F. Zsuzsa

Megismerkedünk, egymásba szeretünk, és eldöntjük, hogy megpróbáljuk együtt az életet. Úgy tűnik, teljesen tiszta lappal indulunk, hiszen ez egy új kapcsolat, úgy alakítjuk, ahogy csak szeretnénk. Ráadásul tele vagyunk lelkesedéssel, bizakodással, egymás iránti pozitív érzésekkel. Hamarosan mégis azon kaphatjuk magunkat, hogy ez a kapcsolat is kezd úgy alakulni, mint az előzőek – sőt, működése gyanúsan hasonlít arra is, amit hajdan otthon, a saját származási családunkban láttunk. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy párkapcsolataink alapmintáját – vagyis azt, hogy miként kötődünk a társunkhoz, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan kommunikálunk vele – a gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Mi is és a társunk is egy-egy „alapcsomaggal” érkezünk a kapcsolatba, és viszonylag hamar kiderül, hogy mély bevésődések határozzák meg közös életünket. Gyakran meg sem tudjuk indokolni, hogy egy adott helyzetben miért érzünk és viselkedünk éppen úgy, ahogy, mert számos automatikus, spontán válaszunk nem más, mint régi sérüléseink visszhangjai. Az is lehet, hogy mindezzel már valamelyest tisztában vagyok, és kijelentjük: mi biztosan nem leszünk olyanok, mint a szüleink, nem úgy fogunk bánni egymással, mint ahogy ők tették. A tudatos elhatározás azonban önmagában kevés a tudattalan minták átírásához, és azzal, hogy megmondjuk, mit nem akarunk lemásolni, még nem tettünk egy lépést előre. Tovább az vezet, ha azt is megfogalmazzuk és kidolgozzuk, mit teszünk helyette. A minket nem segítő minták felülírása komoly, olykor hónapokig-évekig tartó lélektani munkát igényel – de lehetséges! A múltból megérkezhetünk a jelenbe, ahol végre nem a hosszú évekkel vagy évtizedekkel korábban történt események, hanem az adott helyzet, az aktuális pillanat határozza meg érzéseinket és viselkedésünket. A Nyitott Akadémia tematikus gyűjteményes kötetében korábbi előadások és vadonatúj, kifejezetten ebbe a könyvbe készült írások egyaránt helyet kaptak.

Szülő és gyermek találkozása – sorsdöntő találkozás, melynek lenyomatai egy életre ott maradnak a személyiségünkön. Vajon min múlik, hogy ez a kapcsolat szerencsésen alakul-e, vagy éppen szerencsétlenül? Hogy kiapadhatatlan erőforrást jelent-e számunkra, vagy ellenkezőleg, inkább mély fájdalmat és szinte lerakhatatlan terheket? Mi lehet az oka annak, hogy ebben a legalapvetőbb kapcsolatban gyakran hiába szeretnénk jól szeretni egymást, valahogy mégsem találjuk az utat a másikhoz? A kötet szerzői szellemi kalandozásuk során számos érdekes kérdésre kitérnek. Mi történik, ha a megszülető gyermek karaktere nem felel meg a szülő tudatos vagy tudattalan várakozásainak, reményeinek? Hogyan hatnak a kapcsolat és az életút alakulására a különböző kötődéstípusok és nevelési attitűdök, a határtartás sajátosságai? Miként alakul a nem várt, nem tervezett gyerekek sorsa? Hogyan jelennek meg a kapcsolatban a szülő saját gyermekkori tapasztalatai, traumái? Miféle sérüléseket okozhat az elmérgesedő, csúnya válás, a szülőtárs szidalmazása, a gyerekek tőle való elidegenítése? Milyen terheket jelent az úgynevezett szülősítés, amikor a gyermek felnőtt szerepbe kerül, ő hallgatja meg szülei problémáit, ő ad tanácsokat, ő hoz döntéseket, ő visel gondot anyjára vagy apjára? A Nyitott Akadémia sorozat egyik legkedveltebb, de már hosszú évek óta nem kapható kötete átszerkesztve és két további szerző vadonatúj írásaival kibővítve jelenik meg újra.

A szülő-gyermek kapcsolat életünk alapvető, meghatározó viszonya, néha mégis fényévnyi távolságra érezzük magunkat egymástól, és reménytelennek tűnik, hogy akár a legapróbb dolgokban is egyetértésre jussunk. Vajon miért nem beszélünk közös nyelvet azzal, akit annyira szeretünk, vagy legalábbis annyira szeretnénk szeretni? Jól tudjuk, hogy a gyermek felnövekedése során van – legalább – két olyan érzékeny időszak, amikor különösen sok ütközésre, konfliktusra számíthatunk. De mely esetek tartoznak a fejlődéssel együtt járó, természetes problémák körébe, és mi az, ami már aggodalomra adhat okot? Mikor érdemes a szülőnek türelmesnek, toleránsnak lennie, s mikor határozottan föllépnie? Hogyan értessük meg és fogadtassuk el gyermekünkkel azt, amiben nem vagyunk készek a kompromisszumra? Miként érjük el, hogy kamaszként is a bizalmába avasson bennünket? Rendbe hozhatjuk-e még – akár szülőként, akár „felnőtt gyermekként” – a kapcsolatot, ha már eldurvultak a konfliktusok, és tele vagyunk sebekkel? A nehéz, sok szülő számára napi problémát jelentő kérdésekre négy kiváló szakember igyekszik választ adni. A kötetben olvasható Ranschburg Jenő élete utolsó előadásának szerkesztett anyaga, amely a tőle megszokott emberséggel, humorral és eleganciával idézi emlékezetünkbe a nagy formátumú, szeretetre méltó tudós alakját.

Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet? Milyen belső program irányítja tetteink zömét? Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat? Valóban magunk írtuk-e meg életünk tervét? Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a beprogramozott csapdáktól? Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó közreműködését. Ebben a könyvben F. Várkonyi Zsuzsa sokéves önismeret-tanítási tapasztalatát összegzi nemcsak a segítő foglalkozású szakemberek, hanem az érdeklődő laikusok számára is. Az olvasó megismerkedhet a tranzakció-elemzés alapjaival és jó néhány olyan gondolattal, melyek e tanítás-tanulás során születtek, és bizonyultak sokak életében helytállónak és hasznosnak. A Tanulom magam F. Várkonyi Zsuzsa Kulcslyuk Kiadónál megjelenő életműsorozatának első kötete. 

A Férfiidők lányregényében kislányként megismert Klára immáron felnőtt nő, aki megküzdött démonaival, szeretettel őrzi pótapja, Aldó emlékét, szakfordítóként dolgozik, és kézben tartja az életét. Az orvos Zoltán traumatikus válás után harcol fia láthatásáért, eközben az aranyszívű Julis néni gondoskodik róla, akire egyre inkább egyfajta pótnagymamaként tekint. Miután Klára és Zoltán egy véletlennek köszönhetően megismerkednek, szinte azonnal érzik, hogy az életben egyszer adódó lehetőséget jelent számukra a másik. Klárában azonban győz a hideg racionalitás, és a kettejük közti korkülönbség miatt „visszaadja Zoltán szabadságát” – megfosztva őt a boldogságtól, amiről azt hitte, végre megtalálta. Hogyan alakul a két, látszólag össze nem illő ember és családjaik sorsa a hetvenes évek Budapestjén? Mekkora bátorság kell, hogy elfogadjuk önmagunk vágyait és gyarlóságait, és hiteles életet élhessünk? Mit adhat egymásnak két ember szerelmesként, barátként, családtagként? Hol rejlik a boldogság kulcsa: a másikban vagy önmagunkban?