Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Hazatalál a kiscsibe


Vedd a pici kezedbe a könyvet, és a mozgatható csúszkával mutasd meg a hazavezető utat a tanyasi állatkölyköknek! Az ujjvezetővel a babák hazavezethetik a tanyasi állatkölyköket a mamájukhoz és családjukhoz. Míg kiscsibe, kisboci és barika hazaérnek, sok mindent megfigyelhettek a hazavezető úton. 0-3 éves korig ajánljuk!
U dodávateľa
12,65 €

A derű mágiája


DERŰ. De jó kis szó ez! "Ott fönn a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség." (Kosztolányi Dezső) Jó ideje életcélomul tűztem ki, hogy derűs idős ember szeretnék lenni. Olyan, akiben ott van a belső béke és elégedettség állapota, akiből mindvégig árad az élet- és emberszeretet, az életöröm. Vagyis aki élvezi az életét. De hogyan lehet eljutni a derűhöz, főleg most, amikor a világban minden téren óriási a feszültség? No, ez érdekel engem! Ha te is erre törekszel, kedves olvasó, ebben a könyvben átadom neked mindazt, amire így, kezdő derűs idősként, illetve önmagán sok éve dolgozó, tudatos emberként eddig rájöttem, és amit célul tűztem ki magam elé. Mert célkitűzések, célok nélkül biztos, hogy nem lehet napfényesen megöregedni, sőt, még élni sem. Igyekeztem minden szinten, síkon átadni azt az életszemléletet, beleszőve egy kis játékosságot is (ami az élet sava-borsa), és persze konkrét gyakorlatokat, technikákat is bemutatok, amelyek nekem már most segítettek, segítenek abban, hogy derűs legyek. Nem vagyok szakember, csak kíváncsi és szorgalmas. No meg már most derűs is. Úgyhogy végül is ezt a könyvet kortól függetlenül mindazoknak szeretettel ajánlom, akiket érdekel a derű, az egészség és önmaguk ismerete, szeretete.
U dodávateľa
16,90 €

A testbeszéd enciklopédiája - Hogyan fejtsük meg az embereket a gesztusaik alapján?


Mondanivalónkat a beszéden kívül gesztusaink, arcjátékunk, testtartásunk - összefoglaló nevükön a testbeszédünk - közvetíti, erősíti meg vagy cáfolja. Aki ennek tudatában van, az sokkal hatékonyabban kommunikál. Ha érti és érzékeli ezeket a sokatmondó jeleket, lényegesen többet tudhat meg a másik szándékáról, mint ha csupán a szavaira hagyatkozna. A világhírű szerzőpáros, Allan és Barbara Pease legújabb könyvükben élvezetes, közérthető stílusban foglalják össze az alapvető tudnivalókat a testbeszédről. Ne feledjük: miközben elsajátítjuk a testbeszéd tudományát, apránként jobban megértjük saját viselkedésünket is. A testbeszéd enciklopédiája a kereskedők, menedzserek, üzletkötők, állásinterjúra készülők elengedhetetlen kézikönyve, de hasznos lehet az élet bármely területén: otthon, randevún vagy a munkahelyen.
U dodávateľa
22,53 €

Süticsata a cicakávézóban


"A macskák és a kutyák köztudottan halálos ellenségek, nem igaz? Mégis azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást!" A Mokka Makka kávézó macskás tematikájú süteményeinek az egész környékről csodájára járnak, legyen szó akár a cicás fánkokról, vagy a kávézó rezidens macskáival díszített szülinapi tortákról. Az édességcsodákban jeleskedő Clem azonban jóval kevésbé találja a helyét a konyhán kívül, és egy régi trauma miatt szorongással töltik el a világ kihívásai. A Mokka Makka tulajdonosa, Sylvie úgy gondolja, hogy a fiatal lánynak jól jönne némi bátorítás, így hát elindítja egy neves cukrászversenyen. Clem legnagyobb riválisa Lucas, a Mérföldes Mancsok nevű kutyás kávézó társtulajdonosa, és hamar kiderül, hogy a két fiatalban jóval több közös vonás akad, mint a cukrászmesterség iránti szenvedély. Túlélheti vajon a közöttük kibontakozó románc a verseny által okozott nyomást és az általuk hordozott sebeket? Clemnek és Lucasnak rá kell döbbennie: ahhoz, hogy valóban közel kerüljenek egymáshoz, mindkettejüknek át kell lépniük a saját árnyékukon.
Na sklade 1Ks
15,49 €

Insight Guides Provence and the French Riviera: Travel Guide with eBook


This beautifully illustrated Provence and the French Riviera guidebook is perfect for travellers planning longer trips. Written by Insight Guides' travel experts, it combines in-depth coverage of history, culture, and must-visit places with the visual appeal of an illustrated magazine. Stunning photos inspire excitement for those planning their journey. They also offer a captivating read for armchair travelers looking for a taste of Provence and the French Riviera from home. In this Provence and the French Riviera travel guidebook, you will find:- Top attractions handpicked by our editors - must-visit highlights including Pont du Gard, Nîmes, Gorges du Verdon, Marseille, the Luberon, Monte-Carlo, the Van Gogh Trail, Palais des Papes, Avignon, showcasing the very best of what Provence and the French Riviera has to offer- In-depth coverage of attractions - detailed narratives on iconic sites and hidden gems, all organized by geographical location- Best time to visit Provence and the French Riviera - expert guidance on the ideal seasons to go, with insights into climate, festivals, and peak vs. off-peak travel- Practical travel information - essential advice on logistics, including getting there, moving around, budgeting tips, dining and shopping- Insider recommendations - top tips on avoiding crowds, saving money, and discovering the best local spots- Engaging essays - thought-provoking features on Provence and the French Riviera's history, culture, contemporary life, and politics for a deeper understanding- High-quality maps - detailed, numbered maps highlighting must-see places, perfectly aligned with the text- Striking pictures - breathtaking images on every page to inspire your journey- Easy navigation with color-coded chapters - unique colors for quick reference- Designed for comfort and sustainability - a textured, non-slip cover for a secure grip and premium uncoated paper from responsibly sourced materials for a smooth reading experience- Free download of eBook - included with the purchase of the printed guidebook for convenient on-the-go reading- Coverage includes: Avignon, Orange, Mont Ventoux, the Luberon, Plateau de Vaucluse, Marseille, the Calanques, St-Rémy, Les Alpilles, Arles, the Camargue, Nîmes, Pont du Gard, Gorges du Verdon, Digne, Southern Alps, Toulon, the Var, St-Tropez, the Maures, the Estérel, St-Paul, Vence, Gorges du Loup, Mercantour National Park, Arriere-Pays Niçois, Nice, the Riviera, Cannes, Cagnes, Villefranche, Menton, MonacoUnlock Provence and the French Riviera's beauty with this expertly crafted, visually stunning guide. Whether it's your first visit or a return trip, let insider knowledge, practical advice, and breathtaking photography inspire your next adventure.
U dodávateľa
19,99 €

Test


Egy, a világtól és saját magától elidegenedett férfi élete a felemelkedéstől a mélybe zuhanásig A lecsupaszított prózában megírt, mégis mélyen megrendítő Test egy magyar származású férfi életének legfontosabb pillanatait követi végig a kamaszkorától kezdve évtizedeken keresztül - bemutatva, hogyan roppantják fokozatosan össze döntéseinek következményei. A tizenöt éves félénk és esetlen István édesanyjával él egy csendes magyarországi lakótelepen. Új fiú a városban, aki hamarosan elszigetelődik az osztálytársaitól, és olyan eseményekbe sodródik, amelyek örökre idegenné teszik önmaga számára. Egyedüli társasága a szomszédban élő, férjezett nő, aki nagyjából egyidős az édesanyjával. Kapcsolatuk titkos viszonnyá alakul, amelynek igazi jelentőségét István maga sem fogja fel teljesen, és végül az élete kisiklik az irányítása alól. Vitája az asszony férjével tettlegességig fajul, amelynek következtében őt teszik felelőssé a férfi haláláért. Fiatalkorúak börtönébe kerül, majd később Irakban szolgál katonaként. Évekkel később egy biztonsági cégnél dolgozik, majd egy milliárdos angol család sofőrje lesz Londonban, ahol bejut a híresek és gazdagok világába, ám rá kell jönnie, hogy a szépség és siker mögött sokszor érzelmi üresség és veszteség rejtőzik. A siker, a szerelem és a gazdagság utáni hajszában mindent elér, amit akar - de a csúcson egy hirtelen tragédia azzal fenyegeti, hogy mindent el is veszít. David Szalay 2025-ben Booker-díjjal kitüntetett kötete, a TEST igazán mély kérdéseket boncolgat: mi mozgatja az életünket? Mi ad neki értelmet? És mi az, ami végül tönkre teheti? A regény lényegre törő éleslátással, kérlelhetetlen pátosszal és megdöbbentő emberséggel követi nyomon, hogy változó, bizonytalan, egyre erőszakosabb világunkban milyen kitörölhetetlen hatásai vannak a feldolgozatlan traumáknak.
U dodávateľa
16,90 €
  • 5 /5

Každý príbeh je príbehom lásky


Môže láska zachrániť? Túto otázku si Alessandro D´Avenia kladie na začiatok svojej knihy a pozýva nás hľadať odpoveď. V tejto náročnej úlohe nám pomáhajú ženy, ktoré spája spoločný osud: stali sa životnými družkami veľkých umelcov. Boli ich múzami, niektoré vernými pomocnicami až na hranicu popretia vlastnej osoby, iné nemilosrdnými rivalkami s nepokojnou dušou. D´Avenia sa pokúša rozpliesť klbká odlišných príbehov a vytvoriť jednu rozprávačskú niť so spoločným menovateľom. Ako správny milovník mýtov sa pritom opiera o archetyp každého ľúbostného príbehu, o mýtus Orfea a Eurydiky, ktorý zachytáva všetky fázy takéhoto príbehu aj s jeho protiľahlými pólmi – láskou a neláskou. Publikáciu z verejných zdrojov podporil Fond na podporu umenia, ktorý je hlavným partnerom projektu.
U dodávateľa
18,99 €

Antisemitisms


Why do Jews continue to serve as targets of hatred – and how coherent is the idea of antisemitism itself? In Antisemitisms, Sander L. Gilman argues that such hatreds are less stable and more opportunistic than is often assumed. Tracing fantasies of Jewish difference – from appearance and biology to citizenship, nationhood and ‘self-hatred’ – he reveals how contradictory ideas have been used to justify exclusion and violence. This book moves beyond the familiar frameworks such as ‘eternal hatred’ to show how antisemitic and even philosemitic attitudes shift to suit changing political needs. As violence against Jews is on the rise once more, Gilman offers a clear, sobering account of what’s at stake.
U dodávateľa
22,99 €

Riots and Rebels


The only power otherwise powerless people possess lies in their numbers. Riots and Rebels is an examination of how they have exercised that power over the centuries and how governments have reacted to it. In 1381, a large army of people marched through the south-east of England to London, demanding an end to unfair taxation and threatening the rule of the boy-king, Richard II. During the eighteenth century, food riots, riots in protest at land enclosure, and riots targeting religious groups and foreigners regularly occurred. In the following century, mass gatherings demanded reform of the electoral system which allowed only a tiny proportion of the population to vote. In the early twentieth century, suffragettes chained themselves to railings, took part in huge demonstrations and endured prison sentences in pursuit of the vote for women. Recent decades have seen tens of thousands of people take to the streets of London and other cities to protest against the Iraq War and, in the last year, the war in Gaza. From the so-called Peasants' Revolt to Just Stop Oil, via the anti-Catholic Gordon Riots of 1780, Luddites breaking machinery which threatened their livelihood, the infamous Peterloo Massacre of 1819, the Chartist demonstrations of the 1830s and 1840s, 1887's Bloody Sunday and many other, often violent events, Nick Rennison provides a concise, compelling account of popular protest in Britain.
U dodávateľa
13,49 €

Modernity in Perspective


Draws on the work of the Renaissance theologian and mystic Nicolas of Cusa to offer an alternative to Cartesian subjectivity. The normative history of modernity begins with the Renaissance and the invention of linear perspective, which places man, instead of God, at the center of the world. The vanishing point of linear perspective portrays the world from the perspective of the single right eye of a singular subject, and it is this perspective that inspired Descartes's optics and his isolated cogito as the prime example of modern subjectivity. This book returns to the invention of linear perspective to seek another interpretation, offering an alternative to the Cartesian subject. Using the work of Renaissance theologian and mystic Nicolas of Cusa, Arianne Conty traces an alternative genealogy of the modern subject, one that allows the world, and the painting, to return our gaze. In elucidating the critique of the Cartesian subject by twentieth-century philosophers Benjamin, Heidegger, Lacan, Sartre, Merleau-Ponty, and Marion, she asks how modernity could be reconceived if philosophers were to take into account the geometric vision of Nicolas of Cusa and how his alternative vision might enable us to escape narcissism and share our world with the absolute other.
U dodávateľa
119,49 €

Kawaii Cuties Activity Book


Let your kawaii buddies introduce you to some super-fun puzzles! From twisty mazes to creative drawing ideas, this book is full to the brim with picture sudokus, spot-the-difference games, and connect-the-dots challenges. With so much to search, solve, and scribble, every page is a feast of cute, kawaii fun! For young puzzlers aged 6+. • This full-colour activity books is full of adorable kawaii characters • Over 30 activities to enjoy • Kids can practice their problem solving, observations skills, pen control and more! ABOUT THE SERIES: The Cosy Time series brings together adorable colouring and activity books filled with lovable kawaii characters and full-colour illustrations. A fun and comforting way for kids to boost their creativity and mental agility.
U dodávateľa
9,99 €

Theodore Roosevelt and the Tennis Cabinet


In his final days in office in 1909, Theodore Roosevelt invited dozens of friends to the White House for lunch. They had never met as a group, but they had one thing in common: Each played tennis with the president and advised on policy matters. Roosevelt half-joked that the public would never know how much these tennis partners did to make his administration a success. Journalists dismissively called them the "Tennis Cabinet," making light of their contribution, but Roosevelt knew otherwise. This inner circle led the administration's campaigns against corporate greed, investigated public health violations, and formulated consumer protections. They founded environmental conservation policies, prosecuted civil rights violations, and implemented bureaucratic efficiencies that saved the government billions. Roosevelt's tennis mates shaped the nation's diplomacy, ending wars and promoting American interests abroad. Never had a more eclectic group advised a U.S. president. The Tennis Cabinet included legendary frontier lawman Seth Bullock and the starched-shirt corporate lawyer Henry Stimson, who served in five presidential administrations. Texas wolf wrangler Jack Abernathy played with stuffy bureaucrats like Labor Commissioner Charles Patrick Neill and social activist James Bronson Reynolds. The French ambassador Jean Jules Jusserand spun yarns with football hero George Washington Woodruff and Roosevelt's college friend and banker Robert Bacon. James Garfield, namesake son of a martyred president, sipped mint juleps with Supreme Court Justice William Henry Moody. And J. P. Morgan's silver-spooned son-in-law Herbert Satterlee kept company with rugged soldier Luther "Yellowstone" Kelly. For all their differences, these men shared a desire to help the president transform the nation from a parochial nineteenth-century republic into an imperial and industrial global power. They have escaped the attention of reporters and historians only because of Roosevelt's towering celebrity. Turning away from Roosevelt as the singular force behind his administration, it is possible to see how the contributions of his Tennis Cabinet quietly sowed the seeds of the American Century.
U dodávateľa
34,49 €

Gachiakuta 5


Rudo, který přísahal, že se vrátí na Nebesa a pomstí Regtovu vraždu, se doslechl o někom, kdo dokáže cestovat mezi Nebesy a Podnebesím. Vydal se do nebezpečné pouště v zakázané oblasti, aby získal informace od tajemné ženy, která prý toho člověka spatřila. Jenže do věci se vloží Endžin...!
U dodávateľa
12,99 €

Rabmadár


Tíz év raboskodás egy kegyetlen hódító börtönében. Tíz év folyamatos megaláztatás, kínzás és erőszak. Tíz év reménykedés a gyors halálban. Shelline, Verya legyőzött királyának lánya azonban nem törik meg, és amikor váratlanul felbukkan a szabadulás lehetősége, minden rendelkezésére álló eszközzel harcol az életben maradásért. Ám a sors és a politika nem hagyja, hogy névtelenül, a tömegben elrejtőzve élje életét. Kénytelen szövetségre lépni a szomszédos királyság trónörökösével, aki sárkánylovasként koalíciót próbál kovácsolni a Veryát meghódító keleti hordák kiűzésére, és semmitől sem riad vissza a célja elérése érdekében, még ha ez egy vonakodó szövetséges elárulását jelenti is... Shelline választás elé kerül: a szívét kövesse, vagy rendelje alá a saját boldogságát a magasabb rendű cél elérésének? Ann Nette bemutatkozó regénye nyers, szókimondó, egyben sodró lendületű és érzelemdús fantasy egy eleven, lüktető világban.
Na sklade 1Ks
16,90 €

A fájdalom háza - Egy gyilkossági tárgyalás története


"Ha szeretsz valakit, az mióta jelenti, hogy sohasem akarnád megölni?" 2005. szeptember 4-én, az ausztrál apák napján Robert Farquharson és három gyermeke a kisfiúk édesanyjához, Cindy Gambinóhoz tartott, amikor autójuk letért az útról, és a vízbe csapódott. A tízéves Jai, a hétéves Tyler és a kétéves Bailey megfulladtak, apjuk ki tudott úszni az elsüllyedt járműből. A házaspár valamivel korábban külön költözött, és hamar felmerült a kérdés: kegyetlen bosszú vagy szerencsétlen baleset történt? Helen Garner egy barátja kamaszlányának társaságában, szinte megszállottként követte végig a nyilvános tárgyalássorozatot. A közönség soraiból figyelte a tárgyalótermi dráma szereplőinek testbeszédét, mimikáját, intonációját, és gyakran olyan pillanatokat kapott el, amelyek az esküdtek előtt is rejtve maradtak. Garner a hosszan elhúzódó per során megismerkedett a fiúk anyai nagyszüleivel, konfliktusba keveredett Farquharson ügyvédjével, és feltette a legkényelmetlenebb kérdéseket arról, hogyan ítéljük meg a bűnösséget és az ártatlanságot. A fájdalom háza a gyász, az empátia, az igazság és az igazságszolgáltatás krónikája, letehetetlenül izgalmas olvasmány a true crime szerelmeseinek Ausztrália egyik legjobb írójától. Helen Garner (1942) ausztrál író, novellista, újságíró. A fájdalom háza elnyerte többek között aNed Kelly-díjat, amelyet minden évben a legjobb ausztrál krimi és truecrime könyveknek ítélnek oda. Könyvei a Magvetőnél: A vendégszoba (2025) A fájdalom háza (2026)
U dodávateľa
18,31 €

Papírbabák - avagy lehet-e két hazád?


