Gabo Könyvkiadó strana 34 z 56

vydavateľstvo

A második kezdet


A három fivér, Beckett, Ryder és Owen Montgomery felújít egy patinás szállodát a szülővárosukban, Boonsboróban. A Boonsboro Inn régi épülete már két évszázada áll a főtéren, és itt az ideje, hogy ismét a régi fényében ragyogjon. Egyesek szerint az épületben egy kísértet lakik, de úgy tűnik, neki sincs kifogása az átalakítások ellen. Beckett a családi vállalkozás építésze. Szinte csak a munkájának él, de mindig szakít időt arra, hogy beugorjon egy kávéra a könyvesboltba, amelyet régi középiskolai szerelme, Clare Brewster vezet. Milyen kár, hogy a középiskolában Clare más fiúval járt, és a városból elköltözve Clint Brewster felesége lett! De talán most eljön a második kezdet - nemcsak a régi fogadó történetében, hanem az ő kapcsolatukban is.
Vypredané
9,58 €

Férfiak a díványomon


Igaz történetek szexről, szerelemről, pszichoterápiáról. Amit a férfi akar, amit a férfi érez, a nőnek tudnia kell. Amikor dr. Brandy Engler elindította szexuálterápia praxisát Manhattanben, elsősorban nőkre számított. Ám nagy meglepetés érte. A bejelentkező páciensek többsége férfi volt. A nőzésről, a pornófüggőségről, az impotenciáról, a prostituáltakról akartak beszélni - de legfőképpen a szerelemről. Páciensei teljesen hétköznapi emberek az élet különféle területeiről. Többek között David, a Wall Street-i nagymenő, kényszeres nőcsábász; a befelé forduló Charles, aki igyekezett elüldözni maga mellől menyasszonyát, mert túl szépnek találta magához; a maga erejéből érvényesült Paul, aki masszázsszalonokat látogatott, bár szexi felesége volt; és a csoportterápián részt vevő férfiak, akiknek vallomása a férfidühről és a nagy Nő kereséséről sokaknak reveláció lehet. Dr. Engler bepillantást enged az olvasónak a terápiás beszélgetésekbe, amelyekből megtudhatjuk, hogy mire vágynak, mitől félnek a férfiak. Ez a könyv nem olyan, amilyet a témában eddig olvashattunk. Nincsenek benne könnyen odavetett közönyös konklúziók, sem pejoratív általánosítások. Ez a könyv változtat a férfiak és nők szerelemről, szexről, vágyról alkotott elképzelésén.
Vypredané
9,58 €

Egy különleges hölgy


Alistair Carsington igazán nagyon szeretné, ha nem vonzódna olyannyira a szebbik nemhez. Hogy elmeneküljön saját sötét ösztönei elől, száműzi magát egy a civilizációtól távoli helyre: Derbyshire-be... télen! Abban reménykedik, hogy ott két legyet üt majd egy csapásra: elkerüli a kísértést, és lerója háláját a barátjának, aki Waterloo mezején megmentette az életét. Ám nemes célja egyenesen szembeállítja Miss Mirabel Oldridge-dzsel, aki minden porcikájában olyan intelligens, makacs és fondorlatos, mint ő maga... ráadásul őrjítően ellenállhatatlan. Mirabel Oldridge-nek épp elég elfoglaltságot ad, hogy zseniális és bosszantóan bogaras apját távol tartsa a bajtól. Más sem hiányzik neki, mint egy döbbenetesen vonzó, túl érzékeny és túlságosan is okos arisztokrata úriember, aki eszébe juttatja, hogy szíve is van... a testéről nem is beszélve, amely a férfi szerint annyira nem hozzá illő ruhába van bújtatva, hogy gyakorlatilag polgári kötelességének érzi, hogy kihámozza belőle. Lehet-e a helyzet még ennél is rosszabb? És ha valami ennyire rossz, akkor miért tűnik oly csodálatosnak?
Vypredané
8,81 €

dostupné aj ako:

Rozéfröccs


"A helyszín a jelen kor Budapestje, a regény főszereplője pedig öt hétköznapi nő, akik élete szervesen a médiához, a színház és a film világához kapcsolódik: van köztük egyedülálló, aki hajlamos a karrierjét helyezni mindenek elé; naiv, de annál érzékenyebb nő, aki igyekszik, de valahogy sehogy sem találja a helyét a férfiak világában; rákkal küzdő, de annál erősebb és józanabb nő, és a főszereplő, aki előtt nemcsak a karrier áll, hanem az élet nagy kérdéseinek megválaszolása is. Férfival, útkereséssel, csalódásokkal és sikerekkel, barátokkal és néhány üveg rozéval együtt. Mindez pedig olyan nyelvezettel, humorral, nyers őszinteséggel és ritmussal, amely egyszerűen letehetetlenné teszi a "Rozéfröccsöt." (Femina.hu)
Vypredané
9,58 €

Az örökös


Sabrina Lambert első báli szezonjára készülődik, mert nemsokára debütál az előkelő londoni társaságban. A családja nevét beárnyékoló régi botrány miatt nem sok reménye van arra, hogy a rangjához méltó férjet talál magának, ezért a vidéki hölgy az esélytelenek nyugalmával lép be az estélyek és bálok világába. Annál is inkább, mert vendéglátójuk lánya egy igazi szépség, aki mellett mindenki más elhalványul. Tapasztalatai szerint a férfiakat jobban vonzza Ophelia üres szépsége, mint az ő kedves, vidám és barátságos egyénisége. Duncan MacTavish eléri a nagykorúságot, és megtudja, hogy egy régi szerződés értelmében el kell hagynia szeretett szülőföldjét, a skót Felföldet, mert várja őt angol nagyapja öröksége. Ráadásul a sosem látott angol márki egy menyasszonyt is választott neki. Duncan gyűlöli Angliát, az angolokat, de leginkább a menyasszonyát, Opheliát, a hiú, gonosz és üresfejű szépséget. Még szerencse, hogy összebarátkozik az egyik szomszédjával, Sabrina Lamberttel, akivel az első perctől kezdve remekül megértik egymást. A vidám hölgy társaságában megfeledkezik minden keserűségéről és haragjáról. A barátságból lehet szerelem? A fiatalok le tudják győzni a sötét múltat, a titkokat és az előítéleteket? Túl sok az akadály, kevés a remény, de a szerelemnek hatalmas ereje van. Vajon most is megtörténik a csoda, és rátalál a boldogság Sabrinára és Duncanre?
Vypredané
9,58 €

Ismerjük fel a vadon termő gyógynövényeket!


A könyv 130 gyógynövényfaj közül 110-et mutat be részletesen: -a tömegesen előforduló és a természetes állomány veszélyeztetése nélkül gyűjthető, az öngyógyításban is biztonságosan használható fajokat, -a 15 védelmet élvező gyógynövényfajtát. (Ezek feldolgozásra és/vagy használatra kerülő részei külön engedéllyel végzett hazai gyűjtésekből, itthon termesztett állományokból, illetve importból származnak.) -30 gyógynövényfajtát, amely erős fiziológiás hatása miatt csak nagy körültekintéssel használható és/vagy a mérgező jellegük miatt nem gyűjthető. A kötetet elsősorban a gyógynövények gyűjtésével, feldolgozásával, oktatásával foglalkozó szakembereknek ajánljuk, de hasznos útitársa lehet minden kirándulónak.
Vypredané
9,58 €

A lámpás


"A Provence buja tájain játszódó regényben a modern kísértethistóriák valamennyi kelléke megtalálható: szerelem, titkok, gyilkosságok." A Dommal való találkozás volt életem legvalószerűtlenebb eseménye. Amikor Eve Svájcban beleszeret a titokzatos, ám elbűvölő Domba, a forgószélhez hasonlatos kapcsolat a Borókásba röpíti őket, a Provence illatos levendulaföldjei közt megbúvó, romos tanyára. Minden elbűvölő nap egy új felfedezést hoz, hol rejtett szobákat és titkos boltíveket, hol egy szépséges kovácsoltvas lámpást. Az ősz beálltával azonban hűvösebbek lesznek a napok, és tartózkodóbbá válik a férfi is. Bár Eve tudja, hogy Dom egy sikertelen házasság sebeit viseli magán, mégis, mivel mereven elzárkózik minden magyarázattól, némasága gyanakvóvá teszi és elbizonytalanítja a lányt. Minél hallgatagabb a férfi, annál megszállottabban keresi Eve a válaszokat, és kutat a férfi szépséges első felesége, Rachel után. Tulajdonosához hasonlóan változik a birtok is. A napsütötte, meleg szobák kihűlnek, az árnyékok félelmetesekké nőnek, és Eve úgy érzi, valaki jár a kertben. Vajon egy kísértet-e a múltból, vagy a kapcsolati problémáik öltöttek testet? Bízhat-e a férfiban, vagy veszélyben az élete?
Vypredané
11,50 €

dostupné aj ako:

Ne érints


Tarareh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal. Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De Juliette-nek is megvannak a maga tervei. Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette.
Vypredané
9,58 €

D nap - 1944. június 6. A partraszállás története


A normandiai partraszállás - közkeletű nevén a D nap, 1944. június 6-a - a II. világháború s egyszersmind avilágtörténelem egyik meghatározó pillanata volt, olyan nap, amely hosszú-hosszú időre meghatározta az emberitörténelmet. Számtalan hosszabb-rövidebb könyv és tanulmány született róla. Ilyen kötet azonban, amilyet Stephen E.Ambrose, a New Orleans-i Egyetem történelemtanára, az Eisenhower Center igazgatója és a New Orleans-i NemzetiD nap Múzeum elnöke, Eisenhower életrajzírója írt róla, ez idáig még nem született. Ambrose munkája során 1400olyan embert kérdezett ki D napi élményeiről és tapasztalatairól, aki vagy maga is részese volt minden időklegnagyobb szabású partraszállási akciójának, vagy akit szülőként, újságíróként, ellenállóként nagyon közelrőlérintettek az események. A tanúságtevők közül több mint 600 ember beszámolója kapott helyet ebben a könyvben. Asaját szavaikkal mondják el a velük megesett dolgokat: néha meghatóan, néha szívet tépően, időnként nyerskatonanyelven, má
Vypredané
17,27 €

Dupla csavar


A szövetséges haderők titkos szolgálatai -az MI6, az MI5, az FBI- és a francia ellenállás kettős ügynökökből felállították a Dupla Csavar elnevezésű kémhálózatot azzal a céllal, hogy a németeket hamis információkkal lássák el a partraszállás helyéről és idejéről. Tevékenységük eredményességét mutatja, hogy Hitler a kémjelentések alapján a szövetségesek nagy támadását a Calaisi-szorosban és Norvégiában várta június 7-én és 8-án, a szövetségesek pedig biztonságosan partra tudták tenni embereiket Normandiában június 6-án. A Duplacsavar-hálózat veszélyes és bonyolult játszmáját egy zseniális angol hírszerző, Tommy "Tar" Robertson irányította egy dohányfüstös londoni irodából a krikett játékszabályainak megfelelően. A főszereplő pedig öt excentrikus, öntörvényű, vakmerően bátor kettős ügynökvolt: Popov, szerb üzletember és aranyifjú, Czerniawski, lengyel pilótatiszt, Lily Sergeyev, a hisztérikus, labilis helyzetű úrinő, Pujol, a szenvedélyes spanyol és Elvira de la Fuente Chaudoir, a perui, biszexuális, kétes múltú asszony. Ez a könyv az ő történetük.
Vypredané
15,35 €

Lacná kniha Dupla csavar (-70%)


A szövetséges haderők titkos szolgálatai -az MI6, az MI5, az FBI- és a francia ellenállás kettős ügynökökből felállították a Dupla Csavar elnevezésű kémhálózatot azzal a céllal, hogy a németeket hamis információkkal lássák el a partraszállás helyéről és idejéről. Tevékenységük eredményességét mutatja, hogy Hitler a kémjelentések alapján a szövetségesek nagy támadását a Calaisi-szorosban és Norvégiában várta június 7-én és 8-án, a szövetségesek pedig biztonságosan partra tudták tenni embereiket Normandiában június 6-án. A Duplacsavar-hálózat veszélyes és bonyolult játszmáját egy zseniális angol hírszerző, Tommy "Tar" Robertson irányította egy dohányfüstös londoni irodából a krikett játékszabályainak megfelelően. A főszereplő pedig öt excentrikus, öntörvényű, vakmerően bátor kettős ügynökvolt: Popov, szerb üzletember és aranyifjú, Czerniawski, lengyel pilótatiszt, Lily Sergeyev, a hisztérikus, labilis helyzetű úrinő, Pujol, a szenvedélyes spanyol és Elvira de la Fuente Chaudoir, a perui, biszexuális, kétes múltú asszony. Ez a könyv az ő történetük.
Vypredané
4,61 € 15,35€

dostupné aj ako:

A felfedező


Néhány fős expedíció indul a mélyűrbe azzal a céllal, hogy az emberiség megismerje a Naprendszer legtávolabbi pontjait. A legénység tagja Cormac Easton is, akit újságíróként azzal a feladattal bíztak meg, hogy egy blogon dokumentálja az utazás eseményeit. Amikor azonban az űrutazók felébrednek a sztázisból, holtan találják a kapitányukat, és a Földi Irányítástól szigorú utasítást kapnak: bármi történjék is, a küldetést végig kell csinálniuk. A holttestek száma fokozatosan nőni kezd, Cormac pedig magára marad, és egyre elkeseredettebben küzd azért, hogy elkerülje, ami rá vár. James Smythe klausztrofób sci-fije igazi különlegesség a műfaj kedvelőinek.
Vypredané
10,73 €

