Tamás Vekerdy

1951-1991 -negyven évnyi (illetve 1861-2011, százötven évnyi- kortörténet egyéni élettörténetbe ágyazva, és közben az első szabad iskola megalapítása Hegyeshalom és Vlagyivosztok között... Húsz évvel később: visszatekintés. Mi lett az álmokból? Kiszabadultunk-e a lidércek birodalmából? Milyen gondokkal küzdenek -nemegyszer súlyos anyagi gondjaikon kívül- ezek a szabad iskolák, fenyegeti-e őket a veszély, hogy a nem szabad iskolákhoz sodródnak? Ha igen, miért? Mondhatnánk: most már hetven évnyi, személyes kortörténet -a Waldorf-iskolák működésének tükrében...

„Kétféle alapelv érvényesülhet a gyerekek nevelésében. Az egyik: legyél, aki vagy – én ehhez próbállak hozzásegíteni. Van, aki matematikában jó, más a táncban, faragásban, motorépítésben vagy az énekben – mind egyforma érték. A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! Ez az örök harcok és a kétségbeejtő helyzetek útja. Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll. A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni…”

Vekerdy Tamás ezúttal a huszadik század lélektanával foglalkozik. Kötete sokszólamú mű: napi jegyzetek, egykorú reflexiók, emlékírások sorakoznak egymás mellett. A világháború előtti évektől 1956 forró napjain át a rendszerváltás utáni időkig követhetjük nyomon a privát történelmet egy magyar liberális tekintetével. Az utolsó bejegyzések természetesen a mai iskolaügy anomáliával foglalkoznak szerzőnk fáradhatatlan gondolkodó az oktatás szünetlenül válságos világában.

Milyen világban élünk? Lehet, hogy az a megbízható ember, aki a vezér parancsa szerint percenként képes véleményét változtatni? Valaminek vége (a nyugat alkonya?) és valami új kezdődik? De mi? Világunk tágabb lenne, mint a látható világ? Újra halljuk a megvadult kispolgár hülye szólamait - s újra joggal kiálthatunk fel: Európa vigyázz! Mi történik a világban - és mi történik a lélekben? Hogyan csapjuk be magunkat? Mit jósol Nostradamus? Hogyan kell(ene) élnünk a Kárpát-medencében, melynek népessége oly sok színből, kazárból, avarból, kunból, besenyőből, törökből, oláhból, tótból, rácból, németből, cigányból, zsidóból és örményből keveredett ki? Liberális volt-e Szókratész és Jézus? Mit hozott a világnak Európa? Tényleg a legfőbb jó a személyiség? (Goethe)

„A gyerekben élő – még ki nem bontakoztatott – individualitás megismerhetetlen. Sokat tudhatunk életkorának testi-lelki jellemzőiről, alkatáról, családi hátteréről, eddigi életéről, szokásairól – de ez még mind nem ő. Az individualitás felé a jó szülő s a jó tanár tisztelettel fordul. A gyerek pillanatnyi idétlenségeit soha nem individualitásával azonosítja, hanem rárakódott körülménynek tekinti. Nem mondja, de nem is érzi és nem is gondolja, hogy: – Kisfiam, te született gazember vagy. Intuitív sejtelemben próbálja összekötni magát a gyermeki individuummal, és érezhetően mellé áll a világgal és önmagával vívott küzdelmeiben.” Az, hogy egy gyerek ki tudja-e hozni magából mindazt a jót, ami lehetőségként benne rejlik, a környezetétől függ. Hogyan segítheti, és miként hátráltatja ebben a szülő, a pedagógus, az iskola? A tömör és rendkívül olvasmányos kis zsebkönyv Vekerdy Tamás legfontosabb tanításainak esszenciáját nyújtja. Ajánlott olvasmány minden szülőnek, nagyszülőnek és pedagógusnak, aki megismerő szeretettel igyekszik hozzásegíteni a rá bízott gyereket, hogy azzá lehessen, akinek született.

