Alexandra Kiadó strana 13 z 20
vydavateľstvo
Tovatűnő mélység
A tizenhét éves Tempe nem ismer mást, csak a végtelen víztükröt. A Nagy Hullámok után csak néhány sziget maradt, ahol a túlélők meghúzták magukat, ám a hullámsírban nyugvó egykori városok még mindig magukhoz hívják őket. Tempe egyike a romok között kutató búvároknak, ám ő nem ételért és ruháért vadássza az Óvilág kincseit, hanem nővére életét kívánja megvásárolni rajtuk - a Palindromina szigetén lévő kutatóállomáson ugyanis képesek feltámasztani 24 órára a halottakat. Tempe azonban nem érzelmes találkozást tervez testvérével, hanem válaszokat akar. Elysea volt a felelős szüleik haláláért, és Tempe tudni akarja, miért. Ám az új életre kelt lánynak más tervei vannak, nem egy hideg teremben akarja tölteni utolsó napját, miközben általa soha el nem elkövetett bűnökről vallatják. Szabadságra vágyik, és egy utolsó pillantást vetni arra a világra, amelyet elvettek tőle. Meggyőzi Tempét, segítsen neki a szökésben, és veszedelmes utazásra indulnak, hogy kiderítsék szüleik halálának tényleges okát. Ám a nyomukban loholó Palindromina ügynököknek saját titkaik védelme a legfontosabb: meg kell találniuk Elyseát, mielőtt lejárna az ideje, és fény derülne az újraélesztések valódi árára. Astrid Scholte, a nagy sikerű Négy halott királynő szerzőjének új műve rejtélyekkel, fordulatokkal és érzelmekkel teli disztópia.
Nagy rejtvénykönyv 20.
Az Alexandra Kiadó Nagy rejtvénykönyv-sorozata évtizedek óta nélkülözhetetlen társa a rejtvényfejtés szerelmeseinek. A 20. Nagy rejtvénykönyv a hagyományoknak megfelelően változatos fejtörőket és izgalmas olvasmányokat kínál a rejtvényfejtés és az olvasás szerelmeseinek. Bár ezúttal is a rejtvények vannak túlsúlyban, a kötetben válogatást közlünk az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereiből, és számos recepttel, viccel és történelmi, tudományos érdekességgel gazdagítjuk a rejtvényfejtés folyamatát.
A spagettifaló mesterzsaroló
Az élet látszólag egyhangúan telik a Véreb Street 8.-ban, mígnem egyszer csak Lady Sybill de Silver, az elbűvölő ezüstrókahölgy kopogtat Sherlock Dog dolgozószobájának ajtaján. A nemzetközi pénzvilág legnagyobb pávája, Monty Charles érthetetlen módon hatalmas összeget ajánlott neki a villájáért. A hölgy gyanakszik, hogy valami tisztességtelen ügy áll a háttérben. Ezt a különös rejtélyt csak egyetlen nyomozó oldhatja meg... Sherlock Dog a magándetektív
- A fő fogás spagetti volt pikáns (és meglehetősen büdös) algaraguval - mesélte Sherlock Dog.
- És ön megette ezt a gusztustalanságot? - kérdezte hitetlenkedve John Matchson.
- Ugyan, dehogy! A vendégek fogták a tányérokat, és egymáshoz hajigálták a tésztát! Rendkívül érdekes este volt - felelte a detektív. Kaland, rejtély, izgalom - és két kitűnő szimattal rendelkező nyomozó!
A Szabadság hadművelet
Az ÁVH-ból nem lehet csak úgy leszerelni - mondogatják egymásnak a rettegett Államvédelmi Hatóság nyomozói, akiknek futószalagon kell szállítaniuk az újabbnál újabb államellenes bűncselekményeket. Majoros őrnagy is eredménytelenül próbál hátrébb húzódni a tűzvonalból: mindig jön egy újabb feladat, amit meg kell oldani, így az áhított nyugdíjazás is egyre távolabbinak tűnik. Ám amikor Szabadság hadművelet névre keresztelve újra felbukkan egy korábban felszámoltnak gondolt katonai szervezkedés - a Földalatti Fővezérség -, még a legtapasztaltabb államvédelmi nyomozók sem hisznek a szemüknek. Laktanyák sorozatára kiterjedő, számos vezetőt a tagjai között tudó, fegyveres felkelésre készülő katonai összeesküvés az ÁVH által uralt Magyarországon? Ez még a koncepciós perek koholt vádjain is túltesz. Márpedig az ügynökök jelentései egyértelműek. Lehet, hogy az államvédelmi tiszteknek ezúttal valódi fenyegetéssel kell szembenézniük?