A kollektív emlékezet regénye. (Magyar Narancs) Pontos látlelet a múlt század végének Erdélyéről és Magyarországáról, a történelmi tudatalattiban kavargó indulatokról, amelybe hősei beleszületnek. (Péterfy Gergely) Viola, Mimi és Eszti elválaszthatatlan barátnőkként a hetvenes évek fojtogató erdélyi lakótelepein egy sárga kockás pléden fekve tervezgetik a jövőt. Öröknek hitt szövetségüket azonban lassan kikezdi a diktatúra könyörtelensége, a felnőttek hazugságai és a Szekuritáté mindenhová elérő árnyéka. Amikor az immár sebészi pályára készülő Viola beleszeret egy román orvosba, Ovidiuba, a családja elvárásai és a rendszer kilátástalansága kegyetlen választás elé állítják: maradjon az ismerős, régi hazában, vagy keressen magának új, élhetőbb otthont, amely talán sosem lesz igazán az övé? Bár az elkövetkező évtizedekben Viola orvosként a fél világot bejárja Amszterdamtól Tel Avivon át egészen New Yorkig, nemcsak azzal kell megküzdenie, hogy nőként helyt álljon a hivatásában, hanem makacs kísérőjével, a honvággyal és egy régi szerelem emlékével is. Havas Juli finom humorral és bocsánatos nosztalgiával egy olyan generáció tagjainak sorsát rajzolja meg, akiknek a disszidálás, a hontalanság, és az újrakezdés küzdelmei között kellett megtalálniuk önmagukat - vagy épp visszatalálniuk egymáshoz.
U dodávateľa
15,49 €

Master Of Style


This is a sophisticated interior design book that delves into the artistry of luxurious living spaces crafted by renowned designers. The book showcases a stunning collection of homes that exemplify masterful design, blending elegance, comfort, and innovation. Each featured space highlights the creative vision of design experts who elevate everyday interiors into extraordinary environments. From modern minimalist apartments to opulent estates, High on Living Masters of Style explores diverse styles, offering readers a glimpse into how top designers incorporate high-end materials, bespoke furniture, and meticulous attention to detail. The book also provides insights into the design process, revealing how balance, proportion, and texture are used to create spaces that exude sophistication while remaining livable. Perfect for design enthusiasts and professionals alike, Masters of Style serves as both inspiration and a resource for those seeking to bring a touch of refined style into their own homes, celebrating timeless design with modern flair.
U dodávateľa
39,99 €

A Végzetsárkány birodalmában - A falu 4. (különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS "És ami nem létezhet, annak nem is szabad léteznie." EGY REJTÉLYES TITOK NYOMÁBAN A falu közelében, egy sötét barlang mélyén Nanó és Maffi egy kétségbeesett kis bevégzőre bukkannak. Úgy tűnik, egy kitaszított bevégzőgyerek került az útjukba. A bevégzőknek azonban nem születnek gyerekeik! Nanó és Maffi utána akarnak járni ennek a különös és érthetetlen rejtélynek. Miközben mindketten próbálnak segíteni, hogy újdonsült barátjuk hazatérhessen az otthonába, komoly bonyodalmakba keverednek. IZGALMAS KALAND MINECRAFT-RAJONGÓKNAK!
U dodávateľa
12,67 €

Death Trip


Raw Power by Iggy and the Stooges is arguably the most aggressive, dynamic album in rock history, and inarguably one of the most influential. Looking past the myths and into the true story of the Stooges, Michael S. Begnal illuminates the creation of this recording in the context of the cultural zeitgeist of the early 1970s, the American War in Vietnam and the ways in which punk rock came snarling into existence. Death Trip uncovers lost archives and stories, drawing on new interviews with Stooges guitarist James Williamson and pianist Scott Thurston, and sheds fresh light on the band’s creative process. This is an in-depth, definitive account that will challenge the assumptions of even the most knowledgeable Stooges fan.
U dodávateľa
26,99 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Elle Kennedy, Freida McFadden, Stephen King.