sokkolta a nagy kultivátorklánokat, még mindig megoldatlan - a gyilkos pedig talán még mindig szabadlábon van. Ám hogy megmentsék az elhagyatott városban csapdába esett ifjú klánnövendékeket, a két férfinak olyan ádáz holtakon kell átverekednie magát, amelyeket még Wei Wuxian sem képes irányítani. Egyáltalán ki hozta létre ezt a kísértetvárost, dacolva a démoni kultiváció alapítójának elveivel? A válasz egy rejtélyes, vak szellemnél rejtőzhet.
A hatályos jogszabályok alapján csak 18 éven felülieknek!
Na sklade 2Ks
12,65 €
A máglyára ítélt művek könyvtárosa
Berlin, 1933. Első regénye sikerének köszönhetően Althea James személyesen Joseph Goebbelstől kap meghívást Németországba. Berlin az új kancellár, Adolf Hitler vezetése alatt kozmopolita, virágzó városnak hat a Maine állambeli kisvárosból származó lány számára. Kisvártatva azonban találkozik Hannah Brechttel, aki felfedi előtte Berlin valódi arcát...
Párizs, 1936. Hannah Brecht hamar rájön: hiába menekült Berlinből Párizsba, a fények városa sem nyújt menedéket az antiszemitizmus elől. Hannah a Máglyára Ítélt Művek Német Könyvtárában talál új célra. Úgy érzi, a könyvek csendes ereje révén talán harcba szállhat az Európa-szerte egyre hangosabbá váló fasiszta gépezettel, ám amikor egy barátja úgy dönt, a tettek többet érnek a szavaknál, számot kell vetnie, mely történetekért érdemes élni - és ha a szükség úgy hozza, meghalni.
New York, 1944. Férje eleste óta Vivian Childs a saját háborúját vívja, hogy megakadályozzon egy befolyásos szenátort a Katonák Könyvtára cenzúrázásában Viv Edward utolsó leveléből jól tudja, mennyire fontosak ezek a könyvek a fronton harcolóknak. Hamar rájön, hogy ezt a csatát csak úgy nyerheti meg, ha a szenátor propagandáját egy saját, erősebb történettel ellensúlyozza, aminek középpontjában a Nácik Által Betiltott Könyvek Amerikai Könyvtárát gondozó, rejtélyes és visszahúzódó nő áll...
A máglyára ítélt művek könyvtárosa megtörtént eseményeken alapuló, felejthetetlen történelmi regény és tanúságtétel az írott szó szépsége és hatalma mellett.
Na sklade 4Ks
15,49 €
A magyar viselet történeti fejlődése
Nemzeti viseletünk múltjával régészeti tudományunk megalapítója, Rómer Flóris óta többen foglalkoztak már és nevezetes eredményeket is értek el, de a dolog természete szerint még mindig tág tér nyílik a további kutatásoknak.
Dr. Szendrei János is régóta foglalkozván a magyar nemzeti viselet történetére vonatkozó anyag gyűjtésével, ennek eredményét fenti cím alatt most megjelent kötetében ismerteti s 512 olyan emléket tárgyal, amelyek eddig vagy egészen ismeretlenek voltak, vagy viselettörténeti szempontból kellő méltatásban nem részesültek.
A magyar viselet eredetét Ázsia ősnépei között és általában keleten kell keresnünk különösen a perzsa-tatár viselet az, amely szoros összefüggésben van a magyarral. Az említett viselet pedig két irányból hatolt be Európában: a Kaukázuson át, déli Oroszországon és Lengyelországon keresztül hazánk területére, aztán pedig Kis-Ázsián és a Balkán félszigeten át a törökök hódító hadjáratai nyomán.
Ezért van az, hogy a középkori orosz és lengyel öltözet jóformán azonos a magyarral s hogy a XVII. század első felében a török szpáhik öltözete csupán turbán által különbözött az akkori magyar könnyűlovasság ruházatától.
Egyébiránt az Ázsiából hozott ősmagyar viselet századok folyamán szakadatlanul ki volt téve különféle idegen hatásoknak. Például a vezérek korában a bizánci, Szent István idejétől kezdve a német, Nagy Lajos korában az olasz befolyás érvényesült kisebb, vagy nagyobb mértékben.
Mindezekre nézve igen sok adatot sorol fel Dr. Szendrei János és 174 szövegközti képet és hat színezett képtáblát is közöl.
Karácsony a cicakávézóban - (Különleges kiadás)
"Azt mondják, karácsonykor csodák történnek. Egyes emberekből kihozhatja a legrosszabbat - másokból viszont a legjobbat hozza ki."
Amikor Emmie állást kap a Mokka Makkában, nagynénje macskákkal teli hegyi kávézójában, nem sejti még, hogy az élete gyökeres fordulat előtt áll. Megismerkedik ugyanis az új sofőrrel, a jóképű, ugyanakkor roppant zárkózott Jareddel, aki az állítólagos macskaszőr-allergiája dacára vállalt állást ezen a kifejezetten macskabarátoknak való helyen.