Hívják a bábát


A londoni kikötőnegyed, a Docklands élete meglehetősen kemény volt az 1950-es években. Jennifer Worth, amikor huszonkét éves korában körzeti bába lett, egyik napról a másikra a Cable Street bordélyai, a bombatölcsérekben metilalkoholt ivók világában találta magát. A gyerekek nyomorúságos körülmények közt jöttek erre a nyomorúságos világra, gyakran még folyó víz sem volt a lakásokban. Jennifer Worth könyvéből megismerhetjük a hatalmas londoni kikötő romantikus szépségét, a poloskától hemzsegő bérházakat, a betegségtől való rettegést csakúgy, mint a közösség összetartását, és a több mint tízgyermekes asszonyok hihetetlen tűrőképességét. A humort sem nélkülöző, hol fölkavaró, hol megható írás egy azóta eltűnt világot kelt életre. A BBC One 2012 januárjában kezdte vetíteni a könyvből készült televíziós sorozatot.
Vypredané
11,50 €

Az én művem


Elő a tűkkel, alkoss szépeket! Szeretnél valamilyen csodálatos díszt vagy egyedi ajándékot készíteni? Akkor ez a könyv épp neked való. "Az én művem" megtanítja a varrás, a hímzés és a kötés alapvető lépéseit egyszerű mintákkal, hogy rengeteg mókás művet tervezhess. Az erszényektől, kitűzőktől, sapkáktól kezdve a ruhadíszekig és puha játékokig - ebben a könyvben sok ötletes és lelkesítő feladatot találsz: valósítsd meg mindet!
Vypredané
11,50 €

A Medici-titok


A firenzei Medici-kápolna altemplomában a paleopatológus Edie Granger és nagybátyja, Carlin Mackenzie a reneszánsz Itália egyik legnagyobb hatalmú családjának mumifikálódott maradványait vizsgálja. Ami a külső megjelenést illeti, a balzsamozók kitűnő munkát végeztek. A pergamenszerű bőr alatt azonban a belső szervek eredeti méretük töredékére zsugorodtak, ami megnehezíti a használható DNS-minta vételét. Edie-ben és Mackenzie-ben is súlyos kételyek merültek fel az ötszáz éves holttestek közül legalább kettőnek a valódi személyazonosságát illetően. A Cosimo de' Medici gerincének támaszkodó idegen tárgy jelenlétére pedig senki sem tud magyarázatot adni. Carlin Mackenzie-nek ez élete legizgalmasabb és legveszélyesebb felfedezése. Edie számára viszont egy megszállott, életveszélyes hajsza kezdete. A rengeteg drámai csavar és fordulat mellett, amely a "Napéjegyenlőség"et is nemzetközi sikerré tette, "A Medici-titok" egybesző múltat és jelent, rejtélyes nyomokat és folytonos fenyegetést...
Vypredané
11,50 €

A hat szent kő


Közeleg a világvége... A halál hét csodája titkainak megfejtése még csak a kezdet volt. A világ még mindig halálos veszedelemben van. Jack West és hősökből álló bátor csapata számára most az jelenti a kihívást, hogy a hat mesebeli gyémántot szerte a világon a maga kijelölt helyére tegyék, mielőtt a globális pusztulás határideje elérkezik. Előbb azonban meg kell határozniuk a pontos földrajzi helyeket - hat ősi színhelyet, amelyek elhelyezkedésére a legendás hat szent kő vet fényt. A hajsza során részük lesz egy félelmetes vonateltérítésben Kína legtávolabbi zugának hegyei közt... egy éjféli expedícióban, melynek során megfejtik Stonehenge titkait... egy eszeveszett üldözésben az egyiptomi sivatagban, kamionokkal, dzsipekkel és egy 747-essel... valamint egy félelmetes utazásban egy elfelejtett afrikai törzs sötét birodalmába... Jacknek és barátainak a sebesen fogyatkozó idővel versenyt futva, mindössze az ókori filozófusok rejtvényeinek útmutatásait követve csapdákon, labirintusokon és halálos kelepcéken kell keresztülverekedniük magukat - tudván tudva, hogy ezúttal nem lehet, nem szabad kudarcot vallaniuk, és nem is fognak. A küldetés hihetetlen. A kudarc következményei beláthatatlanok. A befejezés elképzelhetetlen.
Vypredané
4,00 €