Vinton kiadó strana 47 z 119
vydavateľstvo
Apja lánya
"Fegyverrel kényszerítenek az erdőbe két lányt. Az egyik elfut, a másik ott marad… Huszonnyolc évvel később. Charlie apja nyomdokaiba lépve maga is ügyvéd lesz; ő a jó gyerek, igazi apja lánya. Mikor újra lecsap az erőszak Pikeville-ben, a borzalmas tragédia az egész várost megrázza, és Charlie egy rémálom kellős közepén találja magát. Nemcsak hogy ő az első, aki a helyszínre érkezik, de az eset felidézi szörnyű emlékeit is, melyeket oly nehezen sikerült elfojtania az évek során. A felkavaró igazság azzal a bűntettel kapcsolatban, mely csaknem harminc éve tönkretette a családját, nem maradhat örökre eltemetve. A csavaros, fordulatos, érzelmekkel teli és együttérzéssel megírt történetből végtelenül izgalmas regény kerekedett.
Na stiahnutie
9,83 €
dostupné aj ako:
Családfa
Annie Rush Harlow pontosan tudja, milyen szerencsés. Egy népszerű tévés főzőműsor producere, szereti jóképű férjét – a show sztárszakácsát, Martint –, valamint szép manhattani otthonukat. Aztán megtudja, hogy gyermeket vár, és siet elújságolni az örömhírt a párjának. A stúdióban azonban nagy megrázkódtatás éri, és pillanatokkal azután, hogy tökéletesnek hitt élete összeomlik, mint egy kártyavár, súlyos balesetet szenved. Miután egy évvel később felébred a kómából, újra Vermontban találja magát, ahonnan annak idején elindult, hogy „meghódítsa a világot”. Annie-nek mindent elölről kell kezdenie, s legfőképpen össze kell szedegetnie memóriája tükörcserepeit…
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
Az idő távlatában
Debbie Macomber: Talán jövőre
A Las Vegas-i utcák szilveszteri forgatagában látja meg egymást először Summer és James. A lány éppen rémes hangulatban van, úgy véli, sohasem heveri ki szerelmi csalódását. A hasonló szenvedést átélt James átérzi a fájdalmát. Javaslatára fogadást kötnek, s egy év múlva újra találkoznak ugyanott. A játék most már komolyra fordul…
Catherine O'Connor: Skót whisky
Fiona napjai magányosan telnek Skóciában, mióta Bill az esküvőjük után Amerikába utazott. Amikor a férfi hónapok múlva visszatér, Fiona a legszívesebben kidobná. Szívtelen hozományvadásznak hiszi Billt, aki csupán a whiskyüzemét akarja megkaparintani, miközben gátlástalanul csapja a szelet titkárnőjének. Valami mégis vonzza hozzá, ami erősebb a gyűlöletnél...
Robyn Donald: Sorsfordító éjszaka
Luke Dennison képtelen kitörölni emlékezetéből, milyen tüzet ébresztett benne egykor a fiatal Perdita. A nő most váratlanul felbukkan, hogy viszontlássa két kislányát, akiket születésük óta Luke és néhai felesége, Natalie nevelt. A férfi egyetlen megoldást lát arra, hogy megtartsa imádott gyermekeit: házasságot ajánl Perditának, ám ő nem bízik a férfiban. Mindaddig, amíg egy napon véletlenül rá nem talál Natalie levelére, amelyből kiderül, hogy a szerencsétlen asszony önkényesen beavatkozott a sors menetébe...
