Tamás Vekerdy

A jó iskolák a gyerek megismeréséből, fejlődése törvényeinek kutatásából indulnak ki munkájukban. A neves gyermekpszichológus könyve a Waldorf-iskolákról ad körképet. Az iskolaválasztás dilemmáival szembesülő szülőként, érdeklődőként tudunk-e eleget az alternatív iskolákról: elveikről, szerveződésükről, működésük hátteréről? Vekerdy Tamás írásai bepillantást engednek a "másfajta" iskolák színes, változatos életébe, és segítenek megérteni szándékaikat, törekvéseiket.

„A gyerekben élő – még ki nem bontakoztatott – individualitás megismerhetetlen. Sokat tudhatunk életkorának testi-lelki jellemzőiről, alkatáról, családi hátteréről, eddigi életéről, szokásairól – de ez még mind nem ő. Az individualitás felé a jó szülő s a jó tanár tisztelettel fordul. A gyerek pillanatnyi idétlenségeit soha nem individualitásával azonosítja, hanem rárakódott körülménynek tekinti. Nem mondja, de nem is érzi és nem is gondolja, hogy: – Kisfiam, te született gazember vagy. Intuitív sejtelemben próbálja összekötni magát a gyermeki individuummal, és érezhetően mellé áll a világgal és önmagával vívott küzdelmeiben.” Az, hogy egy gyerek ki tudja-e hozni magából mindazt a jót, ami lehetőségként benne rejlik, a környezetétől függ. Hogyan segítheti, és miként hátráltatja ebben a szülő, a pedagógus, az iskola? A tömör és rendkívül olvasmányos kis zsebkönyv Vekerdy Tamás legfontosabb tanításainak esszenciáját nyújtja. Ajánlott olvasmány minden szülőnek, nagyszülőnek és pedagógusnak, aki megismerő szeretettel igyekszik hozzásegíteni a rá bízott gyereket, hogy azzá lehessen, akinek született.

„A gyerekben élő – még ki nem bontakoztatott – individualitás megismerhetetlen. Sokat tudhatunk életkorának testi-lelki jellemzőiről, alkatáról, családi hátteréről, eddigi életéről, szokásairól – de ez még mind nem ő. Az individualitás felé a jó szülő s a jó tanár tisztelettel fordul. A gyerek pillanatnyi idétlenségeit soha nem individualitásával azonosítja, hanem rárakódott körülménynek tekinti. Nem mondja, de nem is érzi és nem is gondolja, hogy: – Kisfiam, te született gazember vagy.Intuitív sejtelemben próbálja összekötni magát a gyermeki individuummal, és érezhetően mellé áll a világgal és önmagával vívott küzdelmeiben.” Az, hogy egy gyerek ki tudja-e hozni magából mindazt a jót, ami lehetőségként benne rejlik, a környezetétől függ. Hogyan segítheti, és miként hátráltatja ebben a szülő, a pedagógus, az iskola? A tömör és rendkívül olvasmányos kis zsebkönyv Vekerdy Tamás legfontosabb tanításainak esszenciáját nyújtja. Ajánlott olvasmány minden szülőnek, nagyszülőnek és pedagógusnak, aki megismerő szeretettel igyekszik hozzásegíteni a rá bízott gyereket, hogy azzá lehessen, akinek született. 

Mire van szüksége a gyerekemnek, hogy boldoguljon? Milyen óvodát, iskolát válasszak neki, és miért? És ha nincs választék? Milyen különórákra küldjem, ha tehetem, és mikortól? Mikor és mivel teszek jót neki, vele (mikor "építem a jövőjét")? Ha hajszolom, vagy ha kímélem? Miből tudom meg, hogy jól választottam-e? Mi jellemzi a jó óvodát, iskolát? Otthon mit kell még hozzátennem ahhoz, amit az óvoda vagy az iskola követel tőle? Az ismert és kedvelt pszichológus ebben a könyvében gyermeknevelésről, óvoda- és iskolaválasztásról ír a maga jellegzetes, szellemes stílusában. A könyvet Vekerdy Tamás 2016-ig adott interjúi és a témába vágó cikkei egészítik ki, melyek a gyerekeket, óvodákat és iskolákat érintő új kihívásokra reflektálnak. Hiszen az utóbbi években nem csupán az intézmények változtak meg, de maga a világ is. A legfontosabb alapelv azonban nem változott: továbbra is az a legfontosabb, hogy ismerjük meg a gyermeket a maga megismételhetetlen egyediségében, és segítsük kibontakoztatni adottságait, képességeit. Segítsük abban, hogy azzá váljék, aki lenni akar. Ehhez nyújt hasznos kapaszkodókat ez a könyv.

