Maraton Kiadó strana 2 z 2
vydavateľstvo
Szépségek
"Naia Kamano számára Hawaii nemcsak egy vakáció, nem a nyár és a féktelen kikapcsolódás helyszíne, hanem a szülőföldje, ahol ugyanúgy meg kell küzdenie a hétköznapok problémáival, mint bárki másnak. Reggelente műsort vezet a helyi rádióban, majd hula táncot tanít, míg esténként önkéntesként segédkezik. Számára az jelenti a boldogságot, ha úgy érzi, mindennap tett valami hasznosat.
Fekete Kolos magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, majd családjával együtt Hawaiira költözött, és nagykanállal kezdte habzsolni az életet. Először keresett modell lett, majd reality-szereplő és szörfös. Jelenleg harminchárom éves, de még mindig vakációnak fogja fel az életet. A helyi rádió felkérését is, hogy legyen társműsorvezetője a reggeli műsornak, poénnak tartja.
Naia és Kolos azonban már az első naptól képtelenek elviselni a másikat. Ám a közös munkától nem olyan könnyű megszabadulni, mint hitték.
Vajon képes két olyan ember egy hullámhosszra kerülni, akik az életet alapjaiban értelmezik másként? Meg tudják értetni a másikkal, mik az élet szépségei?
B. E. Belle ezúttal egy könnyed, kalandos nyári regénnyel lepi meg olvasóit. Garantált kikapcsolódást és nevetést nyújt azoknak, akik szeretnének egy kicsit kiszabadulni a nehéz hétköznapokból."
Vypredané
13,55 €
Vándorok
A te lelked vajon milyen színben ragyog?
Baranyai Vivien egy életigenlő, szabadszájú táncművész volt, míg egy nap a színpadon el nem tört a bokája. Az orvosok kijelentették, hogy többé nem táncolhat. Így a jövője céltalanná, kilátástalanná vált. Élete egyetlen értelmét abban látja, ha végre megismerheti soha nem látott édesapját. Így Vivien Spanyolországba utazik, és csak reménykedni tud benne, hogy a férfi szívesen látja majd.
Remedios Reyes vérbeli andalúz cigányasszony, a flamenco királynője. Szerető, összetartó családban nőtt fel. Céltudatos és bölcs. Váratlanul megismerkedik Viviennel, a végtelenül elkeseredett magyar lánnyal, akin, úgy tűnik, csak ő segíthet. Bevezeti a flamenco világába, így a fiatal táncosnő élete új értelmet nyerhet.
A két nő között mély tisztelet és barátság alakul ki, mígnem Vivien beleszeret Remedios fiába, a titokzatos és távolságtartó Manuel Sánchesbe. A szerelem sorsa azonban elrendeltetett, ugyanis a hagyományok szerint Manuel csak hozzá hasonló származású nőt szerethet.
Vajon a szerelem felülírhatja a tradíciót?
A Vándorok egy lélekfelszabadító, romantikus történet, amely kíméletlenül tárja fel, milyen maradandó sérüléseket okoznak a családi, közösségi, társadalmi elvárások az emberek életében még a 21. században is. B. E. Belle tabutémájával ismét a határokat feszegeti, miközben megmutatja, hogy nem lehetne jelentősége a különböző bőrszínnek. Mert csak egyetlen szín van, ami számít. Az pedig a lélek színe.
Vypredané
13,55 €
dostupné aj ako:
Árvák
Hogyan nőnek fel gyermekek, akiknek nincsenek szülei? Milyen élet vár azokra, akikről lemondtak? Válhat boldog felnőtt azokból, akiket megkínoztak, bántalmaztak?
Létezhet mély, elválaszthatatlan lelki kapcsolódás ott, ahol a vér köteléke semmit sem jelent? Születhetnek őszinte barátságok? Kitarthat testvériség szülői összetartás nélkül?
Juthat szeretet azoknak, akiknek sosem mutatták meg, milyen az?
Egyszerűen: létezhetnek még csodák?
Marion Leroux mára Párizs legbefolyásosabb madámja. Gyermekkorát szülei halála után árvaházban töltötte, majd onnan kiszabadulva annak szentelte életét, hogy két húgát magához vehesse. Ennek érdekében pedig semmitől nem riadt vissza.
Colette nővére befolyásának köszönhetően a gyermekéveiknek helyt adó árvaház intézményvezető apácájává válik. Célja, hogy az egyház sérthetetlenségével visszaélőktől óvja és védje az ott élő kislányokat, még akkor is, ha mindeközben ő maga is megbocsáthatatlan bűnöket követ el.
Léa a legfiatalabb és zabolázhatatlan Leroux lány, Franciaország ünnepelt balerinája. Nővérének köszönhetően kevés időt töltött az árvaház falai között, ma mégis boldogtalan. Kicsapongó, lázadó természete felnőtt korukra, úgy tűnik, éket ver a három nővér közé.
B. E. Belle, a nagy sikerű Hazugok és Megtörtek című regények szerzője ezúttal is falakat dönt le. Úgy ragadott tollat egy félelmetes téma kapcsán, hogy belesajdul az olvasó szíve. Minden kétséget kizáróan ez az eddigi legkínzóbb, mégis legfelemelőbb Belle-történet.
Vypredané
13,55 €



