Péter Agárdi

A kötet tizenhat művelődés-, eszme- és recepciótörténeti tanulmányt fog egybe. Ady Endre, Kunfi Zsigmond, Lukács György, Mónus Illés, József Attila, Illyés Gyula és Fejtő Ferenc a főszereplők, de nem hagyományos portrékra, hanem inkább vitatkozó problématörténeti írásokra lel e könyvben az olvasó.

Ki volt Fejtő Ferenc? Mi marad meg tőle, belőle és róla a XXI. században? Polcokat megtöltő kitűnő könyvek sora és egy varázsos intellektus eleven emléke. 2008-ban vele távozott az előző század utolsó nagyformátumú literátor krónikása, aki így vallott magáról: "Nem vagyok »nagyság« és nem is érzem magam annak. Nem voltam újító, nem teremtettem sem új filozófiát, sem új stílust. Egyetlen érdemem van: dolgoztam, fáradhatatlanul tanulmányoztam, kérdéseimmel ostromoltam és próbáltam megérteni ezt a századot, amellyel együtt születtem, s amellyel valószínűleg együtt fogok meghalni is."Szellemi testamentuma mégis – vagy éppen ezért – égetően aktuális; értékei és gondolatai frissebbek, mint valaha.

Az elmúlt XX. század napjainkban is legnépszerűbb költője minden vitán felül: József Attila. Az ezredforduló utáni első évtized magyar kultúrájának egyik legjelentősebb ünnepe pedig József Attila születésének századik évfordulója volt. Agárdi Péter, miközben krónikás szemlézője e centenáriumnak, sokoldalú és mély elemzést nyújt az ünnepség- és rendezvénysorozat szakmai, kulturális és köznapi oldalairól, az eredményekről és az éles vitákról, a botrányokról és a páratlanul gazdag visszhangról, a költő mai olvasatairól, recepciójáról és hatásáról. Fölidézi és dekonstruálja a költő életéről, sorsáról forgalomban lévő régi és új keletű mítoszokat, a kultuszrombolás és a kultuszépítés jeleit. A kritikus szellemű, helyenként egyenesen ironikus hangvételű földolgozás egyúttal kor- s kórkép is a XXI. század első évtizedéről: a közelmúlt és a jelen erős megosztottságot mutató kulturális értékrendjéről, súlyos egyenlőtlenségekkel terhelt műveltségi állapotáról, az irodalomtudomány terméséről és küzdelmeiről, a nemzeti mentalitás változatairól s nem utolsósorban a magyar ideológiai-politikai közbeszédről. Ugyanakkor egyértelműen felmutatja József Attila lírájának ellentéteket áthidaló, máig közös ihletet jelentő hatalmát is.