Amikor aztán karácsony estéjén hóvihar zárja el a kávézót a külvilágtól, és Emmie ott reked Jared, valamint a fiú váratlanul felbukkant exe társaságában, rá kell jönnie, hogy Jarednek égető szüksége van valakire, aki segít neki lezárni a múltját, és akivel közösen új fejezetet nyithat az életében.
Rachel Rowlands szívhez szóló és érzékeny története világszerte nagy sikert aratott a romantikus regények kedvelőinek körében.
Na sklade 1Ks
16,90 €
A kő metamorfózisa: Tisztelet Fadrusznak
Fadrusz János kőbe véste a történelmet.
A pozsonyi születésű szobrászművész izgalmas élete és gazdag munkássága irodalmi feldolgozást igényelt. Erre a nehéz feladatra Hornyák István vállalkozott, nyomon követve Fadrusz életútját a tanonckortól egészen az országos hírnévig. A regényes életrajz megírása mögött sokéves kutatómunka húzódik, olyan korábban feltáratlan levelezések és dokumentumok felhasználásával, amelyek elengedhetetlenek a legendás művész életének megértéséhez.
Ahogyan Fadrusz János márványkőbe faragva hagyott nyomot a művészetben, úgy Hornyák István regényében igyekszik megformálni a szobrász portréját és a századvégi Pozsony virágzó kulturális színterét.
(Život a dielo legendárneho umelca Jána Fadrusza si priam pýta beletrizované spracovanie. Do tejto neľahkej úlohy sa pustil István Hornyák, ktorý vo svojej knihe retrospektívne sleduje životnú cestu sochára Fadrusza od učňovských čias až po obdobie jeho najväčšej slávy.)
dostupné aj ako:
2034 - A következő világháború regénye
2034. március 12-én Sarah Hunt, az amerikai haditengerészet hadihajó-kötelékének parancsnoka a USS John Paul John romboló kapitányi hídján áll, és egy rutin jellegű járőrözést vezet a Dél-kínai-tengeren, amikor a hajója felfedez egy láthatóan bajba került, megkülönböztető jelzés nélküli halászhajót, aminek füst gomolyog a kapitányi hídjáról. Még aznap Chris "Ék" Mitchell őrnagy, az amerikai haditengerészet pilótája egy F35E típusú Lightning géppel száll el a Hormuzi-szoros felett, hogy kipróbáljon egy új lopakodó technológiát, s közben az iráni légtér őrzőit is fricskázza. "Ék" a nap végén már az irániak foglya, Sarah Hunt rombolója pedig a tengerfenéken nyugszik: a kínai haditengerészet elsüllyesztette. Irán és Kína minden jel szerint összehangolták a lépéseiket, köztük a hatékony, újfajta kiberfegyverek használatát, amelyek védtelenné teszik az amerikai hajókat és repülőgépeket. Egyetlen nap alatt Amerika katonai felsőbbrendűségébe vetett hite romokban hever. Küszöbön áll egy új, ijesztő korszak.
Így kezdődik ez a nyugtalanítóan valószerű, bár spekulációkon alapul regény egy díjnyertes író és egy a NATO korábbi európai főparancsnoka, egy legendás admirális tollából, aki pályája nagy részét annak szentelte, hogy stratégiai szempontból túljárjon Amerika legszívósabb ellenségeinek eszén.
A 2034 a globális szereplők - amerikaiak, kínaiak, irániak, oroszok és indiaiak - gondolatvilágába vezet be minket, miközben az összes oldalon elkövetett, önteltségből fakadó téves számítások egy egyre hevesebb nemzetközi összecsapásba sodorják a világot. Kína és az Egyesült Államok végül iszonyatosan nagy árat fizetnek, ami örökre megváltoztatja a globális hatalmi egyensúlyt.
A 2034 napjaink valós tényeire alapozott, fantáziadús következtetés, amit a társszerzők éveken át tartó munkája tesz igazán izgalmassá, amit a nemzetbiztonság legmagasabb és legtitkosabb berkeiben végeztek.
Néha egy ragyogó fiktív alkotásra van szükség, hogy rávilágítsunk a legborzalmasabb figyelmeztetésekre: 2034 túlságosan is közel van, és ez a tanulságos történet egy sötét, mégis lehetséges jövőt vetít az olvasó elé, amit mindenáron el kell kerülnünk.