A Fabergé-titok
Dmitrij Markov herceg igazán szerencsésnek mondhatja magát. Tehetséges építész, egyben II. Miklós cár közeli barátja, életét luxusban éli. Ám a cári udvar csillogása sem tudja elfedni az Oroszországot sújtó bajokat. A fényűző szentpétervári palotákon túl a nyomor és az erőszak az úr, a felvilágosult herceg pedig egyre nagyobb kiábrándulással figyeli a dekadens arisztokrácia fékevesztett haláltáncát, különösen miután a szabadgondolkodó Katya Golicin megismerteti a pazar báltermektől távol tomboló pogromok borzalmaival. Az elszánt doktornő még a rettegett cári titkosrendőrséggel is szembeszáll, hogy megmentse népét az elnyomástól. A gyilkos macska-egér játékba keveredett Dmitrijnek a kötelesség, a szerelem, az erkölcs és a hűség útvesztőjében kell meglelnie a helyes utat, ahol egyetlen rossz lépés is halálos lehet. A herceg válaszút előtt áll: saját családja a fontosabb, vagy az ország sorsa? Charles Belfoure, a nagy sikerű A párizsi építész szerzője az orosz történelem egyik legizgalmasabb korszakába röpíti el az olvasót fordulatokkal és érzelmekkel teli új regényében.
A phenjani varázsló
Cso Csunszu igazán szerencsés észak-koreai gyereknek mondhatja magát. Tudja, hogy a Nagy Vezető és utódja, a Kedves Vezető óvja álmát és országukat, és szülei leleményességének hála nem is éhezik, szemben több százezernyi sorstársával. Ám amikor szállodai szakácsként dolgozó édesapja egy furcsa, idegen nyelvű könyvet hoz haza munkahelyéről, élete mindörökre megváltozik. Mint kiderül, a gyanúsan reakciós propagandának tűnő kötet egy szerepjáték-szabálykönyv, amelyet egy a sajátos észak-koreai kommunizmust tanulmányozó külföldi vendég hagyott a szállodában. Csunszu tanítója segítségével tárja fel a rejtélyes könyv titkait, és ismeri meg a fantázia varázslattal átitatott világát, ahol nem származása határozza meg sorsát, ahol saját maga cselekedetei ura, és ahol győzedelmeskedhet az életét maga alá gyűrő hatalmak felett.
Csunszu önbizalmat, új perspektívát és szerelmet nyer a rejtélyes könyvnek köszönhetően, ám Észak-Koreában a képzelőerő is a párt tulajdona, és a fiúra sokkal nagyobb veszélyek leselkednek, mint a démonok és a halottakat idéző mágusok. Vajon kiszabadulhat Észak-Korea végeláthatatlan kazamatáiból? Marcel Theroux regénye felkavaró és magával ragadó felnövéstörténet a világ legtitokzatosabb országából.
Wagner
Az egykori külügyminiszter lefejezése csak a kezdet. A svéd elitet brutális gyilkosságsorozat tartja rettegésben, a tetteseket és az indítékot mindenki csak találgatja. Az ügy az elmúlt évek során alaposan megedződött Sara Nowak nyomozónál landol. A nyomok a kétezres évek elejéig vezetnek vissza, de Sarának rá kell döbbennie, hogy a szörnyű atrocitásokban saját családja sem vétlen, és a szülők bűneiért most a gyermekek bűnhődhetnek. Eközben Londonban egy orosz oligarchát robbantanak fel. Az elkövető a halottnak hitt Agneta Broman, aki bosszúhadjáratot folytat, ám eközben az orosz katonai hírszerzés ügynökei rá vadásznak. A szövevényes ügyek mögött egy egész Európát behálózó összeesküvés húzódik, amelynek sikere ártatlanok tízmillióinak halálát okozhatja. A bűnbak szerepét Sarára osztották; van esélye a menekvésre a több évtizedes bűnök, olthatatlan bosszúvágy és az egymásnak feszülő nagyhatalmak könyörtelen csapdájából? Gustaf Skördeman a skandináv krimik és a klasszikus kémtörténetek legjobb hagyományait ötvöző regénytrilógiájának záró kötetet felkavaró, letehetetlen olvasmány.
Na sklade 2Ks
16,90 €
Kedves Mrs. Bird!
London, 1940: a Luftwaffe bombái könyörtelenül záporoznak a városra. Az ügyvédi irodában titkárnősködő Emmy Lake ki akarja venni a részét a háborús erőfeszítésekből, ezért esténként önkéntes munkát végez a tűzoltóságnál. Ám amikor meglát egy álláshirdetést egy nagy londoni lapnál, egyszerre megvalósíthatónak látja álmát, hogy női haditudósító legyen.
