Fekete Ádám

A drámaíróként, dramaturgként, rendezőként és színészként is ismert Fekete Ádám Petri-díjjal jutalmazott verseskönyve (Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában,2018) után ebben a regényében egy, a szerzőre kísértetiesen hasonlító személy életének bizonyos történeteit viszi színre. Tömkeleg Ábrahám életének, élettörténetének evidenciáit, családi kapcsolatait, szellemi beidegződéseit és nyelvi reflexeit bontja le színről színre. Mindez radikális és felszabadító vállalkozás egy olyan alkotó esetében, akinek védjegye a nyelvi humor, az asszociációkban való tobzódás, a szövegelés. Az életrajziság és fikcionalitás dimenzióival játszó regény visszafelé halad az időben, egy közelmúltban történt esemény indítja el a láncreakciót: az elbeszélő kénytelen egyben látni az életét, amelyet nagyban meghatároz önnön fizikai állapota és annak öntudatos és folyamatos interpretálása. Ahogy azt a könyvben olvashatjuk: ,,Tudnod kell, hogy Tömkeleg Ábrahám ún.mozgássérültként élte az életét. Diagnózisa: infantilis cerebrális parézis(születési oxigénhiány szövődményeként). "Újabb és újabb részletekre derül fény, akárha egy nagy felbontású fényképbe nagyítana bele a szerző.

„Még egyetlen sorát sem olvastam Fekete Ádámnak, ami ne lett volna teljesen magától értetődő. Feá - így hívják kortársai, barátai, hívei, és ha ezt a szót kimondják, mosoly dereng fel arcukon. Feá városi legenda. Veszélyes sokoldalúsága egyszerűségre tanítja. A legbonyolultabb gondolatmenetek is evidenciává válnak nála: a ritmus, a szavak a kezére játszanak, pedig keményen megdolgozik értük. Leír valamit, és az úgy ül a papíron, úgy villog a képernyőn, mintha örökre ott lett volna. Mint aki fölemel valamit a földről, vagy bever egy szöget a falba. Nem mintha versei nem tudósítanának küzdelemről az anyaggal, a saját testével, magányával, a világgal, amibe beleszületett. Nem törekszik mindenáron formai tökélyre, hagyja, hogy az anyag megmutassa magát. Kezdő költőkre mondják: tehetséges, de ez több, mint puszta tehetség, ez készenlét és forma találkozása. Játékosan sziporkázó, mint Christian Morgenstern, súlyosan anyagszerű, okos és félelem nélküli, mint Petri, naiv, könnyed, tragikus, mint nagy példaképe, költészetének mintaadó forrása, Richard Brautigan. Meghempereg a létezés abszurditásában, figyelme állandó, éberen, tárgyilagosan rögzíti élete legesendőbb és legkétségbeesettebb pillanatait. Humora elementáris. Éjszakai költő, nappali fényben." (Forgách András)