Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Az Ordasverem éneke


Az Ordasverem kiégett romjai közt régóta elfeledett gyermekek kísértetei ébredeznek. A súlyos titkokkal szennyezett múlt utat talál a jelenbe, és az egész monarchia sorsát fenyegeti.  Fausztuszék a császár parancsára az Éjféli Rémmondó íróját és az Ördöghullámot keresik, ám a család minden tagjának másfelé húz a szíve. Van, akit a bosszúvágy hajt, van, akit a kíváncsiság és van, akit a szeretet. Tetteiket, legyenek azok helyesek vagy helytelenek, a saját igazukba vetett vak hit vezérli. Ám az ő igazukkal szemben állnak a természetfeletti lények. Vajon meddig képes a Természetfeletti Hivatal elhallgatni és elhallgattatni őket? Ahogy a Fausztusz család szétmorzsolódik, a két világ közti határ egyre inkább elmosódik. Vérszívók, bőrváltók, halottlátók, garabonciások, táltosok, lidércek és emberek még nem is sejtik, hogy míg ők a saját céljaikért küzdenek, addig a gonosz kénye-kedve szerint szövögeti sorsuk fonalát.  16+  
Na stiahnutie
9,86 €

A térképészek


Amióta Kordélia felfedezte a titkos térképet apja távcsövének rejtett zugában, esténként London utcáit járja, hogy kiderítse, vajon melyik városrészt ábrázolja. Biztos benne, hogy az apja nem tűnt el, amikor a hajója odaveszett, és tudja, hogy a térkép elvezeti hozzá, csak rá kell jönnie a titkára. Arra persze nem számított, hogy a nyomokat követve rábukkan a Térképészek titkos társaságára, és hogy kiderül, a varázslat nem csupán a Mesterek tudománya, hanem mindenhol ott rejlik, csak meg kell tanulni észrevenni... Ám Kordélia nyomozása korántsem veszélytelen! A Mestereknek össze kell fogniuk - nemcsak azért, hogy a legifjabb Kalapos megtalálja az apját, hanem hogy megmentsék az ősi varázserőt, mielőtt végleg kiveszne a világból!  
Na stiahnutie
7,88 €

Trapiti és a cukorvári gyerekek


Sok év béke és boldogság után Kavicsvár újra veszélybe kerül. A várost megkaparintani igyekvő Kukta Gerozán varázscukorkákkal mérgezi meg a kavicsváriakat, akik mindahányan kisgyerekké változnak. Trapiti eközben titkos üzenetet kap, és úgy menekül el, hogy nem is menekül. Vajon sikerül-e megmentenie a barátait? És saját magát? És mi az a bingyom? Erről a fordulatos harcról szól a Trapiti és a cukorvári gyerekek című regény. Az új történetet is Németh György illusztrálta. Kilenc éven felülieknek! 
Na stiahnutie
10,98 €

Bátyámnak


A főszereplő fiatal lány, aki saját magát „kövérnek és csúnyának” tartja, rajongással figyeli bátyját, aki vonzó és népszerű a nők körében. Leginkább akkor érzi jól magát, ha a bátyjával kettesben lehet, így óhatatlanul minden gyűlölete azokra a lányokra irányul, akiket a báty „esetlegnek” nevez, és akik a hivatalos barátnő címre pályáznak. Mindent megtesz annak érdekében, hogy leleplezze és kiutálja ezeket a lányokat, akik belerondítanak a bátyjával közös, csodálatos életébe.L. Karhu Bátyámnak című regénye egy különleges és provokatív történet, humorral és finom iróniával átszőve a testvéri kötelékek rejtett, sokszor ellentmondásos világáról és a felnőtté válás nehézségeiről. Merész és szokatlan mű, egy csodálatos és felejthetetlen, a normáknak megfelelni képtelen lányról, aki őszinteségével és természetességével mélyebb önvizsgálatra ösztönzi az olvasót.
Na stiahnutie
18,28 €

Kaláccsá fonódás


Egy népes tanyán járunk a Bükkben. A nagyszülők unokáik gyűrűjében mesélgetnek, akik ámulva hallgatják, hogy az idős emberek egykor túlélő táboroztak, kajakkal szlalomoztak és zenei együttest alapítottak. A gyermekek kíváncsian figyelik a beszámolót tinianyaságról, drogmisszióról, emberrablókról vagy éppen a párválasztás nehézségeiről, miközben végigkövetik, hogyan váltak az egykori cserfes fruskák és léha suhancok közösségépítő családfőkké.A mindössze 13 és fél éves szerző újabb, letehetetlenül izgalmas kötete, ami egyben önálló regény és a Fonatok-trilógia befejező része.
Na stiahnutie
8,03 €

