Hľadanie: Halfway To Hollywood EN
zobraziť:
Szevasztok, én meghalok!
Jobbágyi Gábor könyve minden bizonnyal kovászként fog hatni, vitákat fog kiváltani, s ezek a viták szükségszerűen lendületet adnak a további kutatásoknak. A még fennmaradt kórházi iratok, temetői feljegyzések és eddig ismeretlen tömegsírok felkutatása éppúgy közelebb vihet a pontosabb ismeretekhez, mint a volt Szovjetunió levéltáraiban bizonnyal fellelhető iratok... Alapos átgondolásra ajánlom tehát ezt a kötetet a szakembereknek éppúgy, mint az érdeklődő közönségnek. Legyen továbbá tisztelgés az ismeretlen sírokban nyugvó hősök és áldozatok emléke előtt, akiknek nevét nem ismerjük, s a sírjukra senki sem tesz le egy szál virágot. (Kahler Frigyes)
Vypredané
7,60 €
8,00 €
Az én horgászataim
Már két hete terjed a hír, hogy megrendezésre kerül a 2007-es év utolsó versenye... Mi is készülünk barátommal (aki egy másik hatóságnál dolgozik), szinte naponta beszélünk, a 'külsős' kollégák azt hihetnék, hogy a két 'nagy hatóság' valami fontos államigazgatási ügyben tárgyal ilyen izgatottan egymással, de hát csupán az alábbi kérdések hangzanak el számukra érthetetlen módon: fonottal, monofillal, twisterrel, süllyedővel, wobblerrel... biztos valami titkos szakszavak lehetnek szerintük. Persze csak szerintük, egy horgász fülének valóságos információáradat! A szerző személyes élményeit, tapasztalatait írta le ebben a szakkönyvnek egyáltalán nem nevezhető műben, melyben megjelenik édesapja alakja, aki horgászt faragott író fiából, valamint a szerelem érzése is. Szerelem a halak, a horgászat, és a család iránt. Megelevenednek a szerző két tizenéves fiának tapasztalatai is, írásaikon keresztül.
Vypredané
11,05 €
11,63 €
Az én receptkönyvem
Minden háztartásban akad egy rojtosra forgatott mappa telezsúfolva sebtében sajtcédulára felírt, internetről nyomtatott vagy újságból kivágott receptekkel, mindez persze ömlesztve, átláthatatlanul, kezelhetetlenül. Itt az ideje, hogy rendezzük kedvenc receptjeink sorsát, és esztétikus formában, kategóriákba sorolva őrizzük meg a család kedvenc ételeit, gondolva arra, hogy akár még unokáink is enni fogják....
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Lacná kniha Los Hechos (-90%)
Libro autobiográfico en el que Philip Roth traza su trayectoria desde la infancia en Newark hasta el momento en que se convierte en un reputado escritor.
Na sklade 1Ks
1,21 €
12,10 €
dostupné aj ako:
Az én Csernobilom
Stolmár Aladár egyike az első magyar atomerőműves mérnököknek. Moszkvai tanulmányai után a Paksi Atomerőmű tervezése során a szovjet partnerekkel közösen ő dolgozta ki az új, a nemzetközi előírásoknak megfelelő atomerőművi biztonsági szabványt a szovjet VVER típusú atomerőművekre. Ehhez kapcsolódott az eleddig még nem publikált meghiúsult kísérlet is, mely a Szovjetunióban épült RBMK (csernobili) típusú atomerőműveknek ezen szabványok szerinti átalakítására irányult. 1985-ben, amikor a Paksi Atomerőművel kapcsolatos bírósági eljárásokat titkossá nyilvánították, az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Itt az Energiaügyi Minisztériumban (DOE) aktív szereplője volt annak a tevékenységnek, mely a Szovjetuniót történelme során először rábírta, hogy a nemzetközi közvélemény számára jelentést adjon ki egy belügyéről, a csernobili üzemzavarról.