Na stiahnutie
7,01 €
Szülőkből szeretők
Carole ?Mortimer: Életfogytig küzdök érted
Jill McKay színésznőt váratlan csapás éri, amikor megtudja, hogy Glenna nővére és Mark sógora halálos balesetet szenvedett. A lány máris kész átvenni szerepüket, és kettejük helyett ő maga akar gondoskodni az elárvult kisfiúról. Csakhogy Mark testvére, Marvin Hammond is igényt támaszt a gyám szerepére. Elképesztő ötlettel áll Jill elé: kössenek látszatházasságot. És bár a lány azonnal elutasíthatná, valahogy mégsem mond nemet. Jill egészen addig nem érti, miért is tett így, amíg csak rá nem jön, hogy halálosan beleszeretett Marvinba…
Penny Jordan: Váratlan ajándék
A gyönyörű manöken, Kim sikereinek csúcsán kapja meg szülővárosából azt a levelet, mely unokahúga haláláról értesíti. Natalie rábízta egyetlen kislányát, s Kim nem is akar kitérni az új életformát igénylő feladat elől. Csak az a baj, hogy a gyerek apja, Gordon James épp az a férfi, akibe a lány évekkel korábban halálosan szerelmes volt, s akinek hirtelen kötött házassága annyira elkeserítette, hogy azóta sem tért vissza megaláztatása színhelyére…
Emma Richmond: A szerelem jogán
Selina Martint elhagyja vőlegénye, mert a lány megfogadta haldokló barátnőjének, hogy felneveli kisfiát. A temetés után Selina be is költözik abba a hangulatos kenti házba, melyet Julie állítólag megvásárolt. Egy napon azonban felbukkan egy idegen férfi, s kiderül, hogy ő a ház tulajdonosa. Vajon miért vezette félre Julie a barátnőjét? És valójában ki ez a Steven Howe, akiről Selinának csak Julie egyetlen mondata jut eszébe: Ne áruld el Stevennek, hogy Robbie az ő fia…
Na stiahnutie
7,01 €
Júlia 658.
Penelope élete nagy dobása előtt áll: két híresség közös esküvőjét kell megszerveznie, akik az utolsó pillanatban azzal az ötlettel állnak elő, hogy tűzijátékkal szeretnék megkoronázni életük nagy napját. Alig egy hét van hátra az eseményig, amikor a lány bekopogtat a legfelkapottabb londoni pirotechnikai cég ajtaján. Rafe Edwards, a vállalat tulajdonosa úgy dönt, szívességet tesz a lánynak, és saját maga készíti elő a pazar látványosságot…
Na stiahnutie
7,01 €
Júlia 650.
Két váratlan és különös vendég érkezik Jack Connolly mesésen felújított ódon tengerparti kúriájába: gyerekkori barátja, a meglehetősen rossz modorú és megbízhatatlan Sean Nesbitt és barátnője, a tüneményes, szépséges Grace. Jack próbálja megőrizni a három lépés távolságot, de minél elérhetetlenebbnek tűnik számára a lány, annál nagyobb lesz a kísértés
Na stiahnutie
7,01 €
A vágy fogságában
Penny Jordan: A vágy fogságában
Lilian nem is sejti, ki az a Nico Doranti, akivel néhány napja Rómában egy estélyen ismerkedett meg. Amikor az emberrablók egy elhagyatott tanyára hurcolják, keserűen látja, hogy épp ez a rokonszenves férfi a vezérük. Ám ha Nico valóban bűnöző, miért érzi Lilian olyan biztonságban magát épp az ő közelében? És miért vált ki belőle a férfi minden váratlan érintése vágyat a még szorosabb együttlét iránt?
Lynne Graham: Összezárva
Rico da Silva már régóta esküdt ellensége a női nemnek, s amikor egy hajnalon előkelő Bugattijának szemből nekiütközik Bella kis kocsija. Nézeteltérésük tisztázását alaposan elnyújtja a férfi bizalmatlansága, amely furcsa módon néha heves bizalmaskodásba csap át. Ricót hamarosan emberrablók támadják meg, akik mint nemkívánatos tanút a lányt is magukkal hurcolják. A két összezárt fogoly egy idő múlva nem tud parancsolni vágyainak…
Rosalie Ash: Örökös főszerep
Shakespeare városában Ana megkapja élete első szerződését, s ezzel elindul ígéretes színészi pályafutása. Ilyen körülmények között Jed, apja egykori testőre a legrosszabbkor bukkan fel, hogy az életveszélyesen megfenyegetett lányt biztos helyre menekítse. Noha Ana nem látja be, hogy bajba került, s továbbra is a színpadon érzi magát a legnagyobb biztonságban, Jed nem az a férfi, akinek könnyű ellentmondani…
Na stiahnutie
7,01 €
Romana különszám 88.
