Katalin Adamek

Adamek Katalin „beutazta a világot”: részben foglalkozásának köszönhetően, részben álmait követő turistaként. Már fiatalon különböző külkereskedelmi vállalatokhoz került, és kiállításszervezőként olyan országokba is kiküldték, ahová magyar állampolgárok akkoriban nem kaphattak vízumot. Az első, másfél évig tartó iráni kiküldetés óta munkája elvitte Líbiába, Peruba, Ausztráliába, Japánba, Indiába, Törökországba, Egyiptomba, Svájcba is, valamint már olyan nem létező államalakulatokba, mint a Szovjetunió, Csehszlovákia, Nyugat-Németország (NSZK) és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Magánúton visszatért Japánba is, bejárta Mongóliát, Kubát és többek között az Azori-szigeteket, felkereste a Grand Canyont, és egy római katolikus csoporttal elzarándokolt a Szentföldre. Könyve mégis több az emlékidézésnél: a történelmi tények és szokásrendszerek mellett tapasztalatairól, gasztronómiáról, anekdotákról, vágyakról és kapcsolatokról is beszél.

Adamek Katalin „beutazta a világot”: részben foglalkozásának köszönhe­tően, részben álmait követő turistaként. Már fiatalon különböző külkereskedelmi vállalatokhoz került, és kiállításszervezőként olyan országokba is kiküldték, ahová magyar állampolgárok akkoriban nem kaphattak vízumot. Az első, másfél évig tartó iráni kiküldetés óta munkája elvitte Líbiába, Peruba, Ausztráliába, Japánba, Indiába, Törökországba, Egyiptomba, Svájcba is, valamint már olyan nem létező államalakulatokba, mint a Szovjetunió, Csehszlovákia, Nyugat-Németország (NSZK) és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Magánúton visszatért Japánba is, bejárta Mongóliát, Kubát és többek között az Azori-szigeteket, felkereste a Grand Canyont, és egy római katolikus csoporttal elzarándokolt a Szentföldre. Könyve mégis több az emlékidézésnél: a történelmi tények és szokásrendszerek mellett tapasztalatairól, gasztronómiáról, anekdotákról, vágyakról és kapcsolatokról is beszél.