Hľadanie: Egy marék arany
zobraziť:
4 3 2 1
A világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt."
Mi lenne, ha másképp döntenénk, és a dolgok másképpen alakulnának? Az ember életében sokszor felmerül ez a banális, de nagy horderejű kérdés, és erre épül fel ez a nagy ívű regény. A kiindulópont 1947. március 3., New Jersey-ben orosz-zsidó származású szülők gyerekeként megszületik Archie Ferguson, pontosabban négy Archie Ferguson, akiknek az élete fokozatosan eltávolodik egymástól. A négy Archie nagyon hasonló - a testi adottságuk, az érdeklődésük, a sportszeretetük -, ám a sorsukat másfelé terelik a véletlenek, azaz a jó vagy balszerencse, a saját döntéseik és az emberekkel-környezettel való kapcsolatuk.
A regény négy különböző szemszögből mutatja be Archie viszonyát a szüleivel, a barátaival és szerelmeivel, felvonultatva az érzelmek széles, olykor mégis elégtelen skáláját. Az emberi kapcsolatok okos és szellemes ábrázolása mellett az Amerikát, sőt a világot megrengető történelmi események is hullámot vetnek a történetszálakban.
Auster új regénye egyedi fejlődésregény, eddigi legötletgazdagabb és legalaposabban megszerkesztett műve. Szenvedélyes realizmus jellemzi, valamint heves érdeklődés a történelem és maga az élet iránt. A 4 3 2 1 egy nagy író életművének koronája.
Na sklade 1Ks
18,38 €
19,35 €
Noc plná žen
Vladimír Stibor s kolektivem pro rok 2018 uspořádal další rozsáhlý sborník poezie. Zastoupeni jsou Věra Bartošková, Hana Brázdová, Lubomír Brožek, Michal Brzák, Jarmila Hannah Čermáková, Karel Dachovský, Jan Dawidko, Břetislav Dittrych, Ivan Fontana, Václav Franc, Tomáš Hájek, Ivana Hänslová, Zuzana Havelková, Tomáš Herman, Markéta Terezie Hlasivcová, Vladimír Hnát, Zdeněk Janas, Jaroslava Jáněová, Klára Hůrková, Helena Christen, podvodník Tomáš Kepka, Alena Klímová-Brejchová, Luboš Y. Koláček, Ladislav Koliáš, Věra Kopecká, Pavel Kovář, Emilie Kozubíková, Josef Král, Martina Krejčí (Mareček), Jan Krůta, Stanislav Kubín, Pavel Kukal, Jaroslav Lejček, Zdenka Líbalová, Jindra Lírová, Lenka Majerová, Zita Malaníková, Petr Markov, Svatava Mášová, Libuše Matysíková, Bořek Mezník, Dagmar Sofie Molinová, Ladislav Muška, Terezie Neradilová, Helena Niklausová, Olgy Nytrová, Václav Odradovec, Lucie Ottová, Marie Pěluchová, Lenka Pešlová, Petr Petříček, Magdalena Pokorná, Katarína Poláková, Vít Procházka, Tomáš Přidal, Marcel Rejmánek, Yanna Ram, Markéta Řeřichová, Květoslava Salmonová, Miroslav Seifert, Barbara Semenov, Jaroslav Schnerch, Pavel Schreiber, Ondřej Skala, Josef Sléha, Alena Riedlová Slepičková, Vladimír Stibor, Libuše Stráníková, Veronika Svobodová, Roman Szpuk, Radana Šatánková, Zora Šimůnková, Marek Šlechta, Zbyňka Šolcová, Pavel Švec, Irena Topinková, Martin Trdla, František Tylšar, Alena Vávrová, Petr Vlček, Jan Vodňanský, Bronislava Volková, Anna Mirjam Wagnerová, Dajana Zápalková, Jiří Žáček, Petr Žantovský.
