Álmodozók strana 2 z 2

365 nap elég ahhoz, hogy az orvosok kigyógyítsanak önmagamból? Képesek arra, hogy megváltoztassák az elmémet? Képesek arra, hogy kivezessenek a magam alkotta labirintusból, vagy a hátralevő életemet abban az útvesztőben, tudatlanul kell leélnem? Azóta is bennem kavarognak megválaszolatlanul a kérdések… Már találkozhattál a történetemmel, amelyben az én szememen keresztül láttad az életemet, érezted a fájdalmamat, a szomorúságomat, a szerelmemet. Azóta ismét eltelt egy kemény év. 365 nap. Újabb egy év az életemből, amit gyógyulásra szántam. Az utolsó kezelés után egy dologban biztos voltam: nem szeretnék többé abban a gödörben vergődni, ahova kerültem. És hogy mit sikerült azóta elérnem? Tarts velem, és tudd meg az igazat! Még a legreményvesztett helyzetben is kisüt a nap. De ugye tudod, hogy táncolnod kell az esőben, hogy lásd a szivárvány csodás színeit? Viharban táncoltam, bőrig áztam. A szívem tavaszi szélben boldogan lüktetett, addig, amíg… olyan dolgok nem történtek, melyekre még én sem voltam felkészülve.

Letícia Hartmann vagyok, ez az én keserédes történetem.Nem, nem egy Hamupipőke-történet. A főhős nem a szőke herceg, és a főhősnő sem éppen hercegnő. Egy haldokló és egy éhező egymásra találásának különleges története.Ugye tudod, mi történik akkor, amikor beleszeretsz egy rosszfiúba?Összetöri a szíved.Ezután sosem leszel már ép, csak egyik szörnyű napról élsz a másikra, a magány lesz a leghűségesebb társad, és a szíved darabjai olyan élesre formálódnak az idő múlásával, hogy minden egyes lélegzetvételnél beléd fúródnak, hogy érezd a fájdalmat.Azt a fájdalmat, amely elválaszthatatlanul ragaszkodik hozzád.Rád tekeredik, mint egy anakonda az áldozatára, és addig szorít, amíg össze nem roppansz a nyomása alatt.Sokszor felteszem magamnak a kérdést: Vajon az én történetem is úgy fog véget érni, mint a legtöbb tündérmese?Boldogan élek, amíg meg nem halok?

Ő az én tönkretett, leigázott madárkám, aki éhezik a fájdalomra. Lelke sötét, elméje beteges. Mi ez, ha nem szerelem? Ha vér serken, testében vágy lobban; ha megsebzed, még több sebhelyet akar. Akarom. Vágyom rá. Beszippantott ez a sötét világ. Azonban fordult a kocka, mert a hatalom az én kezemben van… Elvette tőlem, én most elveszem tőle. Ilyen ez az élet: szemet szemért, fogat fogért. Elpusztítom a Föld felszínéről, mert hűtlenségre és árulásra kényszerítette. A szívét akarja, azonban azt sosem kaphatja meg.Menekültem innen, tovább akartam lépni, de kilenc év hosszú idő. Belém költözött a mocsok összes arca, amit boldogan húzok ismét magamra. Suhanó korbácsok, fájdalmas kiáltások. Fiúként jöttem, férfiként távoztam, s most ismét itt vagyok. Üdv újra itthon, fiú.

Azt mondják, egy férfi és egy nő sosem lehetnek hosszabb ideig „csak” barátok, mert előbb-utóbb az egyik fél mindig többet akar majd.Elzártam a szívemet a felszínre törő érzelmek elől, a barátságunk az idő múlásával mégis vonzalomba torkollott.Megnyitottam a szívemet annak a férfinak, akire az életemet is gondolkodás nélkül rábíznám; annak a férfinak, aki egy levélben búcsúzott el tőlem.Többet érdemeltem volna egy nyamvadt papírlapnál…Visszahúzódtam ismét a csigaházamba és éltem tovább az életemet, miközben arra vártam, hogy kinyíljon az ajtó és ő belépjen rajta, de helyette egy másik férfi „kopogtatott” be.Megigézett a szeme, minden egyes szava: ő maga volt a szenvedély.