Tamás Vekerdy

1951-1991 -negyven évnyi (illetve 1861-2011, százötven évnyi- kortörténet egyéni élettörténetbe ágyazva, és közben az első szabad iskola megalapítása Hegyeshalom és Vlagyivosztok között... Húsz évvel később: visszatekintés. Mi lett az álmokból? Kiszabadultunk-e a lidércek birodalmából? Milyen gondokkal küzdenek -nemegyszer súlyos anyagi gondjaikon kívül- ezek a szabad iskolák, fenyegeti-e őket a veszély, hogy a nem szabad iskolákhoz sodródnak? Ha igen, miért? Mondhatnánk: most már hetven évnyi, személyes kortörténet -a Waldorf-iskolák működésének tükrében...

"Megismerlek és elfogadlak. Olyannak, amilyen vagy. A te teljes világodat. Aki jól szeret, az megismer és elfogad - saját világát kitágítja a másik felé. Befogadja őt." "Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett "előadásokra" hívják, akkor azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat, ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani, amikor a négy-ötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész együttlétet. Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét, illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak vagyunk - hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.) Míg az előző kötetben, az "Érzelmi biztonság"-ban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké. És, igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést - a gyerekkel és tágabban: egymással - jól csinálni, hogyan is lehetne „jól szeretni”. Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést. Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?" (Vekerdy Tamás)

A lélekjelenlét szó jelentése belső tartás, józan ítélőképesség, bátorság a döntéseinkben és cselekvéseinkben. Vekerdy Tamás Lélek-jelenlét című kötete olyan írások gyűjteménye, amelyben jelen van a lélek, és más is: a szellem, a szerző minden iránt nyitott, fogékony és mozgékony szelleme. Foglalkoztatja az emberi lélek mibenléte, képe és világmindensége. Akár kisgyerekekről beszél, akár az osztályzásról, akár az unalomról, két évtizeddel ezelőtti rádiós beszélgetéseinek lejegyzett változata mit sem veszített aktualitásából. Vekerdy nyughatatlan lelke és szelleme áthatja írásait: szembeszegülésre és vitára sarkall, egyetértésre késztet, vagy éppen a rácsodálkozás örömét adja az olvasónak.

„Kétféle alapelv érvényesülhet a gyerekek nevelésében. Az egyik: legyél, aki vagy – én ehhez próbállak hozzásegíteni. Van, aki matematikában jó, más a táncban, faragásban, motorépítésben vagy az énekben – mind egyforma érték. A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! Ez az örök harcok és a kétségbeejtő helyzetek útja. Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll. A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni…”

Vekerdy Tamás ezúttal a huszadik század lélektanával foglalkozik. Kötete sokszólamú mű: napi jegyzetek, egykorú reflexiók, emlékírások sorakoznak egymás mellett. A világháború előtti évektől 1956 forró napjain át a rendszerváltás utáni időkig követhetjük nyomon a privát történelmet egy magyar liberális tekintetével. Az utolsó bejegyzések természetesen a mai iskolaügy anomáliával foglalkoznak szerzőnk fáradhatatlan gondolkodó az oktatás szünetlenül válságos világában.

Tizenhét éves koromban a barátom anyja megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Világcsavargó, válaszoltam. Hobó, a régi, Jack London-i értelemben. Később megnéztem A pármai kolostorból készült nagyszerű filmet, Gérard Philipe főszereplésével, mely úgy kezdődik, hogy robog egy hintó a sziklás észak-itáliai tájon, és a sziklák közül egyszer csak leugrik egy útonálló. Az utasok a pisztolyukhoz kapnak: "Ki vagy?" (Én legalábbis így emlékeztem évtizedekig.) Mire ő meghajol, köpenye lobog a szélben, nagy karimás kalapját leveszi, grandezzával meglóbálja, és azt mondja: "Ferrante Palla, szabad ember". Attól kezdve azt gondoltam: ez akarok lenni! Szabad ember! Közben eltelt több mint ötven év, és azóta is próbálok, igyekszem az lenni. Remélem, hogy az is vagyok. De legalábbis úton vagyok a szabademberség felé. Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget - ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával - ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán "tanításoknak" esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom "terelni"? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!) Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.

Milyen világban élünk? Lehet, hogy az a megbízható ember, aki a vezér parancsa szerint percenként képes véleményét változtatni? Valaminek vége (a nyugat alkonya?) és valami új kezdődik? De mi? Világunk tágabb lenne, mint a látható világ? Újra halljuk a megvadult kispolgár hülye szólamait - s újra joggal kiálthatunk fel: Európa vigyázz! Mi történik a világban - és mi történik a lélekben? Hogyan csapjuk be magunkat? Mit jósol Nostradamus? Hogyan kell(ene) élnünk a Kárpát-medencében, melynek népessége oly sok színből, kazárból, avarból, kunból, besenyőből, törökből, oláhból, tótból, rácból, németből, cigányból, zsidóból és örményből keveredett ki? Liberális volt-e Szókratész és Jézus? Mit hozott a világnak Európa? Tényleg a legfőbb jó a személyiség? (Goethe)

A pszichológust rendelőjében, már munkaideje végeztével egy fiatal hölgy keresi fel. Nem akar semmit. Csak beszélgetni szeretne. Kérdéseket tesz fel. A kérdések – amelyek az élet értelmére és céljára, az ember és a világ eredetére vonatkoznak, valamint arra, hogy mi lesz a halál után – megválaszolhatatlanok. Csak körüljárni lehetne őket, de nem most, munkaidő után. Az ifjú hölgy sörözni hívja a pszichológust, amit az – szerepzavarra hivatkozva – elhárít, de a beszélgetésre új időpontot ad. Főszereplőnk – a különös látogató – a megbeszélt időpontban barátját és barátnőjét is magával hozza. Négyesben beszélgetnek… Vekerdy Tamás könyve a tőle megszokott közvetlen és közérthető stílusban szól az élet fontos kérdéseiről, és kísérel meg irányjelzőket, fogódzókat adni a kamaszkorban és azon túllévő fiataloknak (és már nem egészen fiataloknak) egyaránt.

MILYEN IS a kamasz? Hazudik? Lusta? Szemtelen? Szerelmes? Magányos? Vagy éppen: kibírhatatlan? Mit kezdjen magával és a felnőttek mit kezdjenek vele? És MIÉRT OLYAN, amilyen? Meddig marad ez így? Miben más, mint a többiek? Miért és miben TÖBB netán a kamasz, mint a nála kisebbek vagy nagyobbak? És miért és miben kevesebb? Efféle kérdésekre keres választ ez a könyvecske, melyet jó felerészben kamaszok írtak…

A neves pszichológus könyve a kezdetektől az iskoláskor végéig kíséri el a gyereket - és vele együtt a szülőt - azon az érdekes, izgalmas, olykor fárasztó, mégis nagyon szép felfedezőúton, amelynek során a kicsiből nagy lesz. Segít felismerni a buktatókat, és megmutatja, mit tehetünk azért, hogy gyermekünk érzelmileg és szellemileg is kiegyensúlyozottan fejlődhessen. Foglalkozik az iskolai gondokkal, az együtt tanulástól a büntetés és jutalmazás dilemmájáig - és persze azzal is, hogy mit tehet a szülő, hogy gyereke tehetségét felismerje, és kibontakozni segítse. Tanácsai - ahogy hosszú évtizedeken át mindig - ma is szilárd kapaszkodót jelentenek, amikor a gyermeknevelés során valamilyen kérdéssel vagy nehézséggel találjuk szembe magunkat.

Mire van szüksége a gyerekemnek, hogy boldoguljon? Milyen óvodát, iskolát válasszak neki, és miért? És ha nincs választék? Milyen különórákra küldjem, ha tehetem, és mikortól? Mikor és mivel teszek jót neki, vele (mikor "építem a jövőjét")? Ha hajszolom, vagy ha kímélem? Miből tudom meg, hogy jól választottam-e? Mi jellemzi a jó óvodát, iskolát? Otthon mit kell még hozzátennem ahhoz, amit az óvoda vagy az iskola követel tőle? Az ismert és kedvelt pszichológus ebben a könyvében gyermeknevelésről, óvoda- és iskolaválasztásról ír a maga jellegzetes, szellemes stílusában. A könyvet Vekerdy Tamás 2016-ig adott interjúi és a témába vágó cikkei egészítik ki, melyek a gyerekeket, óvodákat és iskolákat érintő új kihívásokra reflektálnak. Hiszen az utóbbi években nem csupán az intézmények változtak meg, de maga a világ is. A legfontosabb alapelv azonban nem változott: továbbra is az a legfontosabb, hogy ismerjük meg a gyermeket a maga megismételhetetlen egyediségében, és segítsük kibontakoztatni adottságait, képességeit. Segítsük abban, hogy azzá váljék, aki lenni akar. Ehhez nyújt hasznos kapaszkodókat ez a könyv.

„A gyerekben élő – még ki nem bontakoztatott – individualitás megismerhetetlen. Sokat tudhatunk életkorának testi-lelki jellemzőiről, alkatáról, családi hátteréről, eddigi életéről, szokásairól – de ez még mind nem ő. Az individualitás felé a jó szülő s a jó tanár tisztelettel fordul. A gyerek pillanatnyi idétlenségeit soha nem individualitásával azonosítja, hanem rárakódott körülménynek tekinti. Nem mondja, de nem is érzi és nem is gondolja, hogy: – Kisfiam, te született gazember vagy. Intuitív sejtelemben próbálja összekötni magát a gyermeki individuummal, és érezhetően mellé áll a világgal és önmagával vívott küzdelmeiben.” Az, hogy egy gyerek ki tudja-e hozni magából mindazt a jót, ami lehetőségként benne rejlik, a környezetétől függ. Hogyan segítheti, és miként hátráltatja ebben a szülő, a pedagógus, az iskola? A tömör és rendkívül olvasmányos kis zsebkönyv Vekerdy Tamás legfontosabb tanításainak esszenciáját nyújtja. Ajánlott olvasmány minden szülőnek, nagyszülőnek és pedagógusnak, aki megismerő szeretettel igyekszik hozzásegíteni a rá bízott gyereket, hogy azzá lehessen, akinek született.

Vekerdy Tamás ezúttal a huszadik század „lélektanával” foglalkozik. Kötete sokszólamú mű: napi jegyzetek, egykorú reflexiók, emlékírások sorakoznak egymás mellett. A világháború előtti évektől 1956 forró napjain át a rendszerváltás utáni időkig követhetjük nyomon a „privát” történelmet egy magyar liberális tekintetével. Az utolsó bejegyzések „természetesen” a mai iskolaügy anomáliával foglalkoznak – szerzőnk fáradhatatlan gondolkodó az oktatás szünetlenül válságos világában.

„Kétféle alapelv érvényesülhet a gyerekek nevelésében. Az egyik: legyél, aki vagy én ehhez próbállak hozzásegíteni. Van, aki matematikában jó, más a táncban, faragásban, motorépítésben vagy az énekben mind egyforma érték. A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! Ez az örök harcok és a kétségbeejtő helyzetek útja. Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll. A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni." Vekerdy Tamás

Az óvoda nem arra való, hogy felkészítse a gyereket az iskolára! a magyar gyerek soha nincs ott, ahol van - az óvodában az iskolába készül, az alsó tagozaton a felsőre, a felsőn a középiskolára, a középiskolában az egyetemre. az óvoda arra való, hogy az óvodáskorú gyerek számára a legkedvezőbb környezetet megteremtse. A magyar óvodai alapprogram is leszögezi, hogy az óvodás gyerek legfejlesztőbb tevékenysége a játék, méghozzá nem a játékos tanulás vagy a fejlesztő játék, hanem a szabad játék. Majdnem ugyanilyen fontosságú a mindennapos mese. aki mindennap hall mesét, annak anyanyelvi fejlettsége az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg azt a gyerekét, aki nem, vagy csak rendszertelenül hall mesét. És az anyanyelvi fejlettség a biztos gondolkodás alapja. Fel akarod készíteni a gyerekedet az iskolára? Mesélj neki!" Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden nevelési problémára talál megoldást az olvasó. A kisgyerekek evési, alvási szokásairól, az óvoda körüli gondokról és a családi kapcsolatok örömeiről és terheiről is olvashatunk a válogatásban.

"Én azt hiszem, hogy az igazán jó válaszok – ha vannak ilyenek – nem a receptek, hanem azok, amelyek tovább kérdeznek és netalán újabb kérdéseket hívnak elő az olvasóban. Mert azt hiszem, hogy a kérdező ember van igazán közel a dolgok áramához, és nem a válaszoló ember, különösen nem az, aki azt hiszi, azt képzeli magáról, hogy ismeri a helyes – netán egyedül helyes – válaszokat."(Vekerdy Tamás) A kötetben összegyűjtve olvashatjuk a Nők Lapja hasábjain megjelent olvasói levelekre adott szakértői válaszokat.