Lacná kniha A pillangó szárnyverése (-70%)
A pillangó szárnyverése voltaképpen napló ("egy diárium tépett lapjai"), s folytatása az 1992-ben megjelent Imádságoknak. A költő arról elmélkedik "elkötelezett szenvedéllyel", amit az ember két meztelenség – születés és halál – között, az élet drámája során, a válságok végtelen láncolatában megsejt a létről és önmagáról; arról a befejezetlen, kiszolgálatott lényről, aki félelmetesen szabad, s ezért nem csak önmagát, hanem a másik embert és az életet is folyamatosan fenyegeti.
Na sklade 3Ks
2,73 €
9,10 €
dostupné aj ako:
A fantom
„Fantomnak születtél és az is maradsz…”
Oliver Walsh, az austini bűnszervezet egyik vezető tagja egy piszkos átadásra készül. A Fantomok kirabolták a 6. utcai Wally Workman Galériát, elloptak egy tucat festményt, amelyet Európába fognak szállítani.
Kezdetben úgy tűnik, hogy minden simán megy, de aztán hirtelen rosszra fordulnak a dolgok és megjelenik a rendőrség.
Vajon hogyan kezeli Oliver a helyzetet? Milyen felelősség hárul egy vezető bűnözőre? Mi mindent kell megtennie egy Fantomnak a bandáért?
Ludányi Bettina A Fantom című novellája A nyomodban regényhez készült.
Na stiahnutie
1,55 €
Íliász
A tíz esztendeig tartó Trójai háború utolsó előtti évének 52 napját fogja át a hexameterekből álló 24 énekre tagolt Íliász. A Trójai mondakör egyetlen epizódját ragadja ki, Akhilleusz haragját, a görög sereg fővezérével, Agamemnón mükénéi királlyal való viszályát, amely a görögök és trójaiak támogatásában megoszló istenek viszályában is átmeneti fordulópontot jelent (Trója bukása már eldőlt), s késlelteti a görögök győzelmét, hiszen a félig isteni származású Akhilleusz visszavonul a harctól. A cselekmény további fő csomópontja Patroklosz, a legkedvesebb barát megölése; a fájdalom Akhilleuszt újra harcra tüzeli és csatasorba állva megöli Hektórt, a trójai király fiát, az ellenség legnagyobb hősét, bár ismeri a jóslatot, hogy ezt követően nemsokára őt is eléri a végzet. Az eposz egyetlen fejlődő jellemű hőse Akhilleusz, aki képes a megtisztulásra, az ellenség iránti emberséges magatartásra, mégsincs több lehetősége, mint relatíve önállóan vállalni a hősi halált, pozitív tettig már nem juthat el. Viszonylag önállóan cselekszenek az eposz hősei, sorsukat alapvetően mégis az isteni hatalom akarata szabja meg. Sötét kicsengésű az Íliász mondanivalója, s csak helyenként csillan fel egy teljesebb emberségű élet reménye. Homérosz formaművészetének rendkívüli újítása a hangulati ellenpontozás, ezt következetesen alkalmazza az egész eposzon keresztül.
A győztes étrend
2011-ben Novak Djokovic a sportújságírók szerint minden idők legkiemelkedőbb idényét teljesítette egyesben a professzionális teniszezők között. Összesen tíz tornán - köztük három Grand Slam-tornán - lett első, és sorozatban 42 mérkőzésen át nem talált legyőzőre. S ez a nagy bajnok két évvel korábban még alig volt képes végigjátszani egy tornát. Hogyan lehetséges, hogy egy egykor különféle fájdalmakkal, légzési nehézségekkel és sérülésekkel küszködő játékos rövid idő alatt a világ első számú teniszezője lett? A válasz meglepő lehet: megváltoztatta az étrendjét.
A győztes étrend c. könyvben Djokovic felidézi, hogyan élte át Belgrád bombázását, s hogyan lett a háború sújtotta Szerbiában felnőve világ egyik legjobb teniszezőjévé, majd ezután bemutatja azt az étrendet, mely megváltoztatta az életét, s melynek segítségével sikerült a sportág csúcsára jutnia. Miközben a játékos rajongott a kenyérért, a tésztákét és különösen a családi éttermükben sütött pizzákért, szervezete egyszerűen képtelen volt megbirkózni a búzával. A glutén - a búzában található fehérjeféle - kiiktatása az étrendjéből azonnali eredménnyel járt: a játékos könnyebb, gyorsabb lett, s gondolkodása is kitisztult. Ahogy tovább kutatott, s igyekezett tökéletesíteni étrendjét, egészségügyi problémái megszűntek, megszabadult pár kilónyi súlyfeleslegtől, testi ereje és koncentrálóképessége nőtt, ami által sikerült valóra váltania két gyermekkori álmát: wimbledoni bajnok lett és a világranglista élére került.
