Novák Andor

Négy tizenéves srác teker Csepel utcáin, 1994 igazán tikkasztónak ígérkezo nyarán. Cél a közeli Kavicsos tó, a bandavezérük, Balu szüleinek kicsiny víkendháza. Elválaszthatatlan szövetség köti össze oket, s még szentül hiszik, hogy az egymásnak tett fogadalmaikhoz hasonlóan barátságuk is az örökkévalóságig tart. A kiválónak ígérkezo vakáció azonban a legkevésbé sem úgy alakul, ahogyan elképzelik. Számításukat két náluknál idosebb fiú, Méreg és Here húzza keresztül, akiket állhatatos bosszújuk vezérel egy nem is annyira régi sérelem miatt. Az üldözést akkor épphogy megússzák, ám szilárd összetartozásuk ezután széthullni látszik: apró vitatkozások, még túl felnottesnek ható, de annál fájdalmasabb hazudozások, dühödt törés-zúzás, végül egy majdnem végzetes mentoakció azon a viharos, augusztusi éjszakán, mely kénytelen-kelletlen válik mementójukká? Novák Andor nosztalgikus hangvételu regénye nemcsak gyerekszemmel megfestett korrajz, hanem az önzetlen barátság néhol megmosolyogtató, néhol komor históriája, amelyben letunt ifjúságunk színe és fonákja elevenedhet meg.

Sohasem kell félned a haláltól. Az élet nem a szemmel látható, füllel hallható, bőrrel tapintható, orral érezhető keretek között zajlik le. Az életet mindenekelőtt a lélekkel kell érezni, amely tudd meg, sokkal kifinomultabb érzékszervek sokasága. Ugyan mennyit tudhat az igazi életről az, aki figyelmen kívül hagyja a lelkét, mert azt hiszi, hogy az ember lényege a teste? Nem kell félned, a halálnak semmi köze az elmúláshoz. Akkor semmisül meg egy álom, egy vágy, egy szenvedély, ha nincs, aki használja. Ugyanígy mi is, addig élünk, ameddig emlékszünk egymásra.