Najnovšie - Romantická beletria strana 162 z 388
zobraziť:
Halott romantika
Florence Day a könyvszakma egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének a szellemírója, és komoly problémával küzd: egy szörnyű szakítást követően nem tud hinni többé a szerelemben. Számára a romantika halott.
Amikor új – és nem mellesleg túlságosan jóképű – szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal késobb olyan telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során semmi nem változott.
Nem csak ezzel kell azonban szembenéznie. Az apja végakarata meglehetősen furcsa a temetésre kért ezer szál vadvirággal, Elvis fellépésével és a madarakkal. De a ravatalozóház ajtajában még furcsább dolog várja: egy szellem, aki pont olyan dühítően jóképű, mint korábban, és legalább annyira értetlenül áll a helyzet előtt, mint Florence. A romantika határozottan halott… de úgy tűnik, hogy az új szerkesztője is, és befejezetlen ügyük miatt a lány kénytelen átértékelni mindazt, amit valaha a szerelmes történetekről gondolt.
Ashley Poston elso felnőtteknek írt regénye meghitt történet hazatalálásról, családról és szerelemről a Szívek szállodája stílusában.
Nástrahy lásky
Láska prekoná všetky prekážky…
Odhodlanie pomáhať prívržencom Jakuba II. Stuarta donúti mladú anglickú šľachtičnú Serenu Wardovú hrať úlohu pochybnej ženy. Jej prestrojenie i herecké schopnosti sú natoľko presvedčivé, že jej identitu neodhalí ani skúsený zvodca žien a hazardný hráč Julian Raynor, ktorý navyše stojí politicky na opačnej strane barikády. V strachu pred odhalením Serena chtiac-nechtiac obetuje aj to najcennejšie, čo žena má.
Keď ju Julian napokon donúti priznať svoje pravé meno, je viac než šokovaný. Poznanie, že sa ocitol v osídlach dcéry svojho úhlavného nepriateľa, ho núti s o to väčšou naliehavosťou snovať pomstu. A hoci Serena o tomto jeho úmysle nič netuší, je už pevne rozhodnutá zabudnúť na noc, ktorú strávila v náručí čiernovlasého muža.
Lenže Amorove šípy už zasiahli ich srdcia.
Naše vina
Přichází závěrečný díl trilogie Viníci, literárního young adult fenoménu s milióny nadšených čtenářů, který se stal také předlohou pro film.
Jak daleko jsou Nick a Noah ochotni zajít?
Ačkoli oba hlavní hrdinové vyvázli ze stovek problémů bez úhony, jeden z nich je rozdělil možná navždy. Po všem, co spolu prožili, teď vztah Nicka a Noah prochází svým nejhorším obdobím a vypadá to, že už se nic nemůže vrátit do starých kolejí… Budou muset prožít mnohé, aby konečně pochopili, zda jsou si opravdu souzeni, nebo zda je pro ně naopak vhodné jedině odloučení. Teď už lze jen čekat, jestli to, co se říká o čase, který hojí rány, je pravda, nebo jen další prázdná fráze.
Je však možné zapomenout na tak velkou lásku? Jak lze vymazat vzpomínky vytetované v srdci? Láska vždy pro funkční vztah nestačí a ani odpuštění někdy nedokáže některé věci mezi dvěma lidmi napravit.
Podaří se hlavním hrdinům hodit minulost za hlavu a začít znovu?
Ten ľavý
Ona chce rozprestrieť krídla a lietať, hoci nepozná správny smer.
On je vietor, ktorý prichádza nečakane, aby jej ukázal, kadiaľ letieť.
Valentína túži nájsť toho pravého, pritom stále hľadá samu seba. Na jednej strane sa snaží nesklamať blízkych, na strane druhej túži lietať. Jej krídla – vlastné túžby – sú však zviazané pochybnosťami. Sled sklamaní ju zavedie do situácie, v ktorej sa ocitne prvýkrát. Ona predsa „taká nie je“, lenže čo ak v prudkom odbočení doľava má prsty samotný osud? A čo ak jej namiesto toho pravého do života príde ten ľavý?
Po úspešných ženských románoch prináša slovenská autorka Baja Dolce tak trochu inú romancu. Ten ľavý je to pravé čítanie s humorným pohľadom na svet, ktorého scenáristom bol možno aj sám život.
dostupné aj ako:
Vánoce na skotském hradě
Jednoho dne Belle v chumelenici podklouzne kolo a ona narazí do stařičké paní a zraní jí kotník. Když zjistí, že Edina na nedalekém hradě žije úplně sama, rozhodne se k ní nastěhovat a postarat se o ni, dokud se neuzdraví, a připravit jí nezapomenutelné Vánoce.
Jakmile se právník Jack dozví, že u jeho babičky bydlí cizí člověk, hned se za ní rozjede. Belle je mu od začátku podezřelá a on jí také. Vzájemně se sledují a dumají, co má ten druhý za lubem. Jenže i přes oboustrannou nevraživost je to k sobě neodolatelně přitahuje...
Na sklade 1Ks
18,90 €
Az olasz lány titka
MILÁNÓ, 1946.: Estee, a fiatal és tehetséges ballerina fájdalmasan int búcsút Felixnek, gyerekkori szerelmének. Tudja, a fiú sohase venné el őt feleségül. Hiszen Felix az egyre sikeresebb családi pékségbirodalom örököse, és a szülők jómódú lányt néztek ki számára. Szóba sem jön egy táncosnő, hiába dolgozik a világhíres operaházban, a Scalaban.
LONDON, napjainkban: Lily, a kezdő borász értetlenül forgat kezében egy régi dobozkát, amelyben egy hajdani, olasz recept és egy elsárgult színlap rejtőzik. De az ügyvédi irodában váltig állítják, hogy ezeket Lily nagymamája rakta bele egykor, ám csak most kerültek elő, amikor felszámolták a régi leányanya-otthont.
Innentől kezdetét veszi Lily fordulatos utazása Olaszország megannyi helyszínén és korszakában. Amire kideríti, ki volt valójában a nagymamája, arra is rájön, milyen jelentőséggel bír a még most titkos recept. Mert ez a mogyorós csokikrém nagyon hasonlít a modern Nutellára. Végül már csak egy a kérdés marad Lily számára: képes-e igent mondani egy olyan életre, amelyet a szíve diktál?
A karácsonyi árvák klubja
Fergeteges romantikus komédia négy New York-i barátról, akik annak ellenére is ragaszkodnak különös karácsonyi hagyományukhoz, hogy útjaik szétválni látszanak…
Hannah és Finn egyetemista koruk óta minden karácsonyt együtt töltenek. Egyiküknek sincs hova mennie, Hannah szülei meghaltak, Finnt pedig kitagadták a felmenői, amikor bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik.
Nem mindennapi ünnepi kalandjaik idővel egyre merészebbé válnak. Miután megkezdik felnőtt életüket New Yorkban, a mindig kiegyensúlyozott, vidám és bölcs Priya és a gyönyörű, dúsgazdag, mindig kicsit titokzatos Theo is csatlakozik hozzájuk, így választott kis családjuk négytagúvá bővül, egy olyan szeretetteli közösséggé, amilyenre mindig is vágytak.
Amikor azonban Finn bejelenti, hogy Los Angelesbe költözik, és valószínűleg ez lesz az utolsó közös karácsonyuk, Hannah megrémül, hogy elveszíti a végre-valahára szívbéli családját…
Ez a karácsony talán pont azt a régóta esedékes változást hozza el a barátok életébe, amitől a legjobban félnek. Vajon mit jelent a búcsú? Hány új ajtó nyílik ki, ha becsukódik az az egy, amelynek olyan sokat köszönhetnek?
Tőlem, szeretettel
Egy őszinte üzenet a szívednek
Dr. Briana Ortiz élete komolyan megfeneklett. A válása éppen most zárult le, a bátyjának egyre kevesebb ideje van vesedonort találni, és az előléptetés, amire vágyik? Ó, azt valószínűleg az új férfi doktor kapja, aki rögtön fölkerült az ősellenségei listájára. Dr. Jacob Maddox minden megnyilvánulása csak utálatot gerjeszt Brianában. Azonban minden teljesen megváltozik, amikor a férfi küld egy levelet a nőnek.