Djokovic könyvében egy tizennégy napos tervet mutat be, mely által átalakíthatjuk testünket és az egész életünket. A heti étrend, az optimális emésztést szolgáló tudatos étkezés elmélete, valamint az ízletes, könnyen elkészíthető receptek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy megszabaduljon súlyfeleslegétől, és a legjobbat hozza ki magából. Djokovic ezen felül néhány egyszerű stresszkezelő technikát és a testet beindító, felpörgető gyakorlatot is bemutat, melyeket ő maga is alkalmaz mérkőzései előtt.
Nem kell élsportolónak lenni ahhoz, hogy javítsunk életünkön, közérzetünkön. A győztes étrend segítségével bárki erősebbé, egészségesebbé válhat néhány hét leforgása alatt.
Na sklade 1Ks
11,88 €
12,50 €
dostupné aj ako:
Kniha džunglí 2BD (3D+2D)
(The Jungle Book)
2016 / Dobrodružný, Rodinný / 222 minut / USA
V prodeji od: 7. 9. 2016
Výpravný dobrodružný příběh o Mauglím, lidském mláděti vychovaném vlčí smečkou, v režii Jona Favreaua (Iron Man). Mauglí musí opustit jediný domov, jaký kdy poznal, a vydává se na podmanivou cestu plnou poznání. V originálním znění uslyšíte hvězdy jako jsou Bill Murray, Ben Kingsley nebo Scarlett Johansson.
Hrají: Neel Sethi, Hannah Tointon, Ritesh Rajan, Sara Arrington
V českém znění: Matěj Převrátil - Neel Sethi (Mauglí), Miroslav Hanuš - Bill Murray (Balú), Marek Vašut - Ben Kingsley (Baghíra), Radka Přibyslavská - Lupita Nyong'o (Rákša), Jitka Moučková - Scarlett Johansson (Ká), Lukáš Hlavica - Giancarlo Esposito (Akela), Jiří Plachý - Christopher Walken (král Ludvík), Miroslav Táborský, Martin Dejdar, Otakar Brousek ml., Dalibor Gondík, Jan Vondráček, Martin Zahálka, Anna Novotná, Mikuláš Převrátil, Vít Řiha, Jan Köhler, Tomáš Bartůněk, Vincent Navrátil, Adam Mišík, Matěj Havránek, David Štěpán, Jindřich Žampa, Sebastian Vopěnka, Martina Šťastná, David Voráček, Otto Rošetzký, Pavel Tesař
Režie: Jon Favreau
Kamera: Bill Pope
Hudba: John Debney
Scénář: Justin Marks
Produkce: Molly Allen, John Bartnicki, Jon Favreau, Karen Gilchrist, Brigham Taylor, Peter M.Tobyansen
Zvukové formáty: česky DD 5.1 / anglicky DTS-HD Master Audio 7.1
Titulky: české, anglické pro neslyšící
Obrazové formáty: 1,85:1
Bonusy:
2D
• Nový pohled na Knihu džunglí
• Já jsem Mauglí
• Chrám krále Ludvíka: Vrstva po vrstvě
• Audio komentář
• Informace
Na sklade 1Ks
25,64 €
26,99 €
Rok protestov. Rozhovory Tomáša Gálisa s Grigorijom Mesežnikovom
Vražda Jána Kuciaka a Martiny Kušnírovej odštartovala sériu udalostí, ktoré viedli k dovtedy nemysliteľnému výsledku: k pádu premiéra Roberta Fica a ministra vnútra Roberta Kaliňáka. Tomáš Gális sa s politológom Grigorijom Mesežnikovom rozpráva o masových protestoch a politickom pozadí týchto udalostí, o zahraničnopolitických dôsledkoch únosu vietnamského občana i o tom, či sa rok 2018 zaradil k iným prelomovým osmičkovým rokom.
