Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


A makrancos kicsi kacsa – Kedvenc állatmeséim


A kiskacsa, aki nemrég született, elégedetlen szép sárga tollaival, mindig másra vágyik, épp annak a színére, akit meglát: zöldre, pirosra, vörösre, csak épp nem sárgára. Az elégedetlensége egyre nagyobb rosszkedvet szűl, hiszen ez olyan dolog, amibe beleszólni nem tudunk, úgy kell elfogadni, ahogy van. Aztán végre egyik pillanatról a másikra megszűnik a kiskacsa makrancosssága, mit gondoltok, miért? Sorozatunk kedves történetei az állatszereplők cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet gyermek és szülő között. A 22 kötetből álló sorozat főszereplői a gyerekek kedvenc állatai: nyuszi, béka, malacka, maci, vagy manók, mesehősök.
U dodávateľa
3,99 € 4,20 €

Csipkerózsika – Kedvenc meséim


A mesékben bármi megtörténhet, ebben éppen egy királylány felcseperedésének történetét láthatjuk, akit baba korában jótündérek vettek körül, majd megátkozta egy gonosz, és be is teljesedett az átok 17 év múlva. A királylány 100 éves álomba merül, körülfutják az alvó palotát a csipkerózsa szúrós indái, és azt hisszük, már-már vissza sem tér közénk soha. De a mesékben a jó mindig győzedelmeskedik a rossz fölött, itt sem történik ez másként! Sorozatunk a klasszikus mesék szereplőinek cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet teremtenek gyermek és szülő között. A rövid lélegzetűre szánt megjelenítés emlékeztető a szülőnek, aki saját szavaival bővítheti a mese szálait a gyermek türelmének, érdeklődésének figyelembevételével.
U dodávateľa
3,99 € 4,20 €

A piros orrú rénszarvas


"Rudolf nincs megelégedve pirosan világító orrocskájával, pedig ez teszi őt különlegessé. Hiába nyugtatgatja anyukája, rosszul érzi magát. Ám ekkor váratlan fordulat következik be életébe, rajta múlik, hogy Mikulás ki tudja-e szállítani a nagy ködön át az ajándékokat a gyerekeknek. Lássuk hát, hogy fordul a ború derűre, és mi lesz ezután Rudolf sorsa? Sorozatunk kedves történetei a karácsonyi ünnepkör hagyományos szereplőit sorakoztatják fel: Mikulást, a játékgyár manóit, a rénszarvascsapatot, akik a jó öreg szánját röpítik, majd a kis Rudolfot és családját. A fantáziaserkentő, szókincsbővítő történetecskék jó alapjai lehetnek az amúgy is bensőséges ünnep közös átéléséhez."
U dodávateľa
3,99 € 4,20 €

A pöttöm bárányka


"Sok kisgyerek jár úgy, mint a kis barika, aki úgy elmerül játékában, addig bámészkodik, hogy el is felejti, mi a dolga? Ez a kicsi barika nem találja a testvéreit, egyre kétségbeesettebben kutat, segítséget kér, de furcsa mód az állatok húzódoznak körülötte, és mind csak az fújja, ez az ő dolga. Nahát, hogy lehet ez? Míg nem megoldódik a rejtély és nem is gondolnátok, mi volt a gond. Veletek történt már ilyen mulatságos eset? Sorozatunk kedves történetei az állatszereplők cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet gyermek és szülő között. A 22 kötetből álló sorozat főszereplői a gyerekek kedvenc állatai: nyuszi, béka, malacka, maci, vagy manók, mesehősök."
U dodávateľa
3,99 € 4,20 €

Hófehérke – Kedvenc meséim


A gyönyörű királylányt ki nem állhatja gonosz mostohája, ezért szörnyű tervet eszel ki, hogy eltűntesse örökre. De vajon sikerül neki? Kié az a kis házikó az erdő rejtekén, ahol mindig szorgos kopácsolás hallatszik, és hét kis csizma sorakozik az ajtaja előtt? Hogy menekül meg Hófehérke? Sorozatunk a klasszikus mesék szereplőinek cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet teremtenek gyermek és szülő között. A rövid lélegzetűre szánt megjelenítés emlékeztető a szülőnek, aki saját szavaival bővítheti a mese szálait a gyermek türelmének, érdeklődésének figyelembevételével.
U dodávateľa
3,99 € 4,20 €

O slonoch a jazvecoch (a trochu aj o deťoch)


Kniha poézie O slonoch a jazvecoch (a trochu aj o deťoch) je fascinujúcim detským pohľadom na svet okolo nás. Bieloruský autor Andrej Skurko nás v každej svojej básničke presviedča, že svet je nádherný a oslnivý a ešte ohromujúcejšie v ňom je hľadanie a nachádzanie vždy nových, ešte nepoznaných zvierat a vecí. Každý čitateľ spolu s detským objaviteľom Tomášom môže pátrať po byte, putovať na lodi, vkročiť do lesa, a ak chce, nájsť krta v metre, ísť na "jutjub" a instagram alebo môže nechať motýľa urobiť selfie. Kniha plná fantázie, humoru a nonsensu ožíva aj vďaka brilantnému prekladu Jána Štrassera a pôvabným ilustráciám, ktoré sa vo veľkej miere podieľajú na umeleckom zážitku z tohto textu.
Na sklade 1Ks
9,50 € 10,00 €

