István Örkény

A kötetben a novellák a szerző által felvázolt szerkezetben találhatóak. Ebben a beosztásban a könyv szinte végigvezeti az olvasót azon az úton, amelyen járva az író kialakította az egypercesek műfaját, a hagyományos anekdotikus hangtól a filozófiai hangvételű groteszkig. A író remekeit, most angol nyelven élvezhetik az olvasók.

Mácsai Pál előadásában

Macskajáték: évtizedek óta új s új bemutatókon szerethető színdarab. Makk Károly és Tóth János klasszikus szépségű filmje. A nagyközönség kedvencei - mögöttük azonban a ritkábban emlegetett "eredeti" mű, a magyar próza egyik kiemelkedő alkotása áll. Vele párban, Örkény István életműsorozatának újabb kötetében egy másik kisregény is olvasható, a Glória. Főhőseik: egy szétfoszlott családból magára maradt özvegyasszony és egy feloszlatott rendjéből világra lökött apáca. Orbánné (az egykor önfeledt Szkalla lány) és Ilona (a korábban lelki békében élt Soror Glória). Vajon milyen szabályoknak és megszokásoknak kell engedelmeskedniük, s eközben mennyi lázadást, zabolátlanságot engedhetnek meg maguknak? A Macskajáték humor és tragikum egybekomponálásával az érett író remeke, a Glória hagyományosabb módon elmesélt, különös történet.

Babik. 1954-től novella, kisregény, hosszú időn át dédelgetett, de hatalmi szóval félresöpört (Bacsó Péterrel és Makk Károllyal közösen írt) forgatókönyv címszereplője, majd a Pisti a vérzivatarban főhősének egyik előképe Babik, aki végigkísérte pályáján Örkény Istvánt. Legenda, az írói szemlélet szinte titkos névjegye lett belőle, hiszen egy irracionális világ dicső figurája, aki mögött nincs valóságos ember, csupán kitaláció, maga a hazugság, manipuláció. Nem véletlen, hogy a korábbi közös "babikolás" nyomán megszületett Bacsó-film, A tanú tíz évig nem kerülhetett nyilvánosság elé. Akárcsak a Pisti... Egy négykezes regény tanulságos története. A kezdő évszám ugyancsak 1954, a folytatás szintén negyedszázados. Hogyan futott zátonyra Örkény és Déry Tibor közös munkája (valljuk be, a zátony már önmagában is truváj egy balatoni könyvben), és hogyan lehet e "vállalkozásra" utóbb kesernyés öniróniával tekinteni? Egy regény regényét olvassuk, amelyet Örkény István a halála előtt egy évvel írt.

Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig. Utóbbi kötet a szerző születésének 110-ik évfordulójára, 2022 tavaszán érkezik a könyvesboltok polcaira. Örkény István életműsorozatában a novellák első kötete, amely a bemutatkozó, 1941-es könyvtől, a Tengertánctól kölcsönözte a címét, az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést. A sorozatban korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó most izgalmas fölfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors változó, hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. Ahogyan az Asszonyok éjszakájában is: két egymásra találó nő azonos hőfokú szenvedései mögött élesen szemben álló élettények rejtőznek. Van/lehet a látható élet mögött valami más logika, másként kezelhető anyag - ezt keresi az író évtizedeken át. "Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egy Örkény-hős valamelyik huszadik századi szilveszteren. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült.

Örkény István új életműsorozatának ötödik és hatodik kötete az író novellisztikáját fogja át, előkészített meglepetésként: a korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó izgalmas felfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a szenvedés, a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. "Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egyikük valamelyik huszadik századi szilveszter napján. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült. Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig.

Audiokniha Kočičí hra - příběh Erži Orbánové, její sestry Gisely, přítelkyně Pavly Krausové a penzionovaného operního pěvce Viktora Molnára je bilancí různých osudů, vkořeněných do současného světa a utvářených poválečnou historií. Autor je nahlíží z vnitřku postav, ze soukromí, prizmatem nejintimnějších vzpomínek, tužeb, představ, snů a iluzí.

Háború és hadifogság, a szenvedések közepette megismert ember - mindvégig meghatározó élmény maradt Örkény István életében és életművében. Ennek első dokumentumai azok a szociografikus munkák, amelyek szovjet fogságban, a lágerben keletkeztek, s amelyeknek abszurd állapotokig jutó alakjai már igazi Örkény-hősök. Az egymás szomszédságában született művek a szociográfia más-más műfaját képviselik: a Lágerek népe csoportképeket rögzít, a fogság kollektív történetét adja elő, míg az Emlékezők önálló portrékat sorakoztat, a mélyinterjúk magyar irodalmának kiemelkedő darabjaként: háborúba futó életét beszéli el a szegényparaszt, az iparos, a tiszt, a szerzetes vagy Beamter Bubi, a legendás dzsesszdobos. Nemcsak a szereplők sorsa hányatott, a szövegek sorsa is az lett: az Emlékezőknek mindjárt a címét is megváltoztatták önkényesen 1946-ban, a Lágerek népének pedig évtizedekig nem volt két egyforma kiadása. Mintha az utókor sem találta volna múltjához a megfelelő formákat, akár a gyászjelentéshez szokott hadifogoly, aki levelét így kezdte: "Fájó szívvel tudatom, hogy élek..." "Ja, a zokni, az érdekes. Paulina szesztra adta a kórházban három esztendeje. A szára teljesen jó, de a fejére már körülbelül három gombolyag cérnát stoppoltam rá, és folt van rajta tizenkilenc. Mikor elkap a honvágy, leülök, és foltozom; attól ilyen sokszínű a feje. Rendületlenül hordom. Van még három pár olasz harisnyám, nem tudom, hol a fenében szereztem. Nem hordom, mert abban megyek haza." (Lágerek népe, 1947) "Nagyon jó nyilas voltam. Hívő, fanatikus, aki csak az eszmének él. Nekem nem volt semmi egyéni célom, mint a többinek. Nem akartam sem igazgató lenni, se párttitkár, se szerkesztő. A világ nem tetszett nekem sok nyomorúságával, a protekcióval... Egy jobb, egy nyilas világot akartam teremteni, ahol rajzolhatok, és híres leszek, és tisztelnek az emberek." (Emlékezők, 1946)

„Ez volt az első találkozásom a halállal, és teljesen össze voltam zavarodva. Éreztem azt a megrázó fájdalmat, ami valaki elvesztésével jár, de csak egy rövid pillanat erejéig, aztán megszűnt, mintha csak egy ocsmány tréfa lett volna.” Egy irodalomtörténeti jelentőségű "találmány" több évtizedes sikertörténetének újabb fejezeteként Örkény István egyperces novellái megjelennek a Helikon Kiadó Zsebkönyvtár sorozatában. Közülük is a legismertebbek, a közkedveltek olvashatók együtt, azok az írások, amelyek évtizedek alatt beívódtak a közösségi emlékezetbe, sőt jó néhányuk hivatkozási alap is lett a szűkebb vagy a tágabb közbeszédben. A kiválogatott írások egymásutánja - szinte észrevétlenül - elvezeti az olvasót a hagyományos, közismert anekdota műfajától a különlegesebb hangvételű, groteszk írásokon át az igazi, esszenciális egypercesekhez. Hogy ezt az írói utat minél plasztikusabban bemutathassuk, "menet közben" gazdagítottuk Reményi József Tamás szerkesztő kollégámmal együtt például az Anekdota ciklus választékát egy korai, teljesen hagyományos, de manapság egyre népszerűbb tárca-novellával, a Nápolyival. A groteszk felé ciklust is bővítettük néhány rövid írással. Radnóti Zsuzsa

A Tóték című kisregény - az Egyperces novellák mellett - Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve. A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsait ostromolja - nem véletlen, hogy a kisregény, illetve az abból készült színpadi adaptáció nem egy mondata szállóigévé vált. ("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?") Igaz, ez nem egyedül Örkény érdeme, hiszen a történet alapján Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével készült, Isten hozta, őrnagy úr című, 1969-es Fábri Zoltán-film nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tótékat az egész ország megismerje. A Tóték drámaváltozatát nagy sikerrel játszották külföldön is, többek között franciául is bemutatták, s az előadás 1971-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Kétségtelen, hogy Örkény e remekműve meg is érdemelte ezt a díjat, hiszen benne olyan mondatok követik egymást, mint ez: "Kedves Mariska, ha esetleg egy pópának öltözött öregasszony lépes mézet akarna sóra cserélni, legyen szíves, lövesse főbe." vagy ez: "Még senki se szökött meg azért, mert szájában (kizárólag elővigyázatossági okokból) egy zseblámpát tartott."