Gabo Kiadó strana 18 z 55
vydavateľstvo
A Dűne Istencsászára
A Dűne sivatagjai, a hatalmas homokférgek és a vad fremenek már csupán legendák – az Arrakis zöldellő világ, a hatalmas Impérium élettel teli központja. Paul Muad-Dib fia, II. Leto, a homoksügérekkel szimbiózisba lépett, jövőbe látó Istencsászár immár három és félezer éve uralkodik az emberiségen. Leto Békéje soha nem ismert stabilitást hozott, megszüntetve a nyomort és a háborúkat. Ám ennek a békének ára van.
Leto vasmarokkal igazgatja birodalmát. Hogy elérje célját, és végigvezesse az emberiséget az Arany Ösvényen, zsarnoki elnyomást teremt. Félelmetes amazonokból álló serege a világegyetem minden zugába elviszi a megtestesült Isten parancsait, fűszer fölötti monopóliuma pedig engedelmességre kényszeríti a csillagközi utazást biztosító Űrligát, a Bene Gesserit rendet, a fejlett gépekkel kísérletező ixieket és az emberi testet megcsúfoló tleilaxiakat. Több évezrednyi uralom után azonban egyre közeledik a nap, amikor talán valaki sikeresen ledönti a zsarnok Atreidest a trónjáról. De ki lehet játszani magát a mindent látó Istent?
A klasszikus Dűne-sorozat negyedik kötetében Frank Herbert egy megváltozott univerzumba vezeti be olvasóit, ám a regényében feldolgozott témák ugyanazok, mint korábban: mi az uralom lényege, hogyan működik a vallás, és miként válik átokká a jövőbe látás áldása. A Dűne Istencsászára a zsarnoki II. Leto története, aki egyszerre elnyomó és áldozat, hosszú uralma alatt pedig bepillantást nyújt az emberiséget mozgató legalapvetőbb törvényszerűségekbe.
Na sklade 1Ks
16,87 €
Diktátorok kézikönyve
BRUCE BUENO DE MESQUITA és ALASTAIR SMITH a kormányzásról szóló nézeteiket fejtik ki, miszerint a sikeres vezetők intézkedéseit – akár diktátorok, akár demokraták – szinte teljes egészében a saját politikai túlélésükre való törekvés magyarázza.
„Cinikus ez a nézet, de attól tartunk, nagyon is pontos” – nyilatkozzák a szerzők. A kiválóan válogatott történelmi példákat követve fokozatosan ráébredünk, hogy cinizmusuk rendkívül reális iránymutató a törvényes rend fenntartása, a jó kormányzás és a demokrácia felé." R. James Woolsey, a CIA IGAZGATÓJA (1993-1995)
A hatalomgyakorlás szabályai A Diktátorok kézikönyvében a hatalom megszerzésének és megtartásának minden diktátor, cégvezető és elnök által megszívlelendő aranyszabályait foglaltuk össze.
Például: A lehető legkevesebb emberre építs! Ezt az aranyszabályt betartva Kim Dzsong Il a nemzetközi botrányok ellenére közel két évtizedig uralkodott Észak-Koreában.
Úgy állítsd fel a szabályokat, hogy egyszerű követőből ne lehessen pótolhatatlan! Híveidet tartsd állandó készenlétben! Más orosz vezetők mellett Vlagyimir Iljics Lenin is tökélyre vitte e szabály alkalmazását.
Tartsd a kezed a pénzcsapon! A kormányzás drága mulatság. Kövesd Aszif Ali Zardari volt pakisztáni elnök példáját, akinek vagyonát négymillió dollárra becsülik, bár a világ egyik legszegényebb országát vezette.
Úgy oszd a tortát, hogy a barátaidnak rendesen jusson belőle! Szaddám Huszein ezzel a taktikával évtizedekig hatalmon maradt.
Soha ne vegyél ki pénzt a támogatóid zsebéből! Ha megteszed, nem kell sokat várnod, hogy korábbi barátaid elhagyjanak.
Sarolta királyné - Egy Bridgerton történet
A New York Times bestseller szerzője, Julia Quinn és a televíziós úttörő Shonda Rhimes mozgalmas, lendületes és felettébb romantikus regényt írt, amelynek főszereplője a Bridgerton-sorozatból ismert Sarolta királyné és III. György király, az ő szerelmi történetük, valamint, hogy ez a szerelem milyen változásokat hozott a társadalom életében. A regényt a Shondaland által a Netflixnek készített eredeti sorozat, a Sarolta királyné - Egy Bridgerton történet ihlette.
1761-ben egy szép szeptemberi napon egy király és egy királyi menyasszony találkozik, életükben először. Néhány óra múlva már házasok. A német hercegnőként született Sophia Charlotte Mecklenburg-Strelitz gyönyörű, makacs és nagyon, de nagyon okos... nem kifejezetten azok a tulajdonságok, amelyekre a brit udvar vágyott, amikor jövendőbelit keresett az ifjú III. Györgynek. Ám Saroltának nagyon is szüksége van makacsságára és függetlenségére, mert Györgynek titkai vannak... olyan titkai, amelyek megrengethetik
a monarchia alapjait.
Miután Sarolta új, királynéi szerepében találja magát, meg kell tanulnia eligazodni és előrehaladni a bonyolult udvari politikában... mindeközben a szívére is vigyáznia kell, mert beleszeret a királyba, hiába igyekszik György eltávolítani magától. De mindenekelőtt meg kell tanulnia uralkodni, és megérteni, hogy egy egész társadalom átalakítására kapott hatalmat. Harcolnia kell, de nem magáért, hanem a férjéért és minden új alattvalójáért, akik az ő útmutatását és kegyeit várják. Mert ő már soha nem lesz egyszerűen csak Sarolta. El kell fogadnia a sorsát, teljesítenie kell kötelességét... Nagy-Britannia és Írország királynéjaként.
Mindhunter – Sorozatgyilkosok
John E. Douglas huszonöt évig dolgozott az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóhivatalának különleges ügynökeként, ahol a pszichológiai profilalkotás technikájával vizsgálta az ország leghírhedtebb sorozatgyilkosainak és bűnözőinek elméjét.
A szerző mára klasszikusnak számító könyvében - amely idén új utószóval kiegészítve kerül boltokba - betekintést enged legbrutálisabb, legelképesztőbb és legbonyolultabb eseteibe, ezáltal legrosszabb rémálmainkba. Az egykori ügynök szakmája egyik legendás alakja, róla mintázták A bárányok hallgatnak Jack Crawford nyomozóját: Douglasnek karrierje során olyan könyörtelen gyilkosokkal volt dolga, mint Charles Manson, Ted Bundy és Ed Gein, és az egyik ügyéért kis híján az életét adta. Douglas kísérteties képességének hála a ragadozók és a prédák bőrébe egyaránt bele tud bújni, így amikor átfésüli az egyes bűntények helyszíneit, a profilalkotás során nemcsak az elkövetők szokásait képes meghatározni, hanem következő lépéseiket is.
A könyv alapján a Netflix tévésorozatot készített, többek között David Fincher (Harcosok klubja, Holtodiglan) rendezői és produceri közreműködésével.
Na sklade 1Ks
14,06 €
A Fehér ház vízvezeték-szerelői
A könyv alapján készült minisorozat már elérhető az HBO Max kínálatában.
A Fehér Ház vízvezeték-szerelőinek, Nixon titkos belső egységének és a Pentagon-iratok szivárogtatásának megakadályozását célzó átgondolatlan tervek, valamint annak igaz története, hogy azok miként vezettek a Watergate-botrányhoz és az elnök bukásához.
1971. július 17-én Egil "Bud" Krogh-t zárt ajtók mögötti találkozóra rendelte mentora - és az elnök kulcsszerepet játszó bizalmasa -, John Ehrlichman. Krogh, aki arra számított, hogy a Vietnamban beindított legfrissebb drogellenőrzési programot fogják megvitatni, megdöbbent, amikor Ehrlichman átadott neki egy dossziét, és megbízta a később "Vízvezeték-szerelők" néven elhíresült Különleges Nyomozó Egység, a SIU vezetésével.
A Vízvezeték-szerelők munkája Nixon szerint nemzetbiztonsági szempontból kritikus jelentőséggel bírt: nekik kellett kivizsgálniuk a szigorúan titkos kormányzati dokumentumok, köztük a Pentagon-iratok kiszivárogtatását a sajtó részére. A vakhűség, szorgalom és odaadás vezérelte Krogh társigazgatójával, David Younggal karöltve nekiállt, hogy elvégezze a feladatot, és végezetül felfogadták G. Gordon Liddyt és E, Howard Huntot, akiknek a vezetésével majd betörnek a szivárogtatással általuk gyanúsított Daniel Ellsberget kezelő pszichiáter, Dr. Fielding rendelőjébe. Krogh-nak sejtelme sem volt róla, hogy a döntései nemsokára az elnöki történelem egyik leghíresebb összeesküvéséhez és a Nixon-adminisztráció bukásához vezetnek.
A Fehér Ház Vízvezeték-szerelői Krogh beszámolója arról, hogy mi is történt valójában a nixoni Fehér Ház zárt ajtói mögött, meg arról, hogy egy jó ember miként hozhat rossz döntéseket, valamint a tisztesség jóvá tévő erejéről.
Beszélnünk kell Kevinről
Eva soha nem akart igazán anya lenni, és semmiképpen nem egy olyan fiúénak, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
Eva egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat verő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.
Na sklade 1Ks
19,69 €
Az üveghotel
Vincent egy ötcsillagos szálló pultosaként dolgozik a Vancouver-sziget legészakibb csücskén. Azon az estén, amikor a dúsgazdag Jonathan Alkaitis odalép a nőhöz, és kezdetét veszi közös életük, egy kapucnis alak az alábbi üzenetet firkálja a hotel üvegfalára: Nyelj üvegszilánkot.
Eközben Manhattan felhőkarcolókkal teli világában egy sokkal súlyosabb bűncselekményt követnek el: Alkaitis több millió dolláros üzlete nem más, mint piramisjáték, amikor pedig fény derül a csalásra, rengeteg ember élete dől romba. Az Alkaitis feleségének szerepét játszó Vincent látszólag sértetlenül megússza, egy évtizeddel később azonban nyom nélkül eltűnik egy konténerhajó fedélzetéről...
A kanadai Emily St. John Mandel számára negyedik könyve, a Tizenegyes állomás hozta el a világhírt, a mű rangos díjak sorát gyűjtötte be, és HBO Max-sorozat is készült belőle. Következő regénye, Az üveghotel több mint húsz nyelven jelent meg, és virtuóz felépítésével, érzékeny látásmódjával még tovább bővítette a szerző olvasótáborát.
Szonja ügynök
1942-ben, egy békés, angol falucskában elegáns nő lépett ki a házából, hogy szokása szerint kerékpározni induljon. A szomszédjai által Mrs. Burtonként ismert odaadó feleség és háromgyermekes anya a brit vidéki háziasszonyok mintaképének tűnt.
Ahelyett azonban, hogy az élelmiszerjegy-tömbjével az üzletek felé kerekezett volna, sietve nekivágott az oxfordshire-i tájnak, hogy tudományos hírszerzési adatokat vegyen át az ország egyik legragyogóbb atomtudósától. E titkokat később a kerti vécéjében elrejtett rádión továbbította a szovjet hírszerzésnek.
Mrs. Burton - lánykori nevén Ursula Kuczynski, fedőnevén pedig "Szonja" - ugyanis korántsem egyszerű brit háziasszony volt. Német zsidó családból származott, hithű kommunista lett, a szovjet Vörös Hadseregben ezredesi rangot viselt, és kiválóan képzett kém volt. Svájcban Hitler elleni merénylet tervezésében vett részt, Mandzsúriában a japánok ellen kémkedett, és segített a Szovjetuniónak az atombomba megépítésében - a huszadik század néhány legveszélyesebb kémakciója köthető Szonja nevéhez. A történetét mégsem mesélték el soha - egészen mostanáig.
Ultrafutás
Az ultrafutás dacol minden hagyományos logikával. Ami egykor kizárólag a legkeményebb megszállottak sportága volt, mára virágzó globális iparággá változott, versenyein minden évben százezrek állnak rajthoz. Bármennyire brutális, fájdalmas és embert próbáló, mégis napjaink egyik leggyorsabban növekvő sportjává vált. Vajon mi lehet a titka? Ez volna az orvosság a modern élet kihívásaira, vagy éppen egy modern kori betegség tünetével állunk szemben?
A díjnyertes író, Adharanand Finn könyve segít nekünk megérteni e különleges sportág titkát, feltárja sikerének okait, és bemutatja, mi kell ahhoz, hogy az ember ultrafutóvá váljon. A szerző útja során elviszi az olvasót Omán sivatagjaiba, a Sziklás-hegység hófedte csúcsaira és a klasszikus Ultra-Trail du Mont-Blanc feledhetetlen, 105 mérföldes versenyére.
A sportág színes egyéniségeivel való találkozásai, valamint saját felemelő és letaglózó élményei révén Finn lebilincselő bepillantást kínál az emberi teljesítőképesség határain szerzett tapasztalatairól.
Adharanand Finn több futásról szóló sikerkönyv szerzője, a Guardian szerkesztője, szabadúszó újságíró. A devoni Torbay-ban él családjával, és a helyi atlétikai klub színeiben vesz részt a versenyeken.
A későn jövő
Lebilincselő regény három, egymástól kétségbeesetten szabadulni próbáló testvérről, és a családjuk széthullásáról a negyedik érkezése miatt. A későn jövő a tehetős New York-i Oppenheimer család történetét meséli el a szülők, Salo és Johanna tragikus körülmények közötti megismerkedésétől a hármasikreik megszületéséig a gyerekcipőben járó mesterséges megtermékenyítés idején.
A három testvér – Harrison, Lewyn és Sally – gyerekként semmiféle családi kötődést nem érez, és már alig várják, hogy a maguk külön útjait járhassák, miközben az apjuk egyre jobban eltávolodik tőlük, az anyjuk pedig egyre inkább kétségbeesik. Amikor a hármasikrek egyetemre mennek, az igazi magánnyal szembesülő anya úgy határoz, hogy szül egy negyedik gyereket is. Vajon a „későn jövő” milyen szerepet fog játszani ebben a szétzilált családban?
Lassan, tudatosan építkező, sokrétű regény A későn jövő, amely érinti a bánat és a bűntudat, a nemzedéki trauma, a kiváltságok és a rasszok, a hagyományok és a vallás, valamint a családi dinamika témáját. Mélyenszántó, szellemes családtörténet egy alapos karakterábrázolásairól, szakavatottan szőtt történeteiről és fordulatos cselekményeiről híres, elismert szerzőtől.
Na sklade 1Ks
14,06 €
Futás Shermannel
A nagy sikerű Futni születtünk szerzőjének, Chris McDougallnak új, szívmelengető története egy örökbe fogadott szamárról, Shermanről szól, aki a legnagyobb nehézségeken is felülkerekedve részt vehetett Amerika egyik leghihetetlenebb versenyén.
Amikor Christopher McDougall végre-valahára engedett lányai unszolásának, hogy fogadjanak örökbe egy szamarat, egy aranyos kis állatot képzelt maga elé, aki a réten szaladgál és répát majszol. De aztán megismerte Shermant, aki annyira rossz állapotban volt, hogy Chris azonnal tudta: szinte lehetetlen vállalkozás lesz megmenteni őt. Szerencsére azonban a szomszédai - amish gazdák és egy szókimondó, lószakértő nő, akinek ugyancsak volt szamara - örömmel segítettek, és azt is elmagyarázták neki, hogy Shermannek leginkább egy életcélra, vagyis munkára van szüksége. És ekkor született meg Chris fejében egy őrült ötlet. Eszébe jutott, hogy létezik egy különleges sport, a szamárversenyzés, ahol emberek és szamarak futnak együtt hegyek között, patakokon átgázolva. Talán ez a kihívás jelenti majd azt az orvosságot Sherman számára, amire igazán szüksége van, gondolta, s ezzel kezdetét vette a kaland.
A minden nehézséget leküzdő Sherman szívmelengető története ragyogóan mutatja be a mozgás fantasztikus gyógyító erejét és azt, hogy milyen erős kötelék tud kialakulni ember és állat között.
A selyemhernyó
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott…
A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete. Robert Galbraith J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat, az Átmeneti üresedés, és az első Cormoran Strike-regény, a Kakukkszó szerzőjének írói álneve.
Galaxis útikalauz stopposoknak
Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és a rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző. Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: Galaxis útikalauz stopposoknak. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla.
A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában – bár a földlakók ezekről se hallottak. Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán?
A Galaxis Külső Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a Galaxis útikalauz már kiszorította a hatalmas Encyclopaedia Galacticát, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét. Egyrészt némileg olcsóbb, másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!
Halálos fehér
Egy zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.
Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.
Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…
Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében.
Na sklade 1Ks
16,87 €
Angyalok és démonok
Egy ősrégi, titkos testvériség. Egy pusztító erejű, új fegyver. És egy elképesztő célpont. Robert Langdont, a Harvard világhírű szimbólumkutatóját egy svájci tudományos intézetbe hívják, hogy segítsen megfejteni egy rejtélyes jelet, amelyet egy meggyilkolt fizikus mellkasába égettek.
Langdon elképesztő felfedezésre jut: egy több száz éves földalatti szervezet - az Illuminátusok - bosszúhadjáratra készül a katolikus egyház ellen. Langdon mindenáron meg akarja menteni a Vatikánt a hatalmas erejű időzített bombától; a gyönyörű és titokzatos tudóssal, Vittoria Vetrával szövetségben Rómába megy. Hétpecsétes titkokon, veszélyes katakombákon, elhagyatott székesegyházakon és a földkerekség legrejtettebb barlangján át, őrült hajszát indítanak együtt a rég elfeledett Illuminátusok búvóhelye után.
Robotok és Birodalom
Az emberek maguk mögött hagyták a Solariát, a bolygó azonban mégsem néptelenedett el teljesen, rengeteg robot ugyanis itt maradt. Miután hosszú idő múlva újra telepesek érkeznek, megtörténik az elképzelhetetlen: a robotok emberekre támadnak. A bolygó egykori lakója, Gladia Delmarre két robot és D. G. Baley – a közel két évszázada halott nyomozó, Elijah Baley leszármazottja – társaságában a helyszínre utazik, hogy utánajárjanak a történteknek. Kalandjuk során nagyszabású összeesküvésre bukkannak, és még azzal az eshetőséggel is kénytelenek szembesülni, hogy talán forradalmasítani kell a robotika Három Törvényét. A robotika atyjaként számon tartott Asimov negyedik, egyben utolsó robotregénye, amely egyúttal hidat képez a szerző klasszikus Alapítvány-sorozatához.
Na sklade 2Ks
14,06 €















