Maxim Könyvkiadó strana 28 z 89

vydavateľstvo

Elégtétel


Bree Deringerben, Olivia Hayesben, Kitty Weiben és Margot Mejiában nincsen semmi közös. Legalábbis szeretnék, ha az elit magániskolájuk tanulói és vezetősége is ezt gondolnák. A lányoknak különbözőek a céljaik, különbözőek a barátaik, és az életkörülményeik is mások, viszont összeköti őket egy óriási titok: mindannyian tagjai a Ne Légy Dühösnek, egy titkos társaságnak, amely névtelenül áll bosszút az iskola rosszfiúin, a gonoszkodó lányokon és a zsarnok tanárokon. A legutóbbi célpontjuk azonban holtan végzi, mégpedig úgy, hogy egy vérrel átitatott NLD-kártya van a kezében. A lányoknak szembesülniük kell azzal, hogy nem olyan névtelenek, mint gondolták - és minden jel arra mutat, hogy valakik vagy valaki bosszút forral ellenük. Miközben a különös csoport tagjai mindent megtesznek, hogy rájöjjenek, ki a gyilkos, olyan titkokat és hazugságokat is felfedeznek, amelyek megrengetik amúgy is törékeny barátságuk alapjait. Ahogy telik az idő, egyre több és több nyom gyűlik össze, és természetesen a rendőrség is vizsgálatot folytat az ügyben. Szép lassan az is kiderül, hogy mindenkinek van veszítenivalója. A Nulladik óra és Hazug csajok társaságának hangulata találkozik Gretchen McNeil szellemes és feszültséggel teli regényében, amely négy különböző személyiségű lányról szól, akik összefognak, hogy bosszút álljanak néhány középiskolai zaklatón, és közben veszélyes ellenségeket szereznek maguknak. Tökéletes választás az E. Lockhart, Karen M. McManus és Maureen Johnson rajongók számára.
U dodávateľa
12,67 €

Legyél a kalandom!


Amalie Whitfield maga a megtestesült piruló menyasszony az esküvői fogadásán - csak épp nem örömében pirul. Ugyanis ahelyett, hogy kinyilatkoztatná sírig tartó szerelmét, újdonsült férje Amalie és az összes vendégük füle hallatára éppen valaki mással kéjeleg. Amie-nek tehát minden oka megvan rá, hogy kiboruljon. Pillanatnyi elmezavarában ráveti magát az első pasira, aki az útjába kerül, a férfinak azonban esze ágában sincs a bosszú eszközévé válni. Miután más vágya sincs, mint hogy megmeneküljön az esküvőt követő dráma elől, Amalie úgy dönt, hogy egyedül utazik el a nászútjára. A repülőn azonban kénytelen szembesülni azzal, hogy a férfi, aki visszautasította őt az esküvőn, szintén ugyanarra az aprócska szigetre tart munkaügyben. Amalienak lehetne több esze is annál, mint hogy újra próbálkozik, de egyszerűen képtelen türtőztetni magát. A férfi pedig ezúttal nem áll ellen neki. És bár megegyeztek abban, hogy ami a szigeten történik, az a szigeten is marad, egyikük sem tagadhatja, hogy a testi vágynál több köti össze őket. Telve szórakoztatóan botrányos helyzetekkel és annyi szexuális kémiával, amennyivel akár egy repülő is eljuthat New Yorkból Bora Borára, a Legyél a kalandom! a szerző legújabb, hangosan nevetős, romantikus vígjátéka a Piszkosul akarlak és a Költözz az ágyamba! után.
U dodávateľa
12,67 €

Lore


Tagadhatod a sorsot, de a sors nem tagadja meg magát. Ha harcolsz ellene, az nem ment meg attól, ami rád vár. Egy régi lázadás büntetéseként hétévente kilenc görög isten kénytelen halandóként járni a földön, és ősi dinasztiák leszármazottai vadásznak rájuk. Mindannyian meg akarnak ölni egy istent, hogy megszerezzék annak hatalmát és halhatatlanságát. Lore Perseous már régen hátat fordított ennek a brutális világnak, miután egy rivális dinasztia megölte a családját. Évekig ellenállt a bosszú gondolatának, de a következő vadászat előtt segítségét kéri két résztvevő: Castor, a rég halottnak hitt gyerekkori barát, aki megdobogtatja Lore szívét, valamint az utolsó eredeti istenek egyike, a súlyosan sebesült Athéné. Az istennő szövetséget ajánl közös ellenségük legyőzésére. Azonban Lore döntése, hogy sorsát Athénéhoz köti, és újra csatlakozik a vadászathoz, halálos árat követel - és talán nem is elég ahhoz, hogy megállítsa egy új isten felemelkedését, akinek hatalmában áll az emberiséget térdre kényszeríteni.
U dodávateľa
14,08 €

Felettünk a csillagos ég (új kiadás)


Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ezután történt, minden képzeletet felülmúlt, és később a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként vált ismertté. Igaz történet két pilótáról, akiknek élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen. A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie bombázópilóta, aki embert próbáló feladatokkal néz szembe: kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között; légvédelmi ágyúk tüzében kell repülnie, miközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte; el kell viselnie félelmet, sérüléseket, társai elvesztését. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy egy vesztes háborút vív, amely egymás után veszi el tőle a barátait. Az Amerikai Légierő 8. légi hadserege Charlie és Franz találkozását "szigorúan titkosnak" minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem időskorukban megkeresték egymást. A küldetés örökre megváltoztatta az életüket.
U dodávateľa
14,08 €

A végtelen ég hősei (Filmes borítóval)


Egy felejthetetlen történet az USA haditengerészetének leghíresebb repülős duójáról, Tom Hudner hadnagyról és Jesse Brown zászlósról, és azokról a tengerészgyalogosokról, akikért a két pilóta harcolt. Jesse afroamerikai, egy földműves fia Mississippi államból, ő volt az első színes bőrű pilóta, aki repülőgép-hordozón szolgált. Tom fehér bőrű New England-i fiatalember, aki countryklubokba járt, és a harvardi tanulmányairól mondott le azért, hogy vadászrepülőt vezessen hazája hadseregében. A pilóták veszélyes feladatot vállaltak: repülőgép-hordozó anyahajó fedélzetén landoltak, és a szárazföldi csapatokat fedezték ellenséges harcvonalak mögött. A Földközi-tengernél állomásozó Tom és Jesse a békeidős katonák mindennapjait élik: gyakorlatoznak, a Riviérán szórakoznak, milliomosokkal partiznak, és összebarátkoznak az akkor kezdő hollywoodi színésznővel, Elizabeth Taylorral. Aztán jön egy háború a távoli Koreában, amire senki nem számított. A harcok egyre inkább kiterjednek, a tengerészgyalogosokat pedig körbekerítik a Chosin-víztározónál. Tom és Jesse folyamatosan repülnek, és egyik támadást a másik után hajtják végre, hogy megmentsék társaikat. Amikor egyiküket az ellenséges vonalak mögött találat éri, és bennragad az égő gépben, a másik hirtelen elképzelhetetlen választás elé kerül: nézze végig, hogy barátja meghal, vagy kísérelje meg végrehajtani a történelem egyik legvakmerőbb egyszemélyes mentőakcióját? Mit tesz meg az ember, hogy megmentse a bajtársát?
U dodávateľa
14,08 €