Egy nagyon jó levelet. Olyat, ami bizonyítja, hogy Dr. Maddox valójában nem maga a Sátán. Sokkal rosszabb. Egy fantasztikusan vicces és alattomosan szimpatikus fickó, aki mindössze szörnyen rossz az első benyomásokban. Hirtelen azon kapják magukat, hogy levelezőpartnerek lettek, együtt ebédelnek a lány „zokogós szekrényében”, és megvitatják a szörnyen apró lovak erényeit.
Amikor Jacob a lehető legértékesebb ajándékkal lepi meg Brianát - egy vesével a bátyjának -, a lány azon tűnődik, hogyan tudna ellenállni ennek a csendes, szexi új orvosnak…
Abby Jimenez, a USA Today és New York Times bestsellerszerző regénye a szörnyű első benyomásokról, a vicces második esélyekről és a tökéletes partner megtalálásának öröméről szól.
Alone With You in the Ether
Chicago, sometime. Two people meet in the armory of the Art Institute by chance. Prior to their encounter, he is a doctoral student who manages his destructive thoughts with compulsive calculations about time travel; she is a bipolar counterfeit artist undergoing court-ordered psychotherapy. After their meeting, those things do not change.
Everything else, however, is slightly different.
Both obsessive, eccentric personalities, Aldo Damiani and Charlotte Regan struggle to be without each other from the moment they meet. The truth - that he is a clinically depressed, anti-social theoretician and she is a manipulative liar with a history of self-sabotage - means the deeper they fall in love, the more troubling their reliance on each other becomes.
Alone With You in the Ether by Olivie Blake is a literary, intimate study of time, space - and a love story like no other.
The Christmas Love Letters
A secret romance was just the start of the story...
Tucked into a crook of the Norfolk coast lies Nelson's Bar - an idyllic village where time seems to stand still. Maddy Cracey has called this beautiful spot home all her life, as had her husband Adey - until an epic row sent him storming out into a blizzard, with no sign of him since that fateful night.
Six years on, and Maddy's life in the village has settled into a gentle pattern with her young daughter and Great Aunt Ruthie. However, when handsome stranger Raff turns up with a handful of long-forgotten love letters, their quiet life is upended as family secrets from the past are unearthed.
As Raff and Maddy get to know each other, they grow closer and a love story of their own seems inevitable. But when Maddy receives a mysterious message, she can't help but wonder whether her own past is as distant as she'd thought it was...
The festive new novel about love, family and the power of words from Sunday Times bestseller Sue Moorcroft, perfect for fans of Sarah Morgan and Phillipa Ashley.
The Christmas Book Club
Could this Christmas be the start of a whole new chapter?
A long-lasting friendship
Every year, Erica, Claudia, and Anna reunite for their book club holiday. They’re bonded by years of friendship and a deep love of books, but there is still so much they keep from each other...
A perfect Christmas escape
At the cosy Maple Sugar Inn, Hattie specialises in making her guests’ dreams come true, but this Christmas all she wants is to survive the festive season. Between running the inn and being a single mother, Hattie is close to breaking point.
The start of a brand-new story…?
Over the course of an eventful week, Hattie sees that the friends are each carrying around unspoken truths, but nothing prepares her for how deeply her story will become entwined in theirs. Will this Christmas be the end of the book club’s story or the start of a whole new chapter?
The Christmas Letter
A journey to love starts with a letter... Escape to the dreamy English countryside then to romantic Venice with bestselling author Emily Stone.
Every December, Holly writes to a stranger who is spending Christmas alone. And every year she receives a letter from another lonely person. Being a part of the Dear Stranger club is a tradition she has come to treasure. Because ever since the accident three years ago, Holly has spent Christmas alone.
Usually, the letters go unanswered. But when Holly reads this year's Christmas letter, from an older woman called Emma, she feels compelled to find her, as Emma mentions a place Holly knows all too well.
Holly offers to help Emma reconnect with her estranged grandson. But when Holly tracks down handsome, dark-eyed Jack, she realises she's met him once before, and the connection was electric. Suddenly helping a stranger is about to get a lot more complicated...
The Boy Most Likely To - A legesélyesebb srác - Stony Bay 2.
