Agenda Natura Kiadó strana 2 z 8

vydavateľstvo

A bajkeverő


El tudja képzelni, hogy az élet padlójáról – nem, mélyen a padló alól – fel lehet állni? Amikor minden összedőlt és már nincs szó karrierről, jövőről, sőt, még családról sem, csak egy ingyen ebédről, eső előli menedékről és a tél túléléséről. Ugye nem hiszi?Pedig megtörténhet. Olvassa el ezt a könyvet és megtudja, hogyan. Másnap ne akarjon korán kelni, vagy ha igen, nagyon álmos lesz, mert ezt a könyvet végig fogja olvasni. Ha mégis sikerül letenni, akkor egész nap a folytatás jár majd az eszében.
Na stiahnutie
9,86 €

Bubu kalandjai az emberek világában


Bubu egy olyan kis katicabogár, akivel midig történik valami. Kalandjai során sokszor találkozik emberekkel is, ennek köszönhetően könnyen szerez új barátokat. Más állatokkal él együtt egy szép parkban, őket is megismerhetitek ebben a részben, és megtudhatjátok azt, hogyan találkozott Lilivel és Maxival egy nyitva maradt ablaknak köszönhetően.
Na stiahnutie
12,11 €

Megváltás kapujában


Miután főhőseink átélik minden szülő rémálmát, hatalmas szakadék keletkezik kettejük között. Míg Sterling eltűnik, egyetlen magyarázat nélkül, Elena magába zárkózik, és gyermekei felé fordul, akikbe kétségbeesetten próbál kapaszkodni. Egy reggel rádöbben, nem mehet így tovább, hirtelen ötlettől vezérelve összepakol,, és maga mögött hagyja egész addigi életét.  Franciaországba utazik gyermekeivel, az új élet reményével a szívében. Egy dologgal viszont nem számol, Sterlinggel, ugyanis férje fejébe vette, ő bizony visszaszerzi családját, és a szerelmét. Céljának elérése érdekében mindent bevet, aminek Elena sem ellenállhat a végtelenségig. Az idő viszont egyre sürgeti őket, mivel az Angel's records behajtani készül egy régi tartozást, Elenán, aki jelenleg nem hajlandó útra kelni, és teljesíteni a turnéja követelményeit. Úgy dönt, hogy többé nem enged a zsarnokságnak, és olyan döntésre szánja el magát, ami gyökeresen megváltoztatja mindannyiuk életét. De a sors, mint mindig, most is közbeszól, és megannyi próbatétel után, végre megadja nekik amire mindennél jobban vágynak. Eközben a múlt árnyai lassan bekúsznak az idilli jelenbe, megmérgezve ezzel felhőtlen mindennapjaikat. Vajon kibírja szerelmük az utolsó próbatételt? Vajon megéri feláldozni önmagunkat azért, akit szeretünk? Vajon erősebb a szerelem a halálnál? 
Na stiahnutie
9,30 €

Virág Jácint


Jani olyan fiú, akivel az élet nem volt túl kegyes. Mióta csak létezik, lemondásból állnak a napjai egy olyan családban, amely a társadalom peremére csúszott.Az egyetlen mentsvára mindig is az olvasás volt, később az írásba öntötte a gondolatait, érzéseit. Ez vezet el odáig, hogy két nagyszerű embert szinte egyszerre ismer meg. Gyakorlatilag a karjaiba zuhan a létráról Peti, a könyvtáros, miközben levelezőfiókját ellepik a Jácinttól kapott üzenetek.Két férfi, egy érzés, ahol a legkisebb gondja Janinak a nemükkel akad. Fogalma sincs, mit tegyen, merre lépjen, míg egy tragédia helyére nem illeszti a kirakós darabjait, és teljesíti egy tizennyolc éves fiú elsuttogott kívánságát.  
Na stiahnutie
6,76 €

Együttérző


Az Együttérző egy olyan verseskötet, amely többnyire a fiatalságra jellemző dolgokat gyűjti össze versek formájában. A szerző versei hol személyes történeteket írnak le, de előfordul, hogy más történetét írja le egyes szám első személyben, illetve külső szemlélőként is ír saját korosztályáról. A próbaolvasók közül a többség tudott egy-egy verssel azonosulni, mivel többféle téma is előfordul a kötetben. Található benne akár barátság, akár szerelem, mind pozitív, mind negatív megvilágítással és élménnyel. Valamelyik vers képes együttérző társként működni, amikor az egyén nem tudja kivel megértetni érzéseit, így az egyes műveket olvasva az olvasó is egy kicsit megértést és „társat” talál. Ez a célja a kötetnek.
Na stiahnutie
7,04 €

Akit szerettél


„Marzia a Via Palermo 27 második emeletén lakik, Róma szívében. Harminchatéves, nagy szemekkel, hatalmas szívvel, amit szívesen dedikált volna egy férfinak, egy tengerparti háznak, pár gyereknek. De a gyerekek nem jöttek, a tengerparti házat nem találta meg, és a férfiak sem maradtak elég sokáig. Volt aki még annyi nyomot sem hagyott, hogy emlékezne rá. Eddigi élete férfijai közül csupán csak egyetlen egy van, akinek különleges hely jutott a szívében, aki egy éve a gondolatai középpontjában ül, becsekkolt az életébe, égi magasságokba emelte, majd landolt és tovagurult égető fájdalmat hagyva maga után. Amikor visszagondol a férfira, arcán mosoly fut át, élvezve az emlék jó részét, de aztán ahogy folytatja fojtogató intenzitású szerelmének történetét, mosolya olyan keserűvé válik, mint a kiömlött tinta.”Marianna, Joe, Winnie, James, Irfan, Zoltán, Luisa, Tamás, Diego és a többiek történetének a központjában is a szerelem áll, akár csak Marziának. Valamennyien törékenyek és erősek, engedelmesek és kegyetlenek, nyugtalanok és filigránok, szinte mindig szívből szeretik és gyűlölik magukat, mert a szerelmet tartják döntőnek. A kötetben hétköznapi és kivételes történetek fonódnak össze, amelyek megérintenek, megkérdőjeleznek, megindítanak, mosolygunk, könnyezünk, hiszen nem mindegyik végződik happy enddel.Akár a mindennapi életben.
Na stiahnutie
5,63 €

A felhozatal


Azért jött létre ez a könyv, hogy az egyébként lappangó, de a köznapi életben időnként előbukkanó holmikat, ha kicsiben is, de valamelyest, közkincsé tegye. Figyelmet szenteljen rájuk. Ez az anyag csupán vékony szelete annak hatalmas felhozatalnak, amit az emberiség idáig felhalmozott. Régieket és nem oly régieket egyaránt. Ez tehát „a felhozatal”. Nem egy szakkönyv. Nem oktatni akar, csupán mutatni, szórakoztatni. 
Na stiahnutie
7,04 €

Coracias Garrulus I.


Nem minden költő, író kezdte karrierjét a csúcson. De meg volt a tehetségük, hogy odakerülhessenek. A kulcs ehhez az emberek. Hogy észrevegyék. S onnantól új szintre lép minden. Az ember, a lelke, s maga az irodalom, hisz új taggal bővült a köre. A Coracius Garrulus első rész új versekkel bővítik az olvasni, művelődni vágyók elméjét. A Weisz-versek több témával is foglalkoznak, de fő az ember. Az ember kis világa, hogy mit tett, mi fog tenni, hogyan érez. S ezekben talán magára ismerhetnek páran.
Na stiahnutie
3,72 €

Vérbeli Nyomozók VI.


A múlt sohasem fog békében szunnyadni, akkor és ott fog előbukkanni, ahol a legnagyobb kárt okozhatja.Áron múltja közel sem volt fáklyás menet, intézetben élt egy ideig, amiről csak egyedül Eszter tud. Amikor a démonjai a felszínre törnek, őt is kizárja azzal az indokkal, hogy ezzel megvédi. Két kegyetlen férfi ellen folyik a nyomozás, akik már harminc éve börtönben ülnek, ám most kísértetiesen hasonló támadások történnek. Vajon a börtönben levő férfiak ártatlanok, vagy ez az egész egy hatalmas csapda?Eszter életét hosszú hónapok óta megkeseríti az exe, aki 19 éves korában megerőszakolta, amin a mai napig sem tudott tovább lépni. Azt hitte, hogy képes magát megvédeni, ám azzal a ténnyel nem számolt, hogy lehetősége sem lesz rá.Revansot tud venni a régi sérelmek miatt vagy elevenen elégetik?
Na stiahnutie
7,04 €

A dombon


Egy ház, ami néha vádlón fölénk magasodik, néha pedig csak szétszórt tégláiban hever. Együtt építjük, együtt hagyjuk leromlani, napról napra, hogy aztán - a széttördelt időben - vissza-visszatérhessünk és felismerhessük közös tévedéseinket. Vagy talán sosem hagyjuk el egészen azokat a házakat, amelyekben szentül hittük: boldogok lehetünk? Vajon csupán mi vagyunk felelősek boldogságunkért? Mennyiben hibáztathatunk másokat - élőket és holtakat - ha végül úgy látjuk: bedőlt minden fal?
Na stiahnutie
6,76 €

Egymásra ítélve


  „...az ember egyedül csak valami szürke a vásznon. Egymásra ítélve azonban, csodálatos dolgokat festhetnek meg." Két fiú, két különböző egyéniség. Az egyikük kifejezetten nyers és balítéletes, míg a másik makacs és határozott. Teljesen különböznek, azonban a két kamasz mégis megtalálja egymásban azt, amire minden velük egykorú vágyik; a szerelmet. Barátság, szeretet, szerelem, érzelmek, sírás, humor, nevetés, ami végigkíséri a fiúkat az úton. Mikor is rájönnek, kiváltképp Endre, hogy egymással, egymásért küzdeni, nem is olyan rossz dolog.
Na stiahnutie
6,48 €

Szerencsétlen Szerelem 1.


Sorna Brigitta egy lelkileg sérült lány, aki mindenkinek meg akar felelni, ezért vágyait elnyomva mindent úgy tesz, ahogyan elvárják tőle. Az önbecsülése egyenlő a nullával, amit az első és egyetlen komoly kapcsolatának köszönhet. Korábban sem volt magabiztos, hiszen állandó súlyproblémával küzdve igyekszik minden feladatát ellátni és helytállni a családja által elé állított elvárásoknak. De meddig képes így élni? Mi történik, ha enged az érzelmeinek? Mennyit hajlandó feláldozni azért hogy megismerje önmagát és éljen végre?Vibder Balázs az énekes, aki izmos, magas és szexi, mosolyával minden nőt levesz a lábáról, a semmiből bukkan fel az életében, és egyetlen célja az, hogy meggyőzze, hogy szereti és vele akar lenni. Elég kitartó, hogy lerombolja a Brigi által felhúzott falakat?A szerelem ereje mindkettőjüket meglepi, és ledönteni készül a falakat, de közéjük áll az, akiről Balázs gondolni sem merte volna!    
Na stiahnutie
8,45 €

Vágyak pórázon


A szerelem kész zűrzavar és váratlan kanyarokat produkál. Az öt novella, öt szerelem története: flörtök, titkos viszonyok, repedező házasságok, az „igazi” keresése… A szereplőknek nehéz racionálisan dönteniük érzelmeik súlya alatt. Hol a boldogság hullámain ringatóznak, hol a mélységekben fuldokolnak. A szerelemért harcolnak, bárhogy is végződjön. A novellák főhőseinek sorsa akár elgondolkodtatnak bennünket, vagy éppen megnevettetnek, de mindenképpen tanulságosak.
Na stiahnutie
9,86 €

A Sechsisch Klinika


Egy kisregény, néhány novella és vers. A Sechsisch Klinika cím ne tévesszen meg senkit, ne gondoljon senki semmi rosszra. A címadó kisregény címe azt jelenti magyarul, hogy Szász Klinika. Egy fiktív Szászországi német városban dolgozó négy magyar orvosnőről szól, akik fiatalkoruk óta barátnők. A főszereplő, Hajni, a negyvenöt éves aneszteziológus édesapja halála után dönt úgy, hogy kimegy Németországba barátnői után. Tíz éve elvált, fia is Németországban tanul. Hajni találkozik a columbiai plasztikai sebésszel. Novellák:Szemet szemért:Egy katona bosszút áll szerelme haláláért.Egy dal születése:Az Illés és Bródy János rajongó Julcsi Dunaföldvárra készül koncertre, de lekési a buszt. És kiáll az út jobboldalára stoppolni.Gabi,vagy Gabi:Kriszti bemutatja otthon a szerelmét, akit Gabinak hívnak. Többet erről nem árulok el.A versek különböző hangulatok és élethelyzetek megragadása.
Na stiahnutie
4,22 €

Miraklit


- Jajj, légy már kreatívabb! Mirákulum annyit jelent: csoda. Na, hát ez a valami itt csodálatos, tehát miraklit.- Oké, a nevét már értem. De mi ez?- Talán egy anyag.- Hogyhogy talán?- Semmiféle szerkezete nincs. Nem fém, nem fa, nem kőzet, nem műanyag, nem üveg. Egy darab atomot nem találtunk benne. Egyszerűen semmit. Csak van, és olyan, amilyen. Például, mint épp megtapasztaltad: meghajlíthatatlan. Bár ennél durvább a helyzet: tökéletesen sebezhetetlen.- Vagy csak mi vagyunk gyengék.- Nem, a laborban mindenünket bevetettük. Olyan hatásoknak tettük ki, amitől a titán darabokra szakadt volna azonnal. Ez a valami meg se rezzent. Atomcsapást érthető okból nem kapott, de nagyjából minden mást igen.- Szóval keményebb minden ismert anyagnál.- A miraklithoz képest a legkeményebb anyagaink is papírból vannak. De pusztán csak ennyi miatt nem neveztük volna el miraklitnak. Ez az anyag tényleg csodálatos.- Mit tud még?- Tessék, itt egy másik darab - a nő elővett a köpenye zsebéből egy pingponglabdához hasonlító valamit. - Fogd meg!- Huhhh, ez nagyon könnyű. Nem érzem a súlyát.- Mert nincs.- Lehetetlen. Mindennek van tömege, tehát súlya is.- Ja, ahogy mondod. Mindennek, kivéve a miraklitnak. Mert ennek nincs.- Kezdem érteni, miért ez a neve. Mindjárt meg is szólal több nyelven?- Akár, bár ilyesmit nem tapasztaltunk - mosolygott a nő Bannisterre. Kezd visszatérni a humora, úgy tűnik, túl van az első megdöbbenésen. Helyes. - De tud még pár dolgot, ami ezeknél is komolyabb.
Na stiahnutie
11,26 €

Az örökség


Caleb Jamiesont apja halála után szörnyű álmok gyötrik. Egy nőt lát, aki meg akarja kaparintani őt. Caleb, egy ajándék révén, amit még apjátólkapott, rájön arra, hogy a világunk egészen más, mint amilyennek mi érzékeljük. Közben megismer egy lányt, aki segíteni akar neki abban,hogy megtalálja saját helyét a borzalmak birodalmában.
Na stiahnutie
5,63 €