Maxim Könyvkiadó strana 7 z 89
vydavateľstvo
Rebel Witch – Lázadó boszorkány
Éldekorált kiadás
Rune Winters menekül. Amióta Gideon Sharpe, a fiú, akit szeretett, felfedte, hogy ki is valójában, és az ellenség kezére adta őt, mindenki a lány halálát kívánja.
Ha Rune életben akar maradni, akkor kénytelen szövetségre lépni a kegyetlen és veszélyes Cressida Roseblooddal, aki arra készül, hogy ismét magához ragadja a hatalmat a Köztársaság felett és újra elhozza a Boszorkányuralmat – aminek eléréséhez Rune-ra is szüksége van. A lány így épp azzal fog össze, aki földi pokollá tette Gideon életét. De a fiú nem hagyhatja, hogy a Köztársaság ismét a boszorkányok kezére jusson. Ahhoz, hogy a világát megóvja, minden egyes boszorkánynak vesznie kell – leginkább Rune Wintersnek. Amikor Rune olyan ajánlatot tesz Gideonnak, amit a fiú nem utasíthat vissza, a páros kénytelen összeállni, hogy elérjék veszélyes céljaikat.
Azonban minél több időt töltenek egymás társaságában, Gideon annál inkább ráébred, hogy a Rune iránti érzései közel sem olyan holtak, mint eddig gondolta. Így pedig egy borzalmas döntéssel kerül szembe: vagy kénytelen lesz feláldozni a lányt, akit szeret, vagy életben hagyja Rune-t, és végignézi, hogy az a világ, amiért olyan keményen küzdött, porig ég.
Van zsákjában minden jó
Karácsony előtti este van, és egyedül vagyok a házban...
A népszerű influencer, Chloe Hallman arra gyúr, hogy egy újabb ünnepet töltsön egyedül. Valójában azonban két különböző férfi is vonzza... egy dögös követő, aki rajong csábító online személyiségéért, és egy szexi tűzoltó, Jack, aki vigyáz rá a New York-i szomszédságukban.
Fogalma sincs róla, hogy jobban ismerem őt, mint ő magát. Legmélyebb titkait, legsötétebb vágyait - óvatos, de én figyelek, soha nem hagyok lábnyomot a hóban a háza előtt.
Jack elsőként érkezett ahhoz a balesethez, amely két karácsonnyal ezelőtt elrabolta egy gyönyörű fiatal nő családját, és ő azóta csendben őrzi a nőt. Amikor Jack felfedezi Chloe titkos számláját, megszállottsága csak fokozódik. Őt és Chloét is vonzza a sötétség, ami saját maguk tükörképe.
Ő a valóra vált karácsonyi kívánságom. És én az övé. Csak ő még nem tudja.
Vajon Chloe karácsonya a tüzes szenvedély meséje lesz... vagy veszélyes játszma egy olyan férfival, akinek szerelme nem ismer határokat?
A Fire Endless - A végtelen tűz
Kelet és Nyugat. Emberek és szellemek. Breccanok és Tamrleaine-ek. A Cadence szigete mindig is nehezen tartotta békében lakóit. Most azonban Bane, az Északi Szél szelleme mindent és mindenkit, aki az útjába került, kizökkentett az egyensúlyából, hogy uralmat követeljen magának.
Nyugaton Adaira küzd, hogy alkalmazkodjon a breccanok kegyetlenebb, keserűbb életmódjához. Igyekszik megtalálni a helyét a klánban, de hamarosan rájön, hogy ez lehet az utolsó szerep, amelyet betölthet. És míg a mágia nyugaton könnyedén virágzik a breccanok számára, a szellemek továbbra is szenvednek Bane minden széllökésben érezhető, kíméletlen hatalma alatt.
Keleten Jack Adaira nélkül sodródik, amíg meg nem énekli a tűzszellemeket, és nem kap egy veszélyes küldetést, amire soha nem számított. Olyat, amely a sors akarata szerint nyugatra vezeti őt. Torint és Sidrát pedig egy új rejtély emészti fel, amikor betegség terjed először a termés, majd a Tamerlaine klán emberei között. Miközben Sidra kétségbeesetten keresi a gyógymódot, Torin alkut mer kötni a szellemekkel - ami bármikor ostobaság lenne, de most, amikor a napok egyre sötétebbek lesznek, különösen az.
Mivel a sziget egyre inkább kibillen az egyensúlyából, embereknek és szellemeknek egyaránt össze kell fogniuk, hogy szembenézzenek Bane-nel, és Jack hárfás tehetségét is igénybe kell venni. Ám senki sem szállhat szembe az Északi Széllel anélkül, hogy ne fizetne szörnyű árat, és az ezúttal szükséges áldozat talán több lesz, mint amit Jack, Adaira, Torin és Sidra képes lenne elviselni.
Mate - A társ
Serena Paris árva, falkanélküli és egyedülálló. Az első hibridként a fajok közötti évszázados szakadékot kellett volna meggyógyítania. Ehelyett célponttá vált, a vérfarkasok, vámpírok és emberek közötti könyörtelen politikai machinációk áldozatává. Mivel ellenségei egyre közelednek hozzá, csak egy lehetősége maradt - ha a férfi akarja őt.
Az északnyugati falka alfájaként Koen Alexander engedelmességet parancsol. A tekintélye annyira abszolút, hogy csak egy bolond veszélyeztetné a párját. Nem számít, ha Serena nem viszonozza az érzéseit, semmi sem akadályozza meg abban, hogy biztonságban tartsa.
De nem a hataloméhes vámpírok és a vérfarkasok az egyetlen fenyegetés, amely Serenát üldözi. Előbb-utóbb a múltja is utoléri - és talán Koen az egyetlen, aki megóvhatja a teljes megsemmisüléstől...
King of Envy – Az irigység
Mindene megvolt, amit csak akart... kivéve őt. Veszélyes. Befolyásos. Zárkózott. Vuk Markovic megrögzött embergyűlölő. A sebhelyes arcú milliárdos csak akkor szólal meg, ha elkerülhetetlen, és a szűk, megbízható körén kívül senkivel sem tart fenn személyes kapcsolatot. Ez alól egyetlen kivétel van: Ayana. A gyönyörű szupermodell, aki a megszállottságának tárgya, az igazi szépség a ő szörnyeteg szemében. Ő látta meg először. Ő akarta először.
Ayana mégis az egyetlen barátjának menyasszonya lett – és ahogy közeledik az esküvő, Vuk lelkét a hűség és a vágy szinte kettészakítja. Úgy lenne helyes, ha Ayana az övé lenne... De ahhoz, hogy megszerezze, mindent kockára kell tennie. Gyönyörű. Sikeres. Elbűvölő. Kívülről Ayana Kidane a szupermodellek tökéletes életét éli. A szakma legjobbjai közt tartják számon, ráadásul most már New York egyik legkapósabb agglegényének a menyasszonya. De azt senki sem tudja, hogy az eljegyzésük csupán üzleti megállapodás, ami segíthet Ayanának megszabadulni az őt kizsigerelő modellügynökségtől. Egészen addig nem nehéz eljátszania a szerelmes menyasszonyt, amíg egyre jobban vonzódni nem kezd a vőlegény legjobb barátjához, aki a férfi tanúja is egyben. Kölcsönös vonzalmuk hamarosan perzselő szenvedélybe csap át, ami mindkettejük életét felforgatja.
De Vuk múltja utoléri a szerelmeseket. Vajon kettejük kapcsolata kibírja az ezzel járó veszélyeket?
Varázslatos kiskutya – Csodás szülinap
Paige hihetetlenül boldog lesz, amikor egy dalmata kiskutya jelenik meg a nagymamája házában. A félelmetes, régi ház többé már nem is olyan rémisztő, főleg úgy nem, hogy egy varázslatos, szőrborzoló buli kerül kilátásba!
Varázslatos póni – Téli álomvilág
Az évszázad legnagyobb hóviharának kellős közepén Preeti és a családja sehová sem tud elmenni otthonról. A hószünet idején még a barátaival sem találkozhat, így a világ legunalmasabb szünetére készül. De ekkor felbukkan Üstökös!
A varázslatos póni eltűnt ikertestvérét, Fatimát keresi. Vajon a hóvihar közepette Preeti és Üstökös megtalálják Fatimát?
„Azok a részek tetszettek a legjobban, amikor Preeti és Üstökös együtt repültek. Még sosem ültem pónin, és annyira jó lenne egyszer kipróbálni!” Lili
„Üstökös annyira bátor! A nehéz helyzetekben mindenkinek segít a varázserejével, így végül jóra fordulnak a dolgok.” Tamás
The Half King - Árnyak között - (Különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Nappal király. Éjjel árnyék...
A Nagy Árulás mindent megváltoztatott a Szövetséges Birodalom számára. Egykoron a királyság nemesi házai fellázadtak az istennő ellen... Aki e tettükért megátkozta elsőszülöttjeiket. A legrosszabb átkot a királyi dinasztia szenvedte el: a trónörökös nappal emberi alakban létezhet, éjjel azonban semmivé foszlik… Ám közeledik a huszonegyedik születésnapja, amikor végül örökre el kell vesznie az árnyékok világában.
Az udvarba érkező Cerise Solonnak az a sorsa, hogy az istennőt szolgálva Látnok legyen... Neki azonban nincs látnoki képessége. Valójában nincsen semmilyen mágikus tehetsége. Mégis belecsöppen az intrikával és titkokkal teli udvari életbe, aminek középpontjában őfelsége, Kian Hannibal Mortara áll: tekintete kísérteties, nyelve éles, és bosszantó módon a lehető legrosszabb pillanatokban gyorsítja fel Cerise szívverését.
Beleszeretni egyenesen elképzelhetetlen. És csak a titkok felfedésével lehet megmenteni őt. Amire egyvalaki képes: Cerise.
King of Envy - Az irigység - (Különleges kiadás)
Mindene megvolt, amit csak akart... kivéve őt.
Veszélyes. Befolyásos. Zárkózott.
Vuk Markovic megrögzött embergyűlölő. A sebhelyes arcú milliárdos csak akkor szólal meg, ha elkerülhetetlen, és a szűk, megbízható körén kívül senkivel sem tart fenn személyes kapcsolatot. Ez alól egyetlen kivétel van: Ayana. A gyönyörű szupermodell, aki a megszállottságának tárgya, az igazi szépség a ő szörnyeteg szemében. Ő látta meg először. Ő akarta először. Ayana mégis az egyetlen barátjának menyasszonya lett – és ahogy közeledik az esküvő, Vuk lelkét a hűség és a vágy szinte kettészakítja. Úgy lenne helyes, ha Ayana az övé lenne... De ahhoz, hogy megszerezze, mindent kockára kell tennie.
Gyönyörű. Sikeres. Elbűvölő.
Kívülről Ayana Kidane a szupermodellek tökéletes életét éli. A szakma legjobbjai közt tartják számon, ráadásul most már New York egyik legkapósabb agglegényének a menyasszonya. De azt senki sem tudja, hogy az eljegyzésük csupán üzleti megállapodás, ami segíthet Ayanának megszabadulni az őt kizsigerelő modellügynökségtől. Egészen addig nem nehéz eljátszania a szerelmes menyasszonyt, amíg egyre jobban vonzódni nem kezd a vőlegény legjobb barátjához, aki a férfi tanúja is egyben. Kölcsönös vonzalmuk hamarosan perzselő szenvedélybe csap át, ami mindkettejük életét felforgatja.
De Vuk múltja utoléri a szerelmeseket. Vajon kettejük kapcsolata kibírja az ezzel járó veszélyeket?
Szimat naplója 7 - Akiért a laszti gurul
A jótettek túlszárnyalhatják a gonosztevőket?
Amikor a szörnyűség bekövetkezik...
…és a gonosz elszabadul,
a legyőzhetetlen csapatnak mélyre kell ásnia.
ITT AZ IDEJE JÓT TENNI!
„Annyit nevettem ezen a részen, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy Szimat vagy Cicakölyök a kedvencem!” – Bence
„Ahogy kiolvastam, már rajzoltam is Muffin Kapitányt! Imádtam!” – Adél
„Tele van akcióval, és nagyon jól szórakoztam a visszatérő gonosztevőkön!” – Milán
Skyshade
Isla visszatér az Éjsötét király, Grim kastélyába, és egy brutális csata, illetve az időközben megismert pusztító igazságok miatt gyötrődik. Jövője – és a világ sorsa – most az ő kettészakadt szívén múlik.
A múltbéli Isla, aki egykor beleszeretett az Éjsötét uralkodóba, harcol az érzései ellen, mert árulásnak tekinti őket. Közben a jelenbéli Isla, aki rájött, milyen pusztítást okozhat a varázsereje, mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse Lightlarkot és királyát.
Miközben el kellene döntenie, ki a valódi ellensége és ki a szövetségese, Isla minden eddiginél kétségbeesettebben próbálja megérteni az orákulum utolsó jóslatát és így megváltoztatni saját szívszaggató végzetét. De nagy vihar közeleg. És ezzel újra felszínre kerül egy rég eltemetett gonosz erő, amely nagyobb veszélyt jelent, mint bármi, amivel a birodalmak korábban szembesültek.
Közeleg az idő, hogy Isla beteljesítse a végzetét, míg a két, egymással háborúban álló birodalom túlélése csak az ő összetört szívén múlik. És Isla Crown tudja: vagy megmenti a világot - vagy elpusztítja.
Mate - A társ - (Különleges kiadás)
Serena Paris árva, nincs falkája, és egyetlen a fajtájából. Úgy volt, hogy ha előlép, mint az első ember-vérfarkas hibrid, az majd a két faj közötti évszázados viszálykodás lezárásához fog vezetni. Ehelyett csak célponttá tette, egyenesen a vérfarkasok, vámpírok és emberek kegyetlen, gyilkos politikai csatározásainak középpontjába lökve őt. És ahogy az ellenségei egyre közelebb kerülnek hozzá, csak egyvalakitől várhat segítséget – már ha ő hajlandó megvédeni őt.
Az északnyugati falka alfájaként Koen Alexander megköveteli a teljes engedelmességet. A tekintélyét nem lehet megkérdőjelezni, és csak egy igazi őrült merné megfenyegetni a társát. Lényegtelen, hogy Serena viszonozza-e az érzelmeit, semmi sem állíthatja meg abban, hogy megvédje őt. Kerüljön ez bármibe.
Csakhogy nem a hataloméhes vámpírok és vérfarkasok az egyetlenek, akik Serena életét veszélyeztetik. Előbb vagy utóbb az eltemetett múltja is utoléri a lányt, és Koen az egyetlen, aki közé és a teljes megsemmisülés közé állhat...
Vajon egy ember hibrid és a vérfalkas alfa képes lehet együtt megküzdeni a sors szeszélyeivel, vagy az egyre erősebb vonzalmukért mindent kockára kell tenniük?
A királynő felemelkedése
Amikor elérkezik életének tizenhetedik nyári napfordulója, Brienna csak két dologra vágyik: elsajátítani a hivatását és pártfogót találni magának. Valenia déli királyságának híres iskolájában tanulva készen kellett volna állnia erre. Hiszen míg a többség az öt hivatás közül - művészet, zene, színjátszás, ékesszólás és tudás - csak egyben tehetséges, Brienna mindegyikben az. A lány végül a tudást választja, de ideális felkészültsége ellenére megtörténik, amitől a legjobban tartott: nem akad pártfogója.
Hónapokkal később azonban az élete váratlan fordulatot vesz, egy kegyvesztett lord ugyanis felkínálja neki a támogatását. Brienna gyanakszik, de elfogadja az ajánlatot. Ám a férfi sok titkot rejteget, például a puccsal kapcsolatban, amit Maevana királyával - Valenia rivális birodalmának uralkodójával - szemben terveznek. A céljuk, hogy a törvényes királynő és mágiája ismét az északi királyság élére állhasson.
Amikor a lány számára kiderül származásának titka, választania kell, mi a fontosabb számára: a hivatása vagy a vére. Ha a felkelés sikerrel jár, Briennának kell eldöntenie, ki legyen a királynő, aki végül felemelkedhet.
Skyshade - (Különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Isla visszatér az Éjsötét király, Grim kastélyába, és egy brutális csata, illetve az időközben megismert pusztító igazságok miatt gyötrődik. Jövője – és a világ sorsa – most az ő kettészakadt szívén múlik.
A múltbéli Isla, aki egykor beleszeretett az Éjsötét uralkodóba, harcol az érzései ellen, mert árulásnak tekinti őket. Közben a jelenbéli Isla, aki rájött, milyen pusztítást okozhat a varázsereje, mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse Lightlarkot és királyát.
Miközben el kellene döntenie, ki a valódi ellensége és ki a szövetségese, Isla minden eddiginél kétségbeesettebben próbálja megérteni az orákulum utolsó jóslatát és így megváltoztatni saját szívszaggató végzetét. De nagy vihar közeleg. És ezzel újra felszínre kerül egy rég eltemetett gonosz erő, amely nagyobb veszélyt jelent, mint bármi, amivel a birodalmak korábban szembesültek.
Közeleg az idő, hogy Isla beteljesítse a végzetét, míg a két, egymással háborúban álló birodalom túlélése csak az ő összetört szívén múlik. És Isla Crown tudja: vagy megmenti a világot - vagy elpusztítja.
Keleti fények
Egyetlen egy éjszakára fonódott össze a sorsunk. Sohasem gondoltam, hogy újra találkozunk, és akar majd engem.
Két évvel ezelőtt, halloween éjszakáján találkoztam vele először. Ő akkor szuperhősnek öltözött, én vörös ruhában voltam. Egyetlen éjszakára kitört a saját élete korlátaiból, nekem pedig gyógyírt hozott a fájdalomtól megtört szívemre.
Most elérhető távolságba került életem lehetősége, hogy a világ egyik legnagyobb magazinjánál vezető szerkesztő legyek. És mi ebben az egyetlen bökkenő? Össze kell hoznom egy interjút New York legkeresettebb agglegényével, Connor Roe-val. Mindenki más csupán a város egyik leggazdagabb embereként tekint rá. Számomra viszont annak az elmúlt, szenvedélyes éjszakának a hőse. Most az a feladatom, hogy összehozzam vele az exkluzív interjút. Nem számítottam rá, hogy cserébe ő a szívemet akarja majd magának.
Csak egyetlen apró probléma áll az iránta érzett egyre erősebb vonzalmam útjába.
Hamarosan az új üzlettársának felesége leszek.
A könyörgések
Három lány és egy kegyetlen, természetfeletti sorozatgyilkos...
Zara Jones hisz a mágiában, hiszen túl fájdalmas lenne elfogadni azt, hogy meggyilkolt testvérét nem tudja visszahozni az élők sorába. A gyász és a továbblépés helyett Zara elhatározza, hogy mindent bevet, hogy életre keltse a nővérét, még ha ezért cserébe az okkultizmussal is kapcsolatba kell lépnie.
Jude Wolf hiába egy milliárdos lánya, tagadhatatlanul átkozott a létezése. Miután szörnyűséges alkut köt egy démonnal, a lelke lassan haldokolni kezd, melynek hozadékaként meg kell küzdenie a betegséggel, a fájdalommal és mindenféle iszonyattal, melyek éjjelente törnek rá. Most, hogy Jude betekintést nyert a borzalmak mögé, elkeseredetten találni szeretne valakit, aki visszafordítja a saját magának okozott károkat.
Emer Byrne árva boszorkány, aki sötét múlttal és halálos erővel bír. Tehát ő jelenti Zara és Jude gondjaira is a feloldozást. Annak ellenére, hogy Emer nélkülözésben éli mindennapjait, legértékesebb tehetségét - az invokációit - ingyen adja azoknak a bántalmazott nőknek, akik hajlandóak egy darabot feláldozni a lelkükből némi természetfeletti erőért cserébe. Zara és Jude is hajlandóak lennének erre, de előbb meg kell találniuk Emert.
Azonban, amikor Emer ügyfelei sorra halnak meg London-szerte, Zara és Jude megtalálják őt. Emer tudni akarja, miért az általa segített nők esnek áldozatul a sorozatgyilkosnak, és minden áron meg akarja állítani őt. Ezért szövetségre lép Zarával és Jude-dal, hogy levadásszák a gyilkost, mielőtt még ők kerülnének sorra, annak ellenére is, hogy nem tudja nekik visszaadni azt, amire a legjobban áhítoznak: a testvérüket és a lelküket.