A doktorkisasszony


Elsőnek lenni nem mindig egyszerű. Flóra az atyai akaratnak engedelmeskedve már rég feleségül mehetett volna vagyonos és jóképű kérőjéhez, ha megelégszik azzal az élettel, amivel a többi lány a környezetében, és nem álmodozik teljesen másról. Ha felvilágosult, vagány és okos nagynénje ezeket az álmokat nemhogy nem táplálja, de nem is támogatja. Ha hiába érettségizik le, és jelentkezik az orvosi egyetemre az első percben, amikor az megnyitja kapuját a lányok előtt. De szerencsére a segíteni vágyó lány sok tanulással és kitartó munkával egy igazi hivatást választ - példaképe, Hugonnai Vilma nyomdokaiba lépve orvos akar lenni, és szülész-nőgyógyászként segíteni a nőknek. Erdős Zsuzsa regényében egy talpraesett lány mellett megismerhetünk egy fontos korszakot, ami Flóra történetén át megelevenedik, így mi is részesei lehetünk. 10+  
Na stiahnutie
9,01 €

Teralamara


Egy ősi átok. Egy veszélyes küldetés.Mindig tudtam, hogy különleges vagyok. Végül is nem mindenki változhat át sárkánnyá, nem igaz? Tizenkét évesen végre rám is sor kerül, de az örömöm nem tart sokáig. Valami szörnyűség történik: a szentfa, ami az alakváltásunk kulcsa, elkezd haldokolni. Ha a fa elpusztul, mi is elveszítjük a képességünket – örökre.Senki nem tudja, mi áll a háttérben. Vagy talán mégis? Egy száműzött varázsló neve suttogásként járja be a falut. Az egyetlen nyom Raganlese-hegy felé vezet, és tudom, hogy csak rajtunk, rajtam és legjobb barátnőmön múlik, hogy megállítsuk a pusztulást. De vajon sikerülhet, ha még az ellenségem, egy embergyerek is csatlakozik hozzánk és különféle csapdákkal és szörnyekkel kell megküzdenünk? Fogalmam sincs. De semmi nem állíthat meg… Vagy mégis?
Na stiahnutie
7,01 €

A rivaldafény mögött


Az egész világ ismeri az arcát. Most elmondja, mi történt a színfalak mögött.Cassandra „Cassie” Leigh tinédzserként vált ünnepelt sztárrá Hollywoodban. A kamerák imádták, a közönség rajongott érte. Kívülről minden tökéletesnek tűnt. A siker garantált volt.A reflektorok fénye azonban nem mutatja meg, mi zajlik legbelül.A csillogás mögött magány, csalódás, árulás és lelki sebek húzódnak.Eltűnt, mert túl akarta élni.Most visszatért és mindenről beszámol.Senki nem tudja mit élt át, de ezúttal mindenki hallani fogja.
Na stiahnutie
8,42 €

A tavasz nyomában


Borzi, a kíváncsi tengerimalac és legjobb barátja, Kóci, a pörgős törpehörcsög egy nap arra éb­rednek, hogy valami nincs rendben: a tavasz még mindig sehol! Sehol egy virág, egy gólya, egy zöld levél… Vajon hová tűnhetett? A két kis felfedező hátizsákot ragad, és nekivág a kertnek, hogy nyomára bukkanjon a rejtőzködő évszaknak. Megfigyelnek, kutatnak, és még sajátos módszerrel próbálják felébreszteni a természetet. De vajon sikerrel járnak? Ez a játékos, bájos mese nemcsak szórakoztató, de arra is ösztönzi a gyerekeket, hogy figyeljék meg a körülöttük zajló természeti változásokat. A történet végén található feladatok pedig to­vább mélyítik az élményt – játékosan fejlesztik a megfigyelőképességet és a környezeti érzékeny­séget. Egy mese, ahol a barátság, a kíváncsiság és a tavasz csodája kéz a kézben járnak.
Na stiahnutie
5,61 €