Majdnem gyönyörű


Megérkezett a régen várt folytatása Jamie McGuire nemzetközileg is elismert könyvének, a Gyönyörű sorscsapásnak. Az újdonsült házasok, Travis és Abby Maddox visszatérnek Vegasból, és abban reménykednek, hogy egy nap majd maguk mögött hagyhatják az Eastern Egyetemen történt végzetes tűzesettel kapcsolatos katasztrófát. Azonban amikor az FBI megérkezik Eakinsbe, és nyomozni kezd az ügyben, a barátokból hirtelen ellenségek lesznek, és a boldogság helyét az aggodalom veszi át. A két fiatal friss házasságának ki kell állnia a próbát. Vajon meg tudnak bízni egymásban annyira, hogy elérhessék az általuk áhított boldog befejezést?
Na sklade 1Ks
14,08 €

Veszedelmes sorscsapás


"Mélységes undorral nézett rám, ami még inkább a kedvemre volt. A legtöbb lány halálosan untatott, de ez a lány kíváncsivá tett. Sőt: mulattatott. Nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, legalábbis nem pozitív módon. [...] Úgy éreztem, muszáj kiderítenem, hogy tényleg utál-e, vagy csak nehéz eset." Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: "Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!" Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti. Abby lénye teljesen magával ragadja Travist. Bár kapcsolatuk csak mókának indul, végül mindketten rabul esnek érzéseiknek, és már nem tudják többé elengedni a másikat. Elsöprő szerelmi történet, melyben a kétségeket, a vágyakozást, az érzésekkel való szembesülést egy férfi szemén keresztül ismerhetjük meg.
U dodávateľa
14,08 €

Gyönyörű esküvő - Új kiadás


Abby Abernathy váratlanul Mrs. Maddox lett. De mi húzódik meg a nagy esemény hátterében? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről... és ő miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett... egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő viharos történetében, és mint a nagyszerű történetekre, erre is érdemes volt várni!
U dodávateľa
9,29 €

Gyönyörű sorscsapás - Filmes borítóval


Makulátlan blúz, lófarok, térdig érő szoknya. Abby Abernathy klasszikus jó kislánynak tűnik. De ez csak az új Abby, aki menekülni akar a múltja elől, a családja elől, és végleg hátra akarja hagyni régi önmagát. És amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, minden szándéka az, hogy elfelejtse régi életét, és mindent újrakezdjen. Travis Maddox tipikus laza srác, minden bulira más lánnyal érkezik, és nagyon könnyen keveredik bajba. Izmos testét tetoválások borítják, és kész rajongótábora van, akik bármit megtennének a csókjáért. Van egy meghatározás az olyanokra, mint ő: Travis a tipikus rossz fiú. Abby távolságtartása felkelti Travis kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Amikor egy fedél alatt találják magukat, Travisben a kedvesség és a szenvedély váratlan keveréke mutatkozik meg. Csak ő képes Abby meggyötört lelkének mélyére látni, és megérteni, mi rejlik a lány hallgatása, és hirtelen jött melankóliája mögött. Abby azonban túlságosan fél ahhoz, hogy rábízza utolsó, és legmélyebb titkának kulcsát... Szerelem és játék keveredik Jamie McGuire világsikerű regényében, amelyből film is készült. A két főszereplőt Virginia Gardner és Dylan Sprouse alakítja. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet!
U dodávateľa
14,08 €

Csodálatos világom


A nemzetközi könyvsiker, a Nyírd ki ezt a naplót alkotójának útmutatója a tökéletes saját világ felépítéséhez. A Csodálatos világom című könyvben Keri Smith arra kéri az olvasókat, hogy képzeljenek el valami egészen újat: egy saját maguk által teremtett egyedi világot. Az olvasók először is összeállítanak egy listát mindarról, amihez valamiért vonzódnak: dolgokról, amelyeket szeretnek és gyűjtenek, színekről, formákról, ötletekről, emberekről és lényekről, amelyek lenyűgözik őket. A listán szereplő elemek lesznek az ő képzeletbeli világuk építőkövei; ezekkel alapozzák majd meg az új helyet, amelyet idővel elkezdenek belakni. Ezután arra kapnak biztatást, hogy a világukkal kapcsolatban gondolkodjanak el tájról, helynevekről, térképekről, pénznemekről, lakosokról, logókról, ételekről, történetekről és még sok minden másról. A mindenféle korosztályhoz tartozó művészek, álmodozók, aktivisták és felfedezők számára nélkülözhetetlen útmutató arra ösztönzi az olvasókat, hogy váljanak a hétköznapok forradalmárjaivá, és legyenek az általuk elképzelt szép új világokban rejlő lehetőségek krónikásai.
U dodávateľa
11,26 €

Szimat naplója 3.: A neveletlen macskaklón garázdálkodása


Ő volt a legjobb kutya... Ő volt a legrosszabb kutya... A találmányok kora volt... A meglepetések ideje volt... A szuper szomorúság előestéje volt... A remény hajnala volt... Szimat nem mindig volt a rendőrség elfogadott tagja. Bár el tudja hallgattatni a szabálytalankodókat, hajlamos nyáltócsákat hagyni maga után! Ezúttal Petey, a macska rántja magával egy aprócska bajba - megduplázva a galibát egy cicaklón formájában. Szimatnak kétszer olyan keményen kell dolgoznia, hogy elkapja ezeket a szőrgombócokat, és megmaradjon első számú kutyának! Dav Pilkey rendkívül népszerű Szimat-sorozata minden korosztályhoz szól, és olyan egyetemes pozitív témákat dolgoz fel, mint az empátia, a kedvesség, a kitartás és az önmagunkhoz való hűség fontossága.
U dodávateľa
9,86 €

Eszméletlen szerelem


Mint egy lila hajú jedi, aki egyensúlyt hoz a férfiak uralta univerzumba, Bee Königswasser egyetlen egyszerű elvet követ az életében: mit tenne Marie Curie? Ha a NASA felajánlaná neki egy neuromérnöki projekt vezetését, Marie kérdés nélkül igent mondana. Csakhogy a modern fizika anyjának sosem kellett osztoznia a feladaton Levi Warddal. Jó, persze, Levi vonzó a maga sötét hajú, magas, metsző tekintetű módján. És erős karjaival romantikus hősként megmenti Beet, amikor a lány szorult helyzetbe kerül a laborban töltött első napján. De már évekkel ezelőtt, még a doktori iskolában teljesen világossá tette, hogy mit érez a lány iránt. Bee laborfelszerelése nem jött meg, a kollégák levegőnek nézik, ezért úgy érzi, hogy a karrierje megint megfeneklik. Talán a nyakszirti lebenye játszadozik vele, de Bee esküdni merne rá, hogy Levi szép lassan a szövetségesévé válik, támogatja az ötleteit, és... felfalja őt a szemével. A lány neuronjai pedig lángra lobbannak. De amikor eljön az idő, hogy lépjen, és kockára tegye a szívét, egyetlen dolog számít: mit tesz most Bee Königswasser?
Na sklade 3Ks
14,08 €

Beszéljünk bátran franciául!


A legfontosabb mondatok tematikusan. - korszerű, használható nyelvtudás; - több mint 1500 hasznos francia mondat magyar fordítással; - minden, ami a megszólaláshoz szükséges; - 52 fejezet a legfontosabb hétköznapi szituációkkal; - fejezetenként egy-egy jól áttekinthető oldalpár; - tippek a helyes nyelvhasználathoz; - országismereti információk.
U dodávateľa
9,80 €

Tokiói tündérmese


Izumi Tanaka tizenhét életéve eddig eseménytelenül zajlott le Kaliforniában egy főleg fehérek lakta kisvárosban, bár pontosan tudta, miben különbözik osztálytársai többségétől a családja, amelynek mindössze három tagja van: ő maga, az édesanyja és imádnivalóan büdös kutyájuk, Tamagocsi.A könnyebbség kedvéért az „Izzy” becenevet használó tinilány barátnője olyan nyomra bukkan, amely elvezet eddig ismeretlen apjához, akiről kiderül… hogy nem más, mint Japán trónörököse. Amiből logikusan következik, hogy a szókimondó, polgárpukkasztó Izzy valójában egy hercegkisasszony.Hamarosan már utazik is a tengerentúlra, hogy találkozzon sohasem látott apjával, és megismerje az országot, amelyről mindig is álmodozott. Csakhogy hercegnőnek lenni nem csak a báli ruhák és tiarák viselését jelentő szerepkör. Ki kell jönnie valahogyan ármánykodó unokatestvéreivel, a szenzációéhes sajtóval, sőt, egy barátságtalan, de észbontóan jóképű testőrrel is, miközben el kell sajátítania egy kultúrkör ezeréves hagyományait és szokásait.Izzy hamarosan meghasonlik a két gyökeresen más világban: otthon sohasem volt eléggé „amerikai”, miközben a Távol-Keleten azt kell bebizonyítania, hogy eléggé „japán”. Összeomlik-e Izumi a korona súlya alatt, vagy boldogan élheti majd új, mesés életét, amíg csak él.
Na stiahnutie
9,86 €

Maradj még


Matthew Pennington haldoklik, és arra szeretné feltenni utolsó hónapjait, hogy elvarrja élete bonyolult szálait, és megismerkedjen eltaszított unokájával, dédunokájával, mintegy vezekelve a múltban elkövetett bűneiért.  David hosszas tanakodás után elfogadja nagyapja javaslatát, így közelebbről is megismerkedhet a nagybátyjával és az apja múltjával, ami nem kevés új konfliktust hoz az életébe. James megkerült naplója feltépi benne a rég elfojtott gyászt, ami arra készteti, hogy újra elmerüljön kamaszkorában, és elmesélje azt az időszakot, amiről eddig hallgatott.  Davidnek a brooklyni házban olyan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, amire egyáltalán nem készülhetett fel előre. Főként miután alkoholista, bántalmazó anyja is újra fel akarja venni vele a kapcsolatot, mivel három év után gyógyultan távozhat a bentlakásos intézményből. Davidnek ezúttal már a saját fiaira is gondolnia kell, így nagyapja segítségével próbál szembenézni anyjával, a múltjával, és igyekszik feldolgozni a feldolgozhatatlant.  A múltidézés, a feltépett gyász és az újdonsült családi kapcsolatok megterhelik David törékeny mentális egészségét. Vajon neki sikerül a helyes útra lépnie, ahelyett, hogy újra a függőség vonzását választaná?
Na stiahnutie
9,86 €

A cukorkagyűjtés


Halloween, öt fiatal, egy tragikus haláleset...Cape Codot idén halloweenkor meglátogatja a Halál, amikor is a csendes tengerparti kisvárosban minden szülő rémálma válik valóra, miután egy kisfiút cukorkával mérgeznek meg. Emma Hamilton fél év után ismét hazaköltözik Bostonból alkoholista apjához, ahol alig várja, hogy viszontláthassa régi barátait. Ám a kisvárosban már semmi sem ugyanolyan, mint amikor maga mögött hagyta. És arra sincs felkészülve, hogy a barátai is teljesen más szemmel néznek rá.Halloweenkor pedig minden megváltozik, amikor négy tizenhárom éves fiú Chatham legbajosabb utcájában készül rendbontásra. A srácok esti szórakozása azonban tragédiába torkollik, miután egyikük meghal egy mérgezett cukorkától. Az egész kisváros megdöbben, ráadásul a haláleset előhozza a mélyen megbúvó problémákat.A fiatal csapat pedig nyomozásra készül, amivel egyre mélyebbre merülnek el a város bugyraiban. Vajon meg lehet úszni a titkok feltárását anélkül, hogy valaki megsérülne?
Na stiahnutie
9,29 €