A neves pszichológus könyve a kezdetektől az iskoláskor végéig kíséri el a gyereket - és vele együtt a szülőt - azon az érdekes, izgalmas, olykor fárasztó, mégis nagyon szép felfedezőúton, amelynek során a kicsiből nagy lesz. Segít felismerni a buktatókat, és megmutatja, mit tehetünk azért, hogy gyermekünk érzelmileg és szellemileg is kiegyensúlyozottan fejlődhessen. Foglalkozik az iskolai gondokkal, az együtt tanulástól a büntetés és jutalmazás dilemmájáig - és persze azzal is, hogy mit tehet a szülő, hogy gyereke tehetségét felismerje, és kibontakozni segítse. Tanácsai - ahogy hosszú évtizedeken át mindig - ma is szilárd kapaszkodót jelentenek, amikor a gyermeknevelés során valamilyen kérdéssel vagy nehézséggel találjuk szembe magunkat.

MILYEN IS a kamasz? Hazudik? Lusta? Szemtelen? Szerelmes? Magányos? Vagy éppen: kibírhatatlan? Mit kezdjen magával és a felnőttek mit kezdjenek vele? És MIÉRT OLYAN, amilyen? Meddig marad ez így? Miben más, mint a többiek? Miért és miben TÖBB netán a kamasz, mint a nála kisebbek vagy nagyobbak? És miért és miben kevesebb? Efféle kérdésekre keres választ ez a könyvecske, melyet jó felerészben kamaszok írtak…

Tizenhét éves koromban a barátom anyja megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Világcsavargó, válaszoltam. Hobó, a régi, Jack London-i értelemben. Később megnéztem A pármai kolostorból készült nagyszerű filmet, Gérard Philipe főszereplésével, mely úgy kezdődik, hogy robog egy hintó a sziklás észak-itáliai tájon, és a sziklák közül egyszer csak leugrik egy útonálló. Az utasok a pisztolyukhoz kapnak: "Ki vagy?" (Én legalábbis így emlékeztem évtizedekig.) Mire ő meghajol, köpenye lobog a szélben, nagy karimás kalapját leveszi, grandezzával meglóbálja, és azt mondja: "Ferrante Palla, szabad ember". Attól kezdve azt gondoltam: ez akarok lenni! Szabad ember! Közben eltelt több mint ötven év, és azóta is próbálok, igyekszem az lenni. Remélem, hogy az is vagyok. De legalábbis úton vagyok a szabademberség felé. Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget - ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával - ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán "tanításoknak" esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom "terelni"? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!) Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.

Tizenhét éves koromban a barátom anyja megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Világcsavargó, válaszoltam. Hobó, a régi, Jack London-i értelemben. Később megnéztem A pármai kolostorból készült nagyszerű filmet, Gérard Philipe főszereplésével, mely úgy kezdődik, hogy robog egy hintó a sziklás észak-itáliai tájon, és a sziklák közül egyszer csak leugrik egy útonálló. Az utasok a pisztolyukhoz kapnak: „Ki vagy?” (Én legalábbis így emlékeztem évtizedekig.) Mire ő meghajol, köpenye lobog a szélben, nagy karimás kalapját leveszi, grandezzával meglóbálja, és azt mondja: „Ferrante Palla, szabad ember”. Attól kezdve azt gondoltam: ez akarok lenni! Szabad ember! Közben eltelt több mint ötven év, és azóta is próbálok, igyekszem az lenni. Remélem, hogy az is vagyok. De legalábbis úton vagyok a szabademberség felé. ? Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget – ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával – ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán „tanításoknak” esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom „terelni”? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!) Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.

Szülő és gyermek találkozása – sorsdöntő találkozás, melynek lenyomatai egy életre ott maradnak a személyiségünkön. Vajon min múlik, hogy ez a kapcsolat szerencsésen alakul-e, vagy éppen szerencsétlenül? Hogy kiapadhatatlan erőforrást jelent-e számunkra, vagy ellenkezőleg, inkább mély fájdalmat és szinte lerakhatatlan terheket? Mi lehet az oka annak, hogy ebben a legalapvetőbb kapcsolatban gyakran hiába szeretnénk jól szeretni egymást, valahogy mégsem találjuk az utat a másikhoz? A kötet szerzői szellemi kalandozásuk során számos érdekes kérdésre kitérnek. Mi történik, ha a megszülető gyermek karaktere nem felel meg a szülő tudatos vagy tudattalan várakozásainak, reményeinek? Hogyan hatnak a kapcsolat és az életút alakulására a különböző kötődéstípusok és nevelési attitűdök, a határtartás sajátosságai? Miként alakul a nem várt, nem tervezett gyerekek sorsa? Hogyan jelennek meg a kapcsolatban a szülő saját gyermekkori tapasztalatai, traumái? Miféle sérüléseket okozhat az elmérgesedő, csúnya válás, a szülőtárs szidalmazása, a gyerekek tőle való elidegenítése? Milyen terheket jelent az úgynevezett szülősítés, amikor a gyermek felnőtt szerepbe kerül, ő hallgatja meg szülei problémáit, ő ad tanácsokat, ő hoz döntéseket, ő visel gondot anyjára vagy apjára? A Nyitott Akadémia sorozat egyik legkedveltebb, de már hosszú évek óta nem kapható kötete átszerkesztve és két további szerző vadonatúj írásaival kibővítve jelenik meg újra.

Vekerdy Tamás ezúttal a huszadik század „lélektanával” foglalkozik. Kötete sokszólamú mű: napi jegyzetek, egykorú reflexiók, emlékírások sorakoznak egymás mellett. A világháború előtti évektől 1956 forró napjain át a rendszerváltás utáni időkig követhetjük nyomon a „privát” történelmet egy magyar liberális tekintetével. Az utolsó bejegyzések „természetesen” a mai iskolaügy anomáliával foglalkoznak – szerzőnk fáradhatatlan gondolkodó az oktatás szünetlenül válságos világában.

Milyen világban élünk? Lehet, hogy az a megbízható ember, aki a vezér parancsa szerint percenként képes véleményét változtatni? Valaminek vége (a nyugat alkonya?) és valami új kezdődik? De mi? Világunk tágabb lenne, mint a látható világ? Újra halljuk a megvadult kispolgár hülye szólamait - s újra joggal kiálthatunk fel: Európa vigyázz! Mi történik a világban - és mi történik a lélekben? Hogyan csapjuk be magunkat? Mit jósol Nostradamus? Hogyan kell(ene) élnünk a Kárpát-medencében, melynek népessége oly sok színből, kazárból, avarból, kunból, besenyőből, törökből, oláhból, tótból, rácból, németből, cigányból, zsidóból és örményből keveredett ki? Liberális volt-e Szókratész és Jézus? Mit hozott a világnak Európa? Tényleg a legfőbb jó a személyiség? (Goethe)

Az óvoda nem arra való, hogy felkészítse a gyereket az iskolára! a magyar gyerek soha nincs ott, ahol van - az óvodában az iskolába készül, az alsó tagozaton a felsőre, a felsőn a középiskolára, a középiskolában az egyetemre. az óvoda arra való, hogy az óvodáskorú gyerek számára a legkedvezőbb környezetet megteremtse. A magyar óvodai alapprogram is leszögezi, hogy az óvodás gyerek legfejlesztőbb tevékenysége a játék, méghozzá nem a játékos tanulás vagy a fejlesztő játék, hanem a szabad játék. Majdnem ugyanilyen fontosságú a mindennapos mese. aki mindennap hall mesét, annak anyanyelvi fejlettsége az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg azt a gyerekét, aki nem, vagy csak rendszertelenül hall mesét. És az anyanyelvi fejlettség a biztos gondolkodás alapja. Fel akarod készíteni a gyerekedet az iskolára? Mesélj neki!" Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden nevelési problémára talál megoldást az olvasó. A kisgyerekek evési, alvási szokásairól, az óvoda körüli gondokról és a családi kapcsolatok örömeiről és terheiről is olvashatunk a válogatásban.

A gyermek természetes nyelve, tanulásának és kommunikációjának legfontosabb eszköze a játék. Ha szeretnénk megérteni őt, közel kerülni hozzá, megtanítani neki valamit, segíteni nehézségei leküzdésében, akkor mindehhez elsősorban a játékon keresztül vezet út. Szülőként számos helyzetben elkeseredettnek és tanácstalannak érezzük magunkat. Fogalmunk sincs, hogy az adott problémát mi okozhatja és hogyan oldhatnánk meg, sőt, az is lehet, hogy eddigi beavatkozásaink csak tovább rontottak a helyzeten. Ám ahol már minden más próbálkozás kudarcot vallott, a jól megválasztott játék csodákat tehet. A közös játék által segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék az érzéseiket, mi pedig sokkal könnyebben megérthetjük azokat. Együttes erővel áttörhetjük a félelem, a gátlások és a harag kemény falát, hogy eljussunk a bensőséges kapcsolatig és a felszabadult örömig. Megerősíthetjük az önbizalmukat, megmutathatjuk nekik, mi mindenre képesek. Megtanulhatunk velük együttműködni anélkül, hogy dühvel és erőszakkal próbálnánk érvényt szerezni szándékainknak. A játékos nevelés számtalan szelíd és kreatív megoldást kínál azokra a helyzetekre, amikor elkeseredésünkben kiabálni, büntetni, esetleg ütni szoktunk - meg fogunk lepődni, hogy mennyivel hatékonyabbak leszünk, a gyerekek pedig mennyivel boldogabbak. És a játék segítségével gyógyíthatunk is, ha valami vagy valaki lelki sérülést, fájdalmat okozott nekik. A világhírű pszichológus és játékterapeuta lépésről lépésre vezeti be az olvasót a játékos nevelés gazdag eszköztárába. Nemcsak egy gyerekbarát szemléletmódot ad át, de konkrét ötletek sokaságát is, melyek nagy hasznunkra lesznek úgy a hétköznapokban, mint a problémás helyzetekben. Nem kezeli tabuként azt sem, ami a felnőtt számára nehézséget jelenthet a közös játékkal kapcsolatban: a kimerültséget, az unalmat, az ötlettelenséget, a gátlásokat, a nevetségessé válástól való félelmet. Egyikkel sem vagyunk egyedül, nem kell szégyenkeznünk - és mindezek dacára mégis nekünk való a játékos nevelés, csak rá kell kapnunk az ízére! "Az ember akkor igazán ember, amikor játszik, írta Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője. A gyereked még igazán ember! Neki minden játék, az evés, az ivás, az elindulás, a fürdés - a hajmosás! -, sőt a "rosszalkodás" is. Legyél te is ember, ha azt akarod, hogy megértsd őt és hatni tudj rá - tanulj meg játszani! Sőt: tanulj meg hancúrozni! Érezni fogod, hogy a játékon keresztül hogyan áramlanak oda-vissza az érzelmek, elviselhetővé, sőt örömtelivé

„Kétféle alapelv érvényesülhet a gyerekek nevelésében. Az egyik: legyél, aki vagy – én ehhez próbállak hozzásegíteni. Van, aki matematikában jó, más a táncban, faragásban, motorépítésben vagy az énekben – mind egyforma érték. A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! Ez az örök harcok és a kétségbeejtő helyzetek útja. Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll. A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni…”

„Kétféle alapelv érvényesülhet a gyerekek nevelésében. Az egyik: legyél, aki vagy én ehhez próbállak hozzásegíteni. Van, aki matematikában jó, más a táncban, faragásban, motorépítésben vagy az énekben mind egyforma érték. A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! Ez az örök harcok és a kétségbeejtő helyzetek útja. Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll. A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni." Vekerdy Tamás

A lélekjelenlét szó jelentése belső tartás, józan ítélőképesség, bátorság a döntéseinkben és cselekvéseinkben. Vekerdy Tamás Lélek-jelenlét című kötete olyan írások gyűjteménye, amelyben jelen van a lélek, és más is: a szellem, a szerző minden iránt nyitott, fogékony és mozgékony szelleme. Foglalkoztatja az emberi lélek mibenléte, képe és világmindensége. Akár kisgyerekekről beszél, akár az osztályzásról, akár az unalomról, két évtizeddel ezelőtti rádiós beszélgetéseinek lejegyzett változata mit sem veszített aktualitásából. Vekerdy nyughatatlan lelke és szelleme áthatja írásait: szembeszegülésre és vitára sarkall, egyetértésre késztet, vagy éppen a rácsodálkozás örömét adja az olvasónak.