Hamar kiderül, hogy valójában a tekintélyes tanácsadó rovatot vezető Henrietta Bird gépírójának vették fel, Emmy csalódása pedig nem ismer határokat - különösen azért, mert Mrs. Bird minden kellemetlenséget tartalmazó olvasói levelet a kukába hajít. Ám amikor egy bizonyos Wendyért elhagyja szerelme, a háború pedig egyre nagyobb rombolást okoz az országban és az emberek életében, a megrendítő leveleket olvasva Emmy rájön, hogy nagyon is fontos feladata van: neki kell válaszolnia ezeknek a segítséget kérő nőknek. Természetesen Mrs. Bird nevében, és természetesen Mrs. Bird tudta nélkül. A. J. Pearce elbűvölő és ellenállhatatlan bemutatkozó könyve a London bombázásának rettenetét is híven ábrázoló történelmi regény, amelynek főhőse hiába akar hátat fordítani a férfiaknak és a házasságnak: nem menekül a szerelemtől sem.
Bájos kis hazugságok
A csonka családban, szegénységben felnőtt Nina művészettörténetet tanul, és az az álma, hogy egyszer végre "normális" élete legyen. Amikor az álma darabokra hullik, Nina rövid úton a bűn világában találja magát: ír származású barátjával, Lachlannel milliárdoscsemetéket rabolnak ki Los Angelesben. Ninának persze volt kitől tanulnia: anyja egész életében férfiakat átverő szélhámosként kereste kenyerét. Amikor anyja rákbetegsége kiújul, Nina nem tehet mást, mint emeli a tétet: minden korábbinál nagyobb értékű rablást tervez Lachlannel, hogy fizetni tudja a kezelési költségeket.
Vanessa fiatal és dúsgazdag örökösnő, aki nyomot akar hagyni a világban. Sikeres Instagram-divatinfluenszerré válik, akinek egész életét méregdrága ruhák és egzotikus helyszíneken rendezett divatfotózások töltik ki. A csillogó felszín mögött azonban tragédiák rejlenek. Felbontott eljegyzését követően Vanessa visszavonul családi birtokára, a mérhetetlenül fényűző, ám sötét titkokat rejtegető Stonehavenbe. Oda, ahol korábban nemcsak családja élete hullott darabokra, hanem Nináé is.
Nina, Vanessa és Lachlan útjai itt, a Tahoe-tó partján fekvő Stonehavenben keresztezik egymást. Szerelmi háromszög, leleplezés, bosszú - a kérdés már csak az, ki nyeri végül ezt az életre-halálra szóló játszmát, amelyben senki és semmi nem az, aminek látszik.
A kutya vacsorája
Gondolkodtál valaha is azon, mit esznek a nagykutyák?
LÉPJ BE DOGG KONYHÁJÁBA! A rapperlegenda megosztja veled a TUDÁST. Na nem rappelni tanítalak, arra születni kell. Csak szimplán enni, főzni, vendégül látni.
Bevezetlek a konyhámba, megmutatom a kamrámat, a hűtőmet, elárulom, mik a kedvenc rágcsáim. Megtanítalak koktélt keverni, laktató reggeliket, ebédeket, vacsorákat üthetsz össze velem. Elmesélem, mit burkolok, ha sietős a dolgom, és azt is, hogy milyen fain kajákkal találkozom egy-egy turnén, amiket aztán megpróbálok otthon lemásolni. Megosztom veled a Broadus család ünnepi lakomájának titkait, és arról is dumálok, hogy megy nálunk a meccsnézés vagy a dominóparti. Az összeröffenésekhez még playlistet is csináltam, mert zene nélkül tré a buli. Vannak olcsó és egyszerű kaják, és vannak burzsujabb cuccok is, ha villantani akarok.
Dobd be a kosárba a könyvet, és egyél-igyál úgy, mint egy igazi rapsztár!
Pandóra
London, 1799. A 21 éves Dora Blake nagybátyjával él az egykor a szülei által vezetett régiségbolt felett. A lány ékszerészi pályáról álmodozik, ám nagybátyja teljesen más életet szán neki, olyat, amelyben semmi szerepet sem kap tehetsége és szülei által gondosan ápolt műveltsége. Amikor egy titokzatos ógörög váza érkezik a nagybátyja által lezüllesztett boltba, Dora egy fiatal antikvitásszakértő, Edward Lawrence segítségét kéri. A váza eredetének feltárásától Edward a tudományos karrierjének beindítását, Dora pedig szülei egykori boltjának újbóli felvirágzását és a viszolyogtató nagybátyjától való menekülést reméli, ám egyikük sem áll készen az antik tárgy valódi titkaira.