Anne és az Álmok Háza


Az élet nem is alakulhatna tökéletesebben Anne számára: egy gyönyörű napon feleségül megy szerelméhez, Gilberthez, és hamarosan együtt költöznek be álmaik otthonába a magával ragadó és varázslatos Négy Szélben. Hamarosan rengeteg új barát és ismerős veszi körül őket: Jim kapitány, aki sosem fogy ki a tengerről szóló mesékből, Miss Cornelia, aki egy percig sem tagadja, hogy sosem tesz lakatot a szájára, és a gyönyörű Leslie Moore, akinek titkokkal és tragédiákkal teli életébe éppen Anne hoz némi derűt és fényt. Öröm és veszteség váltja egymást Anne és Gilbert életében is, a fiatal párnak pedig minden erejére szüksége van ahhoz, hogy bátran, egymásba kapaszkodva és a szerelmükben bízva feldolgozza a fájdalmat. Anne egyvalamit sosem téveszt szem elől: tudja jól, hogy az örömöt legtöbbször épp a hétköznapok rejtik, és a boldogság sokszor bizony csak karnyújtásnyira van. Lucy Maud Montgomery Anne Shirley-sorozatának ötödik kötete csoda szép kiadásban, a szerző emlékét ápoló Montgomery Alapítvány hozzájárulásával és Ruff Orsolya új fordításában jelenik meg.  
Na stiahnutie
7,88 €

Ági kőrózsái


Ági véletlenül bekerül a tündérek varázslatos világába és színezésre, valamint foglalkoztató feladatok elvégzésére hív téged is. Hogy könnyebbek legyenek a feladatok és színezések, olvasd el A három kőrózsa mesét, és segíts Áginak felszabadítani a három tündérleányt, a gonosz varázslat alól. Ez a könyv tökéletes ajándék minden gyerek számára, aki szeret elmerülni a foglalkoztató feladatok és a színezés kellemes hangulatában. Vedd elő a ceruzáidat, és kezdődhet a szórakozás! 
Na stiahnutie
7,58 €

Mikulásváró


Lépj be a Mikulás varázslatos világába a Mikulásváró verses kifestő segítségével! Ez a különleges kifestő könyv nemcsak színezésre csábít, hanem izgalmas verses kalandra hív, amelyben megtudhatod, hogy a Mikulásnak száz kis manó segítője van, és repülhetsz te is vele együtt, azon a titokzatos éjszakán, a csillogó jégszánkón.Ez a könyv tökéletes ajándék minden gyerek számára, aki szeretne még mélyebben elmerülni a Mikulás várás varázslatos hangulatában. Fogd a ceruzáidat, és kezdődhet a móka! A Mikulásvárás sosem volt még ilyen színes és játékos!
Na stiahnutie
7,58 €

A kóbor kutyák utolsó évei


Egy alföldi kisvárosban két tizenéves lány, Sára és Timi elhatározza, hogy megmentik a kóbor kutyá­kat a sintértelep biztos halálától. Lelkesedésükből megszületik a 4K egyesület – a Kóbor Kutyák Kom­lósi Képviselete. Küzdelmük során szembesülnek a közöny, a szegénység és a saját hibáik terhével is. Ahogy a kutyák sorsán át tanulják meg a felelőssé­get és az együttérzést, ráébrednek, hogy a világ nem fekete-fehér, és sokszor a legnehezebb döntéseknek nincs egyetlen jó megoldása.
Na stiahnutie
7,01 €

A kislány és a madárijesztő


A kislány és a madárijesztő meséje egy csodaszép történet. A vöröshajú Flóra, akit az isko­lában sokan csúfolnak és kiközösítenek, olyan barátra lel, amilyenre mindannyian vágyunk. Szalma Benő a világ leg­kedvesebb és legtisztábbszívű madárijesztője, akinek Fló­ra nevet ad, arcot rajzol, s akibe életet varázsolnak a tündé­rek. Közös kalandjaikat olvasva többször is úgy érezhetjük majd, hogy a főszereplők a legjobb barátaink, hogy mi is szeretnénk velük egy-egy napsütéses vagy esős délutánt eltölteni. Homokvárat építeni, papírdíszeket készíteni, ver­set szavalni, vagy segíteni a szomszéd madárijesztőn, hogy ne fázzon. Hogyan tanítja meg járni Benőt Flóra? Kiktől védi őt meg az igaz barát? Hogyan mentik meg együtt a cinkét és a kiskutyát? Kicsoda Bella, akinek Benő virágot szeretne vinni? Milyen egy igazi szőlőszüret? És miként talál újabb barátokat a kislány, aki ért a szomorú szőlődarálók nyel­vén? A meséből minden kiderül.Hétvári Andrea
Na stiahnutie
5,63 €

