Mundus Novus

Harminchat évvel ezelőtt, 1974-ben jelent meg e könyv első kiadásban, s azonnal nagy figyelmet keltett mind a nagyközönség, mind a szakemberek körében. Bárczi Géza, a 20. század egyik legjelentősebb hazai nyelvésze írta: "Péchy Blanka könyve nem engedi a figyelmet ellankadni, és szinte észrevétlenül lopja bele az olvasó tudatába, hogy tárgya fontos, érdekes, érdemes vele foglalkozni, mert a művelt embernek legjellemzőbb vonásával, a beszédjével foglalkozik elmondja, saját maga hogyan ébredt rá a kérdés fontosságára rámutat a beszéd szépségéért folytatott küzdelem nehézségeire úgy ítéli, hogy érthető, ha a nyelvészek, nyelvművelők sokáig a nyelv anyagában, szerkezetében érvényesülő törvényszerűségek kutatásával foglalkoztak mennyivel inkább lép így előtérbe a beszéd ma, amikor a rádió meg a tévé által a közlések túlnyomó része élőszóban éri el a befogadót Péchy Blanka a helyes beszéd értelmi követelményeivel foglalkozik; annak a törvényeit, szabályait kereste évtizedeken át kívánatos, hogy könyve megérdemelt sikerrel találkozzék, és sokak lelkiismeretét fölébresztve hozzájáruljon a kulturált magyar beszéd igényeinek megnöveléséhez..." A helyes magyar beszéd szenvedélyes harcosának, egy azóta is létező rádiósorozat megálmodójának és egykori munkatársának a könyve, amikor napvilágra került, nyelvészek egy egész csoportját is megnyilatkozásra késztette. Így a mostani kiadás e tanácskozás szövegét, továbbá egy Fónagy Ivánnal közösen készített és a hanglejtéssel foglalkozó tanulmányt is tartalmaz, emlékezések és egy értékelő tanulmány Elekfi László tollából zárja a kötet.

A Szenegáli Köztársaság első elnökének könyve a párizsi Grasset Könyvkiadó felkérésére jelent meg 1988-ban. A könyv egyike annak a sorozatnak, amely ugyancsak "Ce que je crois" címmel jelent meg e kiadónál, és amelyben - többek között - olyan személy iségek szólaltak meg, mint Franoise Giroud, André Chouraqui, Edgar Faure, Vercors, Albert Memmi és mások... Senghor, a volt államfő, a Francia Akadémia első néger tagja könyvének a következő alcímet adta: Négritude, francité és a Világegyetemesség civilizációja. Ezekről a fogalmakról már e könyv megjelenése előtt is sokszor és sok helyen beszélt, írt, vitázott, többek között tanulmányainak öt kötetében (Liberté 1964-1992). Ezúttal mindezekről a témákról egy helyen, a lényeges kérdésekre összp ontosítva, tudósként, gondolkodóként, államfőként, íróként és költőként még egyszer összefoglalja, amit gondol, amiben hisz. Bár könyvében sok témát érint, sok tudományággal való ismeretségét vázolja fel, nyelvezete mindvégig az "átlagolvasó" számára is érthető - hiszen kiváló pedagógus is volt. S hogy melyek ezek a témák: a gyermekkori "birodalom", az ásatag afrikai: a földrész az emberiség szülőhazája, a nyelvészet, ideértve az afrikai és hamito-szemita nyelvek jellemzőit, az afrikai zene és kapcsolata az európai zenével, a balett, amelynek kapcsán, és megint csak többek között, Béjartral is foglalkozik, a fekete-afrikai vallások, a biológia és Afrika kapcsolata, és természetesen Afrika történelme... Röviden: egy óriási tudású, roppant tág látókörű afrikai és egyúttal mégis európai entellektüel Afrika és a világ történetébe és jövőjébe, a Világegyetemesség Civilizációjába vetett hitével ismerkedhetünk meg ebben az Afrikát, az afrikai gondolkodást megismerni akarók számára föltétlenül alapvetőnek tekinthető műben.