Knihu dopĺňajú Shootyho ilustrácie, fotografie Tomáša Benedikoviča i texty ľudí, ktorí patrili k dôležitým aktérom roku 2018: Andreja Kisku, Mareka Maďariča, Lucie Žitňanskej, Karolíny Farskej, Juraja Šeligu, Tomáša Druckera, Ondreja Gažoviča, Juraja Benetina a Richarda Stankeho.
dostupné aj ako:
Lacná kniha Rok protestov. Rozhovory Tomáša Gálisa s Grigorijom Mesežnikovom (-50%)
Vražda Jána Kuciaka a Martiny Kušnírovej odštartovala sériu udalostí, ktoré viedli k dovtedy nemysliteľnému výsledku: k pádu premiéra Roberta Fica a ministra vnútra Roberta Kaliňáka. Tomáš Gális sa s politológom Grigorijom Mesežnikovom rozpráva o masových protestoch a politickom pozadí týchto udalostí, o zahraničnopolitických dôsledkoch únosu vietnamského občana i o tom, či sa rok 2018 zaradil k iným prelomovým osmičkovým rokom.
Knihu dopĺňajú Shootyho ilustrácie, fotografie Tomáša Benedikoviča i texty ľudí, ktorí patrili k dôležitým aktérom roku 2018: Andreja Kisku, Mareka Maďariča, Lucie Žitňanskej, Karolíny Farskej, Juraja Šeligu, Tomáša Druckera, Ondreja Gažoviča, Juraja Benetina a Richarda Stankeho.
Na sklade 1Ks
6,45 €
12,90 €
dostupné aj ako:
Martina naplója 2.
Először azt hittem, mosómedve, de a farka aránytalanul hosszú és vékony volt, a szőre pedig túlságosan világos. Aztán felénk fordult, nekem pedig még inkább elállt a lélegzetem. Ezeket a narancssárga szemaforszemet láttam az előbb! Fekete karikák övezték, akárcsak az orra hegyét, amely egyébként hófehér volt. - Lehetetlen - suttogtam. Olyan halkan ejtettem ki, hogy még abban sem voltam biztos, hogy Denis hallotta-e. - EZ EGY LEMÚR!
Na sklade 2Ks
7,66 €
8,06 €
A mágia és a titkos tudományok története
Fónagy Iván könyve egy igazi kultúrcsemege, mely a titkok világáról értekezik és bemutatja azok történetét. Elvezet a titkos társaságokon keresztül a jelentős okkult tudományokig, értve ez alatt az asztrológiát, az alkímiát, a kabbalát, a mágiát stb. Ma, amikor le kell tennünk örökre arról, hogy a mágia tanításait szó szerint igaznak ismerhessük el, amikor a tudomány a halhatatlanság (vallásos és mágikus) értelmezését is elveti és tagadólag áll a titkos tudományok minden ágával szemben, egyaránt elutasítja a spiritizmust, alkímiát, asztrológiát és démonológiát, kellemes és vigasztaló arra gondolnunk, hogy a mágia, bár képletesen, alig érthető titkos nyelven, olyan ősi igazságokat mesél talán, melyekhez másképpen sohasem férhetnénk hozzá ...
Győztes gondolkodás
A gondolkodásunk dolgozhat mellettünk, de akár ellenünk is.
Nem is sejtjük, mekkora erő rejlik a gondolatainkban. Az élet minden dolga egy gondolatból ered.
A gondolatokból alakul ki az a gondolkodásmód, amely megszabja életünk irányát, és végső soron meghatározza a sorsunk alakulását.
A gondolkodásunk kihat mindenre bennünk, és mindenre, amivel találkozunk. Minden szavunk és minden tettünk az elménkben gyökerezik.
Ebben a rövid, kivonatos műben a New York Times bestseller-szerzője, Joyce Meyer a győztes gondolkodást járja körbe.
Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A gondolatok képesek boldoggá, erőssé és sikeressé, vagy éppen bosszússá, csalódottá és gyengévé tenni az embert. Fedezd fel, hogyan változtathatsz a gondolkodásodon, hogy így elérhesd a céljaidat és megvalósíthasd az álmaidat!
Ukami I.
FIGYELEM! Kizárólag 18 évnél idősebb olvasóinknak ajánljuk!–A Honsu farkasfalkában ezer évenként újjászületik Ukami, az istenek által létrehozott félig démon, félig farkas. Kiválaszt egy halandót, akinek átadja az erejét és a sárkánykardot, hogy az békét és rendet teremtsen a káoszból. Napjainkban szükség van egy Ukamira, hiszen maffiaháború tombol a Földön, és sokszor a Világrendőrség is tehetetlen ellenük. Akio – hátha megtalálja nagyapja és testvére gyilkosát – egy családi tragédia után rendőrnek állt, így belekeveredik egy hatalmasabb játszmába. Egy véres játszmába, ami már nem csak a halandókat fenyegeti. L. Ryson első regénye akcióban bővelkedő, érdekfeszítő és nem utolsó sorban meglepetésekkel teli olvasmány. A regény karaktereinek drámája, jellemfejlődése még izgalmasabbá teszi a történetet.
Na stiahnutie
5,61 €
Sebzett vad
Tönkrement házassága után Mesmira Hampton, az angol írónő, a Közel-Keletről haza költözik sebeit nyalogatni, önmagát megtalálni és írói karrierjét feléleszteni. Volt férje túlságosan is mély sebeket ejtett ahhoz, hogy az új élethez egy esetleges szerelem is szóba jöhessen. A magányos öngyógyulásában azonban megzavarja a jóképű orvos, Jason Wescott, aki nemcsak új főnöke, hanem a főbérlője is egyben. A férfi mindent bevet, hogy Mesmira közelébe férkőzhessen, a nő pedig azért, hogy távol tartsa őt magától. Elragadó, szenvedéllyel és érzelmekkel átszőtt játszma kezdődik kettejük között. A férfi feledtetni akarja a volt férj okozta fájdalmakat, de akadnak a környezetükben olyan személyek, akik nem nézik ezt jó szemmel. A múlt pedig túl erős marokkal kapaszkodik Mesmirába, hogy visszaédesgesse a régi boldogságba. El lehet-e felejteni egy világrengető szerelmet? Begyógyulhatnak a sebek, hogy egy új szerelem virágozhasson fel a régi romjain?
A Két lépésre a mennyországtól folytatása.
Na stiahnutie
7,01 €
Női intim szféra
A nyilvánosság előtt állandó, és tabumentes az intimitás, de a sajátunké még változatlanul zavarba hoz minket. Így hát kérdések, kétségek vannak bőven...
A nőiesség az intimitásban teljesedik ki - ugyanakkor pont ezen keresztül válunk sérülékennyé és kiszolgáltatottá is. A tévhitek, a félelmek, a neveltetés bénító bűntudata vagy a megfelelés kényszere még a mai napig jelen vannak a nők intim életében, melyek visszafogott vágyiakban, fájdalmaikban és betegségeikben nyilvánulnak meg.
Nőnek lenni különleges létállapot, ami megkívánja, hogy ismerjük és megértsük a testünk igényeit, üzeneteit, s változásainak jelentőségét.
És, akkor valójában mitől lehet kiegyensúlyozott az intim életed?
Természetesen ez egyénenként, igényenként és életkoronként eltér. Egy ami azonos - a hozzávezető út!
Most megnyílik egy ajtó, melyen keresztül feltárulhat előtted intim életed jobbá tételének szükségszerűsége. Akár úgy, hogy képes leszel saját érdekeid és nőiséged igényeit egy kapcsolatban képviselni, vagy úgy, hogy felismered betegségeid hátterét és női egészséged megőrzésének lehetőségét.
Mindez alapja annak is, hogy életedben a szex mámorító vágyat, élvezetet, beteljesülést jelenthessen, s ne csalódásokat, fájdalmakat vagy kellemetlen kötelességet...
