Móra Könyvkiadó strana 132 z 206

vydavateľstvo

A tölgyfa születésnapja


A világ végétől kilenclépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, egy aprócska erdő közepén négy testvér éldegélt: Tavasz, Nyár, Ősz és Tél. Egyszer réges-régen valami apróságon összekaptak, és egymás után útra keltek. Azóta vándorolnak a világban, s épp csak annyi időre találkoznak a kis házban, hogy elmeséljék egymásnak, mi mindent tapasztaltak. Szerencsénkre Zelk Zoltán lejegyezte az évszakok huszonnégy meséjét. Szeretetteljes, belakható világukban a szemünk láttára születnek meg gyenge fűszálak és a hét napjai, a pipacs álmában pillangóként repked és dalra fakadnak a fák, az öreg tölgyet pedig századik születésnapja alkalmából felköszöntik a rajta fészkelő madarak. A természet örök körforgásáról szóló rövid történeteket Nagy Norbert humoros rajzai keltik életre.
Vypredané
10,71 €

Ugrálóház


Hogy mi az ugrálóház? Persze: egy ház, amelyben ugrálni lehet. Hát ez a ház éppen egy könyv, és ebben a könyvben lehet ugrálni. Belesuttyan az ember, és addig ugrál, amíg ki nem pirosodik és meg nem izzad. Ugrál az egész világ, billeg a várrom a markunkban, táncolnak a részeg muslicák. Libeg-lobog tűz és víz, remeg a föld és zizeg a levegő, dobog a vér, és a fülünkben valami tamtam azt dobolja, hogy mi, kicsik és nagyok, most mindannyian nagyon élünk! A CD-n a kötet megzenésített versei a Sajtkukacz zenekar előadásában hallhatók.
Iba v predajni
12,50 €

Astra és az űrsütik


Astra a családjával és sok ezer társukkal együtt útra kel leendő új otthonuk, a Nova Mundi bolygó felé. Az évszázadokig tartó utat kényelmes hűtőfülkékben, szép álmok közepette töltik. Ám a űrhajót támadás éri! Tomboló torták, bősz bejglik és marcona minyonok - ádáz sütik garázdálkodnak az űrben! Astrának és robotbarátjának kell akadályoznia, hogy a vad horda elpusztítsa az űrhajót. Elvégre az emberek szoktak sütit enni és nem fordítva...
Vypredané
9,64 €

Szél hozott


Szabó Lőrinc az örök kortársaink közé tartozik, legszebb gyerekversei - a Nyitnikék, az Esik a hó vagy éppen a fiához, Lócihoz szóló versei - az elmúlt évtizedek alatt semmit sem vesztettek költői erejükből, frissességükből. Jelen kiadásnak azonban nem csupán az a célja, hogy ismert műveket tárjon az olvasók elé: a könyv szerkesztője, Miklya Zsolt költő olyan válogatást állított össze, amelyben eddig gyerekverskötetben soha meg nem jelent költemények is szerepelnek. A három ciklusba rendezett, csaknem félszáz vers Schall Eszter álomhangulatú rajzaival kiegészülve válik igazi modern kötetté, amely új, eddig ismeretlen rétegeit mutatja meg Szabó Lőrinc gyereklírájának.
Vypredané
8,93 €

Első kisvakond könyvem


A pancsolókönyv fürdés közben is lapozható. Csobbanj a vízbe kisvakonddal és barátaival!
Vypredané
4,64 €

Animorphia


Fedezd fel Kerby Rosanes különleges hangulatú világát, ahol furcsa figurák és tárgyak alakulnak át lélegzetelállító állatokká. Színezd ki a fekete-fehér képeket, és a hiányos rajzokat bátran egészítsd ki a saját ötleteiddel! Az Animorphia egyszerre különleges színező-, böngésző- és rajzkönyv.
Vypredané
12,50 €

Barbie - Csillagok között


Élvezd ezt a kozmikus kalandot, és segíts Barbie-nak megmenteni a galaxist! Csak tollra és zsírkrétára lesz szükséged, és máris nekiláthatsz a színezésnek ebben a fantasztikus foglalkoztatókönyvben!
Vypredané
4,28 €

Vuk és a háziállatok


Pancsolókönyv a híres rajzfilm szereplőivel. Csobbanj a vízbe Vukkal és a háziállatokkal!
Vypredané
4,64 €

Barbie - Csillagok között


Ebben a különös űrtörténetben Barbie egy gyönyörű, távoli bolygón él az édesapjával. Napjait azzal tölti, hogy légdeszkáján száguldozik az égen, vagy hű háziállatával, Pupcornnal játszadozik. Azonban egy napon minden megváltozik. A galaxis ragyogó csillagainak fénye halványulni kezd, és az égi táncuk is lelassul. Barbie a galaxis központi bolygójára utazik, hogy csatlakozzon a különleges mentőcsapathoz. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy talán ő az a vezető, akire az egész univerzum vár.
Vypredané
7,85 €

Vuk és az erdei állatok


Pancsolókönyv a híres rajzfilm szereplőivel. Csobbanj a vízbe Vukkal és az erdei állatokkal!
Vypredané
4,19 €

Csókelvonó kockáknak


Libby Garrett Owen-függő. A szuperokos lány szentül hiszi, hogy megütötte a főnyereményt a szívdöglesztő kosarassal, miközben a srác még csak mutatkozni sem hajlandó vele, nemhogy felvállalni közel egy éve tartó kapcsolatukat. Avery és a kockakommandó nem bírja tovább nézni, hogy imádni valóan őrült barátjuk lassan teljesen kifordul önmagából, ezért ráveszik, hogy csináljon végig egy tizenkét lépéses "Owen-elvonó"-t. A sikeres leszokáshoz Libbynek szüksége van egy pártatlan mentor segítségére is - itt lép a képbe Adam. A kőkemény, szexi srác elvileg tökéletes a feladatra, ha valaki elbír Libbyvel, az ő. Ja, hogy titokban évek óta szerelmes a lányba? Á, miért is bonyolítaná ez a dolgokat?!
Vypredané
8,93 €

dostupné aj ako:

A lónak nincs árnyéka


"A lovaknak nincs árnyéka" - mondta mindig az apám. Sokáig nem tudtam, mit ért ezen. Egészen addig, amíg Lea be nem lépett az életembe. Ez a könyv két lányról szól. Az egyiknek van testvére, a másiknak nincs. Ez a könyv egy félig elvadult lóról szól, amire már senki se mer felülni. Ez a könyv vágtákról, edzésekről, versenyekről, nevetésről, barátságról szól. És az újrakezdésről. És titkokról.
Vypredané
7,14 €

Nyuszi és teknős - 3D mese


Nyuszi Gyuszi azt hiszi, mindent tud, és mindenkinél okosabb. A különleges, térbeli mesekönyvből kiderül, mi történik, amikor Teknős Tódor különös fogadást ajánl a felfuvalkodott nyúlnak.
Vypredané
9,67 €

Oroszlán és egér - 3D mese


Leó a dzsungel ura, az állatok királya. A különleges, térbeli mesekönyvből kiderül, mi történik, amikor egy bátor kis egér megkéri az oroszlánt, hogy legyen a barátja.
Vypredané
10,71 €

Boszorkányos hajsza a szófajok birodalmában - Mesélő nyelvtan sorozat


A Hangok földjén immár béke honol, mégsem boldog mindenki. Iringó szívesen hazamenne a szüleihez, Ódor magányos az óriástestvérei nélkül, Kőszáli király pedig sokat betegeskedik. Amikor Árgyélus királyfi elhatározza, hogy kiszabadítja Tündérszép Ilonát a mocsári szörny fogságából, sokan vele tartanak. A Hangok földjének kis csapata aztán bejárja a Szófajok szigettengerét, eljut a Főnevek, a Melléknevek és az Igék Birodalmába, ahol számtalan kaland vár rájuk. A meséhez kapcsolódó foglalkoztató feladatok és a letölthető zenei anyag segítségével játszva elsajátítható a magyar nyelvtan. A könyv a 3. osztályos tananyag nyelvtani ismereteire épül. Használható kiegészítő tananyagként, fejlesztésre, ismétlésre felsőbb éveseknek is. Kőszeghy Csilla illusztrációival
Vypredané
10,71 €

Robban az iskola - Gyerekversek ünnepekre és köznapokra


A kötet játékos, humoros és őszinte vallomás a mai kamaszos gyerekek és gyerekes kamaszok életéről, problémáiról, az őket körülvevő komolykodó felnőttekről. A versekből vadi új tananyag lehet az általános iskolától a gimnáziumig!
Vypredané
10,71 €