Detektív Kiadó

Bármily hírhedtek és érdekesek is egyébként borzalmas gonosztetteik révén azok a szerencsétlen kiváltságosak, akik bekerülnek az elmebeteg elítéltek broadmoori fegyházába, - őszintén szólva, illetlenség, hogy ne mondjuk: igazságtalanság, hogy éppen ők állítsanak pellengérre valakit, akit, akárcsak őket, az orvosszakértők véleménye és a könyörületes esküdtszék utalt ebbe a reménytelen intézetbe. Ám azért mégis gyakran ujjal mutogattak John Flackre, amint ide-oda lődörgött az udvaron, a kezeit hátradugva, fejét a mellére lógatva. Magas, ösztövér, öreg ember volt, akin lötyögött a szürke darócruha; sohase állt szóba senkivel és őt magát is ritkán szólították meg. - Ez Flack… a Flack. A földkerekség legagyafúrtabb banditája… Az őrült John Flack… kilencszeres rablógyilkos… Akiknek a lelkét csak egyetlenegy gyilkosság terhelte, büszkék voltak rövid, világos perceikben és a maguk módja szerint, az „öreg John”-ra. A fegyházőrök, akik cellájába zárták éjszakára és vigyáztak rá, amíg aludt, nemigen panaszkodtak rá, mert az öreg nem sok vizet zavart és egyetlenegyszer se jött rá a dühroham, amelynek ártatlan áldozata gyakran kórházba, őrjöngő tettese pedig kipárnázott cellába kerül.

A kis Korosko teljes gőzerővel igyekezett a folyón fölfelé, s amint suhogva, zakatolva paskolta a vizet, nagyobb zajt csapott, mint akármelyik nagy tengerjáró gőzös. Utasai a födélzeten ültek, a vastag vászonponyva alatt, s a hajó minden pár órában megállt, kikötött, hogy a társaság megnézhesse a templomok végtelen sorozatát. A műemlékek azonban, amint Kairótól távolodunk, egyre korábbi keletűek, modernebbek lesznek: s aki Szakaránál és Gizeh mellett betelt az emberi kéz alkotta legrégibb csodák bámulatával, türelmetlenül, kicsinylően nézi az oly templomokat, melyek alig épültek pár száz évvel a kereszténység kezdete előtt.

Edgar Wallace a kiváló angol krimi író, nem csak bűnügyi történeteket, hanem majd 200 regényt és 24 színdarabot írt. Regényeinek legtöbbjét megfilmesítették. Részlet a könyvből: Dick Martin Kanadából került a rendőrség szolgálatába, ahol atyja börtönigazgató volt és nem sokat törődött sem a gondjára bízott rabokkal, sem a fia neveltetésével. Dicknek a börtön volt a játszótere és jóval előbb, mint az algebra titkait megtanulta, minden nyakkendőtűt észrevétlenül el tudott emelni a tulajdonosától. Az életfogytiglanra elítélt Peter du Bois megtanította rá, hogyan lehet meggörbített hajtű segítségével minden ajtót kinyitni. Lew Andrevski, a Fort Stuart gyakori vendége, apró kártyákat készített az imakönyvek fedeléből és gyakorlati előadásokat tartott a fiúnak a hamisjáték elemeiből, úgyhogy nemsokára három kártyalapot el tudott rejteni mindkét tenyerében. Bizonyos, hogy ez a környezet rossz útra térítette volna, ha nem születik igazán becsületes embernek. -Dicknek helyén van a szíve, hadd tanulja csak ki minél jobban a tolvajmesterséget - szokta volt mondogatni a halvérű Martin ezredes, amikor rokonai elszörnyülködve emlegették az anyátlan fiú romlottságát. - A fickók nagyon szeretik, azután úgyis rendőri szolgálatba lép és ott ez a neveltetése milliókat ér!

"A tárgyalóteremben elült a zaj. Az esküdtek átadták végzésüket a bírónak. A bíró gyors pillantást vetett szemüvege fölött a szálas termetű vádlottra, majd ismét az előtte fekvő aktacsomónak szentelte minden figyelmét. Lassan, gondosan rakosgatta az íveket - fehéret, fehérre, kéket kékre. Azután letette asztalának bal oldalára a két rendezett csomót. A teremben izzott a hangulat, pattanásig feszültek az idegek, de a bíró öreges nyugalommal vette kezébe a tollat és írni kezdett valamit egy nyomtatott ívre. Majd elővette kis, fekete birétumát és föltette fehér parókáját a fejére. Mikor ezzel is elkészült, beszélni kezdett: - James Meredith... hosszas és gondos vizsgálat után vétkesnek találtatott a szándékos emberölés szörnyű bűnében. Teljes mértékben egyetértek az esküdtek ítéletével. Ön férfihoz nem méltó módon támadta meg jegyesének tanúvallomását. De ennek ellenére a szerencsétlen fiatal hölgy kétségbe nem vonható vallomásának alapján megállapítást nyert, hogy ön féltékenységében agyonlőtte Ferdinand Bullfordot. Semmi kétség se, fér Miss Briggerlandnek ama kijelentéséhez, hogy ön az ő jelenlétében megfenyegette a szegény fiatalembert és hogy azután haraggal távozott. Mikor ön elhagyta menyasszonyának házát, véletlenül a kapu előtt találta Mr. Bullfordot és esztelen féltékenységétől indíttatva, agyonlőtte a szerencsétlen embert." (részlet a könyvből)

Kilenc év telt el azóta. A négy gyermekkorú gyilkosból már csak Igor Jerohin volt életben. Vakar tábornok kötelességének tartotta, hogy megvédje a családját és biztosítsa felesége és lánya nyugalmát. Még ha nincs is igazuk, de akkor is ők a családja, és ő teljesíti férfiúi, férji és apai kötelességét. Most, közel az ötvenhez, hirtelen azzal szembesült, hogy egész életében hibásan értelmezte a két legfontosabb dolgot, a kötelességet és a családot. De már késő volt, már nem volt visszaút, három halott száradt a lelkén és nemsokára négy fog. Ki is ő - a bátyja szeretője? Erre a kérdésre keresi a választ Anasztaszija Kámenszkája, amikor elkezdi a magánnyomozását. Ekkor még fogalma sincs arról, hogy az első ránézésre piszlicsáré ügynek nemzetközi vonatkozásai is vannak, és a nyomozás során számos kegyetlen és látszólag ok nélküli gyilkosságra derül majd fény. Természetesen nem láthatja előre, hogy a szövevényes ügy megoldásához szüksége lesz egy tábornok vallomására, valamint egy maffiafőnök segítségét is kénytelen lesz igénybe venni.

"Gondolj csak bele, hogy változnak az idők! Régebben finn csizmáért és füstölt kolbászért álltunk sorba, most pedig a halottak várják, hogy sorra kerüljenek a boncasztalon. Ászka, te soha nem szoktál félni? Néha olyan érzésem van, hogy a mostani valóság szép lassan egy folyamatos rémálomba megy át. Ez a változás olyan enyhe és észrevétlen, hogy gyorsan alkalmazkodunk hozzá, és már nem veszünk észre semmi furcsát abban, ami történik. Azután hirtelen eszembe jut, hogyan éltünk nem is olyan régen, mindössze pár évvel ezelőtt - és szinte rosszul vagyok. Mit csináltunk a saját életünkkel?" 1996. február. Egy titokzatos férfi kiszabadul a börtönből, miután letöltötte a büntetését. Sokan mutatnak érdeklődést iránta, mert aduászként akarják felhasználni az elnökválasztási kampányban. Anasztaszija Kámenszkája azt a feladatot kapja, hogy gondoskodjon a volt őrizetes biztonságáról és kísérje Moszkvába. Miután teljesítette ezt a megbízatást, elkezdi a nyomozást egy rejtélyes gyilkosságsorozat ügyében.

Az európai közös rendőrségi nyomozó szervezet, az Europol fiatal francia nyomozóját egy napon különös ügy miatt riasztják. Egyetlen éjszaka alatt Európa három városában megölték a gazdag Borsini bankárcsalád három tagját. Marcel Dupré Párizsban kezdi a nyomozást, aztán Rómába, majd Velencébe repül. A csinos olasz Lea Cornelli hadnagynővel hamarosan három újabb halottat találnak. Aztán Toszkána szépséges vidékén felfedezik a hetediket, ő is Borsini volt. Gyorsan meg kell keresni a család még utolsó élő tagját és meg kell védeni a merényletektől. Ezekben nincs hiány, a két rendőr gyakran kerül életveszélybe és a védett személy is csak hajszál híján kerüli el a halált. A Borsinik egymás után öröklik a másik vagyonát, de napok alatt végük van - az örökölhető vagyon pedig egyre csak gyarapodik. Az, akit a végén ketten védelmeznek, már százmillió euró ura - de rettegnie kell az életéért. A regényben mindenki gyanús, aki ártatlan, és senki sem gyanús, aki potenciális gyilkos lehet. A két nyomozó ugyan véget vet az ámokfutásnak, ám a halálosztogatás nem ér véget. A "Háromszor három" kilenc erőszakos véget jelent; a regény olyan, mint egy izgalmas film, sebesen peregnek az események, és mind több titokról hull le a lepel. Néhány feszült nap alatt nem csak a Borsinik, de a nyomozók élete is alaposan megváltozik. Lehet, hogy a könyv olvasója sem lesz már az, aki előtte volt...?