Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Az elsőbálozó Kennedy


Kathleen ""Kick"" Kennedyt, Amerika egyik leghíresebb politikai dinasztiájának elfeledett, lázadó lányát 1938-ban mutatják be hivatalosan egy londoni bálon. Apjával, a nagykövettel, anyjával, a szigorú Rose-zal és nyolc testvérével együtt neki is meg kell felelnie az elit társaság által támasztott követelményeknek, és Kick olyannyira jól boldogul, hogy hamarosan minden eseményen számítanak a megjelenésére. A lány is megkedveli az angolokat és a várost. Ahogy az ország belesodródik a második világháborúba, buzog benne a tettvágy, Kick önkéntes munkával segíti Anglia és a hazája ügyét. Közben leveszi a lábáról Billy Hartington, Devonshire leendő hercege - szerelmük útjában áll azonban, hogy a katolikus Kick és a protestáns Billy családja egyaránt rossz szemmel nézné frigyüket. Ráadásul Billynek a frontra kell mennie, Kennedyék pedig kénytelenek visszatérni az Államokba. Kick újságíróként szerez munkát, és csatlakozik a Vöröskereszthez, hogy visszatérhessen Angliába. Ekkor döntenie kell, kihez legyen hű, a családjához vagy a szerelméhez.
Na sklade 1Ks
16,90 €

King of Sloth - A restség - Éldekorált kiadás


Soha nem akart annyira senkit, hogy fusson utána... amíg nem találkozott vele. A sármos, laza és hihetetlenül gazdag Xavier Castillónak lába előtt hever a világ. De eszében sincs átvenni a családi nagyvállalat irányítását (apja legnagyobb bánatára), persze ettől még a nők bomlanak érte... kivéve egyvalakit, a PR-menedzserét. Akit egyébként lépten-nyomon képes felbosszantani, és ugrat, de aztán egy tragédia közelebb hozza őket egymáshoz. És Xaviernek szembe kell néznie a bizonytalan jövőjével, valamint azzal a kijózanító felismeréssel, hogy egyetlen nő van csak, aki nem olvad el tőle, mégpedig pontosan az, akit ő igazán akar. A fegyelmezett, intelligens és ambiciózus Sloane Kensington jól menő PR-menedzser, aki remekül megtalálja a hangot a nehéz ügyfelekkel. De egyik sem képes úgy kihozni a sodrából - vagy kibillenteni az egyensúlyából -, mint egy bizonyos milliárdos örökös, a maga szívdöglesztő gödröcskéivel az arcán és a felettébb lezser életfilozófiájával. Lehet, hogy kénytelen együtt dolgozni vele, de soha nem fog beleszeretni... bármennyire is megdobogtatja a szívét, bármennyire is vonzó a higgadtsága és a megfontolt gondolkodása a bulizós álarc alatt. Ez a férfi neki csak egy ügyfél. És az is marad. Nem igaz?
Na sklade 3Ks
19,72 €

Priateľstvá padajúceho lístia


„Tvorbu spisovateľky Etely Farkašovej sprevádza niekoľko konštantných tematických okruhov, patrí k nim čas ľudského života, najmä proces starnutia či sama staroba, medziľudské vzťahy alebo komunikácia v tejto životnej fáze. Autorka sa k nim vracia z rôznych pohľadov v prozaických, esejistických i poetických textoch, venovala sa jej napríklad v románoch Scenár, Hodiny lietania, ale aj v novele Priateľstvá padajúceho lístia (1. vydanie1993). Farkašová sa v nej empaticky ponára do psychiky dvoch starých žien a na vysokej umeleckej úrovni uchopuje zložitý a nesmierne krehký proces prekonávania osamelosti a otvárania sa druhým. Próza prináša sugestívne napísaný príbeh o vzácnych priateľstvách, ktoré môžeme utvárať aj v neskoršom veku...“ Dalimír Hajko Novela vyšla v nemeckom jazyku pod názvom Herbstfreundschaften (Jesenné priateľstvá) a takisto v preklade do jazyka hindi, na jej podklade vznikla úspešná rovnomenná televízna inscenácia (režíroval Juraj Nvota, hlavné postavy stvárnili Zita Furková, Viera Strnisková, František Kovár).
Na sklade 1Ks
15,90 €

Gyanúsítottak


Danielle Steel, az egymilliárdnyi példányszámú bestsellerszerző izgalmas regényében egy elhivatott CIA-ügynök váratlan szövetségese lesz egy asszonynak, aki nem szabadulhat családja elrablásának kísérteteitől.Theodora Morgan a divat királynője. Egy hallatlanul népszerű internetes üzlethálózat alapítója, a világ egyik legsikeresebb üzletasszonya. Ám egy évvel ezelőtt megtörtént az elképzelhetetlen: férjét, Matthieu Pasquier nagyiparos mogult és a fiukat elrabolták, és váltságdíjat követelve fogságban tartották őket. A rémálom tragédiával végződött. Az ügyet a hatóságok lezárták, noha a bűntényt bizonyítékok kötötték össze Matthieu külföldi konkurenseivel. Theo vonakodva ugyan, de ismét munkába állt, hogy a cégét irányítsa. Egy New York-i bemutató partira utazva összefut Pierre de Vaumont-nal, a felső tízezer hálózatépítőjével, és udvariasan meghívja őt a bemutatóra - nem tudva, hogy a CIA figyeli a férfit. Mike Andrews, a CIA rangidős nyomozója Pierre gyanús külföldi kapcsolatai után nyomoz, és amikor rájön, hogy Theo ugyanazon a gépen utazik, mint a férfi, aggódni kezd a nő biztonságáért. Ügyvédnek adva ki magát, titkos küldetésbe kezd, ami Theo bemutatóján kezdődik. Amikor Mike és Theo találkozik, azonnal vonzódnak egymáshoz, noha a nőnek fogalma sincs Mike igazi céljáról vagy személyazonosságáról - sem arról, hogy élete, amelyet most kezdene újjáépíteni, nagy veszélyben forog.
Na sklade 1Ks
10,39 €

Všechny dobré věci


Eniola je na svůj věk neobyčejně vyspělý chlapec a vypadá jako dospělý muž. Protože jeho otec přišel o práci, hledá obživu, kde se dá, a přitom sní o lepší budoucnosti. Wuraola je vzorná dívka z bohaté rodiny, která právě zahájila svou lékařskou praxi. Jejich životy se nečekaně propojí, když se místní politik začne zajímat o Eniolu a na rodinné oslavě propukne násilí. Dechberoucí román o životě v Nigérii ukazuje rozdíly mezi bohatými a chudými a zdůrazňuje lidskost, která všechny spojuje.
U dodávateľa
20,49 €

dostupné aj ako:

Magda menekülése


Hol rejtőzhetnek a családi szőttes csomói, amelyek megakasztják sorsunkat? Vajon kibogozhatjuk őket, és megtalálhatjuk saját utunkat? A regény elbeszélője, aki egy válás után próbálja összerakni élete darabjait, dédnagymamája visszaemlékezésére bukkan a padláson, a sok régi kacat között. Míg követi a nagymama életének fonalát, titkos szerelmek, menekülési kísérletek történetére derül fény, amelyek hátteréül a negyvenes évek, Budapest ostroma és a háborút követő évek szolgálnak. A regény, amely több női generáción átívelő mintázatot mutat be, egyúttal a továbblépés története is.
Na sklade 1Ks
12,95 €

