Sarutlan Karmelita Nővérek

2. kiadás "Nem bántam meg, hogy átadtam magam a Szeretetnek." Ez Teréz végső vallomása. Marx, Freud, Dosztojevszkij, Nietzsche és Wagner kortársaként Teréz, ez a fiatal kármelita nővér ugyanazokkal a végső nagy kérdésekkel viaskodik, amelyekre korának gondolkodói, írói, művészei is keresték a választ. Mire való a szabadságunk? Miért van szenvedés és halál? Félnünk kell-e az odaáttól, és egyáltalán van-e jövőnk? Hogyan szeressünk? Végül a leggyötrőbb kérdés: És ha Isten nem is létezik...? Teréz felelete megtévesztően egyszerűnek tűnik: aki nem szeret, nem is ért. Ez a fiatal lány élete igazságát kereste, s rátalált az irgalmas Atya arcára. "Van-e olyan igazsága az evangéliumi üzenetnek - teszi föl a kérdést II. János Pál pápa egyik Lisieux-ben mondott beszédében -, amely alapvetőbb és egyetemesebb, mint ez: Isten az Atyánk, mi pedig gyermekei vagyunk?" Ez ilyen egyszerű? Igen. De nem kis bátorság kell ahhoz, hogy el is fogadjuk, mert a következményei gyökeresen átalakítják az életünket. Az igazság szabaddá tesz - mondja Jézus. Terézt is az igazság tette szabaddá. Milyen igazság? Annak igazsága, hogy Isten szereti az embert. Megélt tapasztalat lett számára Isten ingyenes, újjáteremtő szeretete. Ezért meri odaadni magát teljesen és fenntartás nélkül ennek az irgalmas Szeretetnek. Tudja, kinek hitt... A lelki gyermekség kis útja az igazság és a bátorság útja. Ha ezen haladunk - futva, görnyedezve, botorkálva, mindegy -, Isten igazi arcával találkozhatunk. Az újjáteremtő irgalom szelíd fényével, amely éppen törékenységünk és bizalmunk hívó szavára ragyog fel válaszul.

„Uram! Taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1) – kérlelte Jézust egyik tanítványa, mire a Mester elmondta imáját, a Miatyánkot. „Madre, írj nekünk valamit a belső imáról!” – ismételte újra és újra kérését a négy novícia, akik 1562. augusztus 24-én, az avilai Szent József kolostor alapításának felejthetetlen napján öltöztek be a Kármel szent ruhájába. Teréz végül engedett a kérésnek, és hozzákezdett A tökéletesség útja megírásához. Szívéből és szerzetesi tapasztalatából fakadt ez a mű, amelyben pontos és ihletett szavakkal szól a belső ima alapjairól, a kármelita nővérek életeszményéről − s a hetvenhárom fejezetből huszonnyolcat a Miatyánk elemzésére szán. Fray Luis de León − híres Ágoston-rendi szerzetes, egyetemi tanár, Szent Teréz műveinek első kiadója – vallomása szerint „amikor Madre Teresa szövegeit olvasom, tele vagyok csodálattal és gyakran úgy érzem, hogy általa maga a Szentlélek beszél…” Bár Teréz a művet kifejezetten nővérei kézikönyvének szánta, az mégsem csak a kiválasztott keveseknek szól, hanem mindazoknak, akik életük útján az élő Isten felé tartanak.

Ez a könyv minden idők egyik legnagyobb misztikusának az önéletrajza, aki nemcsak azt a kegyelmet kapta meg, hogy elérte az ebben az életben elérhető legnagyobb közösséget Istennel, hanem azt is, hogy tud erről a közelségről, s a teljes ide vezető útról beszélni. Ezen út során Isten nem veszi ki az embert a világból, hanem éppen ellenkezőleg, arra teszi képessé, hogy korának terheit és tragédiáit teljes mértékben átélve, minden körülmények között fel tudja mutatni az Ő szeretetét. Teréz élete: imádságának története, azé az új életé, amit Isten élt őbenne.