Meglepetésért és szerelmi szikrákért nem kell a szomszédba menni az Életem a szomszédban romantikus folytatásában. Vagy mégis?
Tim Mason volt a legesélyesebb srác:
- egy májátültetésre.
- arra, hogy bekötött szemmel is megtalálja a minibárt.
- arra, hogy autójával egy háznak ütközzön.
Alice Garrett volt a legesélyesebb lány:
- nos, arra, hogy tuti ne randizzon öccse zűrös barátjával.
Tim részéről nem lenne bölcs dolog beleesni Alice-be. Alice-szel annál ijesztőbb nem is történhetne, mint hogy belezúg Timbe. De Tim nem a bölcs döntéseiről híres, Alice pedig kezdi gyanítani, hogy nem mindig a "bölcs" döntések a helyesek. Amikor ők ketten egymásba szeretnek, a szikrából erdőtűz lesz.
Aztán Timet utolérik vad múltjának következményei, és megdöbben. Olyan helyzetben találja magát, ami nem az, aminek tűnik, és amire sohasem gondolt volna... bár talán kellett volna.
Alice pedig ott ragad a kereszttűzben.
Vesd bele magad!
Jen sekunda
Příběh začíná tam, kde ostatní končí. Poukazuje na to, že v okamžiku, kdy se dvě hlavní postavy dají konečně dohromady, neobjeví se všude duhy a jednorožci. Obloha se často zatáhne tmavošedými mraky a jednorožci se přemění v odporné hrochy. Vztah je třeba budovat i tím, že se poučíme z našich nedostatků a vyzdvihujeme přednosti toho druhého. A fakt, že lidé mají za sebou už pubertu, z nich ještě nedělá odborníky.
Wafley a Sirius spolu vyrůstali, na střední škole se dostali ze začarované zóny přátelství a po čtyřech letech se opět setkávají. A pokračují tam, kde na střední skončili. Oba ale žijí zcela odlišné životy. Wafley studuje tanec, Sirius hraje hokej a mají úplně rozdílné povahy, které je někdy ženou od sebe, jindy jim pomáhají vytvářet harmonický vztah.
Nástrahy, jimž jsou vystaveny, nejsou ale vytvářeny jejich vlastními chybami, nýbrž i Connerem, šéfem finanční skupiny, který se snaží Siria zlákat na nečistý byznys. Mezi Wafley a Siria se vkrádají podezření i nejasnosti a je otázkou, jestli to jejich vztah zničí nebo posilní.
dostupné aj ako:
Juliet Sol
"Magával ragadó misztikus és valóságos regény a titkos belső erőkről és a szerelemről." - Pap Éva, író
"A felhők nem bírják el az emberek terheit."
Vannak történetek, amelyek a szavakon túlról súgnak, beszélnek hozzád, hogy meghalld a saját belső, titkos éned énekét.
Juliet, Andreas és a titokzatos Sol talán mindig is egymást keresték. Furcsa véletlenek, látható és láthatatlan események sodorják őket egymás felé...
Egy írónő, akibe az ereje miatt szerettek bele a férfiak, azonban a végén mind el akarták tőle azt venni. Egy üzletember, akivel gyermekkorában az apja kegyetlenül bánt, most pedig csak arra vágyik, hogy bántsák. Egy fiatal, öltönyös bűnöző, aki sötét sorsot örökölt, viszont ki szeretne törni a végzet béklyóiból, és új életet kezdeni. De mit keresnek ők együtt, egy történetben?
A válasz egyszerű. Egymást.
Mert egy idő után már nem tudunk egyedül fejlődni és megtanulni szeretni. Hisz mindannyian, egész életünkben szeretni tanulunk.
Barna Berni regénye különös esszenciája a romantikának, a kalandnak és a lélekfejlődés kanyargós útjainak, ami megérint, felkavar és végül választ ad számtalan általunk is megélt kérdésre. Van-e jó és rossz? Hogyan válhatnak a sérüléseink a segítőinkké? Van-e téren és időn átívelő szerelem?
"A legnagyobb félelmem, hogy megismertem a szerelmet és mégsem lehetek veled, és az egész életemet magányosan kell leélnem majd, olyanokkal, akikhez nem is tartozom."