Louise Fuller: A dacos bérlő
A milliárdos Massimo Sforza hozzá van szokva, hogy mindent megkap, amit akar. Most épp egy régi palazzóra vetett szemet, amelyben makacs bérlő lakik, aki semmi pénzért nem hajlandó kiköltözni. A férfi mindent bevet annak érdekében, hogy megállapodjon a csinos Florával…
Cathy Williams: Öt év múlva…
Raoul Sinclair életében már semmi sem olyan, mint régen. Aztán véletlenül találkozik Sarah-val, akit öt éve forrón szeretett, csakhogy inkább a karrierjét választotta a lány helyett, aki most bevallja neki, hogy csodás nyári kalandjuk nem maradt következmények nélkül…
Bella Frances: Hív Argentína
A fehér bőrű ír lány és az argentin lovaspóló-játékos nem is alkothatna feltűnőbb párost. Francesca tíz évvel azután, hogy kamaszkori szerelmének vége szakadt, Buenos Airesbe látogat, ahol Rocco még jobban elbűvöli, mint annak idején…
Brenda Harlen: Ügyvédek kíméljenek!
Nem randevúzom ügyvédekkel! – jelenti ki a csinos pincérnő, Francesca, amikor Gabe Palermo megkörnyékezi. A lány azonban nem sokáig tud ellenállni a jóképű és kitartó férfinak…
Na stiahnutie
7,01 €
Mézédes nyár
A napsütötte Bella Vistán, ezen a csodaszép és dúsan termő birtokon nevelkedett Isabel Johansen a nagyszülei féltő gondoskodása mellett. A lány úgy dönt, hogy gyerekkori otthonában főzőiskolát nyit, ahová eljöhetnek azok, akik megcsömörlöttek a nagyvárosi élettől, változásra vágynak, és meg akarják ismerni a szakácsművészet titkait. A gyümölcsösök és szőlők, a virágoskertek a kaptárakkal eszményi helyszínül szolgálnak ehhez az elképzeléshez. A birtokon felbukkan az újságíró Cormac O’Neill – aki a munkája során a világ számtalan forrongó pontján megfordult már –, hogy anyagot gyűjtsön a könyvhöz, amelyet Isabel nagyapjáról rendelt tőle egy kiadó. A férfi régi titkokról, megrázó tragédiákról lebbenti fel a fátylat. Vajon a múlt megismerése és egy váratlan, mindent elsöprő szerelem elég ahhoz, hogy Isabel kövesse az álmait?
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
Júlia 652.
Alejandrónak már akkor feltűnik a filigrán, fekete hajú nő, amikor beszáll a gépbe. Messze a legelragadóbb teremtés közel s távol, gondolja, valóságos fénysugár egy borús napon! Amikor azonban a hölgy ugráltatni kezdi a személyzetet, a férfi kételkedni kezd az első benyomás helyességében. Ekkor érkezik egy sms a barátjától, mely szerint neki kell magával vinnie a koszorúslányt Khaled esküvőjére. És mit ad isten, az illető lány éppen a csinos Lulu az izgalmas francia kiejtésével…
Na stiahnutie
7,01 €
Júlia 653.
Connor Benson egy királyi esküvő biztonsági szakembereként érkezik Monte Calanettibe, nem pedig azért, hogy olasz szállásadónője bájainak hódoljon. Mégis meghívja a fiatal özvegyet egy romantikus piknikre, és egyre erősebben vonzódik hozzá. Pedig ahhoz, hogy több is lehessen köztük, előbb le kell győznie a múlt sötét árnyait, ami a lehetetlenséggel határos…
Na stiahnutie
7,01 €
Szívhang 584-585.
Louisa George: Bahamai sellő
A fiatal Lola Bennett a híres színésznő, Cameron Fontaine személyi asszisztenseként robotol, de titkon arról álmodik, hogy forgatókönyvíróként érvényesül Hollywoodban. Mikor a szeszélyes Cameron egyik nap rosszullétre panaszkodik, a klinikáról az idegsebész Jake Lewist küldik el hozzá a filmstúdióba. Lola és Jake között kezdettől vibrál a levegő, mikor pedig kénytelenek elkísérni a stábot a Bahama-szigeteki forgatási helyszínre, a paradicsomi környezetben elkerülhetetlennek látszik a bűnbeesés…
Janice Lynn: Alabama visszavár
Rosszabb már nem is történhetne Carával: kénytelen otthagyni imádott New Yorkját, és visszaköltözni az alabamai kisvárosba, hogy fél évre átvegye elhunyt apja praxisát. Ha nem teszi, a praxis és a családi ház is apja kollégájára, Sloanre száll, akit az öreg a fiaként szeretett. Cara meg tudná fojtani Sloant egy kanál vízben, de most kénytelen megférni vele…
Na stiahnutie
7,01 €
Bianca 315-316.
