Ravenel család
séria
Ravenel család 7: Ördög álruhában
Lady Merritt Sterling, a határozott akaratú fiatal özvegy, aki néhai férje hajózási cégét vezeti, tudja: a londoni társaság alig várja, hogy botrányba keveredjen. Eddig azonban túl okos volt ahhoz, hogy a kedvükre tegyen. De ekkor találkozik Keir MacRae-vel, a nyers és durva skót whiskylepárló tulajdonosával, és minden józan terve füstként elillan. Különbözőbbek nem is lehetnének, de vonzalmuk erőteljes, nyers és ellenállhatatlan.
Attól a pillanattól kezdve, hogy Keir MacRae Londonba érkezik, két célja van. Az egyik: ne szeressen bele a káprázatos Lady Merritt Sterlingbe. A másik: kerülje el, hogy megöljék.
Egyelőre egyik sem megy jól.
Keir nem tudja, miért akarja valaki a halálát, egészen addig, amíg a sors fel nem tárja előtte titkos kapcsolatát Anglia egyik legbefolyásosabb családjával. A világa teljes fordulatot vesz, és az egyetlen, akiben megbízik, Merritt.
Szenvedélyük olyan intenzitással lángol, amilyet Merritt még sohasem ismert, és vágyakozni kezd az egyetlen dologra, amelyet nem kaphat meg Keir MacRae-től: az "örökkön-örökké"-re. Ahogy a veszély egyre közelebb kerül, Merritt mindent megtesz, hogy megmentse a férfit, akit szeret... még akkor is, ha tudja, hogy a férfi talán maga az ördög álruhában.
Ravenel család 6: Cassandra meghódítása
Mindennek ára van... Tom Severin vasútmágnás elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy azonnal kielégítse minden vágyát. Bármi vagy bárki az övé, ha úgy kívánja. Tökéletes feleséget találni egyszerűnek tűnik, és attól a pillanattól fogva, hogy Tom megpillantja Lady Cassandra Ravenelt, elhatározza, hogy megszerzi magának. De a gyönyörű és okos Cassandra legalább annyira eltökélt, hogy csakis szerelemből megy férjhez... s a szerelem az egyetlen, amit a férfi nem tud megadni neki. Mindennek, kivéve őt... Severin a legellenállhatatlanabb és legvonzóbb férfi, akivel Cassandra valaha találkozott, még ha a szíve megfagyott is. De ő nem szeretne a mindig győzelemre játszó, könyörtelen ember rohanó világában élni. Amikor egy újdonsült ellenség majdnem tönkreteszi Cassandra jó hírét, Severin megragadja a lehetőséget, amelyre várt. Mint mindig, most is megkapja, amit akar... vagy mégsem? Van egy lecke, amelyet Tom Severinnek még meg kell tanulnia új menyasszonyától. Sohase becsülj alá egy Ravenelt! Cassandra kezét ugyan már elnyerte, de a szíve meghódításáért folytatott küzdelem épp csak elkezdődött...
dostupné aj ako:
Ravenel család 1: Érzéketlen aranyifjú
A sors fintora… Devon Ravenel, London legelbűvölőbb élvhajhász aranyifja grófi címet és birtokot örököl. Újonnan szerzett, magas társaságbeli rangja azonban nem kívánt felelősségekkel jár… és jó néhány meglepetéssel is szolgál. A birtokot jelentős adósság terheli, s a néhai gróf három ártatlan húga még mindig ott él a házban… ahogy Kathleen, Lady Trenear is. A szép fiatal özvegy éles esze és elszántsága Devonéval vetekszik. A két vasakarat összecsap… Kathleen pontosan tudja, hogy nem szabad megbíznia egy olyan gátlástalan gazemberben, mint amilyen Devon. Lehetetlen lenne azonban tagadnia a heves vonzalmat kettejük között – Devon pedig, miután először a karjába zárta, megesküszik arra, hogy bármit megtesz, csak övé legyen a nő. Amikor Kathleen azon kapja magát, hogy egyre inkább enged Devon tapasztalt, vágykeltő csábításának, már csak egyetlen kérdés marad: Képes lesz-e megtagadni a szívét az általa ismert legveszedelmesebb férfitól?
Ravenel család 5: Apja lánya
Lisa Kleypasnak, a New York Times bestsellerszerzőjének sziporkázó történetében egy gyönyörű, fiatal özvegy épp azzal a férfival talál rá a szenvedélyre, akivel igazán nem kellene...
Bár Lady Clare, a gyönyörű fiatal özvegy még sosem találkozott West Ravenellel, abban egészen biztos, hogy a férfi egy komisz, nyavalyás, erőszakos fráter, aki a bentlakásos iskolában pokollá tette Phoebe néhai férjének az életét, és ezt a nő sosem fogja megbocsátani neki. Phoebe egy családi esküvőn megismerkedik egy remek megjelenésű és képtelenül elbűvölő idegennel, aki mellett tüzes-jeges hullámokban tör rá a vágy. Amikor a férfi bemutatkozik, kiderül róla, hogy nem más, mint... West Ravenel.
West múltja nem mondható makulátlannak, de ezért sosem mentegetőzik, és nem keres kifogásokat. Azonban attól a perctől fogva, hogy megismeri Phoebe-t, ellenállhatatlan vágy emészti... emellett tudatában van annak a keserű igazságnak is, hogy egy Lady Clare-hez hasonló nő társadalmi szempontból is jóval felette áll. Arra azonban nem számít, hogy Phoebe korántsem holmi konzervatív arisztokrata hölgy, hanem annak az erős akaratú hajdani első bálozónak a lánya, aki annak idején megszökött Lord St. Vincenttel, Anglia leghírhedtebb és legvonzóbb aranyifjával.
Nem kell hozzá sok idő, és Phoebe hozzáfog ahhoz, hogy elcsábítsa a férfit, aki felszította benne a tüzet, és elképzelhetetlen örömökben részesítette. De elég lesz-e lángoló szenvedélyük ahhoz, hogy legyőzze a múlt árnyait?
dostupné aj ako:
Ravenel család 3: Ördöngös tavasz
Egy petrezselymet áruló, különc ifjú hölgy...
A legtöbb elsőbálozó lány arról álmodik, hogy férjet talál magának. Lady Pandora Ravenelnek azonban egészen más tervei vannak. Az ambiciózus szépségnek semmi kedve a londoni báli szezonhoz, annál szívesebben maradna otthon, hogy megszervezze és beindítsa társasjátékgyártó vállalkozását. Az egyik fényes bálon azonban botrányos helyzetben találja magát egy kivételesen jóképű idegennel.
Egy cinikus aranyifjú...
Gabriel, Lord St. Vincent éveken át sikerrel kerülte el a házasság révébe vezető csapdákat, ám végül egy olyan lázadó szellemű ifjú hölgy horgára akad, akinél keresve sem találhat magának kevésbé megfelelő feleséget. Pandorában fel sem merül, hogy hozzámenjen, Gabrielt azonban ellenállhatatlanul vonzza az eleven természetű lány, és mindent megtesz azért, hogy a magáénak mondhassa, fittyet hányva arra, hogy kényszer szülte házasságuk akár pokolinak is bizonyulhat.
Egy veszélyes terv...
Pandora enged Gabriel tapasztalt és érzéki ostromának, s beleegyezik abba, hogy a felesége legyen. Nemsokára azonban világossá válik előtte, hogy társasjátékgyártó vállalkozása megszervezése során véletlenül veszélyes összeesküvésbe botlott, és egyedül a férje képes gondoskodni a biztonságáról. Miközben Gabriel az ismeretlen rosszakaróktól védi hitvesét, közösen rádöbbennek arra is, hogy kapcsolatuk baljós kezdete ellenére voltaképpen egymásnak vannak teremtve.
dostupné aj ako: