Alexandra Kiadó strana 2 z 21

vydavateľstvo

Nyugati Szél


Tövispataki Brielle egész életét a zárdának szentelte. Napjait a kovácsműhelyben tölti, esténként az Írást bújja. Huszonegy éve él a földön, és soha nem érintette még férfi. És úgy határozott, nem is fogja. Ám amikor az erdőben egy sebesült idegenre bukkan, Brielle a segítségére siet. A férfi elkalauzolja őt Alantba, ahol a levegőben rothadás szaga terjeng, az árnyak között pedig veszély leselkedik. Itt tudja meg, hogy akit megmentett, nem más, mint Zephyrus - a Nyugati Szél, a Tavaszhozó. Alant világában alig akad, kiben Brielle megbízhatna - Zephyrus pedig a legveszélyesebb mind közül. Ellenállhatatlan. Elbűvölő. Brielle döntés előtt áll: a hitet vagy a vágyat válassza? Egy dolog biztos: választása nemcsak jövőjét, hanem az életét is veszélybe sodorhatja.
U dodávateľa
16,90 €

Vízpróba


1170 egy dermesztő reggelén két család sorsa dől el egy szörnyű rituálé során a katalán Olerdola várában. A hagyomány értelmében a perben álló felek elsőszülött gyermekeit jeges vízbe merítik, hogy Isten ítélje meg ügyük igazát. Amelyik gyermek alámerül, azt megáldotta az Úr; amelyiket kiveti a megszentelt víz, az kárhozottnak számít Isten szemében. Robert de Tramontana, azaz Kárhozott Robert egész életében magán viseli a vízpróba nyomait. A jeges vízben több ujja is elfagyott, lelkében pedig igazságosabb világra vágyakozik, ahol nem babonák és hiedelmek döntenek egy család sorsáról. A megcsonkított fiú a jogtudománynak szenteli életét, és egészen a távoli Bologna nevezetes egyeteméig jut el. Egy ősi könyv felfedezése révén esélye nyílik rá, hogy igazságot szolgáltasson kisemmizett családjának, de mit érhet a jog nagy hatalmú ellenségeinek fegyvereivel szemben? Ám Robert nincs egyedül. Bármennyire is messze kerüljön szülőföldjétől, végig a szívében őrzi a vízpróbán vele együtt áteső Blanca de Corviut, akivel egymásba kapaszkodva merültek alá a jéghideg vízben. Közös megpróbáltatásuk eltéphetetlen köteléket teremtett köztük; lehet esélyük az e világi boldogságra? A neves spanyol történelmiregény-író, Juan Francisco Ferrándiz részletgazdag, színes tablót fest a 12. századi Európáról az erődítmények zord falaitól a szkriptóriumok csendjén át egészen a vándorkomédiások társulatának nyüzsgéséig.
U dodávateľa
22,53 €

Az emberi test színezőkönyve


ISMERD MEG AZ EMBERI ANATÓMIÁT A SZÍNEZÉS RÉVÉN! Az emberi test színezőkönyve pontos útmutatást nyújt az emberi test anatómiájához, valamint fiziológiájához, és szórakoztató, hatékony módon segíti az emberi test élettanával való megismerkedésben mind az egészségügyi képzésben részt vevőket, mind a téma iránt érdeklődő olvasókat. A könyv anyaga az emberi testtájak és testrendszerek szerint szerveződik: bemutatja a fej, a nyak, a mellkas, a felső végtagok, a has, a medence, az alsó végtagok alkotóelemeit, valamint áttekintést nyújt az emberi test szervrendszereiről. Minden oldal tartalmaz egy-egy részletgazdag, színes illusztrációt az adott testrészről, valamint egy azzal azonos, kiszínezésre váró vonalas rajzot. A több mint kétszáz ábra kiszínezése révén az olvasó hatásosabban és átfogóbban sajátíthatja el az adott ábrával kapcsolatos információkat.
U dodávateľa
28,17 €

Akvarell minden napra


Ébreszd fel a kreativitásodat! Alkoss mindennap! Fejleszd a készségeidet szórakozva a 365 festőgyakorlat segítségével! Kezdőknek is jó választás! Alapvető fogások és világos, jól érthető útmutatók az urban sketching és az akvarellfestés megismeréséhez. Ne félj az üres laptól! Kezdd el az alkotást vízfestékkel, tűfilccel vagy színes ceruzával
U dodávateľa
23,94 €

Lalecska


1941-ben egy lengyelországi gettóban születik egy Rachel nevű kislány, akit a szülei csak Lalecskának, Babácskának becéznek. Lalecska első születésnapját megelőzően a nácik elkezdik szisztematikusan lemészárolni a gettó lakóit. Szülei végső kétségbeesésükben úgy döntenek: bármi áron megmentik lányuk életét. Zippa, az anyja kicsempészi Lalecskát a gettóból, és iskolai barátnőire, Irenára és Zofiára bízza, majd visszatér férjéhez. A két bátor nő és hozzátartozóik saját életük kockáztatásával rejtegetik és gondozzák a kislányt, akinek most már ők jelentik a családot. A Lalecska története Zippa Jablon-Zonszajn egyedülálló, hiteles gettónaplóján, valamint az események kulcsszereplőivel készített interjúkon és eredeti dokumentumokon alapul.
Na sklade 1Ks
14,08 €

Itt halnod kell


Tibor egy budapesti gimnáziumban tanít. Munkatársaival együtt belefásult a közoktatás kilátástalan helyzetébe, rendszeresen összetűzésbe kerül az iskolavezetéssel. Amikor a fülébe jut, hogy a nemrég távozott matektanár szexuálisan bántalmazott egy nyolcadikos tanulót, elhatározza, hogy ezúttal nem hagyja magát félreállítani, és nem engedi, hogy a vétkes büntetlenül megússza. Lehet-e azonban bármi esélye egy olyan rendszerben, ahol a hallgatás a túlélés egyetlen útja? Berkesi Zsuzsa gyakorló pedagógusként, "kockásingesként" saját élményeiből és közéleti eseményekből merítve fest kíméletlenül valósághű képet a magyar oktatásügy visszásságairól, tükröt tartva a rendszer működtetői, a pedagógustársadalom, a szülők és a hatóságok elé. Az Itt halnod kell szívszorító és lebilincselő történet, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül.
U dodávateľa
14,08 €

A nők bosszúja


"Hogy mit éreztem a magzat iránt, kinek apja megölte a férjem és a fivéreim, majd felégette az otthonomat? Azt éreztem, hogy nem az enyém. Inkább érződött parazitának, mint kisbabának, aki átveszi felettem az uralmat és felhasznál a saját céljaira - az ő céljaikra. Megölni minden férfit és fiút, megtermékenyíteni asszonyaikat, míg végül egyetlen trójai sem marad."
Na sklade 1Ks
16,90 €

Pán Péter


„A másodiknál jobbra, azután egyenesen előre egész reggelig. Péter azt mesélte Wendynek, erre visz az út Sohaországba, de még a madarak sem találták volna meg ez alapján, pedig ők térképpel a kezükben repülnek, és a huzatos sarkokon mindig belenéznek. Tudjátok, Péter mindig azt mondta, ami épp az eszébe jutott.
U dodávateľa
16,90 €

A hivatalos Bridgerton szakácskönyv


Foglaljanak helyet, kedves vendégeink, a társaság ízlésesen megterített asztalánál, és szemezgessenek kedvükre a hetvennél is több pazar étel és ital közül, amelyeket A Bridgerton család világa ihletett. A hivatalos Bridgerton szakácskönyv minden alkalomra kitűnő receptekkel szolgál. Pazar lakomát rendeznénk, amely még magát Sarolta királynét is levenné a lábáról? Készítsük el Lady Featherington világhírű salmagundi salátáját vízitormával és datolyaszilvával, vagy éppen Colin Bridgerton égei-tengeri fasoladáját! Inkább édeskettesben ünnepelnénk? Remek választás az articsóka két főre barnított vajjal, mellé pedig kínáljunk vin d'orange-ot kísérőnek! Ha pedig desszertre áhítozunk, biztosan nem okoz csalódást Sarolta rózsaszín tökélye - ez a hatalmas, málnás vajkrémmel és friss málnával töltött rózsaszín macaronszendvics, ehető aranylemezkékkel díszítve. Mellé fogyasszuk azt a bizonyos fagylaltot, Hastings hercegének bourbonos-cseresznyés kedvencét, amitől biztosan mindenkinek elgyengül a térde... A hivatalos Bridgerton szakácskönyv nem csupán a régenskort idéző receptek gyűjteménye. Csodálatos, színes album, mesés ételfotókkal, idézetekkel kedvenceinktől, és persze a sorozat szereplőiről és helyszíneiről készült fényképekkel. Bridgerton-rajongóknak kötelező!
U dodávateľa
36,62 €

Ahová mész, oda megyek


Lengyelország, 1938. A kitüntetett katonatiszt, Johann beleszeret a végzős zsidó orvostanhallgatóba, Rachelbe. Amikor összeházasodnak, mindkét család kitagadja őket. Házasságuk boldog és áldott... ám rövid életű. Miután a németek megtámadják Lengyelországot, Johann eltűnik. Az egyre erősödő lengyel antiszemitizmusnak kiszolgáltatott Rachel és kislánya, Ilona a varsói gettóba kerül. Rachel tisztában van vele: lánya megmentésének egyedüli módja, ha kiszökteti őt katolikus sógornőjéhez, Irenához. Irena az életét is hajlandó kockáztatni, hogy megmentsen egy zsidó kisgyereket - de vajon lesz hozzá elég ereje? Az Ahová mész, oda megyek két csodálatos nő igaz történetén alapul, akiknek sorsát a szeretet és a hit kötötte össze a háború, az üldöztetés és a gyűlölet idejé
U dodávateľa
15,49 €

Üvöltő szelek


„Abban a pillanatban, hogy lehunytam a szemem, ő ott volt; vagy az ablakon kívül, vagy széttolta a fatáblákat, vagy belépett a szobába, vagy éppenséggel ott nyugtatta drága fejét ugyanazon a párnán, amelyen gyermekkorában; s nekem fel kellett nyitnom a szememet, hogy meglássam. Éjjelente százszor is kinyitottam és behunytam a szemem, és csalódás ért századszorra is! A kínok kínját kellett kiállnom.”
Na sklade 1Ks
16,90 €

Árnyhercegnő - Különleges kiadás


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Az árnyak a véremben vannak. Érzem, ahogy belém ássák magukat, a bőröm alatt kúsznak, foglyul ejtenek. De a bennem élő sötétség még mindig jobb, mint az engem körülvevő. A négy égi örökös mindenre hajlandó, hogy elpusztítson engem és a testvéremet. Ám még mindig nem fogták fel, hogy sosem volt dolguk nálunk erősebb lényekkel. És amikor napvilágra kerül a titkunk, készen kell állnunk szembeszállni velük, és az összes ellenünk törő kegyetlen tündérrel. Vagy mi, vagy ők. Az pedig holtbiztos, hogy nem mi maradunk alul.
U dodávateľa
23,94 €

Air Frying Instant Potban


A forró levegős sütés örömei Aknázd ki multifunkcionális főzőeszközöd teljes potenciálját, amely kuktaként és air fryerként is megállja a helyét. Ez az izgalmas és sokszínű szakácskönyv több mint 80 előétel, köret, főétel és sütemény receptjét tartalmazza, jól példázva, milyen sokféle étel készíthető el egészségesen ebben a készülékben csupán néhány csepp olaj felhasználásával. A forró levegős sütési funkcióval igazán meglepő ételeket is képesek leszünk az asztalra varázsolni, amelyekkel garantáltan levesszük a lábukról a vendégeinket vagy éppen a családunkat.
U dodávateľa
14,08 €

Barátaim, a kutyák


Ismerd meg a legkülönfélébb kutyafajtákat, a népszerű mopsztól az apró csivaván át a vízimádó labradorig. Tanuld meg, hogyan ápold kedvenced szőrét, mivel etesd, és hogyan tegyél a kedvére, hogy egészséges és boldog kutyus váljon belőle. Tudj meg mindent ezekről a hűséges, négylábú társakról és arról, hogyan befolyásolja személyiségüket az, hogy milyen feladatra tenyésztették ki őket. A Barátaim, a kutyák színes fotókkal, rajzokkal, érdekességekkel kiegészítve, könnyen áttekinthető formában mutatja be az ember legjobb barátját. Igazi alapkönyv azoknak, akik még csak most ismerkednek a kutyák világával.
Na sklade 1Ks
16,90 €

Elhagyott lányok - Éldekorált kiadás


Senki sem akar a Morgate Házban kikötni. De a kislányoknak nincs hová menniük... 1985. Holly Moore nehezen kezelhető, szeretetre éhes kamasz lány, akit elválasztottak a kishúgától a gyermekotthonban, ahová elárvulásuk után kerültek. Amikor találkozik egy férfival, aki megígéri, hogy gondoskodik róla, azt hiszi, végre rámosolyog a szerencse, végre lesz, aki meghallgatja, megvédi és boldoggá teszi... 2015. Jo Hamilton felügyelőnő néhány nappal a nyugdíjazása előtt olyan esetet kap, amely visszavezeti karrierje legelejére, amikor gyakran hívták ki az elszökdöső gyerekek miatt a Morgate árvaházba. A mostani eset egy ismeretlen lány maradványainak felfedezésével indul, amely miatt Jo úgy dönt, újranyitja egy harminc évvel korábbi megoldatlan eltűnés ügyét. Kevés ideje maradt a visszavonulásig, de muszáj kiderítenie, hogy a nyomok visszavezetnek-e a saját múltjához. Emily Gunnis felkavaróan érzelmes és rejtélyekkel átszőtt regénye garantáltan a székhez szegezi olvasóját - és el sem ereszti az utolsó betűig.
Na sklade 1Ks
19,72 €
  • 5 /5

Elhagyott lányok


Senki sem akar a Morgate Házban kikötni. De a kislányoknak nincs hová menniük... 1985. Holly Moore nehezen kezelhető, szeretetre éhes kamasz lány, akit elválasztottak a kishúgától a gyermekotthonban, ahová elárvulásuk után kerültek. Amikor találkozik egy férfival, aki megígéri, hogy gondoskodik róla, azt hiszi, végre rámosolyog a szerencse, végre lesz, aki meghallgatja, megvédi és boldoggá teszi... 2015. Jo Hamilton felügyelőnő néhány nappal a nyugdíjazása előtt olyan esetet kap, amely visszavezeti karrierje legelejére, amikor gyakran hívták ki az elszökdöső gyerekek miatt a Morgate árvaházba. A mostani eset egy ismeretlen lány maradványainak felfedezésével indul, amely miatt Jo úgy dönt, újranyitja egy harminc évvel korábbi megoldatlan eltűnés ügyét. Kevés ideje maradt a visszavonulásig, de muszáj kiderítenie, hogy a nyomok visszavezetnek-e a saját múltjához. Emily Gunnis felkavaróan érzelmes és rejtélyekkel átszőtt regénye garantáltan a székhez szegezi olvasóját - és el sem ereszti az utolsó betűig.
Na sklade 1Ks
16,90 €