King of Greed
A brand-new steamy billionaire romance from the bestselling author of the Twisted seriesHe had her, he lost her... and he'll do anything to win her back. Powerful, brilliant, and ambitious, Dominic Davenport clawed his way up from nothing to become the King of Wall Street. He has everything - a beautiful home, a beautiful wife and more money than he could spend in a lifetime.
But no matter how much he accumulates, he's never satisfied. In his endless quest for more, he drives away the only person who saw him as enough. It isn't until she's gone that he realizes there may be more to life than riches and glory... but by then, it may be too late.
*** Kind, intelligent, and thoughtful, Alessandra Davenport has played the role of trophy wife for years. She stood by her husband while he built an empire, but now that they've reached the top, she realizes he's no longer the man she fell for. When it becomes clear that she'll always come second to his work, she finally takes charge of her life and puts herself first - even if it means leaving the only man she's ever loved.
But what she didn't count on was his refusal to let her go... or for him to fight for their marriage, no matter what it takes.
Hét nap örökké
Két író, egy szerelmi történet
A brooklyni bestsellerszerző Eva Mercy erotikus témájú könyvei folyamatosan az eladási sikerlisták
élén állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy élete stresszmentes lenne, ugyanis egyedülálló anyaként egyszerre kell a gyereknevelésben és a hivatásában is helytállnia. A szerelem pedig már jó ideje elkerüli.
Shane Hall egy visszahúzódó, rejtélyes, díjnyertes szépirodalmi szerző, aki mindenki meglepetésére
egyszer csak felbukkan New Yorkban. Amikor a két író váratlanul találkozik egy irodalmi rendezvényen, csak úgy izzik köztük a levegő.
Senki sem tudja, hogy húsz évvel korábban, tinédzserként Eva és Shane egy szerelemtől izzó, őrült
hetet töltött el együtt. Lehet, hogy most úgy tesznek, mintha semmit sem jelentenének egymásnak, de
nem tagadhatják a kölcsönös vonzalmat - vagy azt, hogy a könyveikben titokban egymásnak írnak.
A következő hét napban, a fülledt New York-i nyár közepén Eva és Shane újra egymásra találnak, de
az írónő nem biztos benne, hogy megbízhat-e a férfiban, aki egyszer már összetörte a szívét. Úgy
érzi, el kell űznie Shane-t a városból, hogy élete visszatérhessen a normális kerékvágásba. De mielőtt
régi szerelme újra eltűnne, van néhány kérdés, amire választ kell kapnia...
Tia Williams díjnyertes New York Times és USA Today bestsellerszerző, valamint elismert divatszerkesztő. Telitalálat című könyvéből a Netflix készített adaptációt, ami nagy sikerrel fut a
streamingszolgáltató kínálatában. Jelenlegi regénye érzéki és heves, miközben szétfeszíti a humor,
de komoly témákat is érint, mint például a modern anyaság helyzete.
Done and Dusted Rebel Blue Ranch 1
For the first time in her life, Clementine 'Emmy' Ryder has no idea what she's doing. She's accomplished everything on her to-do list. She left her small hometown of Meadowlark, Wyoming, went to college, and made a career for herself by doing her favorite thing: riding horses. But after an accident makes it impossible for her to get back into the saddle, she has no choice but to return to the hometown she always wanted to escape.
Luke Brooks is Meadowlark's most notorious bad boy, bar owner, and bachelor. He's also the unofficial fifth member of the Ryder family. As Emmy's older brother's best friend, Luke spent most of his childhood antagonizing her. It's been years since he's seen her, but when she walks into his bar and back into his life, he can't take his eyes off her. Against his better judgment, he wants to do a whole lot more than just look at her.
As things between Emmy and Brooks heat up, it gets more difficult for him to keep his hands off of her. Can he help her get her spark back? Or will they both go up in flames?
Milujete zamilované príbehy plné vášnivého iskrenia? Vybrali sme také, kde sa miesia osudové vyznania i sklamanie. Nechajte sa uniesť vo víroch vášne a tá pravá láska dozrie v pravý čas. Veď čarovný princ niekedy potrebuje len osudové stretnutie.