Vekerdy Tamás ezúttal a huszadik század „lélektanával” foglalkozik. Kötete sokszólamú mű: napi jegyzetek, egykorú reflexiók, emlékírások sorakoznak egymás mellett. A világháború előtti évektől 1956 forró napjain át a rendszerváltás utáni időkig követhetjük nyomon a „privát” történelmet egy magyar liberális tekintetével. Az utolsó bejegyzések „természetesen” a mai iskolaügy anomáliával foglalkoznak – szerzőnk fáradhatatlan gondolkodó az oktatás szünetlenül válságos világában.

„Kétféle alapelv érvényesülhet a gyerekek nevelésében. Az egyik: legyél, aki vagy én ehhez próbállak hozzásegíteni. Van, aki matematikában jó, más a táncban, faragásban, motorépítésben vagy az énekben mind egyforma érték. A másik: legyél, akivé én akarlak tenni! Ez az örök harcok és a kétségbeejtő helyzetek útja. Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll. A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni." Vekerdy Tamás

Az óvoda nem arra való, hogy felkészítse a gyereket az iskolára! a magyar gyerek soha nincs ott, ahol van - az óvodában az iskolába készül, az alsó tagozaton a felsőre, a felsőn a középiskolára, a középiskolában az egyetemre. az óvoda arra való, hogy az óvodáskorú gyerek számára a legkedvezőbb környezetet megteremtse. A magyar óvodai alapprogram is leszögezi, hogy az óvodás gyerek legfejlesztőbb tevékenysége a játék, méghozzá nem a játékos tanulás vagy a fejlesztő játék, hanem a szabad játék. Majdnem ugyanilyen fontosságú a mindennapos mese. aki mindennap hall mesét, annak anyanyelvi fejlettsége az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg azt a gyerekét, aki nem, vagy csak rendszertelenül hall mesét. És az anyanyelvi fejlettség a biztos gondolkodás alapja. Fel akarod készíteni a gyerekedet az iskolára? Mesélj neki!" Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden nevelési problémára talál megoldást az olvasó. A kisgyerekek evési, alvási szokásairól, az óvoda körüli gondokról és a családi kapcsolatok örömeiről és terheiről is olvashatunk a válogatásban.

Tizenhét éves koromban a barátom anyja megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Világcsavargó, válaszoltam. Hobó, a régi, Jack London-i értelemben. Később megnéztem A pármai kolostorból készült nagyszerű filmet, Gérard Philipe főszereplésével, mely úgy kezdődik, hogy robog egy hintó a sziklás észak-itáliai tájon, és a sziklák közül egyszer csak leugrik egy útonálló. Az utasok a pisztolyukhoz kapnak: „Ki vagy?” (Én legalábbis így emlékeztem évtizedekig.) Mire ő meghajol, köpenye lobog a szélben, nagy karimás kalapját leveszi, grandezzával meglóbálja, és azt mondja: „Ferrante Palla, szabad ember”. Attól kezdve azt gondoltam: ez akarok lenni! Szabad ember! Közben eltelt több mint ötven év, és azóta is próbálok, igyekszem az lenni. Remélem, hogy az is vagyok. De legalábbis úton vagyok a szabademberség felé. ? Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget – ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával – ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán „tanításoknak” esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom „terelni”? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!) Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.

Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékû kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékû szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit. * "Sokszor és sokfelé "tartottam előadást" a Nyitott Akadémia szervezésében. Azért tettem idézőjelbe a "tartottam előadást", mert sokkal szívesebben mondanám így: beszélgettem. Ebbe a könyvbe tíz ilyen "előadás" - beszélgetés - szövege került bele, írott, szerkesztett formában. Szerzőtársaim mindazok a szülők, nagyszülők és gyerekek, óvónő, tanító és tanár kollégák, akikkel a rendelés, az óvoda-iskola látogatás óráiban vagy az "előadásokon" találkoztam, beszélgettem. (És persze remek szerkesztőm, aki írássá simította az élőszót.) Ha tehát találnak valami jót ebben a kötetben, azt maguknak köszönjék mindazok, akik az elmúlt években, évtizedekben szóba álltak velem, ha tévedésekre bukkannak, azt az én számlámra írják. Ott korlátolt maradtam. Nem tudtam a másik véleményt - a magamé mellé - el- és befogadni." Vekerdy Tamás