A rakoncátlan medvebocs – Kedvenc állatmeséim


A tavaszi napsugár ébredésekor a kis bocs nagy lendülettel veti bele magát az életbe. Reccsennek az ágak futó léptei nyomán, csobban a patak vize, ha beugrik fürödni, sok jóbarát siet vele játszani, és ez így megy napról napra. A fák levelei lehullanak, de ő akkor is csak hempereg a boldogságban, csínyekben. Aztán egy szép napon nem ismer magára, eljön a hideg és már alig bírja vonszolni magát, anyukája bekíséri barlangjába, ahoé egy jót alszik tavaszig. Aranyos kis mese ez egy maci éltén keresztül az évszakok körforgásáról és hatásáról. Sorozatunk kedves történetei az állatszereplők cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet gyermek és szülő között. A 22 kötetből álló sorozat főszereplői a gyerekek kedvenc állatai: nyuszi, béka, malacka, maci, vagy manók, mesehősök.
U dodávateľa
3,99 € 4,20 €

Jancsi és Juliska


"Kedves gyerekek, csak óvatosan a mézes-mázas szavakkal hízelkedő emberekkel, lehet, hogy veszélyt jelentenek. Jancsi és Juliska is elvarázsolódtak a boszorka mézeskalács házikójánál, megbűvölte őket a sok finomság, így kerültek kelepcébe, amiből nagy nehezen tudtak csak kiszabadulni. Álljon itt előttetek az ő történetük példaként. Sorozatunk a klasszikus mesék szereplőinek cselekedetein keresztül jelenítik meg, mi helyes és helytelen, mi a jó és rossz, ezzel segítenek a gyermek erkölcsi tudatának fejlődésében. Szókincsét, fantáziáját bővítik, szorosabbra fűzik a kommunikációt, közös élményt és értékrendet teremtenek gyermek és szülő között. A rövid lélegzetűre szánt megjelenítés emlékeztető a szülőnek, aki saját szavaival bővítheti a mese szálait a gyermek türelmének, érdeklődésének figyelembevételével."
U dodávateľa
3,99 € 4,20 €

Állatkölykök – Első képes szótáram


"A kedves kis puha, óriásszemű, csetlő-botló állatkölykök mindenki kedvencei: közel állnak a gyermekekhez, hisz ők is csak most tanulják a világot, sok mókás történet kötődik hozzájuk, míg felnőnek. A nevük is más sokszor, mint a szülőké, ám a fotók alapján megtanulható, hogy a juh kicsinye a bárányka, vagy a kecskéé a gida. Ha nem is természetes környezetükben, de simogatókban bátran meg lehet érinteni őket, ismerkedni lehet velük. A gondosan válogatott állatfotók emelik az élményt, bővítik a szókincset, és szórakoztatva gyakoroltatják a gyermeket. Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
6,66 € 7,01 €

Kicsik világa – Első képes szótáram


"Megszületik egy kisbaba, és máris átrendeződik körülöttünk a környezet, új tárgyak, fogalmak kerülnek elő, a baba is és az újdonsült szülő is a tanulás útjára lép. Képes szótárunk a kisbaba körüli tárgyi világot eleveníti meg, a babahordozótól a gumikacsáig, a cumisüvegektől a csőrös pohárig. Minden, ami körülvesz ebben a meleg, puha környezetben, a kisbabát és a szülőt szolgálja. Megjelennek az első cselekvést, érzelmeket kifejező szavak is, a puszi, ölelés, simogatás, megjelenik a család, a közvetlen élő környezet, a testvér, a nagyszülők, a másik baba. Mutassunk rá és nevezzük meg a képeket, mondókázzunk, daloljunk, ha a kép ritmust hív elő, és forgassuk együtt a könyvet kicsinkkel. Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
6,66 € 7,01 €

Formák – Első képes szótáram


"A világ dolgai formásak, megtapogathatók, kellemesebb vagy furcsább érzeteket keltenek a kisgyermekben. Nem véletlen, hogy előbb a kerek, puha játékok a kedvencek, később a bonyolultabb formák, s mindnek megtanuljuk a síkbeli és térbeli nevét, kerek, csillag alakú, háromszögű… Megnézzük, megtapogatjuk, megnevezzük, az így kialakult formaismeret a későbbi betűtanulásban, az olvasás elsajátításában fog segíteni. A kezdeti lépésekhez kívánunk segítséget nyújtani képes szótárunkkal. Tanuljunk játszva, örömmel! Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
6,66 € 7,01 €

Háziállatok – Első képes szótáram


"Az iskoláskor előtti időszak egyik legkedveltebb témája a háziállat-soroló, attól függetlenül, hol, milyen környezetben is él a kisgyermek. Az első mondókák, dalok legtöbbjének főszereplője a csibe, kiskacsa, malac, boci, és társaik. A szókincset játékosan bővíteni tudjuk, ha az állatok neveit együtt megtanuljuk, és mesélünk jellemzőikről. Utánozhatjuk az állathangokat, vagy társíthatunk hozzájuk dalokat, kiszámolókat. Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
6,66 € 7,01 €

Dzsungel – Első képes szótáram


"Nagyon szórakoztató a gyerekeknek távoli tájak, egzotikus vidékek állatait megismerni. Már a nevük is sokszor olyan különleges, érdekes, a mintájuk, a nagyságuk, a szokásaik, a helyek is, ahol előfordulnak. A kíváncsi, felfedező gyermek egyre többet akar tudni a világról, ezért az állatok neveihez fűzzünk kis ismertetőt, meséljünk a jellemzőikről, az otthonukról, a szokásaikról. A gondosan válogatott állatfotók emelik az élményt, bővítik a szókincset, és szórakoztatva gyakoroltatják a gyermeket. Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
6,66 € 7,01 €

Mi micsoda? – Első képes szótáram


"Első pillanattól tanítjuk a kisgyereket testrészei megnevezésére, előbb csak simogatással, érintéssel kísérve, mondókázva, játszva. Aztán megtanulja maga is megnevezni a testrészeket, kiderül számára, hogyan érzékelünk, mely érzékszerv mihez kapcsolódik, mire képes a fül, a szem, a száj? Mivel tápláljuk testünket, melyek a kedvenceink az étkező asztalon, nyersen, sülve vagy főve szeretjük az egyes ételeket? És a testünk-lelkünk milyen játékokkal mozgatható meg, mi járul hozzá az egészséges, kiegyensúlyozott gyermeki léthez? A kezdeti lépésekhez kívánunk segítséget nyújtani képes szótárunkkal. Tanuljunk játszva, örömmel! Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni."
U dodávateľa
6,66 € 7,01 €

A kalandvágyó nyuszi – Állati kalandok


"Kis nyuszi megunta a gazdasági udvar egyhangúságát, és kalandra vágyott. Addig-addig vágyakozott, hogy egyszer csak elszánta magát és átugrotta a kerítést. Irány a szabad világ! Mérhetetlen boldogságát aztán egy ijesztő sötét árnyék rombolta szét! Lássuk, mi történt, nyuszink hogy keveredett ki a zűrből? Mókás, kedves történetünk nem csak szórakoztató, de tanulságos: nyuszi nem hátrál meg, megfogadja, hogy majd újra nekiindul, mert aki mer, az nyer! Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,33 € 5,61 €

Jó éjt, kisróka! Állati kalandok


"Annyi mindent meg kell tanulni egy újszülött kölyöknek, a szokásokat, az élelemszerzést, a természet rendjét! Így járt kisrókánk is, aki szorgalmasan szívta magába a tudományt, de sajnos éjjel nem tudta magát kialudni rendesen. Hiába ölelte át anyukája, minden hangra felébredt, remegett, nem értette, mi minden történik körötte. Hol az ág reccsent, hol egy morgó hang ijesztette meg, suhogás, zurrogás, felismerhetetlen zajok! A felriadt kisróka teljesen kimerülve ébredt, no de ha felkel a nap, menni kell! Hamar megtanulod te is, mikor minek van itt az ideje, és az erdő él akkor is, ha te alszol, ne félj! Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,33 € 5,61 €

Cicuka labdája


"A cicák általában bátrak, ők kergetik meg az egérnépet, karmuk éles, veszélyes! Ám akad olyan cica is, aki félénken húzódik vissza, ha fürdőzésről van szó. A mi cicánk ilyen, csak labdázik önfeledten, aztán loccs, a labda beesik a tóba. No most mi lesz, cicuka, hogy oldod meg a kényes helyzetet? Kis történetünkből kiderül, hogy ha legyőzöd a félelmed, izgalmas, szórakoztató élményekben lehet részed. Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,33 € 5,61 €

Kacsa és cimborája


"Barátok jóban-rosszban? Igen, ők azok, a béka és a kacsa elválaszthatatlanok, együtt fedezik fel a világot, együtt játszanak, esznek, mókáznak. Néha együtt is rendetlenkednek kicsit, mint a gyerekek, de hát ez így van jól. Igazán szerencsés az, akinek társa, jó barátja van, az soha nincs egyedül. Neked van ilyen barátod? Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,33 € 5,61 €

Meglepetés bocinak


"Egy szép napon a kis boci furcsa dolgot tapasztal, senkit nem talál a gazdasági udvarban, az összes állat hiányzik. No de hogy lehet ez? Sorra járja az ólakat, istállót, kutrincát, és már-már sírásra áll a szája. Ekkor óriási meglepetés éri! Veletek történt már hasonló eset? Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban. Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül."
U dodávateľa
5,33 € 5,61 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.