A nagy sikerű angol kiadás után végre magyarul is olvasható a szerző visszaemlékezése az érintett műszaki kérdésekre és a történelmi eseményekre, amelyeknek részese volt.
Vypredané
6,29 €
6,62 €
Én kicsi angyalom
Az angyalok elhozzák nekem.... A szabadságot, hogy önmagam legyek, a szabadságot, hogy kiteljesedjek,- de mindez csak úgy lehet enyém, ha ők vigyázzák lépteimet.
Vypredané
6,20 €
6,53 €
Slovaquie en bref
Táto útla brožúrka by mala návštevníkom Slovenska poskytnúť základné fakty a údaje o jeho prírode, ľuďoch, histórii, kultúre, umení. Nechýba balíček praktických informácii. Francúzska verzia. (115X190, str.36,MV,FB, r.vyd.2005)
Vypredané
0,91 €
0,96 €
The New IQ: Use Your Working Memory to Think Stronger, Smarter, Faster
IQ tests, which measure our ability to retain information, are out-dated. In the digital era, the new IQ is not about retaining knowledge, but managing it. Working memory is the brain's Post-It note. It allows us to make mental scribbles of what we need to remember and process. The bigger the 'Post-It' we have, the more proficient a multi-tasker we are. And in a modern world, where technology and busy lives place an increasing strain on our working memory's capacity, its strength becomes an important predictor of our success. But what determines the strength of our working memory? How does it change over the course of our lives and is there anything we can do to improve its capability? Through research, observations and anecdotes, 'The New IQ' explores these questions, dispelling the myths that surround modern intelligence and IQ and explaining how working memory differs across a spectrum of people, with varying aptitude, experiences, and expertise. It looks at athletes as well as chess players, memory champions and autistic savants, the young and the old, examining the impact of working memory on finances, relationships and work. 'The New IQ' provides an understanding of working memory as an evolving mechanism of the modern brain and shows us how to enhance it in order to improve our chances of success in all aspects of life.
Vypredané
16,63 €
17,50 €
How Things Work: Facts and Fun Questions and Answers Things to Make and Do
How Things Work is a hands-on, action-packed title to share with young children. The starting point is the child and the questions they ask about how things work, from how to build a house to what powers a rocket to reach the moon. The title is organized around key questions: Whats it made from? Hows it made? What makes things go? What makes things move? What are sound and light? How do we keep in touch? How big or small? Who does what? There are things to do both on and off the page, including games, recipes and craft activities. The book is aimed at children of four and over to use at pre-school, school and at home.
Vypredané
18,53 €
19,50 €
Vaják - A tó úrnője
Cirilla, a cintrai trónörökös a Fecske-toronyban eltűnik saját világáról, és olyan útra indul, ahová sem védelmezője, a fehér hajú vaják, sem mentora, a fekete hajú varázslónő nem követheti. Olyan útra, amelynek a végén a végzet várja - az a végzet, amelyről már oly sok látomás kísértette. Minden a helyére kerül, a kígyó a saját farkába harap, valami véget ér, és valami elkezdődik...
A Vaják-saga befejező kötetében Sapkowski még magához képest is elképesztő bravúrral ábrázol nagyszabású háborút és ugyanakkor az egyes ember drámai sorsát. Képzeletének és érzékletes leírásainak hatására megelevenednek előttünk az országok, városok és falvak, a tőle megszokott nézőpontváltások pedig gondoskodnak róla, hogy a sorsszőtte történet végét a lehető legalaposabb, legmélyebb módon kapjuk meg.
Vypredané
10,70 €
11,26 €
The Complete Guide to the TOEFL Test Script+Key
Audio scripts and answer key for the TOEFL iBT practice tests
Vypredané
8,08 €
8,51 €
Lacná kniha Oxford Guide to British and American Culture (-70%)
Talks about the rich, the famous and the infamous, history, tradition, folklore, legends, nursery rhymes, festivals, music, food, and attitudes. Suitable as a reference support for culture and institutions courses and inter-cultural awareness training, this title contains over 10,000 entries and many illustrations.