Olivia Miles: A romantika receptje
Éppen az üzlet előtti tulipánokat öntözi Emily, a cukrász, amikor hirtelen motorzúgás töri meg a kisváros megszokott csendjét. A Maple Avenue és a főutca kereszteződésénél egy tűzpiros sportkocsi várja, hogy a lámpa zöldre váltson. Aztán a motor újra felbőg, és a lány megdermed. Csak nem Scott Collins? De hát ez lehetetlen! Majdnem tizenkét éve nem találkoztak…
Elizabeth Harbison: Lapzárta
Kit az egyik nap még kalózjelmezt varr négyéves kisfiának, és szorgosan írja rovatát Edith naplója címen az Otthon Magazin számára, másnap azonban kis híján az utcán találja magát. A folyóiratot eladták, és az új főszerkesztő új embereket akar. Kit elhatározza, hogy nélkülözhetetlenné teszi magát Cal Panagos számára, hátha így megtarthatja a munkáját, és nem kell feladnia az álmait…
Na stiahnutie
7,01 €
Bianca 317-318.
Sandra Steffen: Tudsz titkot tartani?
Az Orchard Hill-i fogadó tulajdonosa, a szép Summer híres arról, hogy tud titkot tartani. Mind közül a legféltettebb pedig épp a sajátja, és gondosan rejtegeti is mindaddig, amíg meg nem jelenik a városkában egy roppant vonzó férfi. Az ő forró csókja felébreszti a lányban a veszedelmes vágyat, hogy végre beszéljen…
Wendy Warren: Győz a bébicsősz
A magánnyomozó Daisy megbízást kap egy idős hölgytől, Lorettától, hogy keresse meg régen látott unokáját, Maxet. A lány rá is bukkan, és hogy minél többet kiderítsen róla, beáll a férfi gyerekei mellé nevelőnőnek. A kis társaság egyre jobban összekovácsolódik, ám váratlanul fény derül Loretta hátsó szándékára és Daisy titkos módszerére…
Na stiahnutie
7,01 €
Szívhang 578–579.
Emily Forbes: Forró sarkvidék
Miután elveszti élete szerelmét, dr. Sophie Thompsonnak nincs maradása Tasmaniában, ahol minden a halott Dannyre emlékezteti. Közös álmaik szertefoszlottak, most új életet kell kezdenie. Hogy túljusson a gyászon, elvállal egy többhetes munkát az antarktiszi kutatóállomáson, ahol Gabe Sullivan lesz a főnöke. Valami már az első kézfogásnál azt súgja neki, hogy ez az ember különleges szerepet fog játszani az életében…
Cindy Kirk: Áll az alku!
A szép Josie hazatér szülővárosába, hogy rendbe hozza kapcsolatát apjával és bátyjával, akik elől az ország másik végébe menekült, miután nem volt hajlandó a példájukat követve orvosi pályára lépni. Noah, a jóképű idegsebész pedig a húgával szeretne kibékülni, ám az ő feladata is nehéznek ígérkezik. A két magányos fiatal szövetséget köt, hogy egymást segítve jussanak célhoz…
Na stiahnutie
7,01 €
Csoda az Ötödik sugárúton
Imádja a karácsonyt Eva Jordan, a menthetetlenül romantikus gasztroblogger. A mostani azonban másmilyennek ígérkezik, mint az eddigiek: ezt egy luxuslakásban fogja tölteni New York legelőkelőbb részén, az Ötödik sugárúton – átmenetileg ugyanis házvezetőnői munkát vállal Lucas Blade-nél, a sikeres krimiszerzőnél. Megpróbálja széppé varázsolni az ünnepet a mogorva, titokzatos, bár bizsergetően vonzó férfi számára, de a feladat minden, csak nem egyszerű… Utálja a karácsonyt Lucas Blade, és idén sem kér belőle. Mivel közeledik felesége halálának évfordulója és egy fontos határidő, a férfi bezárkózik a lakásába. Nem akar karácsonyfát, süteményt és angyalkákat, nem akar ünnepi hangulatot – egyet akar: azt, hogy hagyják nyugodtan dolgozni. Egy hatalmas hóvihar miatt azonban kénytelen hosszabb ideig elviselni Eva, a szép és bohókás házvezetőnő társaságát. S ahogy telnek a napok, kezdi visszanyerni hitét a boldogságban…
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:



















