Puskin Alekszandr

A Jevgenyij Anyegin Puskin legfontosabb alkotása. Az általa is „legszebb munkának” tartott elbeszélő költemény kompozíciója alapján regénynek is tekinthető. A költő – Dosztojevszkijt idézve – „olyan tapinthatóan valószerűen, olyan hatalmas erővel és teljességgel jeleníti meg benne az igazi orosz életet, ahogy Puskin előtt senki”. Az Anyeginben felvonul az 1820-as évek nemesi társadalmának minden jellegzetes típusa. Sorsuk felmutatásával, érzéseik ábrázolásával a szerző az emberi élet alapkérdéseire is keresi a választ. Ezek a kérdések gyűrűznek tovább és tűnnek fel a 19. századi klasszikus orosz irodalomban.

A verses regény főhőse a kor nemesi intelligenciájának alaptípusa, elégedetlenséget érző, de döntésre és ellenállásra képtelen ifjú, a „felesleges ember”, aki kora társadalmától és a néptől egyaránt távol áll, s a kibontakozás útját nem találva egykedvű, életunt. Anyegin figuráján keresztül nemcsak Puskin két száműzetésének, majd a fővárosba való visszatérésének élményei épülnek a műbe, hanem a szerelem, párbaj, bál és színház motívumok hangsúlyos szerepével voltaképpen saját életformáját örökíti meg a kiábrándult dekadencia atmoszférájában. A mű – polifonikus kompozíciója révén – egyúttal hű és tárgyilagos képet rajzol a kor Oroszországának életéről, nemcsak a főváros, hanem a falvak és az udvarházak hangulatát is híven tükrözi. S bár közvetlen politikai vonatkozásai nincsenek, a sorok mögé bújva érezhető feszültséget teremt a forradalom szükségességének vágya.