Fejben jobban hangzott
„Tényleg senkit nem érdeklek? Nem érek annyit, mint mások? Mindenki a pattanásaimat nézi? Csak én érzem furának a testem, vagy más is annak látja? A többiek vajon miről beszélgetnek? Hogy néz ki belülről egy kapcsolat? Lesz-e valaha, aki olyannak fogad el és szeret, amilyen vagyok?” – ilyen kérdések kavarognak a tizenöt éves Natalie fejében, aki tényleg úgy érzi, hogy az élete romokban hever. Ráadásul a „normális” kamaszokkal ellentétben nem szeret bulizni, inni, zavarban van ismeretlenek társaságában, és még soha senkivel nem csókolózott. Aztán felbukkan az egyik legjobb barátja bátyja, Alex, aki valamiért nem akar lekopni Natalie-ról.
A köztük lévő kapcsolat azonban nem egy szokásos love story lesz, hanem sokkal több: Natalie végre megtanulja, hogy bátran önmaga lehet.
A regény elnyerte a Text Prize-díjat, és jelölték az Australian Independent Booksellers Indie Book Awardra is.
A tizedik lány
Egy kísértetjárta argentin kúria. Egy családi átok. És egy csavar, amire egyáltalán nem számítanál. Üdvözlünk mindenkit a Vaccaro Iskolában! Dél-Amerika legdélebbi csücskében egy mindentől elzárt leányiskolát találunk. Különös erők sújtják ezt a szentségtelen szikladarabot, a legenda szerint mindenki el lesz átkozva, aki itt merészel letelepedni. Mavi számára viszont ez a hely az egyetlen kiút, hiszen édesanyját elragadta a kormányzó hatalom, így a neki el kell hagynia otthonát, Buenos Airest. Fiatal tanárként itt kezdhet új életet, Argentína leggazdagabb leánynövendékei között. Mavi megpróbálja elfogadni a nagy múltú intézmény idegenszerűségét. De amikor tíz diákja közül az egyik eltűnik, és mindenki úgy kezd viselkedni, mintha megszállták volna, nem tud többé nem tudomást venni a szentségtelen sziklán kísértő erőkről. Meg akarja fejteni a hiányzó lány rejtélyét a figyelmeztetések ellenére is, hogy veszélyes éjszaka kószálnia. Ráadásul különös Másvilágiakról szóló pletykák is keringenek. Az egyik ilyen lélek, egy rejtélyes fiatalember olyan titkokat őriz, amelyek Mavinak nemcsak az érzéseire, hanem a puszta létezésére is hatással vannak.
Na stiahnutie
9,29 €
Titan 1: Visszatérés (ZP)
A csontos seggű vén moirák halálra röhögik magukat...
Egy éve már, hogy Seth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka durva volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani.
Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Seth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére.
Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Sethtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata.
Mert a történelem, úgy tűnik, megint megismétli önmagát...
Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
15 éves kortól ajánljuk!
World of Warcraft: Halálszárny éjszakája - Halálszárny-duológia 2.
Zordmély sötét öröksége Azeroth múltjának homályába nyúlik. Ám a legtöbben jól tudják, milyen borzalmas tragédia helyszíne: az aljas orkok itt mocskolták be a nemes Sárkánykirálynő, Alexstrasza frissen kikelt fiókáit, hogy aztán a háború eszközeiként használják őket. Bár Krasus, a rejtélyes mágus vezetésével egy csapat hős legyőzte az orkokat és kiszabadította a fogságba ejtett sárkányokat, az elátkozott hegy a pusztítás egy újabb jelzőpontjaként szolgál a Warcraft világában.
Ám Krasus - akit néhányan úgy ismernek, mint Korialstrasz, a vörös sárkány - érzi, hogy Zordmély ismét fenyegeti mindazt, ami számára kedves. Bár elhatározza, hogy ezúttal egymaga száll szembe a gonosszal, még nem tudja, hogy a küldetésük másokat is Zordmélyhez szólít, és olyan szörnyű igazság kerül majd napvilágra, ami nemcsak a halálukat jelentheti, de a sötétség és a pusztítás egy rettenetes, új korszakát is elhozhatja.