Fáber Ágoston

Pierre Bourdieu a 20. századi szociológia egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb alakja, hatása 2002-ben bekövetkezett halála után is jelentős, azonban nézetei és eredményei a szociológusokat mind a mai napig nagymértékben megosztják. A könyv a francia sajtóban és tudományos világban fontos témaként megjelenő Bourdieu-féle „politikai fordulat” kérdéskörét vizsgálja, vagyis az a kérdés, hogy Pierre Bourdieu ’90-es évek közepétől egyre látványosabbá váló politikai szerepvállalásának és korábbi tudományos tevékenységének viszonyát a megszakítottságként vagy folyamatosságként kell-e megragadnunk, valamint hogy gyakran determinisztikusnak tekintett társadalomfelfogása nem ássa-e már eleve alá a társadalomtudós politikai szerepvállalásának lehetőségét. E konkrét problematika vizsgálatához ugyanakkor elengedhetetlen, hogy kitérjünk a bourdieu-i társadalomelmélet néhány alapfogalmára és fontos felismerésére is, valamint hogy az elméleti keret szilárdságát és a neoliberális kapitalizmussal szemben megfogalmazott bourdieu-i bírálatokat a Luc Boltanski-féle – konkurens – pragmatikus szociológia (egyszerre leíró és normatív) perspektívájából is szemügyre vegyük. A tudományos alapok vizsgálatának elvégzése után a következtetés: bár radikális baloldali értelmiségiként Bourdieu a neoliberális világrenddel szembeni ellenállás lehetőségét a tömegek mozgósításában látta, az általa kidolgozott szociológiaelméleti keretben a mozgósítás elgondolása és a kollektív cselekvésre ösztönzés korántsem egyértelmű. A könyv a bourdieu-i elmélet módszeres tárgyalásával egyszerre ad betekintést tudomány és politika viszonyába, és nyújt lehetőséget e fontos társadalomtudósi életmű behatóbb megismerésére.