Edward felfedezései nyomán Dora kénytelen megkérdőjelezni mindent, amit eddigi életéről, családjáról és a valóságról gondolt, és rádöbben, hogy bizonyos ajtókat sohasem szabad kinyitni... Susan Stokes-Chapman regénye magával ragadóan fonja össze a történelmet és a mitológiát. A Pandóra a remény, a szerelem és a végzet lenyűgöző története.
Macaron mesterfokon
Franciaország leghíresebb cukrászmestere, Pierre Hermé macaronoknak szentelt könyvéből mindent megtudhatunk az egyik legkedveltebb francia desszert elkészítéséről. A klasszikus receptek mellett a "cukrászat Picassójának" tartott szerző mesteri kreációi, egyedi ízkombinációi - mint a mogyoróolaj és zöld spárga, eper és wasabi, mandarin és olívaolaj - is helyet kapnak a gyönyörű fotókkal illusztrált könyvben. A kötet valóságos világkörüli utazásra hív: a receptekben és leírásokban megjelenik a szicíliai citrom zamata, a tahiti vanília, a réunioni kávé különleges íze, a japán cseresznyefák illata. A különleges receptek mellett Pierre Hermé az alapanyagok és az ízvilág kiválasztásának szempontjait, személyes ihletforrásait is megosztja velünk, és lépésről lépésre bemutatja a mennyei macaronok - avagy ahogy a szerző fogalmaz, "néhány gramm boldogság" -elkészítésének technikáját.
Queenie - A fekete Bridget Jones és annál is több
A Londonban élő, 25 éves, színes bőrű Queenie két kultúra és közösség elvárásainak próbál egyszerre megfelelni: jamaicai származású nagyszüleinek és a többségi társadalomhoz tartozó értelmiségi közegének. Az újságíróként dolgozó lány aktuálisan épp szünetet tart a pasijával, ezért kénytelen beköltözni egy horrorisztikus árú és állapotú szobába, és megpróbál önállóan boldogulni, Tom anyagi támogatása és logikus javaslatai nélkül. A talpra állásban szerencsére segítségére vannak legjobb barátai, akik bármikor kaphatóak egy válságmegbeszélésre, ám Queenie sorra hozza a rossz döntéseket, és egyre lehetetlenebb helyzetbe sodorja magát az élete minden terén. A mérgező alkalmi kapcsolatok, munkahelyi stiklik, a fizikai és főleg a mentális egészség elhanyagolása azonban nem tartható fenn hosszú távon, és súlyos következményeket von maga után...
A Queenie lehengerlő humorú, izgalmas és aktuális regény, amely nagy érzékenységgel foglalkozik az eltérő származású és bőrszínű emberek közötti kapcsolatok kényes témájával, és bátran hátat fordít a szingliregények súlytalan kedélyességének.
Emberi lények nevelése
A szülők fontos és nehéz feladatokkal néznek szembe gyermekeik nevelése során. Meg kell tudniuk, ki is gyermekük valójában, miben jeleskedik, mit szeret, miben hisz, milyen személyiségjegyei vannak, mik a céljai, és bátorítani, segíteni kell ezek elérésében.
Ám a szülői lét része gyermekeink terelgetése is; legyenek függetlenek, de legyen lehetőség a közbelépésre, ha rossz döntéseket hoznának. Egy szülő sem akar kemény és rideg lenni, de el akarja kerülni, hogy gyermeke engedetlen és tiszteletlen legyen. Jó kapcsolatot szeretnének ápolni gyermekükkel, de nem hagyhatják, hogy az bármit megtehessen. Nem akarnak üvölteni vele, de szeretnék, ha meghallgatnák a kéréseiket. A jó szülőség az egyensúlyról szól: megtalálni a közös nevezőt a gyermek személyiségének kibontakozása és a szülői beavatkozás igénye között.
Dr. Ross W. Greene, Amerika vezető gyermekpszichológus szaktekintélye részletes és praktikus útmutatót kínál ahhoz, hogyan javítsuk kapcsolatunkat gyermekünkkel, hogyan kommunikáljunk és hogyan tanítsuk meg őt a nézeteltérések konfliktusmentes feloldására. A problémák együttműködésen alapuló megoldására koncentráló módszere révén a szülőknek nem lesz szükségük szidásra, dorgálásra és büntetésre, gyermekük hallathatja a hangját, és befolyással lehet életére.
Legyen szó a házimunkáról, higiéniáról, avagy a képernyő előtt töltött időről, az Emberi lények nevelése megmutatja, hogyan nevelhetünk büntetés- és feszültségmentes módon, hogy gyermekünkből a lehető legjobb emberi lény legyen, és eközben mi is jobb emberré váljunk.
Egy ismerős arc
"Mindaz, amit e könyvben elmesélek, nem más, mint visszatekintés az elmúlt fél évszázadra annak reményében, hogy azt a bizonyos hidat - tiszta szavakból - tovább építhetem."
Egyenes gerinccel - talán legjobban ezzel a hitvallással lehetne jellemezni Nyerges Attilát, az Ismerős Arcok frontemberét, aki elvei mellett mindig kitartva, hosszú évtizedek munkájával jutott a csúcsra zenekarával, és alkotta meg a határon inneni és a határon túli magyarság összetartozását hirdető Nélküledet. Az énekes-dalszerző életútja egészen rendkívüli. A kommunizmusban sokat szenvedett családja örökítette rá az életében meghatározó szerepet játszó polgári-konzervatív szemléletet, és már egészen kis korától fogva ennek megfelelően éli életét. A gyermekkorában belé ivódott vidéki tisztesség és a fővárosi lehetőségek gazdagsága egészen kivételes elegyet hozott létre. Ennek köszönheti sikereit, és a szüleitől, nagyszüleitől örökölt tartás nem hagyta elsüllyedni a rendszerváltozás után ölünkbe hullott nagy szabadságban.
Az Egy ismerős arc oldalain Nyerges Attila nyíltan mesél élete tragikus eseményeiről, sorsfordító erdélyi útjáról és súlyos motorbalesetéről. A könyvben nem csupán Nyerges Attila vall magáról, hanem zenésztársai is megszólalnak. Az ő történeteikből rajzolódik ki a hiteles kép az összmagyarságot megszólító dalok szerzőjéről: meglehetősen zárkózott személyiség, viszont akit egyszer közel enged magához, amellett tűzön-vízen át kitart. A marcona külső mélyen érző szívet takar.
Az Egy ismerős arc az első életrajzi könyv az elmúlt két évtized egyik legmeghatározóbb magyar zenészéről.
Pompeji utolsó napjai
"Nem érdektelen megfigyelni, hogy azokban a távoli időkben, a miénktől annyira különböző társadalmi rendszer mellett ugyanazok az apró-cseprő okok zavarták föl, szakították meg a szerelem útját, amelyek ma is annyira közönségesek. Ugyanaz a találékony féltékenység, ugyanaz a ravasz rágalom ma is annyiszor szét tudja tépni a legigazibb szerelem kötelékeit is. Az életnek e kisebbfajta cselszövései révén találjuk magunkat leginkább otthon a múltban."
A majd' kétezer éve elpusztult Pompeji az első feltárások óta lázban tartja a történészek és írók fantáziáját. A láva- és a hamurétegek alatt mintha megállt volna az idő, és így egyedülálló bepillantást nyerhetünk egy virágzó birodalom nyüzsgő tengerparti városának életébe.
Pompeji emellett hátborzongató mementója a múlékonyságnak: hogyan érhet véget minden percek leforgása alatt, mintha csak a végítélet jött volna el a város lakóiért. Bizonyára ez ihlette meg a 19. század ünnepelt angol regényíróját, Edward Bulwert. A Pompeji utolsó napjai sokrétű, élettől lüktető mű. Bulwer nemcsak a pompeji romokat rekonstruálja régészi pontossággal, de a léleknek is ugyanilyen alapos ismerője. Megrajzolt karakterei rendkívül élethűek, varázslat és mágia keveredik a mindennapos gondokkal, miközben a történelmi ismeretekkel felvértezett olvasó jól tudja, milyen sors vár az apró-cseprő problémákkal küzdő szereplők többségére. A romantikus írót mégis elsősorban az érdekli, hogy van-e igaz szerelem, legyőzhető-e a sors, ki mozgatja a történelmet, és létezik-e egyáltalán az örök emberi.
A Pompeji utolsó napjai Bulwer talán legsikeresebb regénye, 1834-es első kiadása után igazi bestsellerré vált, eddig összesen nyolc mozgóképes feldolgozása készült. Schöpflin Aladár 1935-ben megjelent, veretes magyar nyelven elkészített fordítását ezúttal megújult külsővel veheti kezébe az Olvasó.