Vypredané
8,55 €
28,49 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Oxford Guide to British and American Culture
Talks about the rich, the famous and the infamous, history, tradition, folklore, legends, nursery rhymes, festivals, music, food, and attitudes. Suitable as a reference support for culture and institutions courses and inter-cultural awareness training, this title contains over 10,000 entries and many illustrations.
Vypredané
1,42 €
28,49 €
dostupné aj ako:
Why it Does Not Have to be in Focus : Modern Photography Explained
Why take a self-portrait but obscure your face with a lightbulb (Lee Friedlander, Provincetown, Cape Cod, Massachusetts (1968)? Or deliberately underexpose an image (Vera Lutter, Battersea Power Station, XI: July 13 , 2004)? And why photograph a ceiling (William Eggleston, Red Ceiling , 1973)? In Why It Does Not Have To Be In Focus , Jackie Higgins offers a lively, informed defence of modern photography. Choosing 100 key photographs with particular emphasis on the last twenty years she examines what inspired each photographer in the first place, and traces how the piece was executed. In doing so, she brings to light the layers of meaning and artifice behind these singular works, some of which were initially dismissed out of hand for being blurred, overexposed or badly composed. The often controversial works discussed in this book play with our expectations of a photograph, our ingrained tendency to believe that it is telling us the unadorned truth. Jackie Higginss book proves once and for all that theres much more to the art of photography than just pointing and clicking.
Vypredané
12,34 €
12,99 €
Mrs. Kennedy és Én
Amikor Clint Hillt, a titkosszolgálat ügynökét beosztották a first lady, Jacqueline Bouvier Kennedy védelmére, az ügynök először unalmas teadélutánokra és őszhajú asszonyok társaságára gondolt. De miután találkozott a first ladyvel, annak szépsége, kedvessége, intelligenciája, bájos humora, gyönyörű alakja és különleges szelleme azonnal magával ragadta.
Clint négy éven át Jackie oldalán szolgált Kennedy elnökségének kezdetétől: jelen volt John és Patrick születésénél, Patrick tragikus halálánál, a Kennedy család nyaralásain, Aristotle Onassis-szal való forró találkozásánál, az elnök meggyilkolásánál, és az azt követő szomorú időszakban is. Felejthetetlen történetek, megdöbbentő események, izgalmas, intim részletek, egy férfi különleges élettörténete, aki a világ legizgalmasabb munkáját végezte annak a nőnek az oldalán, akit az egész világ szeretett, s akire túl hamar szörnyű tragédia árnyéka vetült.
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Nature Safari: Imaginative Things For You & Your Children To Do Outdoors (Collins)
Nature Safari is designed to encourage youngsters to learn all about nature in an active rather than a passive way, and to have fun at the same time. Covering the most easily accessible habitats - the seashore, woodland, gardens, towns, parks, rivers and ponds - the book contains 100 nature topics and activities. These range from rockpooling, searching for animal tracks and signs to discovering more about the sun, moon and stars. For each subject there is an informative introduction, with simple notes on key identification features and when and where to go looking for wildlife, as well as interesting and amusing facts and anecdotes. Each subject features a "project" which the reader can get involved in to increase their knowledge, whether it is making a sundial, growing plants from seed in the garden or going pond dipping.
Vypredané
11,00 €
11,58 €
Én is tudok számolni 2. 3. rész
Képességfejlesztő matematika feladatok kisiskolások számára.
A(z) Én is tudok számolni 2. 3. rész (Könyv) szerzője Mánfai Zita.
Vypredané
3,44 €
3,62 €
Ház a tó mélyén
Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.
Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.
Két emelet.
Egy kert.
És a bejárati ajtó nyitva áll.
Egy ház a tó mélyén.
A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:
Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.
Vypredané
7,47 €
7,86 €
dostupné aj ako: