Rainy days strana 8 z 11
vydavateľstvo
Does It Hurt?
Ki vagyok?
Már régen elfelejtettem a választ erre a kérdésre. Attól a perctől fogva, hogy elfutottam abból a házból. Amikor kétségbeesett menekülési vágytól hajtva egyszél ruhában és zokniban rohantam el, és attól a naptól kezdve mindig is lopott cipőkben jártam.
Lehet, hogy olyan lány vagyok, aki arctalan férfiakban keresi az élet értelmét? Mind felejthetők voltak. Amíg ő meg nem jelent. Egy vízesés alá vont, és elfeledtette velem a nevemet, cserébe én felvettem az övét.
Enzo Vitale-ét.
Egy rejtélyes férfiét, aki világéletében csak a mély tengert fogja szeretni. Vagy inkább az ott élő ragadozókat. Kiderült, hogy nem is olyan sokban különbözik a szörnyektől, amiket etet. Úgy csalt fel a hajójára, mint ahogy kifog egy halat az óceánból. Bosszút keresett a bűnömért. Ha sejtettem volna, mi a szándéka, és hogy egy hatalmas vihar miatt hajótöröttként vetődünk partra, elmenekültem volna.
Most egy omladozó világítótoronyban menedéket kereső lány vagyok, egy olyan férfi mellett, aki egyszerre undorodik tőlem és vágyódik rám. Fájdalmat akar okozni nekem, de az elhagyott sziget vén gondnoka ennél még baljósabb szándékot fontolgat.
A Haunting Adeline nemzetközi bestseller szerzőjének legújabb sikerkönyve.
Már nem az a kérdés, ki vagyok, hanem sokkal inkább az, életben maradok-e?
Éldekorált kiadás
Na stiahnutie
14,06 €
A sátán vidámparkja - Satan’s Affair
A Satan's Affair minden halloveenkor ellátogat hozzád.
Átutazzuk az országot, hullámvasutakat és rémisztő kísértetházakat állítunk fel, és isteni kajákkal várunk. És minden városban kivégzek valakit, hogy megtisztítsam a világot.
A kísértetházak falai között rejtőzködöm, végrehajtom az ítéletemet azon, aki gonoszságtól bűzlik, és altatódalt dúdolok rothadó lelkének.
Ha egyszer kiválasztalak, nem menekülhetsz a csatlósaim elől - minden kívánságomat teljesítik.
Elfuthatsz és elbújhatsz, de ettől csak még izgalmasabb.
Gyere hát!
Sétálj egyet a babaházamban, ahol a sikolyaidat elnyeli a kísértetek rikoltozása és bájos kis segélykérő kiáltásaidra senki sem válaszol.
De nem ígérhetem, hogy gyors véget érsz...
Na stiahnutie
11,24 €
Sick Boys
Nem ?hittem nekik, amikor azt mondták, hogy megrontanak.Tévedtem. De még mekkorát.Azon az estén, amikor meghalt a nővérem, a lelkem egy része is vele halt, ezért fogadalmat tettem.Beiratkozom a Spine Ridge Egyetemre, ahogy ő is tette. Hogy megkeressem azokat, akik a haláláért felelősek… és bosszút álljak rajtuk.De aztán megismertem a Koponya és Kígyó Társaságból három beteg fiút: Felixet, Dylant és Alistairt.Durva, szívtelen és erőszakos pasik, akik megszállottan törekedtek arra, hogy megbánjam, hogy valaha is az egyetem területére tettem a lábam.Egyezséget ajánlottak: a testemet cserébe azért, hogy bepillanthassak az erőszakba, amit elkövetnek.Visszautasítani lehetetlen, megtagadni őrültség.Kíméletlenek, mohók és minden velük töltött másodperc maga a romlottság.A mérgüket egyenesen a szívembe fecskendezik, és a világuk beszippant.Mindezt a bosszú kedvéért.Amíg ez az egész valami mássá nem válik.Valami felbecsülhetetlenné.Valamivé, amiért mind a négyen ölni tudnánk.Figyelmeztetés: a regény bizonyos részei egyes olvasók nyugalmának megzavarására alkalmasak. Olvasd el a könyv belsejében lévő listát.
Na stiahnutie
15,46 €
Lonely for you only
Ha tetszett az A Milllion Kisses in Your Lifetime! - Egy Lancaster regényScarlett Lancaster, a fiatal örökösnő el van ragadtatva, amikor az apja elmeséli, hogy egy híres popsztárt és korábbi fiúbanda tagot hívott el, hogy a lánya tizennyolcadik születésnapján fellépjen. De az elragadtatás hamar mélységes csalódásba fordul, amikor kiderül, hogy nem Harry Stylesról beszél. Nem, Scarlett apja Tate Ramsey-t hívta meg, aki régebben a Five Car Pileup nevű banda szólóénekese volt, és évek óta nem népszerű.Hosszú évek alkoholtól és drogtól fűtött bulizása után Tate ma már józan, és készen áll a visszatérésre. Scarlett buliján top formában van, és az előadásával leveszi a lábáról a közönséget, bár Scarlettet ez sem nyűgözi le. De amikor Tate lejön a színpadról, és beszélgetésbe elegyednek, a találkozásuknak egy csók tesz pontot a végére, ami mindkettejüket meglepi, és azonnal híre megy.A médiában elterjedő csók és a bulin éneklő Tate-ről készült videó fellendíti mindkettejük bimbózó karrierjét. Némi óvatos alkudozás után megegyeznek, hogy úgy tesznek, mintha együtt járnának. De egyhamar kiderül, hogy talán nem is színlelik az érzéseiket egymás iránt...
Na stiahnutie
15,46 €
Fourth Wing Special Edition
2023 legnagyobb nemzetközi könyvszenzációja és a New York Times sikerkönyve tér vissza ebben a különkiadásban. Olyan különlegességeket vonultat fel, mint: egy lélegzetelállító, újragondolt borító, ...és két további, új fejezet Xaden szemszögéből! Lépj a sárkánylovasok képzésére szolgáló katonai iskola falai közé, és ismerd meg ezt az elit és brutális világot a bestseller szerző Rebecca Yarros regényéből! A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között. Azonban az iskola vezénylő tábornoka - aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja - megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni. Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól... mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki ,,törékeny"" embereket, hanem felperzselik őket.Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is. Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja. Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget. Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy meghalni.,, A Fourth Wing első lapjától az utolsóig megdobogtatja majd a szíved...Ez egy olyan fantasy, amilyet még biztosan nem olvastál!" - Jennifer L. Armentrout, #1 New York Times bestseller szerző. ,,A legbrutálisabb, legaddiktívabb fantasy, amit az elmúlt évtizedben olvastam" - Tracy Wolff, #1 New York Times bestseller szerző. ,,Brutális, pörgős, letehetetlen és romantikus feszültségtől vibráló... mindent, és még annál is többet nyújt, amit egy könyvtől elvárok. Fenomenális!" - Samantha Young, nemzetközi bestseller szerző. ,,Sárkányok és háború, szenvedély és hatalom...egyszerűen lehengerlő!" - Nalini Singh nemzetközi bestseller szerző
Na stiahnutie
16,87 €
Where’s Molly?
Egy Haunting Adeline & Hunting Adeline spin-off"Molly Devereaux-nak több, mint két hete nyoma veszett, és a rendőrség még mindig keresi a lányt, aki szőrén-szálán eltűnt. A világ még most is tudni szeretné...hol van Molly?"Álmaimban sosem sikerült kijutnom az oregoni erdőkből.A halál utáni életet nem olyan könnyű elfogadni, kivált, amikor még mindig kísértetnek érzem magam.Most a montanai hegyek, a szépség összességének mélyén lakom. De ez a hely egyben a borzalmak hazája is.Borzalmaké, amiket csak éjjel engedek szabadon.Amikor a disznóim engedélyt kapnak a lakmározásra.
Na stiahnutie
14,06 €
Haunting Adeline - Levadászni Adaline-t
A GyémántEgyütt jár velem a Halál,de a kaszás nem ér fel velem.Férfiaknak öltözött szörnyekkel és olyanokkal teli világban ragadtam, akik nem azok, akiknek látszanak.Nem tartanak itt örökké.Már nem ismerem meg azt, akivé váltam.És igyekszem visszaverekedni magamat a vadállathoz, aki éjszakánként ered a nyomomba.Gyémántnak neveznek.De csak egy halál angyalát teremtették meg.