Emily


Emily Starr nem tudta, milyen magányosnak lenni - egészen addig, amíg szeretett apja meg nem halt. Édesanyját már korábban elvesztette, az ő rokonai viszik magukkal az árván maradt kislányt a New Moon Farmra. Emilynek nincs könnyű dolga - el kell fogadnia a hajthatatlan és szigorú Elizabeth néni szabályait, és a csípős nyelvű, kíméletlen iskolatársak is próbára teszik a türelmét. Lassanként minden megváltozik, amikor végre barátokra lel: Teddy, a csendes fiú, aki gyönyörű rajzaival mesél; Perry a világot látott, mégis tanulatlan fiú, akiben izzó kíváncsiság rejlik; és mindenekelőtt Ilse, a vadóc, ösztönös lány, akinek lobbanékony természete mögött hatalmas szív dobog. Az új barátságoknak és kalandoknak köszönhetően Emily végül otthonra lel New Moonban. A népszerű Anne Shirley-könyvek szerzőjének új sorozata.  
Na stiahnutie
9,01 €

Mindörökké Pixie


A könyv egy feltörekvő gimnazista lányról, Emmáról szól, akit a népszerű „Királynő” a szárnyai alá vesz, befogad a társaságba, és Pixie-vé változtatja. Pixie egészen más, mint Emma, mert Pixie rózsaszínre festi a haját, és éjszaka a háztetőkön táncol. De a viharos diákévek szétszakítják a társaságot és a hirtelen keletkező csend ijesztő. Pixie már csak az Instagramon követheti, hogyan látják a világot a haverjai nélküle. De kicsoda Pixie a haverok nélkül? Kicsoda Emma Pixie nélkül? Egyáltalán él-e még Pixie?A Mindörökké Pixie ifjúsági regény, ami a diákéletről és a középiskola után keletkező űrről, a sorsfordító helyzetekről és a magányról mesél. Egy vad és sebezhető lány története arról, hogyan lehetsz önmagad, és kezdhetsz neki az életnek – akár a barátaid nélkül is. 
Na stiahnutie
18,28 €

A megmérgezett király


Christopher Forrester egy reggel arra ébredt, hogy egy apró sárkány harapdálja az orrát. A szíve majd kiugrott a helyéről az örömtől és a meglepetéstől. Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer visszatér majd Archipelágóra, a titkos szigetvilágba, ahol még mindig élnek mitikus, varázslatos lények. És íme, eljött a várva várt pillanat. Ám azt álmában sem gondolta, hogy egy szfinx hátán repülve meg kell mentenie valakit, és hogy be kell jutnia egy sárkány barlangjába. Azt pedig végképp nem sejtette, hogy a korántsem veszélytelen kalandokban egy lány lesz a társa, akit mindenhova madarak követnek, zsebében egy fiókát rejteget, és akiben hajthatatlan vágy ég, hogy fényt derítsen az igazságra.  
Na stiahnutie
9,86 €

Tudod-e: miért ragad a lekvár?


Hogyan lesz a szivárvány? * Kialszik-e egyszer a Nap? * Miért énekelnek a madarak? A könyv 22 izgalmas természettudományos rejtélyre ad frappáns és követhető magyarázatot. Bemutatja a jelenségeket, és kifejti, mi áll a hátterükben, érthető és pontos válaszokat adva a gyerekeket foglalkoztató kérdésekre. Kisebb kísérletekre ösztönzi őket, hogy a gyakorlatban is megvizsgálhassák és mélyebben megérthessék a folyamatokat, és átélhessék a felfedezés örömét. A kis olvasók önállóan is elmerülhetnek a könyvben, de közös böngészéshez is nagyszerű olvasmány!  
Na stiahnutie
7,04 €

Zsörtike, a karácsonykerülő kis manó


Ismerd meg Zsörtikét, a mogorva kis manót, aki ki nem állhatja a karácsonyt!Miközben mindenki készülődik az ünnepre, ő csak morog, zsörtölődik és mindent elkövet, hogy elrontsa mások jókedvét. Tizenöt napon át követhetjük tréfás, néha kaotikus próbálkozásait – de vajon sikerül neki legyőzni az ünnep varázsát, vagy a szeretet és a jóság lassan az ő szívét is megváltoztatja?Tizenöt vidám, meghitt és tanulságos történet kicsiknek és nagyoknak arról, hogy a karácsony igazi ereje nem a díszekben vagy az ajándékokban rejlik, hanem abban, amit a szívünkben érzünk.
Na stiahnutie
7,58 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.