A gyermek természetes nyelve, tanulásának és kommunikációjának legfontosabb eszköze a játék. Ha szeretnénk megérteni őt, közel kerülni hozzá, megtanítani neki valamit, segíteni nehézségei leküzdésében, akkor mindehhez elsősorban a játékon keresztül vezet út. Szülőként számos helyzetben elkeseredettnek és tanácstalannak érezzük magunkat. Fogalmunk sincs, hogy az adott problémát mi okozhatja és hogyan oldhatnánk meg, sőt, az is lehet, hogy eddigi beavatkozásaink csak tovább rontottak a helyzeten. Ám ahol már minden más próbálkozás kudarcot vallott, a jól megválasztott játék csodákat tehet. A közös játék által segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék az érzéseiket, mi pedig sokkal könnyebben megérthetjük azokat. Együttes erővel áttörhetjük a félelem, a gátlások és a harag kemény falát, hogy eljussunk a bensőséges kapcsolatig és a felszabadult örömig. Megerősíthetjük az önbizalmukat, megmutathatjuk nekik, mi mindenre képesek. Megtanulhatunk velük együttműködni anélkül, hogy dühvel és erőszakkal próbálnánk érvényt szerezni szándékainknak. A játékos nevelés számtalan szelíd és kreatív megoldást kínál azokra a helyzetekre, amikor elkeseredésünkben kiabálni, büntetni, esetleg ütni szoktunk - meg fogunk lepődni, hogy mennyivel hatékonyabbak leszünk, a gyerekek pedig mennyivel boldogabbak. És a játék segítségével gyógyíthatunk is, ha valami vagy valaki lelki sérülést, fájdalmat okozott nekik. A világhírű pszichológus és játékterapeuta lépésről lépésre vezeti be az olvasót a játékos nevelés gazdag eszköztárába. Nemcsak egy gyerekbarát szemléletmódot ad át, de konkrét ötletek sokaságát is, melyek nagy hasznunkra lesznek úgy a hétköznapokban, mint a problémás helyzetekben. Nem kezeli tabuként azt sem, ami a felnőtt számára nehézséget jelenthet a közös játékkal kapcsolatban: a kimerültséget, az unalmat, az ötlettelenséget, a gátlásokat, a nevetségessé válástól való félelmet. Egyikkel sem vagyunk egyedül, nem kell szégyenkeznünk - és mindezek dacára mégis nekünk való a játékos nevelés, csak rá kell kapnunk az ízére! "Az ember akkor igazán ember, amikor játszik, írta Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője. A gyereked még igazán ember! Neki minden játék, az evés, az ivás, az elindulás, a fürdés - a hajmosás! -, sőt a "rosszalkodás" is. Legyél te is ember, ha azt akarod, hogy megértsd őt és hatni tudj rá - tanulj meg játszani! Sőt: tanulj meg hancúrozni! Érezni fogod, hogy a játékon keresztül hogyan áramlanak oda-vissza az érzelmek, elviselhetővé, sőt örömtelivé

Megismerlek és elfogadlak. Olyannak, amilyen vagy. A te teljes világodat. Aki jól szeret, az megismer és elfogad – saját világát kitágítja a másik felé. Befogadja őt. "Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett 'előadásokra' hívják, akkor azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat, ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani, amikor a négy-ötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész együttlétet. Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét, illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak vagyunk – hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.) Míg az előző kötetben, az Érzelmi biztonságban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké. És, igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést – a gyerekkel és tágabban: egymással - jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni. Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést. Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?" Vekerdy Tamás

Szülő és gyermek találkozása – sorsdöntő találkozás, melynek lenyomatai egy életre ott maradnak a személyiségünkön. Vajon min múlik, hogy ez a kapcsolat szerencsésen alakul-e, vagy éppen szerencsétlenül? Hogy kiapadhatatlan erőforrást jelent-e számunkra, vagy ellenkezőleg, inkább mély fájdalmat és szinte lerakhatatlan terheket? Mi lehet az oka annak, hogy ebben a legalapvetőbb kapcsolatban gyakran hiába szeretnénk jól szeretni egymást, valahogy mégsem találjuk az utat a másikhoz? A kötet szerzői szellemi kalandozásuk során számos érdekes kérdésre kitérnek. Mi történik, ha a megszülető gyermek karaktere nem felel meg a szülő tudatos vagy tudattalan várakozásainak, reményeinek? Hogyan hatnak a kapcsolat és az életút alakulására a különböző kötődéstípusok és nevelési attitűdök, a határtartás sajátosságai? Miként alakul a nem várt, nem tervezett gyerekek sorsa? Hogyan jelennek meg a kapcsolatban a szülő saját gyermekkori tapasztalatai, traumái? Miféle sérüléseket okozhat az elmérgesedő, csúnya válás, a szülőtárs szidalmazása, a gyerekek tőle való elidegenítése? Milyen terheket jelent az úgynevezett szülősítés, amikor a gyermek felnőtt szerepbe kerül, ő hallgatja meg szülei problémáit, ő ad tanácsokat, ő hoz döntéseket, ő visel gondot anyjára vagy apjára? A Nyitott Akadémia sorozat egyik legkedveltebb, de már hosszú évek óta nem kapható kötete átszerkesztve és két további szerző vadonatúj írásaival kibővítve jelenik meg újra.

A szülő-gyermek kapcsolat életünk alapvető, meghatározó viszonya, néha mégis fényévnyi távolságra érezzük magunkat egymástól, és reménytelennek tűnik, hogy akár a legapróbb dolgokban is egyetértésre jussunk. Vajon miért nem beszélünk közös nyelvet azzal, akit annyira szeretünk, vagy legalábbis annyira szeretnénk szeretni? Jól tudjuk, hogy a gyermek felnövekedése során van – legalább – két olyan érzékeny időszak, amikor különösen sok ütközésre, konfliktusra számíthatunk. De mely esetek tartoznak a fejlődéssel együtt járó, természetes problémák körébe, és mi az, ami már aggodalomra adhat okot? Mikor érdemes a szülőnek türelmesnek, toleránsnak lennie, s mikor határozottan föllépnie? Hogyan értessük meg és fogadtassuk el gyermekünkkel azt, amiben nem vagyunk készek a kompromisszumra? Miként érjük el, hogy kamaszként is a bizalmába avasson bennünket? Rendbe hozhatjuk-e még – akár szülőként, akár „felnőtt gyermekként” – a kapcsolatot, ha már eldurvultak a konfliktusok, és tele vagyunk sebekkel? A nehéz, sok szülő számára napi problémát jelentő kérdésekre négy kiváló szakember igyekszik választ adni. A kötetben olvasható Ranschburg Jenő élete utolsó előadásának szerkesztett anyaga, amely a tőle megszokott emberséggel, humorral és eleganciával idézi emlékezetünkbe a nagy formátumú, szeretetre méltó tudós alakját.

„A gyerekben élő – még ki nem bontakoztatott – individualitás megismerhetetlen. Sokat tudhatunk életkorának testi-lelki jellemzőiről, alkatáról, családi hátteréről, eddigi életéről, szokásairól – de ez még mind nem ő. Az individualitás felé a jó szülő s a jó tanár tisztelettel fordul. A gyerek pillanatnyi idétlenségeit soha nem individualitásával azonosítja, hanem rárakódott körülménynek tekinti. Nem mondja, de nem is érzi és nem is gondolja, hogy: – Kisfiam, te született gazember vagy.Intuitív sejtelemben próbálja összekötni magát a gyermeki individuummal, és érezhetően mellé áll a világgal és önmagával vívott küzdelmeiben.” Az, hogy egy gyerek ki tudja-e hozni magából mindazt a jót, ami lehetőségként benne rejlik, a környezetétől függ. Hogyan segítheti, és miként hátráltatja ebben a szülő, a pedagógus, az iskola? A tömör és rendkívül olvasmányos kis zsebkönyv Vekerdy Tamás legfontosabb tanításainak esszenciáját nyújtja. Ajánlott olvasmány minden szülőnek, nagyszülőnek és pedagógusnak, aki megismerő szeretettel igyekszik hozzásegíteni a rá bízott gyereket, hogy azzá lehessen, akinek született.