V tieni strateného puta


Max Majer sa Lune Malíkovej vždy páčil. O rok starší, tajomný, večne zamyslený. Už ako trinásťročná vedela, že raz sa bude chcieť vydať práve zaňho. Dni plné nevinnosti a radosti však čoskoro zatemní udalosť, ktorá sa bolestne dotkne životov oboch mladých ľudí aj ich najbližších príbuzných. Nerozvážny a hlúpy žart Maxovho nevlastného brata spôsobí dlhoročnú traumu, s ktorou ani pre jedného zo zúčastnených nebude ľahké sa vyrovnať. Max sa rozhodne ďaleko odcestovať, aby zabudol, Luna tvrdí, že sa vplyvom šoku na nič nepamätá. Dokážu sa ešte niekedy vrátiť na miesto, kde sa to všetko odohralo? Spomenie si Luna, čo sa v tých dňoch vlastne stalo? A bola to vôbec náhoda alebo skôr vopred nastražená pasca? Otázok, ktoré si hrdinovia romantickej drámy V tieni strateného puta kladú, je viac než odpovedí, no pravda postupne vychádza najavo. Rozvrátené a nefunkčné rodinné vzťahy zanechali nezmazateľné stopy na deťoch, ktoré medzičasom dospeli, ale neprestávajú túžiť po harmónii a láske. Na to, aby sa staré rany vyliečili, bude však potrebné čeliť trpkým spomienkam, pokúsiť sa odpustiť a nájsť cestu k zmiereniu.
Na sklade 1Ks
16,90 €

A vikomt csábítása


Egy gyermekeit egyedül nevelő vikomt. Egy könyvmoly nevelőnő. És egy titok, ami lerombolhatja az idillt... Miután Marlowe vikomtjának legújabb baklövése folytán Miss Minerva Jonest elbocsátják tanári állásából, a férfi ikerlányai nevelőnőjeként alkalmazza a kisasszonyt. Marlowe azonban beleszeret a harcias könyvmolyba, ami veszélyes fejlemény, tekintve, hogy a vikomtot majdnem teljesen tönkretette katasztrofális házassága. Éppen új életet kezdett: vajon kockára teheti ismét a szívét anélkül, hogy összeomlana? Minerva bárkinél szívesebben vállalt volna állást, mint a két lábon járó katasztrófánál, Marlowe vikomtjánál. Éhes ember azonban nem válogat. Lord Marlowe különc háztartásában Minerva igazi otthonra lel, és szívét hamarosan elrabolja nemcsak az ikerpár, hanem képtelen apjuk is. Jegyesének halála után Minerva megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes: vajon ad még egy esélyt az érzésnek a vikomttal? Amikor már éppen láthatáron belül van a boldog befejezés, Minerva rájön Marlowe legjobban őrzött titkára, méghozzá végzetes következményekkel. Vajon meg tudja bocsátani a férfi megtévesztését?
Na sklade 1Ks
14,08 €

The Irresistible Urge to Fall For Your Enemy - Dearly Beloathed 1


A slow burn, enemies-to-lovers romantasy featuring a scholarly healer and a gentleman assassin, set in an exquisite fantasy world, perfect for fans of The Love Hypothesis and Emily Wilde's Encyclopaedia of Faeries. Osric Mordaunt, member of the Fyren Order of assassins, is in dire need of healing. Naturally - such is the grim comedy of fate - the only healer who can help is Aurienne Fairhrim, preeminent scientist, bastion of moral good, and member of an enemy Order. Aurienne is desperate for funding to heal the sick - so desperate that, when Osric bribes her to help him, she accepts, even if she detests him and everything he stands for. A forced collaboration ensues: the brilliant Woman in STEM is coerced into working with the PhD in Murders, much to Aurienne's disgust. As Osric and Aurienne work together to heal his illness and investigate the mysterious reoccurrence of a deadly pox, they find themselves ardently denying their attraction, which only fuels the heat between them. Tropes include: Enemies-to-lovers High interaction slow burn Hypercompetent idiots He falls first and harder Slaughter as a love language
Na sklade 1Ks
23,95 €

Alma, Mahler a Gropius


Román se noří do emocionálně náročného světa manželství Mahlerových. Zasnoubení vášnivé krásky s postarším Židem vyvolalo ve Vídni skandál. Navíc musela Alma slíbit, že se pro muže vzdá komponování. O osm let později obdrží Gustav dopis, je to milostné psaní pro Almu. Proč ho uhrančivý architekt Walter Gropius adresoval jemu? Alma stojí na křižovatce a zoufalý Mahler spěchá k psychologovi Sigmundu Freudovi. Kniha vycházející z dochované korespondence zve na výlet do zmítaných duší slavné trojice.
U dodávateľa
14,99 €

dostupné aj ako:

Gunmen of the West (CZ)


Ve dvanácti krátkých příbězích sleduje kniha Pistolníci ze Západu autentické a málo známé osudy různých psanců na americkém Západě mezi lety 1780 až 1920. Sérioví vrazi, dobrodruzi, děvčata ze saloonů, uprchlí otroci i „nepřátelští“ indiáni vytvářejí společně nelítostnou mozaiku, jež má daleko k mýtu, který vytvořil Hollywood.
U dodávateľa
30,15 €

Nyaram Zeldával - Fitzgeraldékkal a Riviérán


1924, a francia Riviéra. A huszonkét éves Mylene nagymamája halála után nehéz anyagi helyzetbe kerül, így elszegődik szobalánynak egy elegáns hotelbe. Hamarosan összebarátkozik a személyzettel, és egymásba szeretnek a fiatal orvossal, Sébastiennal. Derűs mindennapjaikat azonban különleges vendégek érkezése kavarja fel: a híres amerikai íróházaspár, Zelda és F. Scott Fitzgerald száll meg náluk néhány éjszakára. Mylene és Zelda között rendkívüli szimpátia alakul ki, és miután Mylene-t koholt vádak alapján elbocsátják állásából, a Fitzgerald házaspár dadusként alkalmazza őt a kislányuk mellé. A fiatal lány beköltözik a Fitzgeraldék által bérelt villába, és betekintést nyer nemcsak a pár fényűző életvitelébe, de drámaian hullámzó kapcsolatába és szakmai féltékenykedéseibe is. Mylene-t, aki maga is írónak készül, lenyűgözi a két ember tehetsége és excentrikussága, azonban vőlegénye, Sébastien gyanakodva szemléli a lány új, csillogó életét Fitzgeraldék mellett… Juliana Weinberg regénye érzékeny képet nyújt a különös sorsú Zelda Fitzgeraldról, akinek megejtő fájdalmait és mindennapi örömeit egy igaz barát, Mylene szemszögén keresztül ismerhetjük meg.
Na sklade 1Ks
14,90 €

Fire Study - Tűztan (Study 3.)


A tanoncéveknek vége. Most kezdődik az igazi próbatétel. A hír, hogy Yelena Lélekvadász, azaz képes lelkeket elkapniés szabadon engedni, futótűzként terjed el, amiért a lánynak bizalmatlansággal és félelemmel kell szembenéznie Szítiában. Ráadásul folyamatosan új és szokatlan oldalait fedezi fel a képességeinek. Miközben a tanács Yelena sorsáról vitázik, a lány nyugtalanító üzenetet kap: összeesküvést forralnak a hazája ellen, amit egy gyilkos varázsló vezet, akit ő korábban már legyőzött… Az Ixiába vezető út veszélyekkel teli, és olyan ösvényre tereli Yelenát, ami a képességei határait feszegeti. Az a remény hajtja őt előre, hogy újra találkozhat a szerelmével. Útja során szövetségesekkel, ellenségekkel, szerelmekkel és leendő orgyilkosokkal találkozik, akiknek a hűsége megkérdőjelezhető. A lány pokolian nehéz döntésre kényszerül, miközben a háború veszélye egyre erősödik. Yelenának mindössze egy esélye lesz, hogy bizonyítson...
U dodávateľa
16,90 €

A sáska éve


Ha egy CIA-ügynök kiemelten fontos küldetésen van, akkor az országhatároknak nincs jelentőségük. A feladat: behatolni a területre, elvégezni a munkát, ha kell, elrejtőzni, majd eltűnni, bármi áron. Ám vannak helyek, ahol nem érvényes semmilyen szabály, és még egy olyan tapasztalt ügynöknek is, mint Kane, túlságosan veszélyesek. Ilyen például Pakisztán, Irán és Afganisztán határvidéke, ahol tombol az erőszak. Kane-nek az a feladata, hogy kimenekítsen valakit, aki létfontosságú információkkal rendelkezik a Nyugat biztonságának szempontjából. A siker érdekében Kane-nek le kell győznie ellenfelét, aki attól sem retten vissza, hogy ha szükséges, az egész világot elpusztítsa. Egy ijesztően okos, gonosz ember, akinek vér tapad a kezéhez, és akit csak a bosszú éltet…
U dodávateľa
19,72 €

Paradiso


Olaszország, 1937. Egy kis lombardiai faluban Graziella Ponti szerető családba születik. Bár nem gazdagok, és az életük tele van kihívásokkal, elégedettek és biztonságban vannak Pieve Santa Clara szorosan összetartó közösségében. Amikor azonban a második világháború árnyéka a náci katonák érkezésével a falura vetül, a kislány életében minden megváltozik. A Paradiso a kis Graziella történetét mutatja be. Szerelmeit, veszteségeit és diadalait, ahogy a háború utáni Olaszországban, egy átalakulóban lévő, a diktatúra bilincseitől megszabadult, de még mindig a katolikus egyház korlátai között létező országban elindul a felnőtté válás útján. A regényt igaz történetek ihlették, amelyeket olasz családja mesélt el a szerzőnek, és olyan helyeken játszódik, ahol Francesca gyermekkorának nagy részét töltötte. Mélyen megható regény, amely rávilágít Olaszország múltjának összetettségére és traumájára, mindezt egy átlagos, de rendkívüli időket megélő fiatal nő szemszögéből bemutatva.
U dodávateľa
14,08 €

Katharinina šifra, 2. vydání


William Wisting přijíždí k domu Martina Haugena, odkud před čtyřiadvaceti lety zmizela Haugenova manželka Katharina. Případ se nikdy nepodařilo vyřešit. Oba muži se během dlouhého vyšetřování spřátelili, a tak Wisting Haugena v den Katharinina zmizení každý rok navštěvuje. Jenže tentokrát je dům zamčený a Haugenův telefon hluchý. Téhož dne navštíví Wistinga kriminalista Adrian Stiller z Kriposu - případ Kathariny Haugenové souvisí s jiným podivným zmizením.
Na sklade 3Ks
20,49 €

dostupné aj ako:

Naše malé tajemství


Brooke Harmonová je připravená ukončit svou bouřlivou aférku s Gideonem Rossem – nechce kvůli němu zahodit vše, na čem jí záleží. Gideon ale trvá na tom, že ji nikdy nenechá jít, protože jsou si souzeni. A pak se po něm na nějakou dobu slehne zem. Brooke chce věřit, že to má za sebou. Její rodina sice přežila bez úhony, ale strach nezmizel. Je jenom paranoidní, nebo má k obavám skutečný důvod? Ačkoli se snaží zapomenout, jedné myšlenky se zbavit nedokáže: Gideon je muž, který plní své sliby…
Na sklade 1Ks
22,99 €

dostupné aj ako:

Zlovůle, 2. vydání


Vězeň odsouzený na doživotí za vraždu dvou dívek se rozhodne policii ukázat, kam skryl nikdy nenalezené tělo třetí oběti. Připravená prověrka na místě se však zvrtne a vrah za dramatických okolností uprchne. Wisting i jeho kolega Stiller z oddělení dlouhodobě nevyřešených případů jsou přesvědčení, že mu pomáhal tajemný Komplic, jehož se dosud nepodařilo dopadnout. Stop je ale málo a času ještě méně. Když někdo unese mladou policistku, jde už o vteřiny.
Na sklade 3Ks
18,49 €

Rahan 7


Sedmá kniha Rahanových dobrodružství přináší trojici nových napínavých příběhů: Zakázaný břeh; Náčelník náčelníků; Obětní útes.
U dodávateľa
20,75 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King