Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Szabályszegők


Vajon miképp alakul egy szűz lány és egy röplabdás srác "barátság extrákkal" kapcsolata? Lucy Knightley Sokáig úgy gondoltam, hogy képtelen vagyok szerelembe esni. Defektesnek éreztem magam, amiért egyetlen srác sem hozta felszínre azt a lángot, amit a korombeliek már legalább egyszer átéltek életük során. Így hát mindent vagy semmit alapon megkerestem a kommunikáció és médiatudomány szak leghelyesebb srácát egy olyan ajánlattal, amit talán még én magam sem gondoltam végig teljesen. De hát egyszer élünk, nem? Dominic Streep Nincs is annál megdöbbentőbb, mint amikor egy szűz lány arra kér, hogy legyél az alkalmi partnere. Márpedig Lucy ezzel a kéréssel fordult hozzám, én pedig szinte azonnal visszautasítottam. Egészen addig meg voltam győződve róla, hogy jó döntést hoztam, amíg szemet nem vetett Zane-re, a röplabdacsapatom feladójára. Attól a perctől fogva tudom, hogy a nemleges válaszommal nem mentettem meg, inkább egy sokkal nagyobb őrültségbe taszítottam. Azt pedig nem hagyhatom, hogy élete vélhetően legnagyobb hibáját vele kövesse el. Helyettem.
U dodávateľa
18,90 €

Kiskarácsony, nagykarácsony - Kihajtható ablakokkal


Ebben a kicsi gyermekeknek szóló könyvecskében, játékos módon ismerkedhetsz meg a legszebb karácsonyi énekekkel, versekkel. Ezek a cuki kartonkönyvek tele vannak kihajtható ablakokkal! Hajtsd fel őket és nézd meg, hogy mi minden változott!
U dodávateľa
3,38 €

Tučniak Einstein


Stewartovci strávia slnečný, mrazivý decembrový deň v londýnskej zoo, kde ich očarí malý tučniak. Imogen a Arthura poteší, keď mama vyhlási, že tučniačik ich môže navštíviť, kedykoľvek bude chcieť. Ani jeden z nich však nečaká, že sa tučniak v ten večer objaví pred ich dverami – a na chrbte má batoh s menovkou Einstein. Nový rodinný priateľ pomáha Arthurovi vyjsť z ulity a podporuje Imogen v jej amatérskej detektívnej záľube. Einstein u nich však nemôže zostať navždy... alebo áno?
Na sklade 2Ks
13,99 €

Bartók és a tücsöklagzi - átdolgozott kiadás


Ismerd meg Bartók Béla varázslatos világát a Bartók és a tücsöklagzi című könyvben! Az erdei madarak a híres zeneszerzőhöz fordulnak, hogy megtanulják a magyar népzene titkait, és így színesíthessék barátjuk, Tücsök koma lakodalmát. A történet játékosan vezeti be a gyerekeket a népi hagyományokba és a zene világába, miközben vidám kalandokon keresztül tanulnak.
U dodávateľa
15,46 €

Kőnig doki bemutatja - Ilyen egy kórház


Mindenkiben ott van a félsz, ha kórházba kell menni, de ez olykor elkerülhetetlen. Vajon milyen belülről egy váróterem vagy egy fekvőbetegosztály? Mi történik a mentőautóban és a rendelőben, vagy épp a műtőben? A közkedvelt Kőnig doki helyre teszi YouTube-videók gyermeksebésze és kedves segítői, Noncsi, Olivér és Zselé, játékosan és sok humorral mutatják be a kórház nyüzsgő és izgalmas világát. Tarts velük, és járd be minden zegét-zugát, mert ha valamit megismerünk, attól már nem is félünk annyira.
U dodávateľa
12,68 €

Krpci z tretieho vchodu, 2. vydanie


Krpci z tretieho vchodu sú poetickým a zároveň humorným rozprávaním o detstve šestice nerozlučných kamarátov. Kniha zachytáva neopakovateľnú atmosféru detských hier z čias, keď deti dokázali stráviť vonku celý rok šplhaním sa po stromoch, stavaním bunkrov, hrou na schovky či kúpaním sa v rieke za mestom. Spolu s Oliverom a jeho kamarátmi dopodrobna spoznáte všetky hry, vymýšľaniny a dobrodružstvá, ktoré táto šestka zažívala od jari až do zimy. To sme my krpci ja, Matúš, Karol, Majka, Monika a Zuzka. Aj keď nie sme všetci z tretieho, volajú nás tak, lebo práve na schodoch pred naším tretím vchodom sedávame najčastejšie. Spolu nás je šesť a takto nás volajú všetky staršie deti z bytovky a aj všetci dospeláci, a keď sa niečo okolo bytovky deje, my pri tom nemôžeme chýbať.
Na sklade 1Ks
17,90 €

A vándorló palota


"- Mit szólnál, ha alkut kötnénk? Feloldom az átkod, ha te is segítesz felbontani a szerződést, ami ideköt." Ingary földjén, ahol tényleg léteznek hétmérföldes csizmák és láthatatlanná tévő köpenyek, Sophie Hatter magára vonja a Puszták Boszorkányának baljós figyelmét, aki aztán átkot is mond a lányra. Sophie, aki elszánta magát, hogy a legjobbat hozza ki a helyzetből, elindul az egyetlen helyre, ahonnan segítséget remélhet: a közeli dombok közt bolyongó vándorló palotába. A palota azonban a rettegett Howl varázsló otthona, akinek étvágyát a pletykák szerint egyedül a fiatal lányok szíve képes csillapítani...
Na sklade 2Ks
15,46 €

Lacná kniha Stratený zajko v New Yorku (-25%)


Je odvážnejší, než si myslel! Už len vymyslieť plán, ako porazí nebezpečný zvierací gang... Zajko už zažil nejedno dobrodružstvo. Teraz sa vydáva na cestu do Veľkého jablka. V newyorskej zoo sa s plyšovým mackom Eduardom stanú obeťami únosu miestnej zvieracej mafie. Šéf zvieracieho gangu má jediný cieľ – získať hračku, ktorá má v sebe ukrytý vzácny rubín. Zajko nadväzuje nové priateľstvá a prekvapivo zisťuje, že má v sebe viac odvahy a odhodlania, než si myslel. A možno aj schopnosť vymyslieť plán, ako poraziť hlavného zloducha a vyslobodiť všetkých rukojemníkov.
Na sklade 1Ks
11,66 € 15,55€

dostupné aj ako:

Lacná kniha Stratený zajko v New Yorku (-10%)


Je odvážnejší, než si myslel! Už len vymyslieť plán, ako porazí nebezpečný zvierací gang... Zajko už zažil nejedno dobrodružstvo. Teraz sa vydáva na cestu do Veľkého jablka. V newyorskej zoo sa s plyšovým mackom Eduardom stanú obeťami únosu miestnej zvieracej mafie. Šéf zvieracieho gangu má jediný cieľ – získať hračku, ktorá má v sebe ukrytý vzácny rubín. Zajko nadväzuje nové priateľstvá a prekvapivo zisťuje, že má v sebe viac odvahy a odhodlania, než si myslel. A možno aj schopnosť vymyslieť plán, ako poraziť hlavného zloducha a vyslobodiť všetkých rukojemníkov.
Na sklade 1Ks
14,00 € 15,55€

dostupné aj ako:

Rovarok és egyéb ízeltlábúak


Az ízeltlábúak az állatvilág legnépesebb csoportját alkotják. Igen színes társaságról van szó, hiszen a kopoltyús rákok és a százlábúak, sőt ezerlábúak éppúgy beletartoznak, mint a törékenynek tűnő pókok vagy a talajban lakó, az ember számára sokszor láthatatlan élőlények. Az ízeltlábúak legnagyobb osztálya a rovaroké, mai ismereteink szerint az állatfajok több mint a fele tartozik közéjük. Azt mindenki tudja, hogy a testük fejre, torra és potrohra tagolódik - de arról vajon hallottál, hogy valódi "szörnyek", sőt kannibálok vannak közöttük? Mindezek mellett futóbajnokok, erőművészek, valamint ügyes muzsikusok, már ha az evolúció során kialakult speciális képességeiket emberi szemszögből értelmezzük. Ha kíváncsi vagy az ízeltlábúak, rovarok titokzatos, sok rejtélyt tartogató világára, lapozz bele gazdagon illusztrált könyvünkbe!
U dodávateľa
5,61 €

Guruló világ - Dömper


A kerekekkel ellátott könyv minden gyermek számára tökéletes játék. A tépőzáras könyv remek játék, nyitott - érdekes történetet mesél el és rengeteg információt tartalmaz a járművekről. Olvasni, nézni, szórakozni!
Na sklade 3Ks
6,73 €

A fal túloldalán


IKONIKUS ESEMÉNYEK – MAI KAMASZTÖRTÉNETEK #berlin Flóra, mint minden kamasz folyton falakba ütközik: társadalmi szigorba, tekintélyelvűségbe, megalkuvásokba, elhallgatásokba. Egy családi utazás során szó szerint is megtapasztalja a határokat: a Berlint kettéosztó fal nem engedi tovább. Kamaszkori lázadás, barátok, első szerelem – összefonódik mindazzal, ami a fal túloldalán van. A Cerkabella Kiadó új, IKONIKUS ifjúsági regénycsaládjának első kötete!
U dodávateľa
14,06 €

Raz mi jar rozprávala


Keď si jar oblečie svoje krásne šaty voňajúce nádejou a snami, zobudí sa celá príroda. Rozkvitnú kvety, rozzelenajú sa lesy a zvieratká sa tešia zo slnečných dní. Láskavá jar prináša aj túto knihu rozprávok. Malí čitatelia v nej nájdu príbeh o tom, ako sa malá sýkorka popasovala so strachom z lietania, o briezke, ktorej pomohli prečkať zimu zvieratká z lesa, o púpavových kamarátkach z lúky, aj o tom, ako si lastovička Paulínka postavila nové hniezdo. Zistia, že aj malý vrabec môže mať veľké sny a spolu so sliepkou Matildou sa dozvedia, kde sa berú pestrofarebné veľkonočné vajíčka.
Na sklade 1Ks
16,90 €

Álmodtam egy karácsonyt


Álmodtam egy Karácsonyt A karácsonyra való készülődés tele van varázslattal. Tartsatok ti is Larával és Noah-val, akik örömmel készülnek erre az időszakra. Írjatok levelet a Mikulásnak! Alkossatok velük! Hallgassátok meg a kedvenc karácsonyi dalaikat! Töltsük meg ezt a decemberi hónapot igazi karácsonyi hangulattal! Ebben a könyvben megtalálhattok mindent, amivel kiegészíthetitek a decemberi élményeiteket.
Na sklade 1Ks
14,06 €

Anne of Green Gables


This luxurious hardback edition presents the adventures of red-headed Anne Shirley, featuring beautiful stenciled page edges and full-colour illustrations by Luisa Uribe. When Marilla and Matthew decide to adopt a boy from an orphanage they are not sure what to expect. But it's certainly not the imaginative, red-haired little girl who arrives at Green Gables instead. Readers can join Anne on her many adventures on Prince Edward Island in this much-loved, bestselling children's classic by from Lucy Maud Montgomery. Presented in a beautiful hardback edition with stenciled page edges, 25 full-page illustrations and patterned endpapers, this classic tale of mischief, romance, and friendship is sure to delight readers of all ages. ABOUT THE SERIES: Arcturus Deluxe Children's Classics are exquisitely designed hardcover editions of classic children's literature, beautifully presented with full-colour illustrations, stencilled page-edges, and decorative endpapers. Together, they make a wonderful entryway into these best-loved classics that children can treasure forever.
U dodávateľa
30,90 €

dostupné aj ako:

Guruló világ - Mentőautó


A kerekekkel ellátott könyv minden gyermek számára tökéletes játék. A tépőzáras könyv remek játék, nyitott - érdekes történetet mesél el és rengeteg információt tartalmaz a járművekről. Olvasni, nézni, szórakozni!
U dodávateľa
6,73 €

Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak - Hét plusz egy menő történet az univerzumról


Hogyan lehet megkülönböztetni a bolygókat a csillagoktól? Miért hétnapos a hét? Mi lehetett a betlehemi csillag? Tényleg mindannyian csillaganyagból vagyunk? A könyv az éjszakai égbolt megfigyelésére hív, miközben szinte észrevétlenül csöppenhetsz bele a földközéppontú világképtől az ősrobbanás elméletéig tartó időutazásba. Útközben az is kiderül, hogy a Föld parányi porszem a felfoghatatlanul hatalmas világegyetemben, életünk csupán egy röpke pillanat a 14 milliárd éves történetben, és bár különlegesek vagyunk, mégis sok millió bolygón élhetnek hozzád hasonló lények a galaxisunkban. A szerző középiskolai tanár, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 33 éve működő csillagászati szakkörének alapítója, a Magyarország és a világűr című könyv szerkesztője. A könyvet elsősorban 10-14 éves felfedezőknek ajánljuk, akiknek a téli és a nyári égbolt kivehető térképe is segít a tájékozódásban.
U dodávateľa
10,99 €

Panka és az évszakok foglalkoztató


Játsszatok szabadon Czernák Eszter Panka-sorozatának kedves figuráival ebben a foglalkoztatóban! Egy új mese, matricák, állatos színező, labirintus, különbségkereső és még sok más feladat vár benneteket.
U dodávateľa
5,61 €

Alsógatyás Kapitány és a Kerge Kertészgatyó rémisztő visszatérése


„George és Harold ártatlanul kerülnek rács mögé. Aztán hirtelen az időutazó Kerge Kertészgatyó magával rángatja őket, és a fiúk visszakerülnek az óvodás időkbe, amikor nem egy őrült tudós vagy űrlény konyhásnénik jelentették a legnagyobb problémát, hanem a gonosz hatodikos, Kipper Krupp, az igazgató unokaöccse. És mivel George és Harold csak negyedikben találták ki Alsógatyás Kapitányt, most magukra maradtak. Vajon boldogulnak az Alsógatya-erő nélkül, csupán az eszükre hagyatkozva? Lapozós mozival! A világhírű, szuper animációs technika, amivel te lehetsz az, aki irányítja az eseményeket! „Imádom ezt a könyvet, George és Harold mindig őrületes kalandokba keverednek. Bárcsak velük tarthatnék!” Zsófi „Ez a rész a kedvencem. Az időutazás mindig mókás, de mi lesz így a fiúkkal Alsógatyás Kapitány nélkül?” Tomi”
U dodávateľa
11,26 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.