"Egy Kínával folytatott háború a legrosszabb eshetőség, amivel nekünk és a világnak szembe kellene néznie. Jim Stavridis és Elliot Ackerman hátborzongató regénye a konfliktusaink megoldására szolgáló stratégiai módszer hiányában a téves számítások olyan valósághű sorozatát festik le, ami a legszörnyűbb következményekhez vezethet. Korunknak szóló kijózanító, óvatosságra intő történet" - Jim Mattis, az amerikai haditengerészet nyugalmazott tábornoka, a 26-ik védelmi miniszter
"2034 izgalmas regény egy olyan konfliktusról, ami reményeink szerint sosem következik be. Nagyfokú hadműveleti és diplomáciai múltjukból és ismereteikből merítve Stavridis admirális és Elliot Ackerman olyan lidércálmot vetítenek elénk, amit minden áron el kell kerülnünk. A regény egy korunknak szánt figyelmeztető fikció, emlékeztető, hogy az események hamar irányíthatatlanná válhatnak, még akár 2034 előtt is" - Robert M. Gates, 2006 és 2011 között az Egyesült Államok védelmi minisztere
Nadia Comaneci és a Securitate
Az egész világot bejárta a hír, amikor a sporttörténelmet írt tornásznő, Nadia Comaneci 1989 novemberében a zöldhatáron át megszökött Romániából. Felfedezése, elképesztő karrierje nem csak az edzőként befutó Károlyi házaspárral fonódott össze, vagy az Ónfalván (Onesti) szinte a semmiből megszülető versenytornával, de a kommunista terror eszközének számító Securitatéval is. Dédelgetett sztár volt ő, vagy aranykalitkába zárt, szabadságától megfosztott nemzeti kincs? Veszélyben forgott az élete a szökés után? A titkos iratokat, jelentéseket átnéző Stejarel Olaru alaposan dokumentált könyve izgalmas látleletet ad egy korszakról, a hol derékbatörő, hol határokat nem ismerő álmokról.
Na sklade 1Ks
16,87 €
Loki - A földre pottyant isten
LOKI... A FÖLD LEGNAGYOBB HŐSE?!
A Birodalmak Háborújában brutális halált halt, majd újjászületett Loki tanulságos leckét kapott: ne hagyd magad elkapni. A csínytevő istenre azonban újfajta kötelezettségek várnak, és testvére, Thor nem is hagyja, hogy elhanyagolja ezeket. Mivel képtelen nyugalomra lelni a jégóriások új királyának szerepében, Tony Starkhoz, a legyőzhetetlen Vasemberhez fordul tanácsért, aki már-már Midgard uralkodójának is tekinthető.
Mindeközben azonban szemet vet Lokira a rémálmok rettenetes ura is, így a csínytevés/mesék/gonoszság/káosz istenének bármi áron túl kell járnia Rémálom eszén, akkor is, ha belehal - már megint...
A kötet a teljes Loki: The God Who Fell to Earth minisorozatot (1-5) tartalmazza.
Na sklade 1Ks
19,70 €
Alita, a harc angyala 1.
A MANGA KLASSZIKUS VÉGRE MAGYARUL!
Ido Daisuke, a kiberorvos Zalem, a rejtélyes lebegő város zsarnoki felügyelete alatt elterülő kolosszális szeméttelepen különleges fogásra bukkan, amikor a kezébe akad egy emlékeit vesztett kiborg lány leszakadt feje. Ido Alitának nevezi el őt és új testtel látja el. Alita próbál beilleszkedni, normális életet élni és úgy lavírozni ebben a veszedelmes világban, hogy közben új barátait is megvédelmezhesse. Nincs egyszerű dolga, mert azt is ki akarja deríteni, honnan származik és mi a léte értelme.
Lehet, hogy a múltjára nem emlékszik, de egy szörnyű pillanatban ráébred: az ősi harcművészet, a Panzer Kunst hatalmát őrzi magában, ami pusztító erővel tör elő belőle. Egy olyan világban, ahol nincs igazság, csak ha kiharcolod magadnak, Alita ráébred, hogy a küzdelem útjára kell lépnie, ha meg akarja óvni a nála gyengébbeket. De vajon mennyire maradhat emberi, ha átadja magát a benne lakozó vérszomjnak?
Az Alita: A harc angyala minden idők egyik legismertebb sci-fi mangája. A korábbi anime feldolgozás mellett James Cameron és Robert Rodriguez nagyszabású mozifilmet is készített belőle.
Lacná kniha A csábítás fortélyai (-25%)
A jó házból való úrilány, Miss Vivianna Greentree Londonba érkezik, hogy megakadályozza az általa létrehozott árvaház lerombolását. A tulajdonos, a gőgös és élvhajhász, ám jóképű Lord Oliver Montegomery azonban hajthatatlannak tűnik. A nőben viszont
méltó partnerre lel: ő makacs elszántsággal követi a férfit, egészen addig, amíg végül egy elegáns kuplerájban találja magát. Mivel észérvekkel nem sikerül meggyőznie az ifjú lordot, olyan eszközhöz kell folyamodnia, amely a férfi esze helyett a szív
ére hat. Egy tisztességes lány neveltetésébe azonban nem tartozik bele a szerelmi praktikák tudománya, így az ártatlan és a szerelem misztériumában járatlan teremtést a szépséges kurtizán, Aphrodité segíti, beavatva őt a csábítás titkos fortélyaiba?
Tervük vakmerő, izgalmas és veszélyekkel teli, ráadásul minden egyes lépés új, kiszámíthatatlan következményekkel jár. Viviannát azonban nem rémítik meg az akadályok, még akkor sem, hogyha az egyik éppen az ő szíve... Sara Bennett regénye férfi és nő
ősi, elementáris küzdelmét, az érzelmek és az ösztönök lázadását mutatja be, miközben bevezet minket a viktoriánus kori Anglia politikai ármánykodásokkal teli világába is.
Na sklade 1Ks
8,08 €
10,77€
dostupné aj ako:























