Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Leó, a szégyenlős oroszlán, aki útra kelt a bátorság útján


Egy kedves történet, amely segít leküzdeni a gyermeki félénkséget! Leó olyan bátor szeretne lenni, mint más oroszlánok, ám gyakran eluralkodik rajta a félelem. Még a tóban sem mer megmártózni, ahol a dzsungel állatai vidáman játszanak - inkább a bokrok mögé rejtőzik. Nagy meglepetésére a szomszéd bokor mögött is rejtőzött valaki, nem más, mint Bim, a kiselefánt. A két sorstárs úgy dönt, hogy együtt lépnek rá a bátorság felé vezető útra. Kivel találkoznak ezen az úton? Hogyan próbálnak nekik segíteni a barátaik? Tarts velünk, és légy része a kalandoknak, amelyek várják őket ezen az izgalmas utazáson! Gyermeked gyakran félénk vagy zavarban van? Leó története lehetőséget ad a szülők számára arra, hogy közösen beszéljenek az érzéseikről. A mese hangoskönyv formájában is elérhető. Mindössze a borítón található QR kódot kell beolvasni, és ezután bármikor és bárhol meghallgathatjátok a történetet. A kiadvány végén szülők számára hasznos nevelési tanácsok is találhatók.
U dodávateľa
11,80 €

Hinta-palinta - Gyerekdalok


A közkedvelt gyerekdalok mindenkiben szép gyerekkori emlékeket ébresztenek. A kisgyermekek szeretik, ha muzsikát, éneket hallanak, főleg, ha az édesanyjuk és édesapjuk teszi. A dalok között vannak olyanok, amelyek nem az ismert dallamon szólalnak meg vagy a szöveg is kicsit eltérő a megszokotthoz képest, ezzel is szélesítve a gyermekeknek szóló dalok repertoárját. A közös éneklésben segít a könyvhöz tartozó hanganyag és a dalok kottája, amelyek Verseghi-Nagy Virág hangján szólalnak meg. A kötethez Szimonidész Hajnalka készített elbűvölő illusztrációkat.
U dodávateľa
10,99 €

Szünidei kifestő


Hurrá, süt a nap, és minden gyerkőc pancsol, vagy a szabadban játszik! Vidd magaddal nyaralásra is ezt a kedves kifestőt!
U dodávateľa
2,81 €

Mit csinálnak a gépek: Munka közben


A gépek mindenütt ott vannak! Számtalan feladat ellátására használják őket, az utcák takarítástól kezdve az otthonaink fűtéséig. Nélkülük az élet sokkal nehezebb és kevésbé szórakoztató lenne. Könyvünk bemutatja azokat a gépeket amelyek a mindennapokban segítségünkre van.
U dodávateľa
8,45 €

Anka és a csodálatos Virágjárók


A Jóvátevők második mesekönyve. Ankánál eltökéltebb lányt nem ismerni, úgy hírlik, hogy igazi kis boszorkány. Ez nem meglepő, hiszen az erdő közepén lakik, pókot tart a szobájában, csigákat ment, szebben hegedül, mint egy tücsök, nincs olyan feladat, ami megrettentené, és egyetlen perc alatt képes eltüntetni bárki szívéből a szomorúságot a kacagásával. Ráadásul még cicája is van. Az ő vezetésével indulnak újabb küldetésükre a Jóvátevők, és nem kisebb dologra vállalkoznak, minthogy megmentsék a vadméheket. De vajon csak nekik van szükségük segítségre? A válaszokat keresve kiderül az is, hogy mi köze a mentésnek a nyomozáshoz, hogy nem minden vad, ami annak látszik, és egyáltalán, hogyan lehet látni a láthatatlant? A gyerekek vicces, időnként veszélyes kalandjaik során próbálják kibogozni a rovarok és az élet működése közötti bonyolult kapcsolatrendszert, miközben megtanulják, hogy miért fontos vigyázni a természet kusza rendet alkotó, törékeny hálójára. Napjainkban különösen fontos, hogy a gyerekek érzékennyé váljanak a természetben előforduló összefüggések iránt, és így magukénak érezzék annak megóvását. A könyv szerzője, Honfi Gyöngyi pedagógus és metamorphoses meseterapeuta ezúttal a rovarok létfontosságú, láthatatlan munkájáról mesél.
U dodávateľa
14,06 €

Kalandok a város alatt 1 - Az Agatha Christie Könyvklub


Végre olvasható a legújabb, színvonalas könyvsorozat első része, Az Agatha Christie Könyvklub! Tele izgalmakkal, kalanddal, barátsággal, de természetesen a szerelem sem maradhat ki a történetből. A könyv szereplői hétköznapi gyerekek, akik mind a szüleik, mind a tanáraik szemében problémamentes gyerekek. Jól tanulnak, átlagos családban élnek. A történet hét gyerek szövetségéről, barátságáról szól, akik egy közös cél érdekében fognak össze az osztályon belül: hogyan tudnának megszabadulni a pénteki dupla testnevelés órától, mivel egyikük sem kedveli az órát tartó tanárnőt. Az unalmasnak tűnő könyvtári tanulásból egy véletlen folytán izgalmas kalandba keverednek. A Kalandok a város alatt könyvsorozat első részéhez Barsi Balázs OFM írt ajánlót.
U dodávateľa
9,86 €

Micimackó - Négy évszak a Százholdas Pagonyban


Csatlakozz Micimackóhoz, és fülelj jól barangolás közben, mert a barátai a négy évszakról mesélnek neki! Ismerd meg Zsebibaba kedvenc téli időtöltéseit, kertészkedj Nyuszival tavasszal, segíts Tigrisnek átvészelni a nyári hőséget, és kóstold meg Kanga őszi almás pitéjét! Figyeld a természet változásait a Százholdas Pagony lakóival, és tudj meg mindent az évszakok körforgásáról!
U dodávateľa
19,72 €

KISVAKOND & NYÁR - Matricákkal teli könyv


KISVAKOND & NYÁR - Matricákkal teli könyv
Na sklade 2Ks
9,80 €

Amikor mesélni kezdtek a fák


Vajon hogy kerül a Városligetbe egy bálna? Milyen gyorsan vágtat egy körhintaló? Lehet kék a fa lombja, és fészkelhetnek benne repülő halak? Alíz és Dédi nap mint nap elsétál a Városliget százhuszonhárom éves nyár­fája mellett. Miután a munkagépek kivágják a vén fát, ők az év­gyűrűit megérintve visszautaznak az időben: amikor anya, nagyi, Dédi és szépmama még gyerekek voltak... Amikor még vadonatúj volt a Földalatti Vasút, romok közt táncoltak a pestiek, vörös és kék nyak­kendőt hordtak a gyerekek, és minden egészen más volt, egy kicsit mégis ugyanolyan. Gimesi Dóra különleges budapesti meséi Rofusz Kinga festményeivel nemcsak életre kelnek, de bebújnak a szívünk legmélyére. Ez a százötven év a mi közös történetünk.
U dodávateľa
12,65 €

Doki vadászkalandja


Az izgalmas és fordulatos kalandok a tavaszi iskolai szünetben kezdődnek két nyolcadikos fiú, Doki és Taki tréfának gondolt, de később veszélyesnek bizonyuló ötletével. A történet főszereplője Doki, aki átéli a sötét barlang és az éjszakai erdő rejtelmeit, később az ébredő természet varázsát; részese lesz felejthetetlen vadászatoknak, és közben rengeteg új dolgot lát, hall és tanul a vadászatról, az állatokról és a természet védelméről. Ügyesen és sikeresen közreműködik egy nyomozásban, mágneshorgászat alkalmával pedig különös leletet emelnek ki a vízből. Új barátai lesznek, akik a szarvasbőgés időszakára visszavárják.
U dodávateľa
5,61 €

Élet az erdőben


Gyere velem az erdőbe! Milyen madarak élnek a fák tetején? Milyen állatok élnek az erdő talaján? Honnan lehet tudni, hány éves egy fa? Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, az erdőben egész évben rengeteg felfedeznivalót lehet találni. Ismerkedj meg az itt élő növényekkel és állatokkal! Nézd meg, hogyan változik az erdő az évszakok váltakozásával! Ismerd meg a Föld távoli területein húzódó erdőségeket!
U dodávateľa
16,27 €

Noel, a víziló, aki mindig morcos volt


Egy kedves történet, amely segít megküzdeni a gyermeki dac érzésével! Noel, a kis víziló, nagyon gyorsan haragossá válik. Duzzog, ha fogat kell mosnia, ha le kell ülnie ebédelni vagy amikor haza kell mennie a játszótérről. Egy napon sportversenyt rendeznek az iskolában, ahol Noel második lesz futásban és az úszásban is. Ő azonban nyerni szeretett volna. Miközben duzzogva üldögél a tó partján, letelepszik mellé egy kócsag, aki néhány jó tanáccsal látja el,, amelyek segítségére lehetnek a düh leküzdésében. Mit tanácsolt neki a kócsag? Tarts velünk, hogy megtudhasd! Gyermeked gyakran morcos? Noel története lehetőséget ad a szülőknek arra, hogy közösen beszéljenek az érzésekről. Továbbá a barátság fontosságára is rámutat. A mese hangoskönyv formában is elérhető. Elég beolvasni a borítón található QR kódot, és bármikor, bárhol meghallgathatjátok a történetet. A kiadvány végén a szülők találhatnak pár hasznos nevelési tanácsot is
U dodávateľa
11,80 €

Teó, a medve, aki mindentől félt


Egy kedves történet, amely segít megküzdeni a félelem érzésével! Teó, a medve, úgy véli, hogy a világ túl nagy és ijesztő. Állandóan fél valamitől, és nem szívesen hagyja el a biztonságos otthonát. Fél, hogy elcsúszik a vízen, megbotlik egy kőben vagy leesik egy fáról. Szerencsére egy napon találkozik róka Rózával, aki a legjobb barátjává válik, és meghívja őt egy ottalvós születésnapi bulira. Teó, összeszedve minden bátorságát beleegyezik, viszont éjszaka hiányozni kezd neki az anyukája. Másnap nagyon szomorú lesz amiatt, hogy nem tudta legyőzni a félelmét. Róza rendkívüli ajándékot készít neki - egy félelmet enyelő dobozt. De mire is jó ez a doboz? Tarts velük, hogy megtudd! Gyermeked gyakran szorong? Teó története lehetőséget ad a szülőknek arra, hogy közösen beszéljenek az érzésekről. Továbbá a barátság fontosságára is rámutat. A mese hangoskönyv formában is elérhető. Elég beolvasni a borítón található QR kódot, és bármikor, bárhol meghallgathatjátok a történetet. A kiadvány végén a szülők találhatnak pár hasznos nevelési tanácsot is.
U dodávateľa
11,80 €

Kicsikből NAGYOK - Freddie Mercury


Ismerd meg kiemelkedő emberek - tudósok, művészek, újítók - életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték. Farrokh gyermekkorától kezdve szerette a zenét, és gyönyörűen zongorázott, de tehetségét akkor csillogtatta meg igazán, amikor az iskolai kórusban a legmagasabb hangokat is könnyedén kiénekelte. Miután Angliába költözött a családjával, felvette a Freddie Mercury nevet, és a Queen zenekar énekese lett. Töretlenül hitt abban, hogy mesés életre hivatott, és igaza volt! Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható a legendás rocksztár életéről.
U dodávateľa
10,99 €

White Hot Kiss - Perzselő csók - Komor elemek 1


Az első csók az utolsó lehet A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával - ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van - beleértve Zayne-t is. Aztán a lány megismerkedik Rothtal: a tetovált, pokolian szexi démonnal, aki azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Layla tudja, hogy távol kéne tartania magát tőle, de nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor ezzel a fiúval végre nem akadály a csókolózás. Ha megbízik Rothban, azzal végleg tönkreteheti az esélyeit Zayne-nél, miközben árulónak bélyegezheti az őrzők családja, akik felnevelték. Ám miután Layla egy erőszakos démon-összeesküvés kellős közepén találja magát, az ellenség csókja egyszeriben semmiségnek tűnik a közelgő világvégéhez képest.
U dodávateľa
14,08 €

Erdőn-mezőn, égen-földön - Évszakok meséi


Vajon kinek adja Tavasztündér Panka a kincseit? Milyen lehet egy nyári csigabuli? Hogyan jutott haza barátaival Makk Mici az őszi kavalkádban? Miként alakult a télen itthon maradt gólya sorsa? Négy elbűvölő történet a barátságról és izgalmas kalandokról négy évszakon át Haraszti Judit első könyvében. A szívet melengető mesék mellett érdemes megfigyelnünk a szerző illusztrációit is. Vegyük elő gyorsan saját ceruzáinkat, zsírkrétáinkat és festékeinket és alkossunk mi is gyermekünkkel, gyermekszívvel: mert a mese bennünk és általunk él.
U dodávateľa
14,06 €

Göröngyös Úti Iskola - Leszel a párom?


A HUBBY-díjas szerző nagysikerű sorozatának újabb kötete! A Göröngyös Úti Iskola éppen olyan, mint bármelyik másik iskola. Itt is mindig történik valami. Katica kedves kislány, de nem nagyon tudja eldönteni, hogy mikor mit kéne csinálni.. Semmiért, még a legapróbb dologért sem tud felelősséget vállalni, és matricaszerűen tapad a barátnőjére. Ám a barátnője külföldre költözik, így Katica magára marad. Mit kezdhet magával az a gyerek, aki nem kötődik igazán senkihez? Aki bizonytalan? Képes segítséget kérni? Vajon mennyire fárasztó mindig hagyni, hogy mások irányítsák a dolgokat? Kertész Erzsi regénysorozata az úgynevezett problémaorientált gyerekkönyvek sorába tartozik. A sorozatban megjelent: Göröngyös Úti Iskola. HELLÓ FELSÉG! Göröngyös Úti Iskola. LÁSSATOK CSODÁT! Göröngyös Úti Iskola. NE PARÁZZ! Göröngyös Úti Iskola. GÁZ VAN! Göröngyös Úti Iskola. HAGYJATOK BÉKÉN!
U dodávateľa
11,24 €

Eldest, 2. revydanie


Eragon cestuje so svojou dračicou Zafirou do elfského mesta Ellesméra, aby podstúpil výcvik v čarovaní a v boji, životne dôležitých zručnostiach Dračieho jazdca. Stráca však istotu, nevie, komu môže veriť, a osud kráľovstva, v ktorom temná ruka kráľa Galbatorixa hrdúsi akýkoľvek vzdor, leží aj naďalej v jeho rukách…
Na sklade 5Ks
20,45 € 25,90€

555 samolepiek - Kone a jednorožce


V tomto úžasnom zošite na teba a tvoju fantáziu čaká viac ako 555 samolepiek! Vydaj sa do magického sveta hravých koní a čarovných jednorožcov zo Zakliateho lesa. Pripravte slávnostný sprievod poníkov, uži si honosný ples, pomôž nazbierať bobule z kríkov alebo si uži drezúru s jednorožcami z celého Začarovaného lesa! Doplň množstvo samolepiek do nápaditých a magických scenérií a spoznaj tieto úžasné čarovné stvorenia.
U dodávateľa
5,68 € 5,90€

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.