A VadászRagadozónak születtem,véremben van a könyörtelenség.Amikor éjszaka ellopják, ami az enyém,mint egy erődben elrejtett gyémántot,szembesülnöm kell azzal, hogy képtelen vagyok visszatartani a vadállatot.Vér áztatja a földet, amikor cafatokra tépem a világot, hogy megtaláljam.És visszahozzam oda, ahova tartozik.Senki sem menekül a haragom elől.Főként nem azok, akik elárultak.
A macska-egér duológia második, befejező része
Na stiahnutie
16,87 €
Gleam - Csillogás
"Nem esik rá a választásom. Többé már nem. Én magamat választom".Midász király tett azzá a nővé, aki ma vagyok. Hírhedtté. Elérhetetlenné. Az övé.A bezártság azt a téveszmét kelti bennünk, hogy távol tudjuk tartani a rosszat..., amíg rá nem jövünk, hogy a rossz tart bent minket.Most egy különös királyságban élek, hazugok között, nincsenek szövetségeseim, mégsem ülök a babérjaimon, és hagyom, hogy elfonnyadjak. Nem! Van valami, ami virágba szökkent az elnyomásom ellenére is. Valami baljós. Valami dühös.De arra egyáltalán nem számítottam, hogy éppen hozzá fordulok. Ravinger királyhoz.Vészjósló, nagyhatalmú és túlságosan vonzó. A saját káromon tanultam meg, milyen, ha megbízom egy engem befolyásolni akaró királyban, akkor hát miért dobban meg a szívem, valahányszor Ravinger király a közelemben van? Óvatosnak kell lennem, különben a szabadságomnál jóval többet veszíthetek.A lelkemben harcot vív a megbánás és a bosszú, és gyorsan tervet kell kovácsolnom, mielőtt belegabalyodok a királyok és királynők ármánykodásába.Mert engem többé nem zárnak rácsok mögé. Ezúttal nem. Most én fogok csapdát állítani.Csak azt remélem, hogy a szívem sértetlenül kerül ki ebből a harcból.A felnőtteknek szóló fantasy sorozat harmadik kötete folytatódik ebben a nagyívű, Midász király mítosza ihlette történetben, amiben tündérek, balvégzetű szerelem és leküzdhetetlen mohóság keveredik.
Na stiahnutie
16,87 €
Butcher & Blackbird - Mészáros és madárka
"Tönkre akarom tenni, hogy csak az enyém legyen. Az én gyönyörű sorscsapásom. Az én zabolátlan teremtményem. A káosz istennője".Amikor egy véletlen találkozás valószínűtlen kötődést teremt két rivális gyilkos, Sloane és Rowan között, valami megfoghatatlanra találnak a két, hasonló gondolkodású lélek barátságában, akik mindketten más sorozatgyilkosok leölésében lelik örömüket.A két vadász a vér és a szenvedés évenkénti játékán vesz részt, amelyben össze kell mérniük az ügyességüket az ország legveszélyesebb szörnyetegeivel.De ahogy a barátságuk valami mássá alakul, a maguk után hagyott nyugtalan kísértetek már csak néhány lépésnyire vannak, és készen állnak arra, hogy az újonnan talált szerelmüknél többet kaparintsanak meg.Kiáshatja-e magát Rowan és Sloane a sírok játékából? Vagy ez egyszer méltó ellenfélre akadtak?A TikTok bestseller, egy vérbeli dark romance, tele gyilkossággal, káosszal és izzó szerelmi feszültséggel."Kacagtató, szívmelengető, szexi és véres. " - H.D. Carlton, a Haunting Adeline írója
Na stiahnutie
14,06 €
The Never King
Tévedtek a történetben: soha nem Hook volt a cselszövő.Két évszázadon át a Darling lányok mind eltűnnek a tizennyolcadik születésnapjukon. Néha csak egy napra, máskor egy hétre vagy egy hónapra. De mindig megtörten térnek vissza.Most, a tizennyolcadik születésnapom délutánján az anyám körbe rohangál a házunkban, és megbizonyosodik, hogy minden ablakot elreteszeltünk és minden ajtót bezártunk.Mindhiába.Mert amikor leszáll az éj, ő eljön értem. És ezúttal a Sohakirály és az Elveszett Fiúk nem hajlandóak elengedni.
Na stiahnutie
11,24 €
Richocet
Lily Calloway szexfüggőként kénytelen a lehetetlenre vállalkozni: kilencven napig meg kell tartóztatnia magát a szextől.Lily mindennapjait vágyak és fantáziálások teszik ki, míg Loren Hale lassan kezd kigyógyulni az alkoholfüggőségéből. Lily eltűnődik, vajon a fiú tudja-e, hogy ő micsoda szörnyeteg, mert minél tovább marad hű Lorenhez, a szexfüggése annál inkább eluralkodik az életén.Haladás, Lily erre törekszik. De azzal, hogy próbál közelebb kerülni a családjához, akik nem tudnak a szexfüggőségéről, még nagyobb akadályokat gördít maga elé, Amikor több időt tölt a legkisebb húgával, többet tud meg róla, mint amit valaha is képzelt, és megérzi, hogy Daisy és Ryke Meadows között valami nyugtalanító kapcsolat van.Lilynek és Lo-nak rendellenesen működő kapcsolatuk kiegyensúlyozatlansága és bizonytalansága miatt szükségük van arra, hogy a távolság áthidalására megerősítsék a kötelékeiket. De fizikai érintkezés híján ez lesz a legnehezebb próbatétel a gyógyuláshoz vezető úton. Van szerelem, ami csak meglegyint minket. Van, ami a szívünkbe akaszkodik.
Na stiahnutie
14,06 €
I’ll always be with you
Ha tetszett az A Milllion Kisses in Your Lifetime!Weston Fontaine a legszexibb végzős a Lancaster középiskolában.És ezt tudja is.Elképesztően jóképű. Magabiztos. Okos.Túlságosan is.Mindenki imádja. Bárkit megkaphat a suliban. Egyet kivéve.Engem.Engem is Lancasternek hívnak, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag érinthetetlen vagyok. Vagy legalábbis ezt hittem. A családomé ez az isten háta mögötti magániskola, ahova nem akarok járni. De a szüleim szerint el kell viselnem a Lancaster középiskolában az utolsó évet, mielőtt visszatérhetek ahhoz, amit a legjobban szeretek: a baletthez.West nem könnyíti meg itt az életemet. Arrogáns. Nyers. Kiállhatatlan. A lehető legszörnyűbb módon teszi pokollá az életemet, addig a pontig, amíg már képtelen vagyok elviselni. Mégis ő az egyetlen fiú, akinek valaha is megengedtem, hogy megérintsen...A helyzet az, hogy West és én...szóval nekünk van egy közös titkunk. Párizsban egy fülledt nyári éjszakán egymásba gabalyodtunk. És én sosem szoktam ilyesmit csinálni. Soha. Olyasmit mutattam meg magamból, amit még soha senkinek. A legsebezhetőbb formámat látta. Elmeséltem neki a titkaimat. Ő is elmondta a magáét. West szexi volt Párizsban. Vigyázott rám. Sőt mondhatni...édes volt.Most pedig ő a negatív hős a darabomban, mégsem tehetek mást, mint kergetni azt az érzést, amit csak West adhat meg nekem. Az egymás iránti gyűlöletünk ellenére is valamiért fényesebben lángolunk, amikor együtt vagyunk. Akkor hát mi történik, ha menthetetlenül beleszeretünk az egyetlen emberbe, aki nem tesz jót nekünk?Ha olyanok vagytok, mint én, így is fogjátok magatokat, és belezúgtok.
Na stiahnutie
15,46 €
Addicted to you - Beteged vagyok - Éldekorált kiadás
2 legjobb barát.
Hazugok.Szeretők.Függők.
1 mindent elsöprő szerelem.
Senki sem sejti a félénk Lily Calloway legnagyobb titkát. Miközben mások főiskolai bárokban táncolnak, Lily a fürdőszobába vonul el. Hogy megdugják. Szexfüggése egy éjszakás kalandokba, erotikus kapcsolatokba és olyan helyzetekbe sodorja, amiket később szégyenkezve bán meg. Az egyetlen, aki ismeri a titkát, maga is titkot őriz.
Loren Hale legjobb haverja a whiskeys üvegje. Lily csak második helyre szorul. Három éven át úgy tesznek, mintha együtt járnának, hogy a családjuk ne jöjjön rá a függőségükre. Mesterien értenek hozzá, hogy italosüvegeket és itt-ott felcsípett pasikat rejtsenek el, akik jönnek-mennek a lakásukban.
De miközben egyre mélyebbre süllyednek a szenvedélybetegségükben, úgy kapaszkodnak egyre erősebben ebbe a romboló kapcsolatba, és végre el kell gondolkodniuk, hogy egy igazi közös élet nem jobb-e, mint a hazugság. Féltve őrzött életükbe beszivárognak idegenek és családtagok, és Lily meg Lo az új kihívások nyomán rádöbbennek, hogy talán nem csak a szex és az alkohol rabjai. Az igazi vétek talán éppen a másik.
Na sklade 2Ks
15,46 €
Fourth Wing - Negyedik szárny
Lépj a sárkánylovasok képzésére szolgáló katonai iskola falai közé, és ismerd meg ezt az elit és brutális világot a bestseller szerző Rebecca Yarros regényéből!
A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.
Azonban az iskola vezénylő tábornoka - aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja - megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.
Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól... mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki „törékeny" embereket, hanem felperzselik őket.
Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.
Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja. Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.
Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy meghalni.
Haunting Adeline - Kísérteni Adeline-t
A Manipulátor
Befolyásolom bárki érzelmeit, aki csak engedi.
Fájdalmat okozok, megríkatom, megnevettetem és sóhajtásra késztetem.
De a szavaim leperegnek róla. Főleg akkor, amikor könyörögve kérem, hogy távozzon.
Mindig jelen van, figyel és vár.
És én sosem tudom elfordítani a tekintetemet, főleg nem akkor, amikor azt szeretném, hogy jöjjön közelebb.
Az Árnyék
Nem akartam beleszeretni.
De ha már megtörtént, képtelen vagyok elszakadni tőle.
Megbabonáz a mosolya, a szeme, a mozdulatai.
Ahogy levetkőzik.
Figyelek és várok. Amíg csak a magamévá nem tudom tenni.
És amint az enyém lesz, nem eresztem el többé.
Akkor sem, ha majd ezért könyörög.
A dark romance duológia első része.
18+ Ez a dark romance durva, a nyugalom megzavarására alkalmas leírásokat tartalmaz, olvasd el a könyv elején található Fontos figyelmeztetést!
The Ravenhood - Célvonal - Éldekorált kiadás
"Az egyetlen szerelem, amit valaha ismertem vagy amire sóvárogtam, az beteggé tesz, belebetegszem a vágyakozásba, a kéjvágyba, a nyomorúságba és a bánatba. Abba az eltorzult érzésbe, ami sebeket és megcsömörlött szívet hagy hátra".
Tobias King a háttérbe húzódva töltötte eddig az élete legjavát. Magányos farkas és könyörtelen tolvaj, aki sosem tagadta, hogy semmirekellő. A Ravenhoodként ismert titokzatos társaság vezetőjeként egyetlen becságy fűti: a bosszú.
De törekvéseit derékba töri az, amikor beleszeret abba a nőbe, aki tönkre tehet mindent, amit két évtizeden át tervezett. Cecilia Horner iránti mindent felemésztő szenvedélyéért nagy árat kell fizetnie, egyebek közt elveszíthet mindent, ami számára kedves.
De Tobias harcos, és elszánja magát, hogy mindent megszerez: leszámol a régi sérelmekért és visszaszerzi a nőt, akit szeret...
Kate Stewart "Ravenhood" trilógiája elvarázsolta a TikTok közönségét világszerte.
A merész, szexi, romantikus, korunkba átültetett Robin Hood-történet lélegzetelállító fordulatai és elsöprő érzelmei magával ragadnak, és nem eresztenek.
Ez a szokatlan, és tabudöntögető szerelmi történet mindvégig töretlen izgalmat ígér, rejtélyekkel, szexiséggel, függőséget okozó rosszfiúkkal, akcióval és ÉRZELMEK SOKASÁGÁVAL.
Na sklade 3Ks
19,69 €















