István Örkény

Az Egyperces levelek egy különös szemszögű és formátumú önéletrajz. Levelekből, személyes írásokból rajzolódnak ki Örkény István fontosabb életszakaszai fiatalkorától élete utolsó állomásáig: nagypolgári neveltetés, az első írói próbálkozások, majd egy nagy fordulattal a világháború örvénye, hadifogság, azt is túlélve a hazatérés, az első elsöprő szerelem, végül beérkezés az írói pálya érett időszakába. A személyes életút mögött pedig felsejlik az a feje tetejére állt világ, amelynek ábrázolására Örkény a groteszk nyelvét tartotta a legérvényesebb kifejezőeszköznek. Levelei most megmutatják, hogy élete válságos pillanatait is ugyanezzel a látásmóddal vészeli át: az apró hétköznapi dolgok felértékelődnek, a legkomorabb helyzetekről, a nagy horderejű történésekről azonban mintegy mellékesen, megdöbbentő humorba csomagolva ad hírt. "Mostanában a hason csúszásra és emberölésre fektetem a hangsúlyt", számol be barátjának a frontról, a Krasznogorszkból pedig arra kéri családját, ne "a bürokrácia hibáját" lássák az elhúzódó hadifogságban, "hanem az élet változatosságát és nagyszerűségét". De később szívinfarktusára sem fecsérel sok szót: "Pendliztem az e és a túlvilág között. Ott sincs különösebb újság." "Más újság nincs. Volt még az államosítás meg a Tito, de az semmi a Cini szénnovellájához mérten. Mind a hatása alatt állunk. Déry is ír most egy novellát, de abban nem szént fúrnak ki, hanem egy cső tengerit. Én egy doboz robbanó ringliről tervezek regényt. Új világ van itt, öregem." Szerkesztette és a jegyzeteket írta Radnóti Zsuzsa.

A Tóték című kisregény - az Egyperces novellák mellett - Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve. A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsait ostromolja - nem véletlen, hogy a kisregény, illetve az abból készült színpadi adaptáció nem egy mondata szállóigévé vált. ("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?") Igaz, ez nem egyedül Örkény érdeme, hiszen a történet alapján Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre főszereplésével készült, Isten hozta, őrnagy úr című, 1969-es Fábri Zoltán-film nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tótékat az egész ország megismerje. A Tóték drámaváltozatát nagy sikerrel játszották külföldön is, többek között franciául is bemutatták, s az előadás 1971-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Kétségtelen, hogy Örkény e remekműve meg is érdemelte ezt a díjat, hiszen benne olyan mondatok követik egymást, mint ez: "Kedves Mariska, ha esetleg egy pópának öltözött öregasszony lépes mézet akarna sóra cserélni, legyen szíves, lövesse főbe." vagy ez: "Még senki se szökött meg azért, mert szájában (kizárólag elővigyázatossági okokból) egy zseblámpát tartott."

„Ez volt az első találkozásom a halállal, és teljesen össze voltam zavarodva. Éreztem azt a megrázó fájdalmat, ami valaki elvesztésével jár, de csak egy rövid pillanat erejéig, aztán megszűnt, mintha csak egy ocsmány tréfa lett volna.” Egy irodalomtörténeti jelentőségű "találmány" több évtizedes sikertörténetének újabb fejezeteként Örkény István egyperces novellái megjelennek a Helikon Kiadó Zsebkönyvtár sorozatában. Közülük is a legismertebbek, a közkedveltek olvashatók együtt, azok az írások, amelyek évtizedek alatt beívódtak a közösségi emlékezetbe, sőt jó néhányuk hivatkozási alap is lett a szűkebb vagy a tágabb közbeszédben. A kiválogatott írások egymásutánja - szinte észrevétlenül - elvezeti az olvasót a hagyományos, közismert anekdota műfajától a különlegesebb hangvételű, groteszk írásokon át az igazi, esszenciális egypercesekhez. Hogy ezt az írói utat minél plasztikusabban bemutathassuk, "menet közben" gazdagítottuk Reményi József Tamás szerkesztő kollégámmal együtt például az Anekdota ciklus választékát egy korai, teljesen hagyományos, de manapság egyre népszerűbb tárca-novellával, a Nápolyival. A groteszk felé ciklust is bővítettük néhány rövid írással. Radnóti Zsuzsa

Háború és hadifogság, a szenvedések közepette megismert ember - mindvégig meghatározó élmény maradt Örkény István életében és életművében. Ennek első dokumentumai azok a szociografikus munkák, amelyek szovjet fogságban, a lágerben keletkeztek, s amelyeknek abszurd állapotokig jutó alakjai már igazi Örkény-hősök. Az egymás szomszédságában született művek a szociográfia más-más műfaját képviselik: a Lágerek népe csoportképeket rögzít, a fogság kollektív történetét adja elő, míg az Emlékezők önálló portrékat sorakoztat, a mélyinterjúk magyar irodalmának kiemelkedő darabjaként: háborúba futó életét beszéli el a szegényparaszt, az iparos, a tiszt, a szerzetes vagy Beamter Bubi, a legendás dzsesszdobos. Nemcsak a szereplők sorsa hányatott, a szövegek sorsa is az lett: az Emlékezőknek mindjárt a címét is megváltoztatták önkényesen 1946-ban, a Lágerek népének pedig évtizedekig nem volt két egyforma kiadása. Mintha az utókor sem találta volna múltjához a megfelelő formákat, akár a gyászjelentéshez szokott hadifogoly, aki levelét így kezdte: "Fájó szívvel tudatom, hogy élek..." "Ja, a zokni, az érdekes. Paulina szesztra adta a kórházban három esztendeje. A szára teljesen jó, de a fejére már körülbelül három gombolyag cérnát stoppoltam rá, és folt van rajta tizenkilenc. Mikor elkap a honvágy, leülök, és foltozom; attól ilyen sokszínű a feje. Rendületlenül hordom. Van még három pár olasz harisnyám, nem tudom, hol a fenében szereztem. Nem hordom, mert abban megyek haza." (Lágerek népe, 1947) "Nagyon jó nyilas voltam. Hívő, fanatikus, aki csak az eszmének él. Nekem nem volt semmi egyéni célom, mint a többinek. Nem akartam sem igazgató lenni, se párttitkár, se szerkesztő. A világ nem tetszett nekem sok nyomorúságával, a protekcióval... Egy jobb, egy nyilas világot akartam teremteni, ahol rajzolhatok, és híres leszek, és tisztelnek az emberek." (Emlékezők, 1946)

Örkény István új életműsorozatának ötödik és hatodik kötete az író novellisztikáját fogja át, előkészített meglepetésként: a korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó izgalmas felfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a szenvedés, a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. "Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egyikük valamelyik huszadik századi szilveszter napján. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült. Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig.

Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig. Utóbbi kötet a szerző születésének 110-ik évfordulójára, 2022 tavaszán érkezik a könyvesboltok polcaira. Örkény István életműsorozatában a novellák első kötete, amely a bemutatkozó, 1941-es könyvtől, a Tengertánctól kölcsönözte a címét, az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést. A sorozatban korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó most izgalmas fölfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors változó, hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. Ahogyan az Asszonyok éjszakájában is: két egymásra találó nő azonos hőfokú szenvedései mögött élesen szemben álló élettények rejtőznek. Van/lehet a látható élet mögött valami más logika, másként kezelhető anyag - ezt keresi az író évtizedeken át. "Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egy Örkény-hős valamelyik huszadik századi szilveszteren. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült.

Babik. 1954-től novella, kisregény, hosszú időn át dédelgetett, de hatalmi szóval félresöpört (Bacsó Péterrel és Makk Károllyal közösen írt) forgatókönyv címszereplője, majd a Pisti a vérzivatarban főhősének egyik előképe Babik, aki végigkísérte pályáján Örkény Istvánt. Legenda, az írói szemlélet szinte titkos névjegye lett belőle, hiszen egy irracionális világ dicső figurája, aki mögött nincs valóságos ember, csupán kitaláció, maga a hazugság, manipuláció. Nem véletlen, hogy a korábbi közös "babikolás" nyomán megszületett Bacsó-film, A tanú tíz évig nem kerülhetett nyilvánosság elé. Akárcsak a Pisti... Egy négykezes regény tanulságos története. A kezdő évszám ugyancsak 1954, a folytatás szintén negyedszázados. Hogyan futott zátonyra Örkény és Déry Tibor közös munkája (valljuk be, a zátony már önmagában is truváj egy balatoni könyvben), és hogyan lehet e "vállalkozásra" utóbb kesernyés öniróniával tekinteni? Egy regény regényét olvassuk, amelyet Örkény István a halála előtt egy évvel írt.

Mácsai Pál előadásában

Audiokniha Kočičí hra - příběh Erži Orbánové, její sestry Gisely, přítelkyně Pavly Krausové a penzionovaného operního pěvce Viktora Molnára je bilancí různých osudů, vkořeněných do současného světa a utvářených poválečnou historií. Autor je nahlíží z vnitřku postav, ze soukromí, prizmatem nejintimnějších vzpomínek, tužeb, představ, snů a iluzí.

Különös, titokzatos idegszanatórium a svájci határ közelében, égbenyúló hegyektől övezve. Mintha Thomas Mann "A varázshegy"-ének igézetében annak légkörét idézné fel Örkény István korai, eddig még soha nem publikált, első regénye. A könyv olvasása időutazás: utazás az életmű múltjába, alkotója fiatalkori én-jébe, az emlékezés örvényeibe, írói iskolák, korstílusok, elmúlt társadalmak, életérzések elsüllyedt, varázslatos és egyben veszélyes világába. A sűrűn gépelt, a szerző által kézzel javított kézirat eddig egy koffer mélyén fekete táblába bekötve bujkált, az író születésének századik évfordulójára jelenik meg először. Az "Április" megjelenése irodalomtörténeti szenzáció és egyben különleges ajándék azoknak, akik kíváncsiak kedvenc írójuk pályakezdésére, azoknak, akik szeretik a valahai polgári világ történeteit.